7.fejezet
VII. fejezet
A farkas támadás
- Ne menj el! Várj még! – mondta Bea. Ekkor megszólalt Victoria telefonja:
- Szia Dan. Hol? Mi? Jeremy? Az előbb meg… Tényleg, nincs itt. – mondta, miután körbenézett. – Máris indulunk. Oké. Szia! – azzal letette a készüléket.
- Mi van Jeremyvel? – kérdezte Anna aggódva.
- Dan után ment. –ekkor mindenki körbenézett. – De baj van. Jeremynek súlyos sérülése van. Mielőtt letámadnál, nem Dan miatt. Siessünk, segítség kell. – mondta Victoria, és magához hívta Nérót. – Induljunk.
- Gyorsan oda kell érnünk! – mondta Anna, és elindult a kijárat felé. – Gyertek, üljetek fel a hátamra! – azzal a lány egy óriási farkassá változott.
- Nyugi, vámpír vagyok, vagyok olyan gyors. – mondta Victoria. – De Bea, te ülj fel nyugodtan. – ekkor Bea félénken Annához lépett.
- Nyugi Bea! – nyugtatta meg Laura a lányt. – Én ott leszek közvetlen mögöttetek, és ha leesel, elkaplak, de nem fogsz.
Eközben Dan már jó messze járt a háztól. Ha vámpír vagy, sokkal egyszerűbb a közlekedés. Megállt pihenni. Ekkor lépteket hallott. Hirtelen egy farkas jelent meg előtte, és morogva készült a támadásra. Dan felvont szemöldökkel vette szemügyre az állatot, majd ő is támadó állást vett fel. A ragadozó rátámadt a fiúra. Dan könnyen verte vissza a támadást. Az állat nagyon megsérült, ezért farkasüvöltésbe kezdett. A vámpír most eszmélt fel. A farkas a társait hívta. Pár perc múlva kb. 10 farkas vette körül Dant. A falka tagjait külön-külön le lehet győzni. Erejük a csapatban rejlik. Ezért rettent el a fiú. Ekkor az egyik állat ráugrott Danre, és leterítette. A fiú könnyedén lerúgta magáról a farkast, az pedig egy fához csapódott, és nyekkenve elhunyt. Egy másik is megpróbálta a támadást, de a vámpír elhajolt, és a ragadozó átugrott felette. A többi farkas is támadt. Kettőt le tudott ütni, de az egyik hátulról ugrott, és összekarmolta a hátát. Dan felordított fájdalmában, és dühösen rúgott bele az állatba, de a többiekkel nem bírt. Túl sokan voltak. Ekkor nem várt segítség érkezett.
- Szevasz, tesó! – mondta Jeremy, miközben leszedett egy farkast bátyjáról.
- Te meg mi az ördögöt keresel itt? – nézett Dan a fiúra.
- Nem is örülsz nekem? – kérdezte Jeremy.
- Azért jól jönne némi kis segítség. – ismerte be a fiú. Jeremy nem habozott, rögtön földhöz vágott még egy támadót. De egy másik a háta mögött volt, és nagyot harapott a lábába. Jeremy felszisszent, megragadta támadóját, és elhajította, majd összerogyott. A farkasok megijedtek a fiútól, és rögtön visszavonultak. Halott társuk köré gyűltek. Dan öccséhez guggolt, előkapta mobilját és Victoriát tárcsázta. Miután elmondta a lánynak a történteket, és odahívta őket segítség gyanánt, Jeremyhez fordult:
- Miért mentettél meg?
- A tesók összetartanak, nem? – mosolygott a fiú.
- Olyan ismerős vagy. Pedig sosem láttalak. A hangod, az arcod… - ekkor bevillant Dannak valami. Ez az arc… Ez a hang… Olyan, mint… a barátnője gyilkosáé…
Ez alatt a házban:
Bea óvatosan belekapaszkodott a vérfarkas szőrébe, és felmászott a hátára. Remegve mutatott Lauráéknak felfele mutató hüvelykujjat, jelezve, hogy elhelyezkedett.
- Csak egy gond van. – mondta Laura.
- Mi? – kérdezte Victoria.
- Hogy Anna nem fér ki az ajtón. – nyögte. De Anna az ajtó javítási árának a gondolatától sem rettent vissza. Nyugodt szívvel törte ki a bejáratot.
