XVI. fejezet

Ég a ház!

 

 

- Köszönöm, édesem. – vette el az ételt a fiú.

- Te sosem hívsz édesemnek. Mit akarsz? – gyanakodott Anna.

- Semmit.

- Hmm… Akkor légy szíves, ne hívj édesemnek.

- Rendben, drágám.

- Köszönöm, bogyókám, de kérlek, ne hívj drágámnak.

- Oké, bébi.

- Az idegeimre mész. – nevetett Anna. – Inkább tömd a majmot! – mondta a lány, azzal elindult a pince felé. Sten beleharapott a reggelijébe. Anna a kulcsot kereste.

- Jeremy! – kiabált az éppen alvó testvére arcába. Ő pedig ijedten gurult le a kanapéról. - Add vissza a kulcsot!

- A másolóban van. – motyogta álmosan a fiú. – Az embert már aludni se hagyják? Borzasztó!

- Ne panaszkodj! Mikor lesz kész?

- Ma estére. Postán küldik.

- És én addig mit eszek?

- Tegnap én is éheztem. Ezt csak kibírod.

- Nem bírom ki! – sóhajtott a mondat végén Anna. – Mikor jön az ajtós?

- Ma 3-kor.

- Akkor lesz még egy feladata. – azzal kiment a pinceajtóhoz, és berúgta. Belépett a helyiségbe, majd a következő szobába, jókora adag vérrel szerelkezett fel, visszatért a házba, és az asztalra dobta a csomagot.

- Reggeli! – ordította a lány. Jeremy hangos horkolása hirtelen abbamaradt, és a fiú az asztal mellett termett. Pár másodperc múlva Dan és Victoria is ott volt. Mindegyikőjük elvett két zacskót, és megitták.

- Köszi! – mondták hárman egyszerre Annának.

- Neeee! - kiáltott Bea. – Ez undorító! Ne egyetek nyilvánosan! – és visszament a szobájába.

- Kicsim, azt hittem már megszoktad! – ment utána Dan. De elfelejtette, hogy véres a szája. Mikor belépett a szobába, Bea sikítást hallatott:

- Menj innen!

- Miért? – lepődött meg Dan.

- A szád! Fúj! Nem vagyok olyan hangulatban! – azzal kitolta barátját az ajtón, és becsapta utána. A fiú megadóan sóhajtott, és leült a kanapéra, miközben megtörölte a száját.

- Nők. – nézett rá Jeremy megértően.

- Ki érti őket…? - szólalt meg Dan.

- Sajnállak, Dan. – mosolyodott el Anna.

- Ja, látom, nagyon sajnálsz!

- Ez most férfiügy, hugi. Be kéne szereznünk egy tévét, és meccset kéne nézni.

- Minek tévé? Természetfeletti lény vagy, foglald el magad! – szólalt meg Victoria. Ekkor Anna elindult kifelé.

- Hova mész? – kérdezte az épp akkor leért Patrisa.

- Edzeni. – válaszolt a vérfarkas, és kiment.

- Én is megyek!

- Gyere. – szólt kintről Anna. Az unme utána rohant.

- Bea! – visított a lánynak Victoria.

- Mi van? – válaszolt szintén magas hangerőn a lány.

- Jössz kutyát sétáltatni? Már kaptak kaját.

- Aha! – Lépett ki a szobájából Bea, és elmentek. Anna, és Patrisa a ház melletti rétre mentek. Az unme letépte a nyakláncát, ami karddá változott. A vérfarkas pedig elővett egy tőrt, ami átváltozott karddá úgy, hogy elforgatta a nyelét.

- Kihívlak egy kardpárbajra, Anna Lockwood. – kezdte Patrisa.

- Jaj! Ne kezdd már megint! Egyébként is edzeni akartam veled, és azt elérni, hogy legyőzz.

- Jól van! Akkor kezdjük! – azzal elkezdték az edzést.

- Az a lényeg, hogy azt képzeld, hogy a kard a karod meghosszabbítása. Mint egy második alkar. – magyarázta Anna.

- Értem. És miért akarod, hogy legyőzzelek? – kérdezte Patrisa miközben edzettek.

- Ööö… Azért, mert azt szeretném, hogy te legyél a világ legjobb kardforgatója. Ehhez az első lépés az, hogy legyőzöd a Lockwood testvéreket.

- És te miért szeretnéd ezt?

- Mert amikor a pokolban voltam, az apukád megkeresett, és azt kérte, képezzelek ki.

- Apu? – fagyott le egy pillanatra a lány.

- Igen.

- És nem is akart velem találkozni? Hogy került a pokolba? Ő mennyei lény. Nekem kellett volna vele találkoznom… Sokat jelentett volna… - szomorodott el Patrisa.

- Nem tudok semmit erről… Igazából… Erről sem szabadott volna szólnom… - ekkor Anna megszédült, és azt látta, hogy emberek veszik őket körül.

- Ez csak természetes! Nekem úgy se szabad semmit megtudnom, igaz? Nem rád vagyok mérges, ne vedd magadra. De elegem van már ebből. Ennyire jelentéktelen lennék? – ekkor Anna teljesen más felé kezdett el hadonászni a kardjával, és azt mondta:

- Menjetek el innen! Mit kerestek itt? Tűnjetek el!

