8.fejezet

8.fejezet

Irány Hellwood!

- De hisz nem egyeztünk bele! - mondta egyszerre Kriszta néni és a felügyelő.
- A hallgatás beleegyezés. - mosolyodott el Gábor. Learn felügyelő sóhajtott egyet, majd azt kérdezte Kriszta nénitől:
- Maga jön velünk?
- Nem. Én megfogadtam, hogy soha többé nem megyek még egyszer arra a környékre. Vigyázzanak magukra, és éljék túl az utat! - ezek után elköszöntünk, és elindultunk. Út közben azt kérdeztem:
- Miért gyalog megyünk?
- Azért mert semmilyen tömegközlekedési jármű nem megy arra. - válaszolta Gábor.
- Miért?
- Mert félnek az emberek odamenni. Általában félnek attól a helytől az emberek.
- És te félsz?
- Nem.

- És miért nem?
- Mert én ismerem azt a helyet.
- És szerinted én félni fogok?
- Ez attól függ.
- Mitől?
- Nagyon sok mindentől. - mosolyodott el Gábor. Ez után nem tettem fel több kérdést ebben a témában. De tovább kíváncsiskodtam:
- És milyen ez az Anna Lockwood? Csak mert mindenki olyan más lesz, amikor szóba kerül ez a lány.
- Hát ezt nem igazán tudom elmagyarázni. Még nem.
- Miért?
- Mond el neki! Anna úgy se fogja elvállalni úgy, hogy nem tud semmiről! - szólt közbe Learn felügyelő. Erre eléggé meglepődtem. Gábor sóhajtott egyet, és elkezdte:
- Tudod, mostanában ez a nagy vámpír és vérfarkas divat van. - bólintottam. - De azok nem csak filmek. Léteznek ilyen lények. Csak az emberek nem tudnak róluk. - nem hittem a fülemnek:
- Hogy mi? Ugyan már! Ne nevettess! Én az igazat szeretném hallani róla! - emeltem fel a hangom. Rögtön vissza akartam szívni, de nem tudtam.
- Jó! Az igazságot akarod? Anna Lockwood egy vérfarkas! És ha nem fizetjük le, akkor a haverjaival vagy nélkülük de lemészárolja az egész várost! Ez az igazság! Most örülsz? - kiabált a fiú. Erre szintén meglepődtem. Némi kis csend után azt mondtam:
- Sajnálom, hogy úgy rád kiabáltam. - erre a fiú elmosolyodott, majd azt mondta:
- Én is sajnálom, de ez az igazság. Elhiszed?
- Igen. - mondtam. És az volt az igazság, hogy tényleg elhittem. Neki igen. Másnak biztos nem hittem volna el. Azt mondtam volna neki, hogy őrült. Vagy valami hasonlót. Eléggé őrültségnek tartottam, ezt az egészet. De neki hittem. Amiért ennyit gondolkoztam, nem vettem észre, hogy milyen sokat sétáltunk.
- Most már beszélsz nekem Anna Lockwoodról? - kérdeztem. Erre Gábor sóhajtott egyet, majd mondani kezdte:
- Tudod, ő nagyon rossz előéletű. Most ha jól tudom, akkor bokszol. Eddig senki sem tudta legyőzni őt. Csak egyetlen ember vívott vele döntetlent. Az, aki most a biztonsági őre. Nem mintha lenne rá szüksége. Na mindegy. Se apja, se anyja. Van egy húga Patrisa. Őt imádja. - nekem úgy látszott, hogy a felügyelő is figyel. Az arckifejezéséből ítélve, nem tudott ezekről a dolgokról. - Még van két teljes testvére és Apai ágról egy féltestvére. Állítólag régen volt egy vőlegénye, akit látott elégni, de szerintem nem halott. - itt abbahagyta.
- És honnan tudod ezt mind?
- Mert én a barátja vagyok. - válaszolta.
- Ho-Hogy mi? - kiáltott fel a felügyelő. - Te a haverja vagy Anna Lockwoodnak? Te tényleg egy idióta vagy. És ezt eddig nem mondtad el?
- Nem kérdezted. - válaszolt Gábor. Erre a felügyelő sóhajtott egyet.
- És ő tudja, hogy megyünk? - kérdeztem.
- Igen. Valószínűleg tudja. - ekkor Gábor hirtelen megállt. - Megérkeztünk. - erre egy kicsit izgulni kezdtem. Mi lesz ha...? Mi lesz ha...?
- Nyugi nem lesz semmi baj. - mondta Gábor, a kezét a vállamra tette és elmosolyodott. Ettől egy kicsit megnyugodtam. Lefelé indultunk egy lépcsőn. Az aljába egy óriási ember várt minket:
- Hello, Gábor! Mizu van?
- Semmi különös. Veled? - azzal kezet ráztak.
- Itt se sok minden történik. Jönnek-mennek az emberek. Néha jön egy - egy olyan, aki megpróbálja legyőzni őt, de senkinek sem sikerül. - itt tartott egy kis szünetet. - Szervusz, Learn. - fogott kezet a felügyelővel is. - És kit tisztelhetek a kishölgyben?
- Ő itt Tamara. - mondta Gábor. - Tamara, ő itt Carlos. - ekkor az őr kezet csókolt nekem. Én erre kicsit meglepődtem, de azt mondtam neki:
