-1 író
Nem igazán szeretnék részletesen belemenni a dolgokba, de nagy vonalakban elmesélem, hogy mi is történt. Volt írótársammal már ovi óta ismertük egymást, és jóba voltunk. 8.-ba azonban elváltak útjaink. Természetesen megfogadtuk, hogy mindig beszélünk, és tartjuk a kapcsolatot. Én ezt be is próbáltam tartani, ám mikor már nem tudom hányadszorra esett meg, hogy 2 hetet kellett várnom egy "Szia!"-ra, akkor az eléggé rosszul esett. Úgyhogy hagytam is. Egészen mostanáig, ha netán buszon találkozunk volna véletlenül, akkor beszéletünk. Volt egy darab hónap és nap, amit szerettem volna, ha megjegyez. Ez nem jött össze. Itt telt be a pohár, és közöltem, hogy ebből nem kérek többet. Nekem olyan "barát" nem kell, aki miatt majdnem öngyilkos akartam lenni 6.-ban, és most is csak én akarom tartani vele a kapcsolatot. Nem erőltetem. Ha ő erre nem nyitott, akkor éldegéljen a saját kis világában, de én nem szomjazom rá, hogy mégegyszer megbántson. Úgyhogy a beszélgetéseniket kitöröétem, és megpróbálom elfelejteni őt, annak ellenére, hogy a 14 év, az 14 év... tömören ennyi lenne a sztori. Köszönöm a figyelmed!