- Figyelsz te rám? Mi bajod van? Meghibbantál? – lepődött meg az unme. Anna ekkor megragadta testvére karját, és az egyik irányba mutatott:

- Nem látod őket? – kiabált Anna. Patrisa odanézett és hirtelen kitisztult a tekintete:

- Kik ezek az emberek?

- Nem… Tudom… - a vérfarkas megint megszédült. – Uhh… De szédülök…

- Most én is megszéd… - de Patrisa nem fejezte be a mondatot, mert elájult.

- Patrisa! – testvére letérdelt mellé. De ekkor… Anna is elájult. A két lány egymás mellett feküdt eszméletlenül. Jó idő eltelt, mire a többiek hiányolni kezdték őket. Végül elindultak a keresésükre. Nem telt sok időbe, mire rájuk találtak.

- Patrisa! Anna! – rohant oda Victoria hozzájuk. – Jól vagytok? – de a lányok nem válaszoltak. A vámpír ekkor vette észre, hogy két testvére ájult. Elkezdte fölemelni Patrisát, majd odakiáltott két bátyjának: - Dan! Jeremy! Segítsetek! – azzal a két fiú odarohant, és a hátukra vették az unmét és a vérfarkast. Hazavitték őket. Anna Dan hátán, Patrisa Jeremy hátán volt. Mikor visszaértek, lefektették őket szobájukban az ágyra, majd kimentek.

- Most, vagy túlhajtották magukat, vagy… Dunsztom sincs a másik lehetőségről… - gondolkozott Jeremy. – Viszont…

- Viszont mi? – kíváncsiskodott Victoria.

- Hadd fejezzem be a mondatot! – ordított Jeremy a lányra. – Viszont Anna talán egyszer, vagy kétszer ájult el azért, mert túlhajtotta magát. – ekkor beindult a tűzriasztó, mert hirtelen lángra kapott az egész ház. Nagyon gyorsan terjedt a tűz. Victoria kirohant, mert a fiúk arra utasították. Annát és Patrisát nagy nehezen kihozta a két vámpír.

- Anna! Anna! – próbálta ébresztgetni a vérfarkast Jeremy.

- Te meg mit csinálsz? – nézett Dan, testvérére.

- Csak ő tudja megállítani ezt az óriási tüzet! – erre Dan is elkezdte a lány nevét ordibálni:

- Anna! Anna! Anna!

- Vagy hívjuk a tűzoltóságot! – ötletelt Jeremy.

- Jó! Kinél van telefon? – kérdezte Dan.

- Nálam! – kiáltott Jeremy.

- Tényleg?

- Nem, csak vicceltem. – vigyorgott magában a fiú.

- Felgyulladt a ház, ezek meg elájultak. És te még röhögsz? – akadt ki Dan. Ekkor Anna felébredt, és azt kérdezte:

- Mi volt ez? Hol vagyok? Mi történt?

- Itt találtunk titeket ájultan. – mondta Dan. – De erre nincs idő! Oltsd el a tüzet! – mutatott a füstölgő lakóhelyre.

- Jó… - majd Anna azt mondta:

- Víz elem, Óriás Vízáradat! – majd a földből víz tört elő, ami eloltotta az óriási tüzet.

A következő részben:

XVII. fejezet Szenvedés, szenvedés hátán

Vajon ki gyújtotta fel a házat? Miért? Mit fog Annával tenni? Patrisával mi történik? Hova mennek a tűz után? Bea eltűnt! Hová lett? Patrisa szemével mi lett?

Köszönöm hogy elolvastad. ^.^

*Ann*

XV. fejezet

Anna bekattan

 

- Anna! Jól vagy? – segítette fel testvérét Patrisa.

- Én, jól vagyok… Magatokra vigyázzatok… - válaszolta a sérült lány, aki néhány pillanat alatt felépült, és magától állt. Ekkor kinyílt az ajtó, és egy fekete kéz nyúlt be rajta. Megragadta a vérfarkast, és kihúzta. Cole volt az. Anna megkapaszkodott az ajtófélfába, és azt hadarta:

- Jeremy! Figyelj, hogy senki se jöjjön ki! – azzal, a fekete kéz kihúzta a lányt.

- Anna! – Patrisa a vérfarkas után akart menni, de Jeremy becsukta az ajtót, és elé állt:

- Nem mehetsz ki! Ha kimész, meghalsz!

- De nem hagyhatom mégegyszer meghalni! – ellenkezett Patrisa.

- De te sem halhatsz meg mégegyszer! Nem fogja megölni. De szeret vele játszadozni. Túl fogja élni. – győzködte leginkább magát Jeremy. Ekkor egy nagy robaj kíséretében Annát visszadobták a házba. Az ajtóval és Jeremyvel együtt repült a vérfarkas.

- Aúú… Ez fájt… - állt fel a lány, és kirohant.

- Az ajtó! Neeee!  - akadt ki Laura. – Miért mindig őt?

- Ez egy komplett idióta. – állt fel nagy nehezen Jeremy. – A húgom egy komplett idióta. Anna! Mit csinálsz? – ordított ki neki a fiú.

