3.fejezet/2
Adam segítségével Bea kikecmergett a kocsiból, majd jól megnézte magának a házat. Gyönyörű volt. Háromemeletes luxusvilla. Beérte volna egy kisebb házzal is, de hát, ha a sors így akarta!
- Ez az egész ház a tiéd? -csodálkozott el a lány.
- Igen, azt hiszem. –mosolyodott el a fiú.
Bea belekarolt Adamba, majd együtt besétáltak a házba. A fiú elővette a ház kulcsait, kinyitotta az ajtót, majd beléptek az épületbe. A lány körülnézett. A plafonon csillárok lógtak. A falon értékesebbnél értékesebb festmények voltak. Egy kávézóasztalon pezsgők sorakoztak.
- Üdvözöllek az otthonomban! - szólalt meg Adam.
- Üdvözlöm Uram! –köszönt valaki a sarokból.
- Nézd Adam, itt a Mikulás! Szia, Mikulás! Hoztál nekem ajándékot? Nem? No, sebaj! – s a lány az inast mackóölelésben részesítette. Adam lehámozta Beát a férfiról, majd a kanapéra ültette a lányt, a komornyikot pedig aludni küldte. A fiú egy pohár pezsgőt nyújtott át Beának. A lány belekortyintott az italba, majd kérdőn Adamra nézett:
- Hova ment a Mikulás?
A fiú a kezébe fogta a lány kezét, majd mélyen a szemébe nézett:
- Tudod, a Mikulás az Északi sarkra ment, mert még nagyon nincs karácsony. Amúgy meg én zsidó vagyok, és nálunk hanukát szokás ünnepelni.
- Tényleg? –csodálkozott el a lány.
- Nem, csak cuki a szabadkozó tekinteted.-mosolyodott el a már nem szomjas fiú és bevedelt egy újabb pohár pezsgőt.
A lány harsány nevetésbe kezdett. Végül eldőlt a kanapén és a feje a fiú ölében landolt. Vágyakozóan nézett fel Adamra, majd felült. Bea közel húzódott hozzá, s a fiú szája az szájához ért. Ajkuk összeforrt. Adam megfogta a lány kezét, és elhúzódott tőle majd felállt a kanapéról. Beát maga után húzva sietett fel az emeletre. A lány nevetve követte. Amikor felértek a lépcsőn, Adam a végtelennek tűnő folyosón az egyik ajtóhoz lépett, majd benyitott. A lánynak nem volt ideje megcsodálni az elé táruló látványt. A fiú a hálószobájába vezette. Adam becsukta a szoba ajtaját és Beához lépett. Megragadta a pólóját majd gyengéden lehúzta. A lány incselkedve gombolta ki a fiú ingjét. Addig vetkőztették egymást, míg az összes ruha a padlón hevert, és az ágyba feküdtek, majd Adam magukra húzta a paplant…
Ez egy gyengéd, és mégis vad éjszaka volt. De ezt a lány sajnos nem írhatta bele a naplójába. Egyrészt azért, mert nem volt naplója. Másrészt pedig fogalma sem volt, mit kereshetett meztelenül egy idegen férfi ágyában. Arra emlékezett, hogy Patrisa meglepetés bulijába ment tegnap este, ivott is, nem is keveset. Az agyában felrémlett még neki Linsey, egy tócsa hányás, egy fekete Opel, és egy franciaágy. Felült. Úgy érezte, hogy a fejében atomrobbanás volt. Észrevette a földön heverő ruháit. Halkan kicsusszant az ágyból, majd magára kapkodta a ruhadarabjait. Az ajtóhoz surrant és lassan kinyitotta. Kilépett, majd óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Leosont a lépcsőn, de mire megnyugodhatott volna, egy mély hang szólalt meg mellette:
- Szép jó reggelt, hölgyem! A tegnapi estén elmaradt a bemutatkozás. A tisztességes nevem Erik, de ha úgy óhajtja, nekem a Mikulás titulus sem okoz akadályt. – motyogta az inas.
