9.fejezet
Szasztok! Itt a következő fejezet néhány oldala. Mivel ez a fejezet eléggé nagy, ezért több részletben fogom felrakni. Kellemes Olvasást. :D
IX. fejezet
A háború
- Mit szeretnél? – nézett Anna a fiúra.
- Csak annyit kérek, hogy… Éld túl. – mikor elhagyták a szavak Jeremy száját, megölelte testvérét. – Légy szíves! Nem akarlak elveszíteni!
- Nyugodj meg, nem fogok meghalni. – nyugtatta meg bátyját a lány, s eltűnt. Pát perc múlva ott is volt a találkozóhelyen.
- Sziasztok! – köszönt oda nekik, mire ők visszaköszöntek. – Ugye nem rám vártatok?
- Hát rád is vártunk, de van még valaki, akire várunk. Edit helyett jön ő. Egyébként a nevem Nikolas. – mutatkozott be az egyik fiú.
- Üdv! Az én nevem Anna. Anna Lockwood. – viszonozta a bemutatkozást a lány.
- Áááá! A híres Lockwood testvérek egyike. – jött rá a fiú. – Ha nem tévedek, a testvéreid Laura, és Jeremy.
- Igen. Az a kérdés, hogy a féltestvéreim nevét tudod-e?
- Vannak féltestvéreid?
- Igen. Úgy gondolom, az övéket nem tudod. Hárman is vannak, és a legidősebb elég híres, makacs, de kedves. – ekkor megérkezett az utolsó tag is.
- Sziasztok. – köszönt oda nekik, a fiú, mire Anna megfordult. A késett tag ledermedt.
- Hát ez nem igaz! Ez most komoly? – nézett felvont szemöldökkel Anna, a fiúra.
- Nem hiszem el! Csak én lehetek ilyen peches! – mondta a fiú.
- Naná, hogy csak te lehetsz, Billy. Mit is mondtam neked?
- Hogy tűnjek el, a Világ másik felére.
- Akkor mit keresel itt?
- Megkértek, hogy legyek az egyik csapat vezetője, mert az unokatestvéremet megölték.
- Billy. Csak azért nem öltelek meg, és nem is foglak, mert a barátomnak tekintelek. Egyébként Edinát, az unokatestvéredet… Én öltem meg. – mikor Anna ezt kimondta, a fiú keze ökölbe szorult. Nagyon ideges volt, de félt megtámadni a lányt, mert tudta, hogyha megteszi, akkor az, az életébe kerül.
- Jobb is, ha nem teszed. Nincs szándékomba, megölni téged. De ha megtámadsz, akkor kénytelen leszek. De tudod nagyon jól, ha megteszed, akkor a többieknek is annyi. Hisz már ismersz.
- Igen tudom. Ezért nem fogom megtenni.
- Helyes! Jól döntöttél, öcsisajt!
- Rólad mesélt az öcsém! – mondta valaki, kilépve a tömegből.
- Tényleg? És kit tisztelhetek benned? Egyáltalán ki az öcséd? – fordult oda Anna a személyhez.
- Az én nevem Rebeka Mills. Az öcsém pedig, Sten Mills. – mikor ezek a szavak elhangoztak, Anna ledermedt.
- Sten. – suttogta a lány.
- Teljesen beléd habarodott, de ahogy látom, te is beleszerettél. – következtetett Rebeka, Anna arckifejezéséből. – Nem tud másról beszélni, csak rólad. Ma ő is itt lesz, mint személyi edző. Az lesz a feladatunk, hogy háromfős csapatokba oszoljunk, majd az edző kiképezze azokat, akiket kapott maga mellé. Te is edző leszel, mert te nagyon profi vagy. De előtte egy kis megbeszélés. Figyeljen mindenki! Úgy kell megölni az ellenséget, hogy:
1. szakasz: Kinyírod, és ha ez megvolt ők virággá változnak.
2. szakasz: Eltaposod azt a növényt, amivé válik.