- Menjetek el innen! – ordított vissza a lány, miközben Cole a ház falához vágta.

- Anna! Ne légy őrült! Cél nélkül hajszolod magad! Menekülj! Meg fogsz halni, ha nem hagyod abba! – kiáltott oda Patrisa, Annának, akinek már vérzett a feje. Szédülni kezdett, és lerogyott a földre.

- Nocsak, Anna Lockwood. Nem egykönnyen adod fel. De nekem most mennem kell. Legyengültél az utolsó harcunk óta. Túl könnyű ellenfél vagy. – nevetett Cole. – Még találkozunk.

- Ne menj! Még tudok harcolni… - állt fel nehézkesen a vérfarkas. Cole eltűnt, Anna pedig összeesett.

- Anna! – kiáltott Jeremy, és Patrisa. Ekkor a sebesült lány idegbeteg nevetésben tört ki. Berohant, és Dant odaszorította a falhoz, s azt súgta a fülébe:

- Ölj meg! Ölj meg! Ölj meg! – a fiú ledermedt. Sosem látta még ilyen állapotba testvérét.

- Már megint kezdi. – sóhajtott Jeremy.

- Mit? – nézett Patrisa a fiúra.

- Csak egy valaki tudja legyőzni… Ő, Cole… És az, hogy le tudják győzni, őrültté teszi.

- Hát ez… Bizarr…

- Az. – ekkor Anna kirohant.

- Anna! – akart utána menni testvére, de Jeremy megfogta a karját, és visszahúzta:

- Hagyd! Majd visszajön.

- Biztos?

- Biztos.

Eközben Anna:

Befutott az erdőbe. Valahogy eljutott Rebekáék házához. Bekopogott hozzájuk, mire Sten nyitott ajtót. Anna nekirontott, és a falhoz szorította, majd azt súgta a fülébe:

- Ölj meg! Ölj meg! Ölj meg!

- Anna! Neked mi bajod van? – lepődött meg a kentaur. Ekkor Anna letépte Sten felsőjét és a szoba másik felébe hajította.

- Nem is mondtad, hogy így be vagy zsongva. – lepődött meg a fiú. De ekkor Anna megragadta, és a kanapéra vágta (erőből) Stent.

- Figyelj Anna! Én nem igazán szeretem így. Én nyugisabban szeretem csinálni. – de a vérfarkas megfogta a kanapét, és a falhoz vágta a kentaurral együtt. A fiú ekkor jött rá, hogy Anna nem azt akarja, mint ő.

- Szóval, most nincs kedved hozzá? Én megértem! – és ekkor kirohant az ajtón, mert szerelme épp a tévét vágta hozzá, majd üvöltve üldözni kezdte. Sten úgy gondolta, Jeremyék segíteni tudnak neki, ezért elrohant Hellwood közepébe. Mikor odaért, habozás nélkül berontott. Mindenki az étkezőasztalnál ült.

- Segítsetek… - ordította Sten, de Anna kirántotta, és a falnak vágta. Jeremy kirohant, és a vérfarkast megütötte a hasa, és a tüdeje táján. A lány vért köpött ki, és hanyatt esett, majd felnézett. Tekintete kitisztult, és hálásan nézett bátyjára.

- Nincs mit. – szólalt meg a fiú.

- Ez mi volt? És mi volt ez az egész? – kérdezte kissé idegbetegen Sten. – Mert egy csöppet össze vagyok zavarodva!

- Na, most te is megismerted Anna másik énjét. Juppi, de jó! És most együnk valamit. Anna, szerintem másoltassuk le a kulcsot. Itt éheztem csupán azért, mert előjött az idegbeteg éned.

- Jól van, na! Tudod, hogy nem tehetek róla! Sten! Nem fázol? – dörzsölte meg Anna szerelme vállát.

- De. Egy kicsit. – válaszolta Sten még mindig kicsit meglepődve.

- Akkor menj be, és ülj le a kandalló mellé. – mondta a lány, azzal elindultak hátrafelé. – Mindjárt jövünk. – szólt vissza, azzal eltűntek a ház mögött, Sten pedig bement. Anna és Jeremy pár perc múlva visszajöttek egy csomó zacskó vérrel a kezükben. Letették az asztalra, és aki kért, az vett egy csomagot. Gyorsan elfogyott.

- Sten! Hazamész, vagy itt maradsz? – nézett Patrisa, a fiúra.

- Nem akarok zavarni… - mondta a kentaur szégyenlőse.

- Ugyanmár! Nem zavarsz! – mondta a lány.

- Akkor szívesen itt maradok. – mosolyodott el Sten.

- Szerintem, menjünk el lefeküdni, aludni. Mondjuk, engem nem zavar, mert én egy hónapig is kibírom alvás nélkül, de nektek aludnotok kell. Úgyhogy jó éjt! – azzal Anna elindult a szobája felé. Sten utána ment, és becsukták maguk mögött az ajtót. A többiek is nyugovóra tértek. Mikor már a vérfarkas és a kentaur elhelyezkedtek, Sten átkarolta Annát.