- Hol vagyok? Mit keresek én itt? Sürgősen haza kell jutnom. – hadarta zavartan Bea és a kijárathoz sietett. Megpróbálta kinyitni az ajtót kisebb nagyobb sikerrel. – Kinyitná?
- Ez csak természetes, hölgyem. – lépett az ajtóhoz a komornyik. Beánál kicsit erőteljesebben nyomta meg a kilincset, mire az ajtó kitárult.
- Köszönöm. – motyogta a lány és a kapu felé sietett.
- Vigyázzon! Elfelejtettem! Kinn vannak a rottweilerek. –kiáltott oda Beának Erik. A lány visszarohant a házba.
- Kérem, megmondaná a kutyusoknak, hogy örülnék, ha kiengednének épen és egészségesen?
- Sajnálom, csak a gazdájukra hallgatnak.
- És ki a gazdájuk?
- Természetesen Adam úr.
A lány visszacsoszogott a házba, és kétségbeesetten lerogyott a kanapéra.
- Parancsol kávét, vagy esetleg teát? – kérdezte készségesen az inas.
- Egy nagyon erős kávét kérnék. És aszpirint. Szétrobban a fejem. – nyafogott Bea.
A komornyik a konyhába ment, hogy elkészítse a kávét.
- Fáj a fejem. És az egész alsó felem. Lehet, hogy már nem vagyok szűz? –gondolkozott hangosan a lány.
- Nagyon úgy néz ki drágám. – szólalt meg az emeletről épp álmosan lesétáló Adam.
Bea megijedt a hirtelen hangra, és felpattant a kanapéról:
- Én csak azért vagyok ugye itt, hogy ugye a rottweilerek, és csak rád hallgatnak, és nekem most nagyon haza kell mennem, tudod… -hátrált zavarodottan a lány. Volt is rá oka, mert a fiú szó nélkül odament Beához, átfogta a derekát és majdnem megcsókolta. Csakhogy a lány erősen tiltakozott, majd ellökte magától a fiút. Adam csalódottan csoszogott a konyhába, otthagyva a lányt. Eközben Erik kész lett a kávéval, és Bea felé indult. Ahogy elhaladt a fiú mellett, az lekapta az inas tálcájáról a feketét, és beleszürcsölt. Erik meglepetten pillantott az úr felé, majd beletörődve sétált vissza az üres tálcával a konyhába.
- Hé, az az én kávém lett volna! – háborodott fel a lány.
A fiú felvont szemöldökkel nézett Beára:
- Gyere ide, és megkapod. – ajánlgatta Adam.
- Figyelj, nekem sürgősen haza kell jutnom! A családom már biztos aggódik értem. – fordította komolyra a szót a lány.
- Na jó, gyere, hazaviszlek. – indult el az ajtó felé a fiú, a lány pedig elégedetten sóhajtva követte.
Adam kinyitotta Bea előtt az ajtót, ő pedig boldogan sétált ki rajta, de eszébe jutottak a házőrzők, ezért ijedten ugrott hátra, kis lendületet adva a fiú elesésének. Nyekkent egyet a srác a földön. A lány szabadkozva guggolt le Adamhoz, de mivel észrevette a feléjük rohanó kutyákat, muszáj volt átlépnie a fiú felett. Adam nevetve állt fel és dögönyözéssel köszöntötte kedvenceit.
- Hé, te kis nyuszi, gyere elő! Nem bántanak! –ekkor a lány óvatosan előlépett az ajtó mögül. – Ő itt Démon, ő pedig Vadász.
A kutyák csaholva ugrottak a félősen előkecmergő lányra. Leterítették a földre, majd nyállal terítették be az arcát. Adam leszedte a rottweilereket a nevetőgörcsöt kapott Beáról. Felsegítette a lányt, majd helyükre parancsolta a kutyákat.
- Na, menjünk a kocsihoz!- szólalt meg Bea.
- Meg se nézed a kiskutyákat? – nézett szomorúan a lányra a fiú.
- Kiskutyák?- csillant fel Bea szeme. – Na, jó az még belefér.