Így ölitek meg őket rendesen. Ők nem fognak támadni, mert ők csak védekezésből gyilkolhatnak, tehát nekünk kell kezdenünk a csatát. – ekkor megérkezett Sten. Mikor meglátták egymást Annával, mindketten lefagytak, de később észbe kaptak, és Rebekára figyeltek. – Sajnálom, de nem lehettek egy csapatban, mert mindketten edzők vagytok. A csapatok a következők:
1. számú csapat tagjai: Sten, Billy, és Mia.
2. számú csapat tagjai: Angéla, Zoli, és Zia.
3. számú csapat tagjai: Helga, Géza, és Zsófia.
4. számú csapat tagjai: Fábián, Csaba, és Gabriella.
5. számú csapat tagjai: Gábor, Zsóka, és András.
6. számú csapat tagjai: Anna, Róbert, és Nikolas.
Végül a 7. számú csapat tagjai: Kata, Szilvia, és Kornél.
Hát ezzel meg is volnánk. Az edzőket mondtam legelőször. Ennyi lenne. Van valakinek valami kérdése?
- Igen! Nekem lenne egy! – szólalt meg Angéla.
- És mi az?
- Te kivel mész?
- Én… Hát… Ööö... Annáékkal megyek. De ha valami történt, szóljatok. Ha valami kérdésetek van, hozzám, Stenhez, és Annához is fordulhattok.
- És miért pont velük?
- Azért, hogyha valami történik, vissza tudjam tartani Annát, hogy ne öljön meg senkit.
- Nem fogod tudni visszatartani. Túl gyenge vagy hozzá. Maximum Sten tudná megállítani, de ő is csak úgy, hogyha Anna már meg van sebezve. – szólt bele Billy.
- És mégis hogy? – kérdezte csodálkozva Rebeka.
- A szeretetével. – válaszolta a fiú.
- Jól mondod Billy. Van némi kis eszed. Egyszer a saját testvéremet támadtam meg, de szerencsére sikerült észhez térítenie. Na, gyertek puhányok! – indult el a lány. - Kezdjük az edzést! – szólt oda a két fiúnak, mire ők félve utána indultak. – Mit vagytok így betojva? Megijedtetek? Jaj, anyuci segíts! – nézett rá a fiúkra Anna vérvörös szemekkel. – Na, akkor kezdjük az edzést! – fordult meg teljesen a lány.
- Hé! Nyugalom, Anna! – szólt rá Rebeka, és elé állt. – Ne csináld!
- Na, mi van? A porontyaid nem tudják megvédeni magukat?
- Hé! Hé! Hé! Nyugodj le!
- Ugyan már! Mégis miért?
- Mert ha nem teszed, megöllek! – váltott Rebekának a szeme is pirosra.
- Azt próbáld meg! – ordította Anna, magából kikelve, és egy fának csapta a lányt. De ekkor valaki hirtelen elkapta Rebekát, és lassan letette a földre a csukott szemű lányt.
- Állj le! – mondta a titokzatos ember.
- A fenéket! – válaszolt Anna, mire a személy kilépett az árnyékból, és a lány mellett termett.
- Mégegyszer mondom. Állj le! – mondta a fiú.
- Jeremy. – suttogta Anna, mire a szeme visszaváltozott sötétbarnává.
- Olyan gyönyörű a szemed! Minek kell egyfolytában ezt csinálnod! Ma már kétszer is! Ez nem tesz jót a szervezetednek sem, és a személyiségednek sem. – mondta a fiú.
- Mit keresel itt?
- Féltem, hogy megint megtörténik veled ez, ezért követtelek. Be is teljesült az előérzetem.
- Mázlijuk, hogy itt vagy.
- Tudom, pont ezért jöttem.
- Nézd már! Még egy Lockwood! – csodálkozott Nikolas. – Ráadásul nem is akármelyik! A legidősebbhez van szerencsénk!