- Sten! Mégis, miért vagy még együtt velem, amikor megpróbáltalak megölni? – kérdezte a lány.

- Azért, mert szeretlek. Úgy érzem, hogy neked van egy kedves, jó éned… Én nem csak abba az énedbe szerettem bele. Remélem… - de a fiú nem fejezte be a mondatot, mert Anna a szavába vágott:

- Én is szeretlek. – azzal a lány megcsókolta. Sten lassan lehúzta Annáról a ruhát. A fiúról is lekerült a gönc. Úgy csókolóztak, minta ez lenne az utolsó este, amit együtt tölthetnek. Hosszú éjnek néztek elébe. Reggel, mikor Sten fölkelt, szerelme már nem volt az ágyban. Frissen készült reggelit hozott be neki.

Köszönöm, hogy elolvastad! ^.^

*Ann*

XIV. fejezet

Az erő

 

Ekkor a házat égett szag töltötte meg.

- A kaja! – jutott Victoria eszébe. Mindannyian az emeletre siettek. Tűz ütött ki. Amikor Anna meglátta, azt mondta:

- Víz elem, Mini Vízáradat! – azzal a földből víz tört elő, és az ablakon keresztül eloltotta a keletkezett tüzet.

- Ez mi volt? – nézett kérdőn testvérére Dan.

- Szerinted mit csináltam 1418 év alatt? – nézett Anna a fiúra.

- Nem tudom. Iskolába jártál, és malmoztál? – kérdezte a fiú. Ekkor a többiek is fölkeltek.

- Ugye, most csak viccelsz. Az oké, hogy 18 évesen befejeztem a sulit, de utána még 1400 évem maradt, abból 17 évet vonj le, mert akkor nagyon keményen dolgoztam, aztán el kellett költöznünk. Tehát összesen 1383 évem volt a technikák kidolgozására. – fejtette ki bővebben Anna. – De természetesen abban a 1383 évben is dolgoztam, csak akkor több időm volt.

- Aha. És ezek milyen technikák?

- Az öt elem. A föld, a víz, a tűz, a levegő, és a villám.

- Azt hittem, hogy csak négy elem létezik. – szólt bele Patrisa.

- Elég sokan azt hiszik, de nem. Öt létezik. Ahogy a világegyetemben is öt ember létezik, aki tudja ezeket az elemeket használni. Én egy vagyok közülük. Ezek az emberek tudják az összes elemet használni, de... Hogy is mondhatnám el… Vegyünk például engem. Hozzám három elem áll közel, amit jobban tudok használni, mint a többit. A tűz, a föld, és a villám. A másik négy személynél is így van, csak hozzájuk más elemek állnak közel. Hozzám azért áll három elem közel, mert kifejlesztettem, hogy ne csak egy legyen az, amelyiket jobban tudom használni, hanem több. – magyarázta a lány.

- És melyik volt az eredeti elemed? – kérdezte Patrisa.

- Azt hiszem… Ha jól emlékszem, a villám. – válaszolt Anna. – Igen, igen. A villám. Biztos.

- Aha. Értem. És akkor magyarázd el, hogy mi az a mindentlátó szem, vagy mi.

- Az a Lockwood család öröksége. Ezzel a szemmel nagyon messzire is elláthatunk, és például anélkül, hogy kinyitnánk egy ládát, belelátunk.

- Aha. Oké. Még valami?

- Hát, nekem még egy olyan erőm van, hogy ha valamit nagyon szeretne egy személy, akkor én teljesíteni tudom. Nekem ez a kettő bőven elég.

- Anna. Ami Eriket illeti… Kívánom, hogy mihamarabb túl tedd magad rajta.  – mondta Jeremy.

- Ő az, aki… - nézett a vérfarkasra Victoria.

- Igen. – vágott a szavába Anna. – Ha most megbocsátotok, szükségem van egy kis friss levegőre. – azzal a lány kiment a házból. Anna beleütött teljes erejéből a földbe, amibe az egész ház belerengett.

- Ez meg mi volt? – rohant le az emeletről Dan.

- Nyugi van! Ez csak Anna. – nyugtatta le Jeremy a testvérét, miközben lejött az emeletről ő is a többiekkel. A vérfarkas csupa vér volt, amikor bejött.

- Anna! Ugye nem… Téged, csak egyvalaki tud legyőzni… - mondta Laura.

- Igen… Itt van… Cole… - suttogta Anna, és összerogyott.

A következő héten:

XV. fejezet Anna bekattan

Vajon miért kattan be a lány?  Kin vezeti le a feszültséget? A következő fejezetből megtudhatjátok!

Köszönöm, hogy elolvastad. ^.^

*Ann*

XIII. fejezet

Abortusz? Inkább bosszú

A nagy találkozás

 

- Tudod, volt egy srác a bulin, aki elvitt magához… És, hát… Megvolt, ezért terhes lettem. És az a srác fölhívott, és azt mondta, hogy kifizeti az abortuszt, és mindezt nagyon gonosz hangnemben tette.

- Hmm… Megbeszéljük vele. Hogy hívják, és hol lakik? – kérdezte Anna.

- Adam Lee, és nem tudom, csak azt, hogy egy óriási villában lakik, és két rottweilere van.