- Anna! Tudod, hogy ezért a kis attrakciódért milyen mélyre kell nyúlnom a pénztárcámba? – háborodott fel Bea. A vérfarkas „Bocsáss meg, ártatlan vagyok” kutyatekintettel nézett rá.
- Engem nem versz át! Nem dőlők be ennek a cuki tekintetnek! – nézett vissza Annára felvont szemöldökkel. –Kitaláltam. Te fizeted ki a kárt.
- Vigyázz, mert a hátamon ülsz. – prüszkölt egyet a vérfarkas, majd hirtelen elindult. Így tette Victoria is. Laura Anna háta mögött loholt, így védve Beát a leeséstől. Néró hasonló sebességgel haladt mellettük. Az orákulum-lány a kutyust nézte. Az pedig hirtelen megállt. Bea kibillent az egyensúlyából, és lepottyant testvére hátáról. Laura időben elkapta. Victoria és Anna mit sem vett észre a történtekből. Laura, Bea és Néró, hármasban maradtak.
- Mi a baj, Néró? – kérdezte Laura a kutyustól, de az meredten figyelt, mit sem törődve a lánnyal. Néró szagot fogott, és sietősen elindult a szag irányába. Ekkor kutyamorgást, ugatást, kemény harc hangjait hallották, eléggé közel hozzájuk. A kutya a hangok irányába indult. A lányok követték. De Néró belehúzott, Laura pedig nem szívesen hagyta volna magára Beát, így lemaradtak. Victoria és kísérője elfáradtak, így egy kicsit lassítottak.
- Tudod én próbáltam megvédeni, de néha… - mondta végül Anna a lánynak. – Balul sült el. Hiába, csak jót akartam.
- Tudom, hogy Patrisa nem könnyű eset, és én tisztellek is ezért téged, mert konkrétan te nevelted fel. – válaszolt Victoria.
- Köszönöm. Egyébként én, és te nagyon különbözünk.
- Miben?
- Például abban, amit szeretünk, és akit szeretünk. – mondta Anna elsavanyodott képpel Stenre gondolva.
- Miért, te mit szeretsz csinálni?
- Biztos nem azt amit te, de jobb, ha nem tudod.
- Miért? Én szeretném tudni.
- Jó! Ha annyira akarod! De tényleg tudni akarod?
- Igen.
- Gyilkolni. – mondta Anna. – De legfőképp azt imádom hallani, amikor az áldozat elkezd ordítani kínjában. – nézett a lány pszichopata tekintettel Victoriára.
- Akkor nem is különbözünk annyira. –pirult el a lány. – Senkinek sem mondtam el. Tudod, én úgy vagyok feltüntetve, mint jó kislány. Senki sem tudja mit szeretek igazán.
- De most már én tudom. Szerintem el kéne mondanod nekik.
- Minek? Akkor úgy néznének rám, mint egy szörnyetegre. Jó nekem ez így. Rég nem öltem. Csak állatokat. Bármit megtennék, hogy újra érezzem, ahogy a hatalmamba kerítek egy embert, egy gondolkodó lényt. Hogy érezzem a rettegését. Az a legjobb érzés a világon. – kezdett belemerülni a témába Victoria.
- Tudom, de én nem titkolom vérszomjamat, és én mindig gyilkolok, amikor csak tudok. És amikor egy ember életét elveszem, nem tudom megállni, hogy minimum még 3 embert meg ne öljek.
- Jó, de te nem úgy nevelkedtél, ahogy én. Te gyilkolhattál, apád nem tartott vissza. Viszont az én apám egy igazi szent. Tartanom kell magamat az erkölcshöz, mert nem akarom szégyenbe hozni a családom azzal, hogy nem tudok uralkodni magamon. Mindenkinek vannak titkai, amik nem kell, hogy kiderüljenek. Ez is egy olyan titok.
- Tehát, nem akarsz olyan lenni, mint jómagam. Én, hidegvérrel gyilkolok, mert erre nevelt az apám. Már őrületesen sok ember szenvedett miattam, de engem nem érdekel. Sőt olyat is csináltam már, hogy a gyerekek szeme láttára gyilkoltam le a szüleiket, egymagam. Még most is emlékszem, ahogy a sok gyermek ordít a szülőjéért. Apák, és anyák könnyei egyaránt csordultak végig az arcomon, gyerekeik életének megkíméléséért imádkozva, miközben szívtam ki testükből a vért. Néhány gyermeket élni hagytam, de a legtöbbet meggyilkoltam. Olyan is volt, mikor csak később mentem értük, és akkor oltottam ki életüket.