Adam észrevétlenül megfogta a lány kezét és a garázsuk felé vezette őt. De nem akármilyen garázs volt az a garázs. Aranyszínű téglái csillogtak a napfényben, de észre lehetett venni bennük némi rózsaszínű csillogást is. Valahogy nem illett annyira egy ilyen férfias személyiséghez. De Bea nem akadt fenn ilyen apróságokon. A fiú elvezette őt a garázs végébe. Ott egy kis aranyszínű kosárhoz sétált, amelyből kiskutyaugatások, vagy inkább nyöszörgések hallatszottak. 5 kis fekete szőrgombóc mozgolódott. Az egyik kivált közülük, és elindult felfele a kosár oldalán. Elég sokáig feljutott, de a szélén már nem volt olyan biztos a dolgában. De szerencséjére Beának nagyon megtetszett a kölyök, ezért rögtön megfogta, és magához ölelte. Jól megnézte magának, és nem is akarta elengedni.
- Ez annyira édes! – áradozott a lány. – Úgy hazavinném!
- Ha annyira akarod, vidd! - mosolyodott el a fiú.
- Tényleg?-nézett a fiúra boldogan a lány. – És mennyivel tartozom? Nem hiszem, hogy olcsó egy ilyen fajtiszta kiskölyök.
- Neked most ingyen, de garancia nélkül adom. –nézett szigorúan a lányra Adam. – Ez a fajta kutya nagyon kötődik a gazdájához. Nem élné túl, ha elszakadna tőled. Ígérd meg, hogy soha nem válsz meg tőle.
- Ígérem! – nézett mélyen a fiú szemébe Bea. – És azt hiszem Kalandor lesz a neve.
- Oké, de most már tényleg menjünk, mielőtt eltűntnek nyilvánítanának.
- Tényleg! Siessünk! – jutottak Bea eszébe a lányok.
Átsiettek az udvaron, majd kimentek a kapun. A kocsihoz sétáltak. Adam kinyitotta a lány előtt az ajtót, majd ő is beült az autóba.
- Na, most már tudod, hol laksz? –nézett várakozóan a fiú Beára.
- Igen, azt hiszem. – mosolyodott el a lány. – A Hellwood erdőben. A Nagy Földút mentén kell menni és jobb oldalt van a mi házunk. Hellwood, 6-os Földút 6-os házszám a pontos cím.
- Elég elhagyatott és ijesztő helyen laksz, te lány! – indította be az Opelt Adam. – Na, vágjunk neki!
Azzal elindultak és Hellwoodig meg sem álltak. De a földút elején hirtelen lefékeztek. A kis Kalandor is csaholni kezdett.
- Miért álltál meg? – lepődött meg Bea. – Sose érünk oda, ha itt szobrozunk.
- Nem tudom, kicsim, nekem nem szimpi ez a hely. – próbálta megmagyarázni rémültségét a fiú.
- Menjünk már! Te félsz! Nyugi, nem olyan hátborzongató ez a hely, mint amilyennek látszik!
- Nem félek, csak…
- Dehogynem. Be vagy rezelve. Most komolyan, bátrabb vagyok nálad? Istenem, de gyerekes vagy. Ilyen félős pasim se volt még. –de rögtön vissza is szívta volna azt, amit mondott. De ekkorra Adam már rátaposott a gázpedálra. Kb. 10 percbe telt, mire odaértek a házhoz. Mindketten kiszálltak a kocsiból, majd bementek a házba. Csend volt. Benéztek Patrisa szobájába, de a lány nem volt ott. Majd Anna szobája következett, és akkor megtalálták őket. Még aludtak a lányok, ezért az étkezőbe mentek. Végül Adam szólalt meg:
- Ők a családod? – kérdezte érdeklődve.
- Igen. Anna és Patrisa. Ők féltestvérek, de engem is befogadtak, amikor nekik már halottak voltak a szüleik. Én is akkoriban vesztettem el őket. – mesélte szomorúan Bea.
- És ki a legidősebb közületek?