- Te meg ki vagy? – nézett a fiúra, Jeremy.
- Az én nevem Nikolas.
- Hahaha! Ki vagy te? A Harry Potterből a Nikolas Flamel?
- Én is pont erre gondoltam, amikor bemutatkozott a srác. – szólt közbe Anna.
- Ha akarnálak se tudnálak letagadni Hugi! – mosolygott rá Jeremy testvérére, mire ő visszamosolygott rá. Sten majdnem elolvadt a mosolyától.
- Szevasz, Sten! Mi a pálya? – vette észre a fiút Jeremy.
- Köszönöm. – szólalt meg Rebeka.
- Ugyan már! Tudom, hogy a húgom néha túlzásba viszi, és pont ezért követtem. Ismerem már, mint a tenyeremet. Egyébként az én nevem Jeremy Lockwood. Örvendek a szerencsének. – akart meghajolni Jeremy, de Anna a pólójánál fogva visszahúzta.
- Tudom, tudom. Ne csináljam ezt…
- Remélem meg is jegyzed, és nem kell többször elmondanom! – mondta a lány.
- Hé! Ne húzd fel magad!
- Jó, de tudod, hogy milyen vagyok.
- Igen, tudom. Ezért ha most megbocsátotok, elvinném. – fogta meg a fiú Anna vállát.
- Nyugodtan. Egyébként a nevem Rebeka Mills. – mutatkozott be a lány elpirulva.
- Várjunk csak! Sten is Mills nem? – gondolkozott el Jeremy.
- De igen, ő az öcsém.
- Aha. Értem. Na, gyere húgi! – szólt oda Annának Jeremy, és elindult.
- Óóó! Pedig már kezdtem örülni, hogy egy Lockwood tanít engem. – szomorodott el Nikolas.
- Nyugi van kiscsákó! Mindjárt itt vagyok. - vigasztalta meg őt a lány, és Jeremy után futott.
Ez alatt a házban:
- Beuskám! Csörög a telefon! – kiabált a kanapén ülve Patrisa. Bea lélekszakadva rohant le az emeletről.
- Ott vagy tőle 2 méterre. Miért én vegyem fel? – bosszankodott Bea.
- Siess, mert lerakják. – válaszolt a lány, és tovább folytatta az eddigi tevékenységét. Maga elé bámult. Bea kelletlenül vette fel a készüléket.
- Halló. Itt Bea Harrison beszél.
- Szia, cicám! Adam vagyok. Ütközhetnénk ma. Gyere 8-ra a Megbon plázához.
- Hello… és ha nem érek rá?
- Hahaha. Látom, a humorodat nem vesztetted el. De ugye tudod, miért megyünk oda?
- Gondolom nem shoppingolni szeretnél velem…
- Nem hát. Én állom az abortuszt. De aztán fejezzük be ezt az ügyet. Nem akarok többet gondolni rá.
- Miről beszélsz? Milyen abortusz?
- Nem tudod, mit jelent? Elvetetést! Ugye nem gondoltad, hogy megtartjuk a babát? Istenem, Bea! Túl gyerekes vagy. Csak egy félreértés volt az egész!
- Tudom mit jelent az, hogy abortusz! És megtartom a gyereket! Ő nem tehet arról, hogy egy ilyen felelőtlen az apja!
- Nem fogom lekötelezni magam melletted! Mennyit fizessek, hogy elvetesd? Én fizetek. Nem lehet gyerekem. Túlságosan lecsökkenne a státuszom, ha megtudnák, hogy ilyen kis kalandokban is részem volt. Az a gyerek nem csak a tied.
- Státusz? Népszerűség? Ez egy emberi élet! Én vagyok gyerekes? Felnevelem nélküled ezt a gyereket! Jól mondod, nem csak az enyém a gyerek. De nem is csak a tiéd! Nem érdekel a pénz. Félreismertelek. Én kérek elnézést.
- Mondj egy összeget pofátlanul, és rendezzük le.