- Tudod Anna, én jól tudom, az éjszaka gyermekei vagyunk. Hogy benne van a vérünkben a gyilkos vágy. Az egyensúly megvan a jó és a rossz között. De te kicsit kibillentél. Tudod, az istenek léteznek. És van egy olyan mondás, hogy amennyi szenvedést okoztál, annyit fogsz szenvedni a túlvilágon. Lehet, hogy most röhögve fogod fel, hogy mennyi fájdalmat okoztál, de később ugyanannyit fogsz visszakapni. Te sem így fognád ezt fel, ha a te szüleidet mészárolták volna le a szemed előtt, és te semmit se tehettél volna. Ha végignézted volna, hogy akár Jeremyből, vagy Laurából szívják ki az életet. És te rettegve vártad volna, hogy érted mikor jönnek el, hogy kioltsák az életed. Ahhoz képest, hogy ekkora erőd van, és ilyen idős vagy, kissé gyerekesen fogod fel a dolgokat. Túl kevés a tapasztalatod. De majd te is megtanulod, ha egyszer rád mérnek csapást. Nekem nem sok közöm van ahhoz, hogy kit gyilkolsz le, hogyan és mikor. Ezt fogd fel baráti jó tanácsnak.
- Látod! Pont ezt mondtam! Igenis sokban különbözünk egymástól! Én egy szörnyeteg vagyok, és szemrebbenés nélkül gyilkolok. Teljes szívemből remélem, hogy meg tudok változni. Ismerem egyébként azt a mondást, és az érzést is. Nehogy azt hidd, hogy nem éltem át. Attól lettem ilyen. Ilyen szörnyeteg.
- Miért, kit vesztettél el, hogy egy szörnyeteggé változtatott a halála?
- A vőlegényemet.
- Ki végzett vele?
- Az egész falunk.
- Hogy történt?
- Tudod, ő mágus volt. A falunkban volt egy szokás, hogy egy évben egyszer végigmentek a házakon, és megnézték, hogy vannak-e boszorkányok a község területén. 1621. január 24-én eljöttek hozzánk. Addig nem bukott le Erik. De azon a napon felfedezték a titkát. Egy ismeretlen ember küldte ránk őket, mert addig nem is jöttek, egyszer sem. Először engem vádoltak, hogy én vagyok a boszorkány, de addig nem hagytak békén, amíg Erik be nem vallotta, hogy ő a mágus, és ezért azon estén, máglyán égették el. Az áruló az óta sem került elő. – mikor Anna a végére ért a történetnek, már oda is értek.
- Sziasztok! – köszönt Anna a fiúknak, miközben átváltozott. – Te jól vagy, Dan? – nézett a lány Danre.
- Sziasztok! Igen, köszi. – válaszolt a fiú.
- Jeremy! Hogy vagy? – kérdezte, Anna Jeremytől, miközben letérdelt mellé.
- Megvagyok, köszi. – ült fel a fiú. – Inkább segíts felállni! – mondta Jeremy, mire Anna felállt, és felsegítette testvérét. – Tényleg! Hol van Bea és Laura?
- Hát… Ööö… Bea a hátamon utazott, de úgy látszik útközben leesett, nem vettem észre, de remélem Laura elkapta. Mi az ott? – kérdezte Anna a farkasokra nézve.
- Áááá, semmi. Csak az egyik farkas meghalt. - mondta Jeremy. Anna odament az állatokhoz, utat tört magának köztük, és leguggolt a halott farkas mellé.
- Mondtam neked Billy, hogy húzódj meg, de te nem hallgattál rám. A te kis bakid miatt az egész falka meghal. Mázlijuk, hogy nem én ölöm meg őket, hanem valaki más. Tudod te azt nagyon jól, hogy ha én teszem meg, akkor nagy gázban vannak. Szólhatnék Murraynak, erről a kis incidensről, de én olyan jószívű vagyok, hogy nem mondok neki erről semmit. Sajnálom, hogy te ezt már nem tudod meghálálni. Na, mindegy. – állt fel Anna a holt fiú mellől, még mindig megtartva hidegvérét. – Ha jót akartok, elmentek Hellwood közeléből, a világ másik felére, különben megbánjátok. – mondta a lány az élő farkasoknak, nagyon komolyan, miközben odament barátaihoz.