- Anna a legidősebb, 21 éves én vagyok a középső, 19 éves, és Patrisa a legfiatalabb, neki pedig tegnap ünnepeltük a 17. szülinapját. Ott találkoztunk. – a lány elhallgatott, mert csoszogást hallottak. Patrisa jelent meg az étkező ajtajában. Hosszú másodpercekig csak hallgattak.
- Szia! Adamnak hívnak. Te vagy nyilván Patrisa. Örvendek a szerencsének. – nyújtotta a kezét Patrisának, aki elrohant a szobába, hogy szóljon Annának, aki már nyílván felébredt. Adam Beára nézett, és csalódottan eresztette le a kezét. Kínos csend telepedett az étkezőre, amit Anna és Patrisa slattyogása tört meg. Megvetően néztek Beára, és barátjára.
- Nahát, nahát, csak nem hazafáradt a kisasszony? –vonta kérdőre Patrisa Beát. – Úgy látszik, vannak még csodák! Anna, még reggel itt volt Omar és elvitte a kocsit.
- Oké. –nézett Patrisára a lány, majd Bea felé fordult. -El tudod képzelni, mit aggódtunk érted? – kezdte fölemelni a hangját Anna. – És ráadásul idehozol egy ilyet? Nekem most friss levegőre van szükségem. – mondta a lány, majd kiment.
- Hogy tehetted ezt velünk? Csalódtam benned, Bea! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Egy idegen férfival elszöksz a szülinapi bulimról? Kösz! –ordibált Patrisa. – Nézd meg, mit tettél! –És Anna felé mutatott, majd utána rohant.
- Várjatok, lányok! Hadd magyarázzam meg! - kiáltott utánuk kétségbeesetten Bea, majd visszarogyott az étkezőasztalhoz. Adam odament hozzá, és átölelte. A lány bocsánatkérően nézett fel rá, majd sírni kezdett. A fiú még szorosabban ölelte át a lányt.
- Anna, várj! – kérte testvérét Patrisa. – Azzal, hogy a barlangodba mész meditálni, nem oldasz meg semmit!
- De legalább kitisztul a fejem! – ordított vissza Anna testvérének.
Patrisa nem tudta, mit csináljon. Menjen Anna után, vagy Bea fejével beszéljen. Valahogy egyikhez se volt kedve. Látta, hogy Anna elindult a titkos ösvényen a barlangja felé. Neki is ki kéne tisztítania a fejét. De az előző "sétáljunk egyedül az erdőben" program nem éppen a legszebben sikerült. Éppenséggel rátámadt egy pokolkutya. Igaz, mindenki szerint csak a képzelete szüleménye volt, de túl valóságos volt, holmi hallucinációhoz képest. De ha tényleg csak képzelődött, akkor mitől kéne félnie? Megszorította a nyakában lógó nyakéket. Az egyetlen emléket az apjáról. Egy ágaskodó egyszarvút ábrázolt. Valahogy mindig közel érezte a szívéhez. A lány utoljára visszanézett a házra, majd elindult a Rocky folyó felé. Patrisát mindig nagyon vonzotta a víz. Órákig tudta nézni a csillogó víztükröt. Ritkán ment el az erdőbe, főleg nem egyedül, de ha ment is, akkor vagy a Rocky folyóhoz vagy a Cumbersome tóhoz ment. A Rocky folyó nevét még meg lehet érteni, hiszen tele van kis sziklákkal, kődarabkákkal. De a Cumbersome tó? Nehézkes, fáradságos, terhes, ormótlan, nehéz, kellemetlen, nehezen elviselhető, súlyos. Hát nem egy üdülőparkot neveznek el így, az holtbiztos. Na, ezt a nevet végképp nem értette. Jó párszor járt ott, de eddig semmi kellemetlen nem történt. De mindegy is. A lányt nem sokáig aggasztotta a tó elnevezése. Akkor is az volt az egyik legjobb hely az egész erdőben, akárhogy is hívták. Meg a Rocky folyó. Ahogy Patrisa belépett a fák közé, nyugtalanná vált. Valamit érzett a levegőben. Sietve haladt az általuk kitaposott ösvényen. Ez az