- Ennyi pont elég. – állt fel Anna. – Jeremy, Laura! Gyertek!

- Muszáj mennem? – nézett testvérére Laura.

- Igen! – válaszolta Anna.

- Én is megyek! – állt fel Patrisa.

- Jó! Nekem mindegy Dan, Victoria! Ti vigyázzatok Beára. – mondta Anna.

- Oké! – válaszolták egyszerre.

- Menjünk! – mondta Anna, és kiment, a többiek pedig utána. – Mindentlátó szem!

– Mindentlátó szem! – kapcsolta be Laura, és Jeremy is a funkciót.

- Megvan! – kiáltott fel Anna, és átváltozott. – Gyertek utánam. – 3 testvére pedig követte a vérfarkast. Gyors tempóban 10 perc alatt ott is voltak. Anna rámorgott a kutyákra, mire azok gyorsan elszaladtak.

- Nézzétek! Kalandor hasonmások! – szólalt meg Patrisa, mikor meglátta a garázsból kiszaladó kölyköket. – De édesek! – azzal a kiskutyák irányába akart menni, de Jeremy megfogta a karját, és visszarántotta:

- Ha elintéztük a dolgunkat, kutyázhatsz.

- Hát jó! – nézett szomorúan az állatokra Patrisa. Eközben Anna betörte az ajtót, és visszaváltozott:

- Két csoportba oszlunk. Patrisa, te velem jössz, Laura, te Jeremyvel mész. – mondta Anna. – Ti az emeletet, mi a földszintet kutatjuk át. Bementek a házba. Laura és Jeremy rögtön felrohant az emeletre, és az első szobába berontottak. Telitalálat. Adam a szobájában volt. De nem egyedül. Több hiányos öltözetű nővel enyelgett. Amikor megpillantotta Lauráékat, széles mosoly kíséretében megszólalt:

- Ohh. Megjött a Chippendale fiú, és az 5. vadmacska. Késtetek. De ha jók vagytok, kiengesztelhettek.

- Tehát, te vagy Adam? – kérdezte Laura, de inkább kijelentésként hangzott.

- Természetesen. Azért kérdezted, mert tudni akarod az ember nevét, akit kényeztethetsz?

- Persze! Halálra foglak kényeztetni. – azzal mélyen a férfi szemébe nézett. – Senki sem szórakozhat a családommal! – azzal kiszedte a tőrt a tartójából és a férfinak rontott. A lányok sikítva rohantak ki a szobából, Jeremy pedig utánuk füttyentett. Laura végzett Adammal, de nem tudott leállni. Csak döfte belé a fegyvert. Testvére odament, és leszedte a lányt áldozatáról.

- Elég lesz. Megbűnhődött.

- De még nem… - de Jeremy elhúzta.

- Menjünk, mielőtt a halandók rendőrsége megjelenik. El kell kapni a lányokat, és be kell fogni a szájukat. Nem lenne jó ránk szabadítani a törvényt. Gyere le, szóljunk Annáéknak.

Eközben Patrisáék átfésülték a földszintet. Egyszercsak két szobához értek.

- Te menj be abba, én pedig ebbe megyek. – mondta Anna.

- Oké! – válaszolt Patrisa. Azzal bementek a szobákba. Anna nem talált semmi különöset, ezért kiment. Ott azt látta, hogy Patrisa egy férfit lökött ki az ajtón, aki hasra esett.

- Ő volt bent a szobába. Ahogy látom, ő az inas lehet. – a kilökött személy felemelte a fejét, és Annára nézett. A vérfarkasban megállt az ütő, amikor megpillantotta azt az arcot.

- Nem… Az lehetetlen… Ő… Meghalt… - dadogta Anna.

- Anna! Te vagy az? – ragyogott fel az inas arca, és felállt. Patrisa odaszorította a fiút a falhoz, és egy tőrt szorított a nyakához.

- Patrisa, ne! – szólalt meg Anna, és a fiúhoz sétált. Testvére elengedte az inast, a vérfarkas pedig szorosan megölelte őt. Szemében könnyek csillogtak.

- Hol voltál? Nem haltál meg… Mit keresel itt? Hogy tehetted ezt velem?

- Édesem! 2 éven át kerestelek. A falusiak azt híresztelték, hogy elhagytad az országot. Mindenütt jártam, de te sehol sem voltál. Végül beépültem ebbe a városba, mint inas. Feladtam… Azt hittem, végleg elveszítettelek.

- Miért adtad fel? És hogy menekültél meg? Láttam, ahogy elégtél…

- Immunis vagyok a gyulladásra. Halottnak tetettem magam, és amikor leszedtek a máglyáról, hazarohantam, de téged nem találtalak. Utánad akartam menni…

Ekkor Jeremyék jöttek le a lépcsőn. Ugyanúgy meglepődtek, mint Anna.

- Szia, Jeremy! Szia, Laura! – köszönt nekik a férfi.

- Szevasz, Erik. – köszönt Jeremy. – Neked meg kellett volna halnod.

- Hát nem is örülsz? Ahhoz képest, hogy rám küldted őket, nem is vagy úgy letörve.

- Micsoda? – akadt ki Anna.