- Várjatok! –mondta Victoria a távozni készülő állatoknak. –Én talán tudok segíteni. – azzal előszedte nyakláncát, melyet a felsője takart. Egy kis ampulla volt rajta. Benne lila színű folyadék volt. A lány odasétált az elhunyt farkashoz, kinyitotta az állat száját, és belecseppentett a nyakában lógó ampulla tartalmából egy cseppet. Miután végzett, felállt. A többi állat csodálkozva és gyanakodva nézte végig a jelenetet. Pár percig semmi sem történt.
- Legyetek türelemmel. – mondta Victoria.
- Csak megalázza a fajtánkat és hallottainkat. Végezzünk vele! Billyért! – kezdte az egyik farkas (melyen fura mód nyakörv díszelgett), és morogva indult meg a lány felé. A ragadozó már majdnem ráugrott Victoriára, mikor nyöszörgést hallottak. Mindenki a hang irányába fordult. A halott farkas adta ki magából. Kinyitotta a szemét, és egy nagy lélegzetet vett. Társai megbénultak a csodától. Már nem ellenségeskedve, hanem csodálattal néztek Victoria felé. Billy lassan felállt, de még szédelgett. Két állat közrefogta, és így segítették őt.
- Köszönettel tartozunk, leány. Bocsáss meg, hogy kételkedtünk benned. – kezdte a nyakörves farkas. –Hálánk jeléül fogadd el a nyakamon lévő díszt. És természetesen elmegyünk az erdőből. – azzal odament Victoriához, és várakozóan nézett fel rá. A lány zavartan csatolta le a nyakörvet az állatról. -Most távoznánk. Köszönjük a segítséget. Ha szükség lesz ránk, mi ott leszünk. – azzal szólt a falkának, és elmentek.
- Jeremy! – szólt Vic a fiúnak. – Egy vérfarkas harapott meg. A méreg a véredben van. Ez majd segít. – azzal odasétált féltestvéréhez. A fiú kinyitotta a száját, és a lány neki is adott egy cseppet bele.
- Köszi. Ez nagyon rossz. – vágott egy fintort Jeremy. – Az a farkas hogy bírta ki?
Ekkor Bea és Laura odaértek. Két kutyával tértek vissza. Egy kis rottweilerrel, és egy idősebb németjuhásszal.
- Néró! – örült meg Victoria a kutyusának. Azzal a kezében lévő nyakörvre nézett. – Van egy ajándékom számodra. – Azzal odament kutyájához, leguggolt hozzá, majd kicserélte a németjuhász régi nyakörvét, a farkasoktól kapottra.
- Ő lenne Kalandor, aki elveszett? – nézett Anna, a kiskutyára majd Beára.
- Igen, ő az. – válaszolt a lány.
- Én megmondtam, hogy kapaszkodj! Az a kérdés, hogy megfogadtad-e a tanácsom. – mondta halál komolyan Anna.
- Én… Hát… Ööö… Próbáltam kapaszkodni, de nem sikerült. – bizonytalankodott Bea.
- Na, mindegy. Megint fel kéne ülnöd rám, de most abból a célból, hogy ne essen le Jeremy.
- Rendben. – egyezett bele Bea.
- Akkor gyerünk! – mondta Anna, mire átváltozott. A többiek fölsegítették a lányra Jeremyt, aki Beába kapaszkodott. Negyed óra múlva otthon is voltak. Leszálltak Annáról, majd ő visszaváltozott. Bementek a házba, Jeremy pedig hitetlenkedve nézte a helyet, ahol az ajtónak kellett volna lennie.
- Anna volt! – mutatott a lányra Bea.
- Nem is! Victoria volt! – mutatott Anna Victoriára.
- Gyerekesek vagytok. És Anna, te voltál. Vita lezárva. – nézett unottan a vérfarkasra a lány.
Vasátnap van, tehát itt vot a következő rész. Köszönöm, hogy elolvastad. Remélem tetszett. :D
*Ann*
U.I.: Bocsánat, hogy *Patr* nem posztol, csak sajnos technikai hiba miatt nem a gée nem tudja megnyitni az eredeti történetet. :(