- Nem tudsz egy kis pénzzel mindent elintézni!
- Dehogynem. Mindennek van ára. Az életnek is.
- Menj a francba, te szemétláda! Ne merj még egyszer a szemem elé kerülni! Gyűlöllek! – azzal lecsapta a kagylót, majd sírva rogyott össze. Patrisa végighallgatta a beszélgetést, majd felállt a kanapéról, és Beához sétált. Átkarolta a lányt és megszólalt:
-Jól döntöttél. Nem kell apa annak a gyereknek. Figyelj! Rám mindenben számíthatsz, oké? – és letörölt egy könnycseppet barátnője arcáról.
- Akkor együtt neveljük fel mindkét gyereket. – mosolyodott el Bea, de Patrisa értetlen ábrázattal nézett rá.
- Kettőt? Miért ikrek lesz vagy mi?
- Nem! Hát a te gyereked! Leótól. Tudod.
- Miről beszélsz? Én nem vagyok… terhes…
- Ó, bocsi. Most jut eszembe. Tudod, minden éjjel olyan élethűeket álmodozom. Párszor téged is láttalak. Egyszer nagy hasad volt, egyszer pedig egy kisfiúval sétáltál haza a suliból. Bocsi, néha összekeverem az álmot a valósággal. – mentegetőzött.
- Mindegy. – zárta le a témát a lány. – Nekem mennem kell. Megleszel?
- Persze. Menj csak! – állt fel Bea és vett egy nagy lélegzetet. – Már sokkal jobb. Na, siess, mert elkésel.
- Oké… - ekkor Dan jött le az emeletről. - Ó, Dan! Édes tesókám!
- Mit akarsz… - nézett rá hűvösen a fiú.
- Hogy beszélsz? Nem vagyok alacsonyabb rendű nálad! Tiszteletet érdemlek! – csattant fel Patrisa.
- Jó. Akkor, mit akarsz? – kérdezte negédesen a fiú.
- Tudod, Bea elég rossz korszakon megy keresztül…
- Ezt fejezd be. – kezdte Bea.
- És amíg távol vagyok, figyelnél Beusra? – az említett személy lesütötte a szemét.
- Persze. – válaszolt a fiú, és odasétált hozzájuk. – Menj csak. – Bea zavartan tekintett a fiúra. Patrisa mosolyogva elindult az ex-ajtó felé:
- Aztán semmi huncutkodás, te perverz!
- Olyannak ismersz, húgi? – mosolyodott el a fiú.
- Kifejezetten. Vigyázz vele, kislány. – kacsintott Beára, majd elment.
- Cuki vagy ebben a ruhában. – bámulta a lányt Dan.
- Kezdek félni tőled. Patrisának igaza volt. – azzal arrébb ment. A fiú követte. – Jó. Ne nyomulj, mert kapsz egyet.
- Ebben a házban minden nőnemű, szadista?
- Az! – nevetett Bea. – És minden hímnemű mazochista.
- Én nem vagyok az. Úgy értem mazochista.
- Vagy mazochista, vagy nőnemű. Válassz.
- Én különc vagyok.
- Látszik. – nevetett újra Bea. – Nem gondoltam volna, hogy neked humorod is van.
- Mi minden ki nem derül?
Eközben Anna és Jeremy beszélgettek.
- Mi a baj? – nézett a fiú szomorú testvérére.
- Semmi, csak… - Anna nem fejezte be a mondatot.
- Csak mi?
- Eszembe jutott…
- Erik igaz?
- Igen.
- Felejtsd el őt! Már nagyon régen történt.
- Tudom. De nem sikerül… Ezért kellett félrehívnod?
- Mi másért?
- Óóó, te tökfej! – mondta mérgesen Anna.
- Hé! Nyugodj le! Ne kezdj el így hívni, mert amúgy is elég idegesítő, hogy egyvalaki így hív.