- Na, jó. Én inkább csendben figyelek, és majd utána kérdezek. – hátrált ki az ott lévők közül Patrisa.

- Igen, Anna, jól hallottad! Én küldtem rátok a falusiakat, de csak miattad tettem! – mondta Jeremy.

- Az én érdekemben, kinyírattad a vőlegényemet?

- Azért tettem, mert amíg együtt voltatok, összesen 52 nővel csalt meg!

- Mi? - nézett az inasra Anna. – Ez igaz?

- Meg tudom magyarázni…

- Hallgatlak! – kiáltott a volt menyasszony.

- Csak tesztalanyok voltak a kísérletezéseimhez…

- A „tesztalanyokkal” nem szokás szexuális életet élni. – szólt közbe Jeremy.

- Te szemét! Gyűlöllek! Egyáltalán kerestél? – ordította Anna.

- Persze, hogy kerestelek… - sütötte le a szemét zavarában Erik. Ekkor szirénázást hallottak.

- Azt hiszem, az egyik csaj beárult. – szólalt meg Laura.

- Állok elébe! – kelt ki magából Anna.

- Anna! Ha nem akarsz elköltözni a világ másik felére, akkor gyere! – mondta Jeremy, azzal elindult hátrafelé Laurával.

- Várjatok! Én is megyek! Patrisa! – nézett Anna a lányra. – Gyere! Te pedig itt maradsz! – fordult oda régi szerelméhez.

- Na, jó! De csak miattad. Nyugodjatok meg, nem árullak be titeket. – vigyorodott el Erik. Anna átváltozott, és kitörte hátul a falat, majd Jeremyvel, Laurával, és Patrisával sikerült elmenekülne. Félúton az unme hirtelen megállt, és köhögni kezdett, kezét a szája elé tette. 3 testvére is hirtelen lefékezett, és kérdőn néztek a lányra.

- Megfáztam. – mentegetőzött Patrisa, keze pedig még mindig a szája előtt volt. A többiek egymásra néztek, majd vállat vontak, és elindultak.

- Még nem mondtátok el, ki volt az a pasas a házban. – szólalt meg Patrisa. Jeremy elmagyarázott neki mindent. Amikor hazaértek, bementek a házba.

- Jut eszembe, ki ölte meg Lídiát? – hadarta el a kérdést Anna.

- Én. – válaszolt Jeremy.

- Légy szíves, add vissza az erőmet! Nem muszáj mindegyiket, csak az elemeket, és a kívánságteljesítést. – ez után még a vérfarkas súgott valamit a vámpír fülébe, amit senki nem hallott, csak a fiú.

- Oké. Ez természetes! – mondta Jeremy, és fél perc múlva Anna visszakapta az erejét.

- Kösz! – köszönte meg a lány testvérének tettét. Ekkor az emeletről Victoria szaladt le.

- Sziasztok! Hogy sikerült a bosszú? – a kanapén ülő Bea lesütötte a szemét:

- Nem is tudom. Ugye azért életben hagytátok Adamot?

- Tényleg, mit csináltatok ti ott ketten? – kérdezte Patrisa.

- Ahogy őket ismerem, nem hiszem, hogy életben hagyták… - mondta Anna.

- Hát, nem hiszem, hogy túlélte Laurát. – röhögött Jeremy. Laura elpirult:

- Azt hiszem, meghalt. De megérdemelte.

- Hát, már késő bánat, Beuskám. – mondta neki Dan.

- Köszönöm, amit értem tettetek. Nem mindenki ölné meg a tesója pasiját azért, mert megbántotta. – mosolyodott el az orákulum.

- Ez az előnye a brutális tesóknak. – szólalt meg Anna. 

Köszönöm, hogy elolvastad. ^.^

*Ann*

XII. fejezet

Visszatérés

 

- Tényleg! Nem hoztuk el Anna porát! – jutott Dan eszébe.

- Lehet, hogy Máté elhozta. – mutatott Victoria a két porra.

- Megpróbálhatjuk, de ha az nem Annáé, akkor beleidézzük egy idegen testbe. – mondta Dan.

- De akkor is élni fog, nem? Más nem, hozzászokik. – szólalt meg Jeremy.

- Oké! Vic, mutasd az igét!

„Támadj fel hamvaidból mágikus lény,

Beleidézünk ereklyédbe,

Ezért újra élj!”

Mikor befejezték a Bea táskájában levő virág és a két por lassan átváltozott. Az orákulum gyorsan kiszedte Patrisát a táskájából, így a lány a kezében nyerte el igazi alakját. A két porból Anna és Máté ébredt fel.

- Hála az égnek! – fújta ki magát Dan.

- Letennél Beuskám? – kérdezte az unme a lányt, azzal Bea letette Patrisát, és megölelte. Anna Jeremy és Dan nyakába ugrott. Mikor megvolt mindenkinek a családi ölelés, elindultak Stenékhez.  Odaértek, Anna bekopogott, a többiek pedig elbújtak. Sten nyitott ajtót.

- Szia. – köszönt neki a lány. A fiú ledermedt.

