10.fejezet
10.fejezet
Arthur visszatér
- Sziasztok! - köszönt Anna és Gábor hangosan. Én próbáltam hangot kiadni magamból:
-Szi... Sziasz... Tok...
- Hagyd csak. - súgta a lány, miközben éppen lerúgta a cipőjét.
- Sziasztok! Ilyen gyorsan visszaértetek? - jött le a lépcsőn Bea. Amikor meglátott minket, elkerekedett a szeme. - Mi történt?
- Mocskos banda! Egytől egyig! Azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, csak mert a kormány laborpatkányai! Felháborítóak! - emelte fel a hangját Anna.
- Miért, kik voltak? - kérdezősködött tovább a lány.
- Vadászok. Ők olyan emberek, akiken a kormány végzett emberkísérleteket. Ezért úgymond "mutánsok" lettek. Ezt a legtöbbjük úgy használja ki, hogy elmegy szörnyvadásznak. És természetesen pont most jártak erre. - idegeskedett tovább a lány. Közben segítettek lefeküdni a kanapéra.
- Megtámadtak titeket? - kerekedett el a szeme Beának. Anna bólintott. - Mi okból?
- Valószínű, hogy Tamara miatt. Csak azzal nem számoltak, hogy mi is vele vagyunk. Általában figyelik az "újonnan született" lényeket. És ha egyedül vannak, akkor támadnak. Csak itt most pech-hük volt. - magyarázott tovább Anna.
- De miért ilyenkor támadnak? - kíváncsiskodott tovább a lány.
- Mert ilyenkor vagyunk a leggyengébbek. És ilyenkor szoktak kiképezni is, mert a tűrőképességünk ilyenkor a legnagyobb.
- Ezt nem nagyon értem. - szólalt meg Bea.
- Olyan mint a közmondás: "Addig üsd a vasat amíg még meleg!". Asszem valami ilyesmi. - magyarázta Anna.
- Ahha... Értem... - értette meg Bea. Igazság szerint nekem is most esett le.
- Tehát az elkövetkező néhány napban nemigen fogsz aludni. - nézett rám gonosz mosollyal a vérfarkas.
- De jó nekem. - gondoltam magamban, majd lehunytam a szemem.
- Nehogy elaludj! - hallottam Anna hangját.
- Jó. Nem fogok. - válaszoltam egyre halkuló hanggal. Ekkor kezeket éreztem a vállamon. Hallottam, ahogy többször a nevemet kiáltják. De nem tudtam reagálni rá. Végül álomba merültem. Egy csodálatos helyen találtam magam. Mellettem egy kisebb vízesés volt. A gyep szép zöld, körülbelül 5 centis lehetett. Mellettem Gábor állt, és fogta a kezem. Körülöttünk egy lombhullató erdő, mely nem volt túl sűrű. Most egy kicsit költőinek éreztem magam, ezektől a mondatoktól. Mindenhol misztikus lények: kentaurok, faunok, és még sok másfajta. A hely miatt rögtön elfelejtettem a gondjaimat. De akkor megjelent Arthur előttünk. Hirtelen halálra rémültem, és borzasztó hidegség öntötte el a testem. Elkezdtem hátrálni. Ekkor Gábor szembefordult velem. Neki is olyan arca volt mint Arthurnak. Nem tudtam mit csinálni. Ezért inkább leguggoltam, becsuktam a szemem, és vártam a fájdalmat. Ekkor úgy éreztem, hogy újra melegség árasztja el a testem. Kezdtem kinyitni a szemem. Tudtam, hogy ez már nem álom. Valaki megcsókolt. És amikor eltávolodott, megláttam: Arthur volt az. Kiáltani akartam, de nem tudtam, mert nagyon gyorsan befogta a szám.
- Hát szervusz Tamara! Rég láttalak. Na de térjünk rá a lényegre. Most komolyan annyira gyűlölsz, hogy még Anna Lockwood-ot is ellenem fordítottad? - nem nagyon értettem mit mond, de bólintottam. - Ez azért csúnya dolog volt. Nem gondolod? - megráztam a fejem. Már nem a keze, hanem ragasztószalag volt a számon. - Nem? Egyáltalán nem? Biztos vagy benne? - ekkor elkezdte a nyakam csókolgatni. Tudtam mit akar. Tiltakozni akartam, de ki voltam kötözve. Tudtam, hogy nem ellenkezhetek. Különben még rosszabb lesz nekem. Ekkor vettem észre, hogy a felsőtestem teljesen pucér. Tudtam, hogy meg akarja velem megint tenni azokat a borzalmakat. Alul is levetkőztetett. Borzalmas volt. Azt hittem sosem lesz vége. Miközben mocskos dolgokat csinált velem, végig csukva volt a szemem, és könnyeztem. Nem akartam látni az arcát. Mikor végzett felöltöztetett, és betakart.