ösvény pont oda vezetett, ahol a folyó a tóba ömlött. Szuszogást hallott a bokorból. Ekkorra a lány már rohant. Érezte, ahogy a lény őt követi. Hallotta az ágak reccsenését, a léptei suhogását. Már közel járt Patrisához. De az biztos, hogy ketten vagy többen voltak. Vagy több mint két lába volt az illetőnek. A lányon úrrá lett a kétségbeesés. Hátra pillantgatott futás közben, de csak árnyakat látott. Ekkor Patrisa a folyóhoz ért. Csapdába került. Mert hát sajnos itt a folyó szép kis kanyart ívelt. Vagy beleugrik a Rocky folyóba, vagy a lény elkapja. Legyen a folyó. A szíve a torkában dobogott. Hátrált néhány lépést. A lény már csak néhány méterre volt tőle, de ő nem nézett hátra, hanem teljes erejéből nekifutott a folyónak. Úgy látszott, eléri a túlpartot, de a lendület kevés volt. A folyóba zuhant. Nyomást érzett a lába környékén, és egy kétségbeesett nyihogás hallatszott a part felől, de ezután elsötétült a világ.
Patrisa teljesen más környezetben ébredt, mint azt képzelte. Kinyitotta a szemét. Egy pihe-puha ágyban találta magát, egy szobában. Felült. A lábában fájdalmat érzett. A szoba falát vakító fehérre meszelték. A bútorok természetes anyagokból készültek. Fa komód állt a hófehér ágy mellett. Az ágykeretet is fából készítették. Az ablakon indákból szőtt függöny lengedezett. A falon egy fakeretes tükör lógott. A lány a tükörhöz sántikált. Hófehér egyberuha volt rajta. Hajába virágokat fontak. Megtapogatta a nyakát. A nyakláncnak csak hűlt helyét érezte. Kétségbeesve kutatta fel a szobáját, a szeretett ékszere sehol sem volt. Dühösen feszegette a zárt faajtót, majd teljes súlyával ránehezedett, és kiabálni kezdett:
- Nyissák ki! Nyissák ki! Bárki is hozott ide, adja vissza a nyakláncomat!
De az ajtó váratlanul kinyílt, és Patrisa kizuhant rajta. Egy középkorú nő nyitott neki utat. Ugyanolyan fehér egybe ruha volt rajta, mint amilyen Patrisán volt. Homlokán ugyanolyan sebhely volt, mint ami Patrisa homlokán volt. A lánynak kiskorában azt mondták, azért van ott ez a folt, mert amikor született, a szülésznő véletlenül megnyomta a homlokát, és ez a nyom megmaradt. Ezt a lány minden nap alapozóval takarta el, így kevesen tudtak róla. A nőnek hosszú, világos szőke haja volt. Pont olyan, mint amilyen Patrisáé. A szeme tengerkék, mint Patrisának. Mintha időutazó lenne, és a 32 éves énjét csodálhatná most meg. A hasonmása kedvesen rámosolygott, majd felsegítette.
- Szia, Szívem! Jól aludtál?
- Jó napot. Igen de...
- A nyakláncod biztonságos helyen van, nyugalom. Hamarosan visszakapod! - becsukta a lány szobájának az ajtaját, és elindult a hosszú folyosón. –Gyere, kedvesem! A mestered mindjárt körbevezet az Unme-menedéken.
- De, hogy kerültem ide? Én beleestem a Rocky folyóba, mert üldözött valami, és…- itt elcsuklott a hangja.
- Ó, igen! Leó vett észre, épp H-alakban tevékenykedett, de te elfutottál előle. Ő hozott ide, és itt egy kis Rozul virágtól rögtön meggyógyultál. Tudod, hányadika van?
- Azt hiszem június 17.
- Pontosan. Azaz 4 nap van hátra a Szörnyek Feltámadásáig. Az unméknak ez életük legveszélyesebb napja. A legveszélyeztetettebbek a 17 éves korukat betöltött, de még nem 18 éves unmék. Azért vagy itt, hogy elsajátítsd a harcmódokat, amit E-, H- és U-alakban védekezel, hogy megvédhesd magad a szörnyek ellen.
