3.fejezet/3
Eközben:
Anna elindult a titkos ösvényen, majd egy alagúthoz ért. Lement, és megtette a szokásos utat. Mikor odaért a barlangba, leült törökülésben egy szőnyegre. A falakon farkasok, illetve vérfarkasok voltak. Otthonos volt. Már be volt rendezve, ahogy neki tetszik. Annának is volt egy nyaklánca, amit még az Apjától kapott, halála előtt, de ez egy farkast ábrázolt. Megfogta a medált, majd meditálni kezdett. Negyed óra alatt ki is tisztult a feje, ezért elindult visszafelé. Egyszer csak egy hangot hallott, amikor már kiért az erdőbe. Nem ijedt meg tőle, ezért teljesen nyugodtan ment tovább. Egyszercsak egy, kentaur jelent meg előtte.
- Te nem félsz tőlem? – érdeklődött a fiú.
- Nem. Miért kellene félnem tőled? – kérdezte Anna.
- Hááát… Nem tudom. Mert egy szörny vagyok?
- Nem vagy szörny. Én vagyok a szörny.
- Miért lennél te szörny?
- Mert ártatlanokat gyilkolok. – mondta szomorúan Anna.
- De miért?
- Mert anélkül nem tudok élni.
- Te mi vagy?
- Vérfarkas.
- Egyébként engem Stennek hívnak. És téged?
- Annának.
- Nagyon szép neved van.
- Köszönöm. Ööööö… Egyébként neked vannak álmaid? – kérdezte a lány félénken.
- Igen. Egy.
- És mi az?
- Az, hogy újra az emberi testemben lehessek, de mindig vissza tudjak változni.
- Én tudok segíteni ebben.
- Tényleg?
- Igen. Kövess. – azzal Anna elvezette Stent a barlangjába. – Remélem megjegyezted az útvonalat!
- Naná! –válaszolt Sten.
- Na, akkor kezdjük! Először is, fogd meg a kezem. Másodszor, nézz mélyen a szemembe. És most nagyon erősen gondolj arra, amit szeretnél! – utasította Anna a fiút, majd elmotyogott magában valamit, és Stan visszaváltozott emberré.
- Óóóóóóó! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Nagyon köszönöm! – örvendezett a fiú, majd megölelte a lányt, aki viszonozta azt, majd megszólalt:
- Nincs mit, de próbáld ki!
- Oké! – válaszolt Sten, meg mindig boldogan, majd átváltozott, és vissza. – Sikerült!
- Persze, hogy sikerült! Tényleg, öööö... Nem akarsz nálunk vacsorázni, hogy megnézzük, tényleg jój csináltam, és nem fogsz hirtelen visszaváltozni?
- De! Nagyon szívesen! – válaszolt a fiú, majd elindultak kifelé. Amíg a házhoz nem értek, meg sem álltak.
- Hát itt lennénk. – jelentette ki Anna, s közbe beengedte Stent. – Halkan, a családom már biztos alszik!
- Rendben, halk leszek. – válaszolta a fiú, majd felmentek a konyhába.
- Őszintén, mi hideg kaját szoktunk vacsorázni.
- Mi is!
- Akkor most legyünk változatosak, és együnk milánói makarónit! Jó lesz?
- Igen, azt szeretem!
- Akkor gyorsan megcsinálom. – mondta a lány, és elkezdte megcsinálni a makarónit. Amikor Anna a szószt csinálta, Sten odament hozzá, majd hátulról átölelve megfogta a kezét, és vele együtt kevergette. Mikor készen lettek, lementek az étkezőasztalhoz, és miközben ették a makarónit, beszélgettek. Miután végeztek a vacsorával, a lány kikísérte a fiút, majd azt mondta:
- Akkor, holnap találkozunk a barlangban? – kérdezte Anna, átölelve Stant.
- Igen. – mondta a fiú, majd elment. Eközben Mason érkezett meg kocsival. Kiszállt a srác az autóból, majd odament Annához.