- Örülök, hogy megismerhetem. - mikor a szemembe nézett egy kicsit meglepődött, de aztán mosolyogva azt mondta:
- Úgyszint. Biztos vagyok benne, hogy jól ki fogtok jönni Annával. - ekkor hátralépett egy párat, és eltűnt a sötétségben, mi pedig bementünk az ajtón, ami tele volt firkálva. Ott csend ült, és alig tartózkodtak néhányan a helységben. Ekkor hirtelen egy óriási üvöltést lehetett hallani. Köszöntünk a pultosnak, majd Gábor azt kérdezte tőle:
- Anna itt van?
- Igen. De azt hiszem nem jó ötlet bevinni hozzá őt. - utalt rám a pultos.
- Jó, igen. Persze, persze. - mondta Gábor gúnyosan.
- Nem úgy értettem! - kiáltott fel a pultos. - Ma nagyon rossz kedvébe van. Egy ellenfelét sem hagyta életben. És mikor bejött látszott rajta, hogy bosszús.
- Nem érdekel! Akkor is beszélnem kell vele! - azzal bementünk egy másik ajtón. Ott viszont tele volt emberekkel a kis tér. A sarokban egy ring volt, és ott éppen folyt a küzdelem. Átverekedtük magunkat a tömegen, majd még egy ajtón átmentünk. A szoba tele volt gépekkel. Csak egy lány tartózkodott a helységben. Odamentünk hozzá.
- Szevasz, tesó! - köszönt az éppen edző lánynak, Gábor.
- Csumi, tesó! Mizu van? - köszönt a lány, majd csináltak valami titkos kézfogás szerűt. Ekkor odalépett hozzám a nő, majd azt mondta:
- Üdvözöllek, Tamara! Az én nevem Kitti!
- Honnan tudod a nevem? - rökönyödtem meg.
- Hogy ne tudnám! Én majdnem mindenről tudok! - mosolyodott el a lány, majd kezet rázott a felügyelővel. - Learn. - ez után tartott egy kis szünetet, majd hirtelen felkapta Gábort, és a falhoz szorította. - Hogy mersz idejönni azok után, amit tettél? Te... Te... - ekkor a lány vett egy nagy levegőt. Eközben Gábor csak mosolygott. - Még mindig nem értelek. - erre Kitti bevitt pár ütést a fiúnak, majd lerakta. - És én még gyengéd voltam. Ha Apa megtudja, hogy itt vagy... Tuti, hogy nem mész ki innen élve. Amúgy meg mit keresel itt?
- Annához jöttünk. - válaszolta Gábor. Erre a lány meglepődött, de azt mondta:
- Mondom a túlélési esélyetek: Tamara neked 50%. Felügyelő, neked 35%. És neked Gábor... 5%. De csak azért, mert megvan benned az a sötétség, ami régen. - mosolyodott el Kitti. - Ja, és mindenkinek csökken ez a százalék 1-gyel, mert most Cole is vele van. - itt tartott egy kis szünetet. Itt átgondoltam, hogy most pontosan mi is a helyzet. De nem sokra jutottam, mivel fogalmam sincs ki az a Cole. - Gondolom nekem jutott az a feladat, hogy odavigyelek titeket hozzá. De nem csinálom ingyen. Egy ezres/fő. - ekkor a fiúk elővették a tárcájukat. A felügyelő 1 ezrest, Gábor pedig 2-t adott oda Kittinek. Ő beszedte a pénzt, majd elrakta. Ekkor hatalmas ujjongás hallatszott.
- Úgy hallom, Anna végzett. Gyertek. - mondta, majd elindultunk utána. Átverekedtük magunkat a tömegen, majd egy folyosóra léptünk, ahol nem volt senki. Végigmentünk a kihalt terepen, és a legutolsó ajtón Kitti bekopogott. Egy kicsi vártunk, majd egy férfi nyitott ajtót:
- Mit szeretnétek?
- Beszélni szeretnénk Annával. - válaszolt Kitti.
- Sajnálom, de most nem ér rá. Talán próbálkozzatok két óra múlva.
- Cole! Nem érünk rá! Engedj be! - végül a férfi arrébb állt, és hagyta, hogy bemenjünk. Ott Anna éppen táplálkozott. Azt hiszem. Nem tudom. Lefoglalt a vér csodálatos látványa. Olyan gyönyörű. Észre se vettem, és elkezdtem mosolyogni. Nem tudom miért. Láttam azt, ahogy az áldozat szenved. Olyan gyönyörű látvány volt. És ekkor eszembe jutott, hogy régen őrültnek tartottam saját magam. Mindig csak az járt a fejemben, hogy őrült vagyok. Hogy én egy sorozatgyilkos leszek. Ekkor a gondolatmenetemet megszakította az, hogy eltakarták a kilátásom, a műsorra.
- Amint látjátok, nem ér rá, holmi gyerekes hülyeségre. - mondta Cole. Ekkor mögüle egy kicsit rekedt, női hang hallatszott:
- Hagyd őket Szívem! Már amúgy is végeztem. - a férfi félreállt, és én megláttam Anna Lockwoodot, ahogy éppen törli le a szájáról a vért egy fehér ronggyal.