- Szi-szi-szia. – köszönt neki vissza Sten, majd megölelte. – Élsz. – suttogna a fülébe, majd megcsókolta. De ekkor egy éles hang szakította félbe a meghitt pillanatot.

- Hé! Mit csináltok? – akadt ki Máté.

- Máté? – döbbent le Sten. – Máté! – és erélyesen megölelte.

- Hé, hé! Szia, tesó! Hiányoztál! De te és Anna…

- Ő, a barátnőm. – ölelte át a lányt.

- Látom, veszélyesen élsz. – nevetett Máté.

- Te élsz veszélyesen, Máté. – mondta Anna. Ekkor Rebeka is megjelent az ajtóban.

- Máté?!? Anna! Istenem, nem tudjátok milyen érzés, amit most érzek.

- Rebeka! – azzal Máté erős kezei megölelték húgát. Ekkor a többiek is megjelentek.

- Jeremy! – rohant oda Rebeka a fiúhoz, majd megcsókolta.

- És… Ti… Is… - döbbent le Máté.

- Igen. – mondta Jeremy.

- Ohh. – nyögött föl Máté.

- Most mennem kell… Még Laurához is el kell mennem, és egyébként is éhes vagyok… - köszönt el Anna.

- Nem maradsz itt még egy kicsit? – nézett a lányra Sten.

- Bocsi, de még nem dolgoztam föl, hogy a bátyád ki akart nyírni minket. Úgyhogy, sziasztok! Na, most jöttök? – nézett Anna testvéreire, mire ők is elköszöntek Rebekáéktól, és a lány után indultak. Laurát meghívták magukhoz, és leültek az étkezőasztalhoz.

- Anna! El szeretnék neked mondani valamit. – kezdte Bea.

- Jesszus! Nehogy elmondd neki! – mondta Laura.

- Te honnan tudod?

- Belelátok a fejedbe. – vigyorodott el Laura.

- Aha… Jó, ez most mindegy. Úgy gondolom, hogy ezt neked is jogod van tudni.

- Hallgatom. – nézett Anna Beára.

Köszönöm, hogy elolvastad. ^.^

*Ann*

XI. fejezet

Az alvilágban - átmenetileg

 

Eközben:

Mikor Anna meghalt, a lelke lekerült a föld alá, egy valamiféle helyre. Tudta, hogy már járt itt. Fölismerte a tavat, ami ott volt, rajta egy csónakkal. Egyszercsak egy ismerős alakot látott.

- D? D, te vagy az? – kérdezte a csónakban ülőt.

- Szevasz, Anna! Meghaltál? – kérdezte D.

- Sajnos igen. Lesből támadtak rám.

- Hát, az szívás. Gyere, szállj be, átviszlek. – mondta a valkűr. - És, hogy történt?

- Éppen szedtem össze a laptopom, és egyszer csak mérgezett karót döfött belém.

- Ouhh. Az nagyon rossz.

- Hát, ja. – mondta Anna, és már a túloldalra is értek.

- Itt lennénk. Ez az átmeneti pokol.  – mondta D, azzal mindketten kiszálltak a csónakból, és odamentek egy emberhez… Vagy akármi is volt az…

- Ő itt Anna Lockwood. – mondta a férfinek a valkűr.

- Értem. – válaszolt a pasi.

- Hát, akkor valószínűleg találkozunk még. Vigyázz magadra. Szevasz! – köszönt el D.

- Szevasz! – köszönt el Anna a valkűrtől, majd látta, ahogy az visszamegy a másik oldalra.

- Üdv, Anna, én Máté vagyok. Én foglak körbevezetni ezen a helyen. Ha bármi problémád van, nekem szólj. Na, gyere, induljunk! Ez itt a közös helyiség, itt tudnak találkozni a szörnyek. – értek oda egy óriási szobához. Tovább mentek, és egy még nagyobb teremhez értek. – Ez itt az aréna. Ki lehet hívni más szörnyeket, és itt meg lehet vívni velük. A kihívást, úgy teheted meg, hogy szabadidőben, nekem szólsz, hogy kit szeretnél kihívni, én szólok annak a személynek, és ő eldönti, hogy elfogadja, vagy nem. A következő helyiség is közös. Itt viszont a szörnyek az ártatlanokkal szoktak találkozni. Elég kevesen szoktak ide járni, de néhányan azért megfordulnak itt is. És végül a lakóhelyiségek. Mindenkinek van egy testőre. Neked én leszek. Itt a te szobád. A 13-as. – mondta Máté.

- Oké. És most szabadidő van? – kérdezte Anna.

- Igen. Ja, és azt még elfelejtettem mondani, hogy van egy udvarunk, ahol szabadidőben lehet tartózkodni. Most menj be a szobádba. Hamarosan reggeli…

- Kösz, de inkább nem… Szeretnék valakivel találkozni… - mondta Anna, majd a fiú fülébe súgott egy nevet. Máté elsétált. A lány addig elment az egyik közös helyiségbe, és leült. Anna, azt is mondta a fiúnak, hogy ne mondja a személynek, akivel találkozni szeretne, hogy ő keresi. A lány körülbelül 10 percet várt, mire végre idehozták azt az embert, akit szeretett volna látni. Anna fekete nadrágban, fekete pólóban, és egy olyan bőrdzsekiben volt, aminek pamut kapucnija volt. A lánynak a fejébe volt húzva a csuklyája, és úgy ült az egyik kanapén. Amikor beért a személy, akit várt, el sem hitte, hogy egy éven belül látni fogja még… Anna felállt, de még mindig nem vette le a kapucniját.