- Szia, drágám! Ez meg ki volt? – érdeklődött a fiú.
- Szia! Egy barát. – válaszolt a lány.
- Hát nekem nem úgy tűnt.
- Tudodmit? Ha ennyire bízol bennem, akkor el is tűnhetsz! De vissza se gyere!
- Ezt most vegyem szakításnak?
- Vedd! – mondta Anna, és rácsukta az ajtót Masonra, majd elment aludni.
Másnap reggel boldogan kelt fel a lány. Egyszercsak hallja, hogy valaki suttog az ablakon befelé:
- Hahó! Anna! Hahó!
Kinéz, és Sten van az ablak mellett.
- Honnan tudtad, hogy ez az én szobám? – kérdezte Anna a fiútól.
- Csak benéztem az első ablakon, és ott voltál te.
- És mit szeretnél?
- Hogy nem akarod-e az egész napot velem tölteni?
- De, nagyon szívesen, csak felöltözök, és szólok a lányoknak. - mondta a lány, s becsukta az ablakát, és behúzta a függönyt. Felöltözött, majd átment Beához,
- Bea! Bea! – keltette föl Anna a lányt. – Jó leszek így egy egésznapos randira?
- Igen. Masonnal elmentek, egy szerelemtúrára? – érdeklődött Bea.
- Nem. Masonnal tegnap este szakítottam, mert egy barátomra féltékeny volt, akit búcsúzóul megöleltem.
- És most az a „barát” akar elhívni, randizni egész napra?
- Igen.
- És igent mondtál?
- Naná!
- Hát akkor hajrá, de most inkább menj ki, mielőtt Adam felébred. – utasította Bea a lányt.
- Úúúú! Adamnak hívják? És itt aludt? – kérdezte Anna, de a lány válasz helyett csak kitolta az ajtón. Anna felment Patrisa szobájába, de nem találta ott őt. Megint bement Bea szobájába.
- Nem tudod, hol van Patrisa?!? – kérdezte Anna Beától.
- Úgy tudtam, a szobájában. – válaszolta Bea.
- Hát , ott nincs. – mondta Anna, s végszóra bejött Patrisa.
- Sziasztok! Bocs, hogy nem jöttem haza, de… - Anna meg sem várta, amíg a lány befejezi, csak annyit mondott:
- Tudod mit? Nem is érdekel.
Anna kirohant Stenhez, majd elmentek a randira, amit megbeszéltek az előbb.
Patrisa reménykedve Bea felé fordult.
- Na, gyere, mesélj! - mosolygott barátnőjére Bea.
Patrisa boldogan huppant Bea mellé, majd az elejétől a végéig elmesélte, mi is történt vele, míg távol volt. Bea változatos arcmimikával hallgatta végig. Amikor Patrisa befejezte, érdeklődéssel nézett Beára. Az csendesen bámult maga elé.
- Mi a baj Beus? - nézett aggódva barátnőjére Patrisa.
- Csak az artandón gondolkodom.
- Aha, persze. Ez inkább emberi problémának tűnik. Tényleg, mi van evvel az Adammal? Nem volt alkalmad mesélni róla. Mi volt amikor... - de nem fejezhette be, mert Bea szobájából furcsa hangot hallott. Kiskutyacsaholás volt. A hang gazdája az ajtót is kaparta hozzá.
- Gondolom, ezt nem az Adam csinálja. - állt fel mosolyogva Patrisa az asztaltól és a hang irányába indult. Bea sietősen megelőzte, majd kinyitotta az ajtót. A szobából egy kiskutya esett ki. Boldogan felugrott, majd farkcsóválva szaladt gazdájához, és érdeklődve szaglászta meg Patrisa lábát is. Bea felvette a kis állatot.
- Ő itt Kalandor. Rottweiler. Adamtól hoztam. -a kutyus boldogat vakkantott neve hallatán. Patrisa Beához lépett és gyengéden megdögönyözte Kalandort.