- Igazság szerint, én sose szerettem Anyátokat. Azért voltam vele, mert ti ott voltatok. - ekkor óvatosan lehúzta a ragasztószalagot a számról, majd hosszan megcsókolt. Mikor abbahagyta, rögtön elkiáltottam magam, úgy ahogy csak tudtam:
- GÁBOR! - erre szinte rögtön Anna rontott be a szobába. Azonnal odarohant Arthurhoz, és lefogta. Olyan gyorsan történt, hogy a volt mostohaapám azt se tudta mit tegyen. Anna megfogta a két csuklóját leszorította a földre a férfi testét, majd a hátára lépett, a kezeit pedig a földön fekvő fejéhez nyomta. Reccsenéseket hallottam. Tudtam, hogy a lány eltörte Arthur mindkét kezét. Önkéntelenül is mosolyogtam. De sajnos a sírást nem tudtam abbahagyni. Mert nem hittem el, hogy megint megtette velem. Ekkor a lány rám nézett, és egy kis ijedtséget láttam az arcán. Pár pillanat alatt eltörte mind a két lábát is, és odasietett hozzám. Letörölte a könnyeim, és eloldozott. Ekkor hirtelen Arthur felállt, és kiugrott az ablakon. Anna szitkozódni kezdett:
- Fenébe! Ő volt az? - próbáltam hangot kicsikarni, de nem tudtam. Ehelyett inkább csak bólintottam.
- Megértem, ha nem tudsz megszólalni. Megint megtette? - bólintottam. - Basszus! Nem hiszem el! Hogy vagy? Le tudsz jönni? - lassan felültem.
- Jól vagyok. - suttogtam. Ekkor egy kiáltást hallottunk. Anna gyorsan lement. Ekkor felálltam. Úgy éreztem, hogy szinte nincs semmi bajom. Pedig ilyenek után mindig sajogni szokott az összes porcikám. Odamentem az ajtóhoz, és kinéztem. Nem volt ott senki. Kimerészkedtem a folyosóra.
- Ne! - hallottam. Mintha mögülem suttogták volna. - Ne! - hallottam megint. Miközben a folyosón mentem, végig "követtek a hangok". És mielőtt kiléptem volna, Patrisa állt be elém:
- Sajnálom, de nem engedhetlek tovább.
- Miért? - kérdeztem vissza aggódva. Erre nem válaszolt. - Miért? - tettem fel a kérdést megint.
- Mert Anna azt mondta, hogy nem engedhetlek tovább. - nem értettem. Miért? Visszaindultam, Patrisa pedig visszaállt a helyére. Én gyorsan irányt váltottam, és sikerült kijutnom. Ott megláttam a földön fekvő Gábort. A mellkasától, egészen a jobb térdéig volt egy vágása. Anna éppen próbálta összeszedni a fiú belső szerveit. Azt hittem elhányom magam. Mindenhol vér. A szerelmemen egy hatalmas lyuk volt. Nem tudtam semmit mondani. Ekkor Anna hátranézett:
- Patrisa!? Miért engedted be? Azt mondtam, hogy nem jöhet ide! - már szinte ordított a lány. Patrisa a bambulásból felkelve, elkezdett kifelé taszigálni.
- De miért? Miért nem maradhatok itt? - kiáltottam. Erre Anna hátrafordult.
- Jó, maradj, de ne zavarj! Mondjuk ülj le valahova. - Én a nem messze lévő kanapéhoz mentem, és lehuppantam, szememet nem levéve róluk.
- Patrisa! - kiáltott Anna, miközben, próbálta összehúzni Gábor sebét.
- Igen? - futott oda hozzá a szőke.
- A telefonomról hívd fel Cole-t és rakd a fülemhez a telefont! - Patrisa így is tett. A telefon kicsengett. Ekkor Cole szólt bele a telefonba, suttogva:
- Szia! Örülök, hogy hívtál, de most éppen egy fontos tárgyalás közbe vagyok, tehát...
- Nem érdekel, hogy hol vagy, és mit csinálsz! Most azonnal ide kell jönnöd! - kiabált Anna.
- De nem tudok!
- Ha nem jössz ide, akkor nem érdekel, hogy mennyi időbe telik, vagy hogy kötnek a klán szabályok. Akkor is meg foglak ölni. Megértetted? - nem szólt senki a telefonba. - Megértetted? - csak most láttam, hogy Anna könnyezik. - Chh... Letette. Most hívj egy dokit. Néhánynak meg van a telefonszáma. Mindegy melyiket hívod. De neked kell beszélned vele. És mindenféleképpen azt mond, hogy én sérültem meg. És tarts ki! Ne engedj nekik! - ezután Patrisa telefonált. Ekkor valaki kopogott. Én csak álltam, és könnyes szemekkel néztem ahogy Anna próbálja összeszorítani összeszorítani a hatalmas vágást.