- Nem vicceltem! – lett dühösebb a lány. Jeremynek kikerekedett a szeme.
- Hé, Hugi! Ne csináld ezt! – kiáltott fel Jeremy, de Annának már megint piros volt a szeme, és megtámadta testvérét. A földre lökte a fiút, aki rettegett. Fölé hajolt, nevetni kezdett, majd visszaváltozott a szeme.
- Ha látnád a képedet! Ezt azért kaptad, mert megszegted a szavad. – nevetett a lány.
- Mégis mit szegtem meg?
- Még régen, amikor Erik meghalt, te és Laura megígértétek, hogyha eszembe jut, akkor elfeledtetitek velem őt. De még egy ígéretet tettetek. Azt, hogy nem hozzátok fel őt. Ebből te az elsőt teljes egészében megszegted, a másikat meg félig.
- Jaj, de jó nekem! És a másodiknak miért csak a felét?
- Mert a testvérem vagy, és kedves vagyok hozzád.
A házba visszatérve:
- Amúgy Patrisa mit értett az alatt, hogy rossz korszakon mész keresztül? – folytatta Dan.
- Tudod… Még régebben egy szülinapi bulin összeismerkedtem egy fiúval, és berúgtunk egy kicsit. Ő elvitt magához, aztán mégjobban berúgtunk, és hát megtörtént a dolog. És most terhes vagyok. A gyerek apja pedig azon van, hogy elvetessem. Azt mondta, fizeti az abortuszt. Én felháborodtam, és egy sort káromkodva letettem a telefont. Nem akarom elvetetni.
- Még jó! Szerintem, úgy ahogy van, be kéne tiltani az abortuszt. Minden gyerek ajándék.
- Olyan vagy, mint a tesód. A család valami abortusz elleni kampány vezetője legalább?
- Jó is lenne. Lehet, majd megyünk tüntetni. Jössz te is?
- Képes lennél pont engem kihagyni? – nevetett újra a lány.
- Amúgy hol van Laura és Victoria?
- Laura hazament, Victoria meg sétáltatja a kutyákat.
- Akkor csak ketten vagyunk a házban. – kacsintott Beára a fiú.
- Nem akartam megismerni a perverz oldaladat.
- Az egész család perverz, volt kitől örökölnöm.
- Igen. Egy perverz Willkinsont már volt szerencsém megismerni. Egy is elég volt belőle. Most jött még kettő. Szörnyű.
- Az. Hozzá kell szoknod. Amíg ki nem rugdostok minket, itt fogunk dekkolni. Jó ez a ház. A másik meg… Lerombolódott sajna…
- Hát, már az első benyomásnál jól alakítottál, úgyhogy mindenki a szívébe zárt.
- Abban biztos vagyok. De lehet, hogy nekem nem olyan előnyös ez a szívbe zárás.
- Nyugi, én nem utállak. Egy ellenséggel kevesebb. Amúgy Annával meg Jeremyvel is kibékültem. Nem vall rám, hogy kibékülök, úgyhogy jöhetnek az elismerések. De ugye tudod, mi van ma?
- Nem igazán.
- A Szörnyek Feltámadása. Azért sietett el úgy Anna, Jeremy meg Patrisa. Azt nem tudom Laura készül-e a harcra, de az is előfordulhat. Meg a kutyaőrült hugicám is hamarosan visszatér, és mi is megyünk.
- Szörnyek Feltámadása? Hallottam róla. Az egy valós dolog?
- Ebben a szép kis házban, rajtad kívül, nem igen járt ember. Minden nap varázslényekkel vagy körülvéve. És nem tudsz az ilyen dolgokról?
- Hé, nekem senki se mond semmit! Tudom, hogy varázslények, de honnan tudjam a többi dolgot?
- Az a lényege a háborúnak, hogy minden évben egyszer, minden meghalt szörny, (aki már nem halt meg háromszor, vagy nem égették el a porát,) feltámad az átmeneti pokolból. – ekkor bejött Victoria, és megszakította a beszélgetést.