- Mi az az unme? És mért kéne valamilyen szörnyek ellen védekeznem? És mik ezek az alakok, meg minden? Semmit sem értek. -nézett zavarodottan a nőre Patrisa.
- A mestered majd mindent elmagyaráz. - ekkor a folyosó végére értek. – Na, az én munkám véget is ért, menj ki az ajtón, és megtudod a választ a kérdéseidre! Ja, és engem Csillámnak hívnak! Vigyázz magadra Patrisa!
Azzal kinyitotta az ajtót, kitolta rajta a lányt, és becsukta mögötte. Patrisa hunyorogva nézett körbe, a hirtelen fény miatt. Mellette a Rocky folyó (ebben biztos volt) kanyargott. Ez valamiféle határ lehetett. A ház, amelyben aludt, hófehér ház volt, melyet borostyán és vadszőlő futott be. Rögtön előtte egy néhány soros sűrű fasor állt. Ekkor vette észre a fal mellett álldogáló nagyon is ismerős fiút.
- Leó, te meg mit keresel itt? -nézett végig a lány rajta.
- Kis, leendő tanítványom, kiskorod óta figyellek ám!
- Engem? De, hát néhány évvel lehetsz csak idősebb nálam!
- Pontosan 103 évvel vagyok idősebb. - mosolyodott el a fiú. -De ezt a témát hagyjuk.
- Akkor elmagyaráznál nekem "mindent"?
- Persze. Szóval, azt gondolom, már tudod, hogy te egy unme vagy, ahogyan Csillám és még sokan mások.
- Unme? Az mi? Kifejtenéd bővebben?
- Az unme szóban az un, az unikornisra utal. Angolul unikornra. A me az angol man szóra, azaz ember. Félig ember, félig egyszarvú. Bármilyen hihetetlenül hangzik, te is közülük való vagy.
Patrisa azt hitte a fiú megbuggyant.
- Ez őrültség! Én, félig egyszarvú? Még szarvam sincs! Sőt, még csak ló sem vagyok! - nézett értetlenül a fiúra a lány. A fiú a lányhoz lépett, és a sebhelyére tette az ujját. Itt a szarvad. A lány is megtapogatta a foltot.
- Ez csak egy sebhely...
- Több, mint aminek látszik. Tudod, képes vagy lóvá, később egyszarvúvá válni, ha megvédted magad egy szörny ellen.
- És mi van a szörnyekkel?
- A szörnyeket egyszerűen mágnesként vonzzák az unikornisok. Imádják az ártatlanságuk. Szeretnek játszadozni velük. A szörnyek legfőbb gyengesége, az ártatlanok. Akik nem érdemlik, meg a rosszat mégis megkapják. Ezért vannak ezek a szörnyű lények a földön. Ezért kell megtanulnunk harcolni! Hogy a szörnyek rájöjjenek, nem csak azért létezünk, hogy a kétségbeesett sikolyainkkal éltessük az ő fabatkát sem érő életüket! Szembeszállunk velük! Ez az egyetlen mód arra, hogy lemossuk a nevünkről azt, hogy mi csak aranyosan nyihogni és szaladgálni tudunk a mezőn, többet nem! Patrisa kezdte elhinni, hogy nem viccelnek vele.
- Na, gyere ideje, hogy megtanítsalak a harc alapjaira! - indult el a fiú egy nagy mező felé, ahol az Unmék már javában gyakoroltak különböző alakokban.
- Ja, tényleg, a nyakláncom visszakaphatom?- jutott a lány eszébe a medál. De a megszokott Unikornis helyett egy kétélű bronzkardot adott Patrisa kezébe Leó.
- Tessék. - mosolygott a fiú.
A lány nem értette miért szórakozik vele Leó, de nem volt ereje újabb hosszas magyarázkodásokat hallgatni.
- Akkor, angard! - emelte fel a kardot a lány.