- Ne csak állj ott, hanem nyisd ki! - kiáltott oda nekem. Én lassan odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Egy barna hajú lány mosolygott rám vissza az ajtóból:
- Szia! Én Laura Hill vagyok! Benned kit tisztelhetek?
- Laura! Ne beszélgess, hanem gyere ide segíteni! - a lány így is tett. - Hozd ide a varrókészletet! - Laurának alig telt pár másodpercbe, és már ott is volt a kis dobozzal. Anna befűzött egy nagyobb tűbe egy vastagabb cérnát, megcsomózta, és elkezdte összevarrni a fiú sebét. Ekkor Cole rontott be, öltönyben és nyakkendőbe:
- Mi történt? - gyorsan odament Annához, letörölte a könnyeit. - Semmi baj. Itt vagyok... - ekkor a lány befejezi a seb összevarrását.
- Cole! Kérlek, cserélj ki minket! - könyörgött a lány.
- Nem! Biztos hogy nem! - vágta rá rögtön a fiú.
- Légy szíves! Bármit megteszek neked! Csak kérlek! Cserélj ki minket!
- Nem tudsz olyat felajánlani, ami nekem kéne.
- Ha nem teszed meg, akkor szakítok veled, és eltűnök az életedből... Végleg... - erre a fiú megdermedt.
- De nem tudok nélküled élni!
- Hát az szívás... Vagy megteszed... - ekkor Patrisa vágott bele Anna mondandójába:
- Jön az orvos! Azt mondta 5 perc, mert egy kicsit messzebbről jön.
- Na látod! Orvos is lesz, aki normálisan összevarrja! - mondta a lány. Erre Cole sóhajtott egyet, majd azt mondta:
- Rendben legyen. De ajánlom, hogy 5 perc múlva tényleg itt legyen az orvos...
- Köszönöm. - mondta könnyes szemmel Anna, majd megcsókolta barátját. Cole megfogta barátnője és Gábor kezét. Becsukta a szemét, és koncentrálni kezdett. Ekkor hirtelen beforrt a fiú hatalmas sebe, és eltűntek az öltések. Mire észbe kaptam, már a földön fekvő Annán volt az a hatalmas seb. Cole felvette a lányt a földről, miközben Gábor ébredezni kezdett. Én odarohantam hozzá:
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva, miközben fölé hajoltam. A fiú először zavartan nézett rám, elmosolyodott, majd lassan felállt. Én gyorsan megöleltem.
- Úgy örülök, hogy jól vagy! - mondtam. Ekkor Cole lerakta Annát az asztalra, és kézzel összehúzta a sebet, amennyire csak tudta. Én csak kapaszkodtam a fiúba, és nem akartam elengedni. Ő is szorosan ölelt. - Annyira sajnálom!
- Erre még ne is gondolj! Nem a te hibád! - ekkor eltávolodott tőlem egy kicsit, de pont fogtam még a nyakát, ő meg a derekamat. És hirtelen megcsókolt. Először megijedtem, de utána megnyugodtam, és visszacsókoltam. Ő közel húzott magához. Lehet, hogy csak pár pillanatig tartott, de csodálatos volt, én pedig a fellegekbe jártam. Ekkor hirtelen csöngettek. Elengedtük egymást, és gyorsan kinyitottam az ajtót. Egy orvos állt az ajtóban.
- Jó estét! Jöjjön be! - mondtam. A férfi egy gyors köszönéssel elhúzott mellettem. Mikor visszaértem, addigra már az orvos hozzákezdett a lány gyógyításához. Én odamentem a kanapé mellett álló Gáborhoz, aki megfogta a kezem. Figyelmesen néztük, ahogy az orvos valami löttyel begyógyítja azt a hatalmas sebet. Körülbelül 10 percig tartott, mire mindenhol összeforrt az a hasadás. Nemsokára Anna is ébredezni kezdett.
- Hogy vagy? - kérdezte kétségbeesetten Cole. A lány összehúzta a dzsekijét, majd felült.