Eközben:
- Na, gyere, állj fel, pupák! – mondta Anna, és felhúzta testvérét a földről. – Segítenél ezt a két szerencsétlent betanítani, tesó?
- Persze. – válaszolt Jeremy. – Kezdjük az edzést! – szólt oda a fiúknak.
- Oké! Na, gyertek srácok! – mondta a lány a fiúknak, s ők rögtön odaszaladtak.
- Hát, ez sokáig tartott. – jött rá Jeremy. – Az első feladatunk az lesz, hogy a gyorsaságotokat növeljük. Azt tudom, hogy a te neved Nikolas, de neked mi neved?
- Az én nevem Róbert, de inkább csak Robi. – mutatkozott be a fiú.
- Oké! Na! Kinek, mi a fajtája? - kérdezte Jeremy.
- Én vámpír vagyok. – mondta Robi.
- Én pedig vérfarkas. – jelentette ki Nikolas.
- Hát akkor kettő-kettő. – mosolygott Anna.
- Fogadjunk, hogy te vámpír vagy. Azok viselkednek így. – nézett a lányra, Robi.
- Nézd már! Azt hiszi, vámpír vagyok. Ne sértegess! – mondta Anna mosolyogva.
- Te tényleg vérfarkas vagy? – kérdezte Robi.
- Igen.
- És melyik falkában vagy?
- A Killer falkában.
- Úristen! Az nagyon durva csapat!
- Tudom. Pont ezért vettek be. Hát akkor kezdjük! Nikolas 10 kör az erdő körül, úgy, hogy folyamatosan gyorsuljon a sebességed.
- Rendben. – mondta a fiú, s elindult.
- Robi, neked 10 kör a maximális sebességeddel, úgy, hogy 1 kör gyors, 1 kör lassú! – utasította Jeremy a fiút.
- Oké! – fogadta el a parancsot Robi, majd ő is elindult. Mikor már mindketten megcsinálták a kiosztott feladatot, volt fél óra pihenő, mikor erősítettek, és ezeket ismételgették. Egy idő után Anna ezt kérdezte Jeremytől:
- Szerinted melyikük a gyorsabb?
- Ez kérdés? Naná, hogy Robi az! – válaszolt Jeremy.
- A nagy lótüdőt! Nikolas a gyorsabb! – vitatkozott Anna.
- Döntsük el úgy, hogy versenyeztetjük őket. – javasolta a fiú.
- Nekem nyolc. Ha ezt szeretnéd! – egyezett bele a lány. Mikor a két fiú visszaért, elmondták nekik, hogy versenyezniük kell. Végül két körben egyeztek meg.
- Vigyázz! Kész! Rajt! – indította el Jeremy a srácokat. Néhány perc múlva már lehetett látni őket.
- Hajrá, Robi! – ordított oda annak a futónak Jeremy, aki vezetett. Pár másodperc múlva Nikolas beérte.
- Gyerünk, Nikolas. – próbált meg Anna szurkolni, tanítványának. Megint eltelt pár perc, és még mindig Robi vezetett, mert már látták a fiút.
- Mondtam, hogy Robi a gyorsabb. – jelentette ki gúnyosan Jeremy. Ekkor a távolban megjelent Nikolas is, mire Anna elmosolyodott. A lemaradt fiú már Robi sarkában volt. És ekkor beértek a célba.
Eközben a házban:
- Hello! Megjöttem! – Dan és Bea, reflexből elléptek egymás mellől. Victoria nevetve szólt nekik:
- Látom, kezdesz beilleszkedni. Örülök. De idő van, ideje indulni. Beuskám, nekünk mennünk kell.
- Csak nem a… Háborúba mentek? – nézett rájuk Bea aggódva.
- Elmondtad neki? – nézett Danre Victoria.
- Miért? Baj? – vonta fel szemöldökét a fiú. Bea elpirult:
- Nem kellett volna elmondanod nekem.