- Héhéhéé! Le ne vágj azért!-azzal a fiú a lány mögé lépett, kezét kezére tette, és úgy mutatta, hogy kell fogni a fegyvert, és különböző módokat is tanított a lánynak.
- Készen állsz egy párbajra?-kérdezte Leó egy idő után Patrisától, majd egy vízálló gumiórát nyújtott át neki. A lány értetlenül nézte, de felcsatolta a csuklójára. - Nyomd meg a gombot!
Patrisa megnyomta, és az óra egy gyönyörű, ágaskodó egyszarvút ábrázoló bronzpajzzsá alakult. A lány álmélkodva nézte a szemkápráztató darabot, de nem sokáig, mert a fiú már támadott. Patrisa ügyesen kivédte, majd ő támadott. Az elején mindig Leónak sikerült majdnem megölnie a lányt, de az könnyen megtanulta, hogyan kell csinálni a dolgot, így nem egyszer került vészhelyzetbe a fiú. A kemény gyakorlásnak egy hatalmas ordítás vetett véget. A mezőn gyakorlók mind a hang irányába fordultak. A vezetők harci állást vettek fel, mikor megpillantották a szörnyet.
- Valaki megidézett egy artandót! - üvöltötte valaki az unikornisok közül.
A lénynek sas feje volt, óriási szárnyai, de négy lába volt, s azok hatalmas karmokkal végződő pokol- kutyamancsok voltak. Farka buzogányszerű, pikkelyes farok volt. Patrisa harcolni akart, de Leó odakiáltott neki:
- Te még túl tapasztalatlan vagy, inkább menekülj haza, mert különben a szörny elpusztít!
Ekkor a lány észrevette az ösvényt, ami haza vezet, de az ösvényhez a szörny mellett kellett elhaladni, ráadásul a Rocky folyón át. Patrisa eldobta a kardot és a pajzsot az órába húzta vissza. Ahogy megpróbált az artandó mellett elmenni, az megérezte az illatát, és a többiektől elfordulva követni kezdte. Amikor Patrisa eldobta a kardot, a nyaklánca a nyakán lógott. Teljes erejéből a folyó felé szaladt. Érezte, ahogy a szörny csőre a háta mögött csapódott be. Hátranézett, és látta, hogy a lény olyan erővel döfött felé, hogy nem bírta egykönnyen kihúzni. Patrisa ezzel időt nyert és még nagyobb erőbedobással rohant a folyó felé. Az utolsó pillanatban ugrott, így az egyik lába hegye épphogy elérte a túlpartot, de fél lábbal a Rockyba csúszott. Gyorsan kihúzta, de így csak sántikálva tudott menni. A szörny ez alatt kihúzta csőrét a földből, majd egy ordítást hallatott, és üldözni kezdte a lányt. Patrisa az erdőbe futott, az artandó pedig már rögtön a hátánál járt. Megpróbált kitérni a lény útjából, de az ugrott egyet, és csőrével megragadta a lány felsőjét. Patrisa kétségbeesetten próbálta ütögetni pajzsával a szörny fejét, az meg se érezte. Végül a lány a nyakláncához nyúlt. Megmarkolta, és erősen koncentrálni kezdett. Letépte nyakából, az pedig a kezében, az ismert bronzkarddá vált. A szörny meglepődött a hirtelen fénytől és dülöngélni kezdett. Patrisa ezt kihasználva a karddal az artandó szeme közé döfött. Az pedig megszédült, végül összeesett. A lány kihúzta felsőjét a szörny csőre közül, majd csodák csodájára emelkedni kezdett, a szörny pedig finom porrá vált, és körbelengte a lányt, ló alakká vált majd Patrisának ütődött. A lány teste erősen világítani kezdett és ló alakká formálódott. Azután lassan lefelé esett. Mikor leért örömtelien nyihogva nyugtázta, hogy sikerült kiérdemelnie, hogy alakot váltson. Boldogan kezdett vágtázni, szeretett családja felé.
Szerdán újra találkozunk. :D
*Ann*