- Egész jól. - válaszolta. Felállt, majd sétált egy kicsit. - Kösz, doki. - megveregette az orvos vállat. Ez után a doktor eltűnt. Ekkor valami hideget éreztem. Odanéztem az ajtóra. Az nyitva volt. Elengedtem Gábor kezét, és odamentem becsukni az ajtót. De ekkor... Két kéz nyúlt be, és kiragadt a házból. Nem láttam ki volt az, de elkezdett velem futni. Én kapálóztam, és tiltakoztam, ahogy csak tudtam. Ekkor eszembe jutott valami: én nem vagyok ember. Már nem vagyok. Én egy fél vérfarkas vagyok. Ekkor összegyűjtöttem az összes erőt a lábamba, és egy jó nagyot rúgtam az elrablómba. Megállt, káromkodott párat talán németül, mire én egy hatalmasat haraptam a kezébe. Akkorát, hogy a húsa egy darabja a számban maradt. Ő felordított, és elengedett. Gyorsan elkezdem rohanni. Nem tudtam, hogy hol vagyok, és hogy merre menjek. De azt tudtam, hogy itt nem vagyok biztonságba. Ekkor megjelent előttem Arthur. Én ledermedtem. Könnybe lábadt a szemem. Nem igaz, hogy mindenhova utánam jön... Hirtelen egy akkorát, és olyan hosszút sikítottam, amekkorát csak tudtam. Gyorsan befogta a számat, és letepert. Viszont a lábamat nem fogta le. Behúztam magam elé az alsó végtagjaimat, és egy nagyot rúgtam bele. Ő hátraesett, mire én felálltam, és elkezdtem rohanni egy harmadik irányba. Ekkor megjelent előttem Anna. Először megijedtem. De utána megnyugodtam, és hirtelen megöleltem. Nem tudtam miért. De most egy ölelésre volt szükségem. Ekkor egy szúrást éreztem a hasamon. Egyre jobban fájt. Lenéztem. Anna leszúrt... Az erőm elhagyott és hátradőltem. Ő leguggolt hozzám, de ekkor hirtelen valaki letámadta. Lassan kapcsoltam. Nem tudtam mi történik. Mire észbe kaptam, Anna már halott volt. És ekkor megláttam... Az nem Anna volt... Hanem Arthur. Biztos valami álca volt rajta. Ezután Gábor hajolt fölém.
- Jól vagy? - kérdezte kétségbeesetten.
- Ha nem vennéd észre, egy kés van a hasamban. - mondtam kicsit rekedten. Hirtelen Arthur felpattant, és hátulról leszúrta a fiút. Mire észbe kaptam a férfi eltűnt, Gábor pedig mellettem feküdt. Megfogtam a kezét, majd rámosolyogtam.
- Csak mi lehetünk ilyen szerencsétlenek. - mondtam.
- Na ja... Tamara... Sajnálom... - szólalt meg a fiú.
- Mégis mit? - kérdeztem, majd végigsimítottam az arcán.
- Hogy nem tudtalak megvédeni tőle.
- Te megpróbáltad. - mondtam mosolyogva, majd egy puszit nyomtam a szájára. Ekkor elengedtem a kezét. Megfogtam a kést.
- Ne csináld! - kérte. Én rá néztem, majd vissza a tőrre. Erősen megmarkoltam, majd egy hirtelen mozdulattal kihúztam a kést. Nagyon fájt. Legszívesebben felordítottam volna. De nem tettem. Összeszorítottam a fogam. A tőrt eldobtam. Amint kihúztam, kezdtem egyre jobban érezni magam.
- Jól csináltad. Ügyes voltál. - csak ekkor vettem észre, hogy Anna ott áll mellettünk. Ekkor a lány odament Gáborhoz, megfogta a kést, ami a hátában volt, majd egy laza mozdulattal kihúzta. Ekkor a fiú arcán megkönnyebbülést láttam. Anna odajött, és felém nyújtotta a kezét.
- Gyere, te korcs. - én egy kicsit bizalmatlankodva, de megfogtam a kezét, mire ő felhúzott. Csodálkozva éreztem, hogy már nem fáj a seb. Felhúztam a pólómat, és ekkor láttam, hogy a seb eltűnt. Anna rám mosolygott:
- Gyorsan gyógyulunk. - tájékoztatott. - Na, edzünk tovább! - én bólintottam.
- Ti nem vagytok normálisak. - csak ekkor vettem észre, hogy Gábor is ott áll mellettem. De nem sokáig maradt ott, mert odament egy fához, és leült. Én Annára néztem elkezdtük az edzést. Ő is, Gábor is, és én is meglepődtem azon, hogy milyen gyorsan tanulok. Kb fél nap telt el. Megtanultam védekezni, és elkezdtük a támadást. De már annyira fáradt voltam, hogy a lábam magától összecsuklott. Hirtelen Gábort láttam meg.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen. - mondtam, majd megpróbáltam felállni, de nem sikerült.
- Nem fogsz tudni felállni. - tájékoztatott Anna.
- Csodálatos. - mondtam gúnyosan, majd megint megpróbáltam. Aztán újra. És még egyszer. Nem tudtam, hogy már hányadjára próbálkoztam. De végül sikerült. Remegő lábakkal álltam talpra. Mielőtt visszaeshettem volna, Gábor elkapott. Ránéztem, mire hirtelen megcsókolt.