- Nagyon aranyos. Jól is jön egy ilyen házőrző! De azért szólhattál volna.
De Bea ekkor hirtelen letette a kutyust és a WC felé vette az irányt. Patrisa csodálkozva segítette barátnőjét a klotyóhoz. Bea feje zöldes árnyalatot vett, majd felcsukta a WC tetejét, és belerókázott. Patrisa kis undorral adogatta Beának a papírzsepiket.
- Te ittál?- kérdezte megrökönyödve barátnőjétől Patrisa.
- Egy cseppet sem. Erről akartam beszélni veled. - majd felállt és visszasétáltak az étkezőbe Kalandorral a nyomukban. - Tudod Adam és én... mi... hát megvolt… és hát Adam hozott egy terhességi tesztet... Pozitív lett. - ennél a résznél Bea szeme könnybe lábadt, majd zokogni kezdett. Patrisa megértően ölelte át barátnőjét, és letörölte könnyeit az arcáról.
- Igaz, hogy fiatal vagy. De a gyermek mindig ajándék!
- Jött egy leveled. - motyogta szomorkásan Bea. - Sürgős van ráírva. Nézd meg.
Patrisa felállt az asztaltól és a levélhez sétált, majd felbontotta. A feladónál csak annyi volt: Victoria. A levél kézzel írott volt:
Kedves Patrisám!
Aggódva, és szeretettel írom ezt a levelet neked. Rég óta várom a pillanatot, hogy láthassalak, átölelhesselek. Gondolom, nem sejted ki vagyok. A nevem Sára. Az ikertestvéred vagyok. De nem unme. Anyánk vámpír volt, apánk unikornis. Te apádtól örököltél többet, én anyámtól. Számíts további leveleimre!
Szeretető testvéred: Victoria
- Na, ki küldte? –kérdezte Bea Patrisától.
- Ööö… semmi különös. Csak a póniklubb ajánlgatja a kezdő csomagját.
- Ja, jól van. Hogy van képük ezt sürgős levélként elküldeni?
- Nem tudom.
Ekkor Bea felállt, és a szobájába ment. Patrisa nem tudta eldönteni, szóljon-e Beának a levélről. Végül elhatározta, hogy elárulja neki. De mikor Bea szobájához ért, nagyon meglepődött. A lány szobája tele volt festményekkel. Bea épp az ágyán feküdt, és a plafonra meredt.
- Beus! Beus! Mik ezek a festmények?- nézegette meg a képeket Patrisa. Ijesztőek voltak. Az egyik épp egy ismerősüket, Lídiát ábrázolta, amint egy vérfarkas ráugrik. Majd egy másik festmény, ami egy háborút ábrázol. Az ártatlanok és a szörnyek háborúja. Patrisa a lány ágyára feküdt. Bea felült. De ekkor különös dolog történt. Bea meredten barátnőjére nézett. Szeme élénken világított. Majd ezt mormogta, nem éppen a saját hangján:
”Kié a szíved, elárul,
S életét adja hálául.
S saját véred ellensége,
Bátyján áll, hogy él vagy hal-e,
Állat, mely közeledben él,
Harcba száll életedért.”
Ezután Bea kimerülten dőlt vissza az ágyára. Patrisa megijedt Bea viselkedésétől, majd ijedten megrázta őt. A lány kómásan felnyitotta szemét, majd kérdőn Patrisára nézett:
- Mi van? Már aludni se aludhatok?
- Mi volt ez az előbb? Teljesen megrémisztesz!
- Miért, mit csináltam? Ijesztően horkoltam, vagy mi? –nevetett Bea.
- Na, ne szórakozz velem! -azzal Patrisa felállt. –Vicces megijeszteni engem? Kösz szépen!- azzal a lány kiment a szobából. Bea értetlenül bámult Patrisa után. Mi történhetett?
Bocsi, hogy nem szerdán posztoltunk. :D *Ann*