- Beus! Ne szégyenkezz, te most áldozat vagy! – sóhajtott Dan.
- Inkább meg sem szólalok… -hebegte a lány.
- Nem baj, drága! – karolta át Beát Victoria.
- Biztos? – nézett félénken vissza rájuk a lány.
- Egy napja, hogy ismerlek, de rögtön kiakadok tőled. Olyan hatást keltesz, mint egy kisbárány, akit meg kell… védeni… - mondta Dan.
- Na, nehogy előtörjön a perverz pedofil éned, bátyó. – ölelte át védelmezően Beát Victoria.
- Én? Mint pedofil? Na, ne röhögtess…
- Te álszent állat! – röhögött Bea.
- Na, tényleg induljunk. – engedte el a lányt Victoria.
- Én is akarok menni! Ebben a házban úgysem lennék biztonságban. – könyörgött Bea.
- Hmm… Nem is tudom… - válaszolt Dan. – Végül is igaza van. Velünk nagyobb biztonságban lenne.
- Felőlem. – vont vállat Victoria. – Akkor induljunk. Kalandor is jöjjön akkor. Néró, gyere! – a kutya feltápászkodott és gazdája lábához loholt.
- Gyere, Kalandorom. – szólt Bea a kutyájának, mire az a lányhoz sétált.
- Na, csipet csapat, indulás az Unme-menedékhez. Mi az ártatlanokat támogatjuk. – szólalt meg Dan.
- Patrisa miatt? – kérdezte Bea.
- Részben. Mi már régi haverjai vagyunk az ártatlanoknak. Minden évben őket támogatjuk. Sok ott az ismerős. – válaszolt a fiú, és elindult a kijárat felé. A lányok követték, a kutyákkal együtt.
Eközben a Régi Romoknál:
Pár másodpercig csak álltak, és néztek. Nikolas az utolsó másodpercben legyőzte Robit.
- Látod! Megmondtam, hogy várd ki a végét! Nem hittél nekem, és az ő képességeiben sem. – gúnyolta ki Anna Jeremyt.
- De ez meg hogy lehet? Hisz egy vámpír gyorsabb, mint egy kis korcs! Ez lehetetlen! Ó, te szerencsétlen! Legyőzött téged, holmi vérfarkas, Robi? Milyen vámpír vagy te? – ordította Jeremy.
- Vigyázz a szádra, bátyó! – utasította a lány a fiút. – Jobb, ha nem becsülsz le egy vérfarkast!
- De… Hát… Akkor is! Ha mi nem vagyunk gyorsabbak nálatok, akkor meghalunk!
- Pontosan! Tehát, őrülten sok vérszívó hal meg emiatt.
- Gondoltam, te is sok menekülő vámpírt öltél meg.
- Pontosan! És olyan üde a vérük! De az a legjobb, amikor azt kérik, hadd legyenek a szolgáim, mire én megölöm őket. – mosolyodott el Anna.
- Kicsit idegbeteg vagy, hugi.
- Tudom. És azt is tudom, hogy ti, vérszívók nem értitek meg a mi gondjainkat.
- Az, lehet. De akkor is pszichopata vagy. Örülök, hogy beismered. – mikor ezt Jeremy kimondta, megjelent Mordred.
- Na, sziasztok! El kéne indulnunk a mezőre. Pontosan 22 óra 34 perckor támadnak fel a szörnyek. Van esetleg valaki, akin bosszút akar állni minimum egy szörny? – kérdezte a férfi, mire Anna feltette a kezét.
- Igen, van! Rajtam nagyon sokan akarnak bosszút állni, köztük Edit is, akit mindnyájan ismertek.
- Na, megyek hugi. Majd még találkozunk. – köszönt el Jeremy a lánytól, majd egy puszit nyomott testvére arcára, és elment.
- Egyébként, miért lőttél belém golyót? – nézett Anna Mordredre.
*Ann*