- Ő az, aki szeretett volna találkozni veled. – mondta valaki, és rámutatott Annára.

- Köszönöm. Innen, már elintézem. – mondta a lány, és a vérfarkashoz közelített. Anna visszaült a kanapéra.

- És miért szerettél volna velem találkozni? – kérdezte a lány, majd leült Anna mellé, de ő hirtelen megölelte. A személy ledermedt… Ismerős volt az ölelés... Sokszor érezte…

- Anna? – kérdezte végül a megölelt személy.

- Igen. Eltaláltad Patrisa… - válaszolt a lány, majd elengedte öleléséből testvérét.

- Te is meghaltál? Mi történt? Ja, és mi lett Mordreddel? És te honnan ismered?

- Igen, amint látod, meghaltam. Lesből letámadtak. Mordredet megöltem. És ő az apám volt. – hadarta Anna.

- Dimitrij személye egyenlő Mordredével? – döbbent le Patrisa. – Az kemény…

- Az. Főleg, hogy kinyírtam a saját apámat miattad.

- Hát, mit mondjak… Kösz… Bocs, hogy ki kellett nyiffantanod, de ő ölte meg Leót, úgyhogy ő kezdte. Nem én támadtam rá, esküszöm. Én meg miattad haltam meg, szóval kvittek vagyunk.

- Igazából… Nincs mit megköszönnöd, mert nem tudtalak megvédeni. És egyébként tényleg miattam haltál meg. De ha profi szeretnél lenni, mindig a harcra kell figyelned…

- Amúgy, nem kell úgy érezned, hogy kötelességed megvédeni. Végül is az én hibám volt, hogy kinyiffantam, nem a tied, mert nem tudtál megvédeni. Nem mondom, hogy örülök, hogy meghaltál, de legalább együtt lehetünk. Mint a régi szép időkben. Egyébként tudtad, hogy ha csak egyszarvúkkal, pegazusokkal, és tündérekkel vagy körülvéve, akkor könnyen megőrülsz?

- És te tudtad, hogyha egy csomó szörnnyel vagy körülvéve, akkor meghalsz?

- Hát, ha már halott vagy, úgyis mindegy, nem? Amúgy, ahhoz képest, hogy az egész családom, és az összes testvérem szörny, elég sokáig húztam.

- Jó, de én olyan szörnyekre gondoltam, akiket nem ismersz. És én meg bementem a menedékre, és még nem őrültem meg…

- Hány percet is voltál ott? 5-öt? És tudod, hogy az átmeneti mennyben mennyi ugrálós, nyivákolós ártatlan van? Mindenhol ott vannak! Amúgy elég szép ez a menny dolog. Mondjuk az én ízlésemnek kissé csiricsáré. Minden rózsaszín, meg ilyen babaszínek. Mondjuk a kaja, irtó finom, meg van egy aréna, az már inkább tetszik. Azt a harciasabb ártatlanoknak építették. Ki lehet hívni egymást, meg a kard-, és az íjászatórákat is ott tartják. A tanár zseniális! Mellém egy kb. velem egy idős kentaur csajt osztottak be, mint idegenvezető, vagy mi. Egy szobában lakunk, meg minden. Ő intézi az ügyeimet. Ő most halt meg 2–jára. Clarisse a neve. Kint vár. És a pokol milyen?

- Nem valami nagy cucc… Én is kb. egy velem egy idős úgymond „idegenvezetőt” kaptam. Csak fiút. Máté a neve. – ekkor belépett az emlegetett szamár, és azt mondta:

- Mennünk kell.

- Oké. Na, akkor én megyek. Remélem, még látjuk egymást.

- Rendben, szia! – intett Patrisa.

- Szia! – köszönt el Anna, megölelte testvérét, és a fiú után ment. Ekkor Clarisse is belépett és megszólalt:

- Gyere, mindjárt kezdődik a kardvívás óra. Nem akarom megint lekésni miattad!

- Oké, oké. Menjünk. – állt fel a lány.

Annát Máté egy olyan helyre vezette, amit nem mutatott még meg neki.

- Ez a kínzóterem. – mondta a fiú.

- Kínzóterem? – döbbent le Anna.

- Ez a pokol, nem a mennyország. Itt szenvedni is szokás. Sajnos neked elég sok fájdalom fog jutni, mivel jó sok szenvedést okoztál. Én már leszenvedtem a részem. Nézz csak körül nyugodtan, amint egy erünnisz végez az egyik szörny kínzásával, te következel.

- Hmm… Legalább, ha feltámadok erősebb lesz a szervezetem.

- Úgy látom, te mindennek a jó oldalát nézed.

- Egyébként, téged ki ölt meg?

- Az apád ölt meg… Úgy látom, végeztek az egyikkel… Te jössz…

Ekkor az egyik fúria Annára nézett, elvigyorodott, majd elindult felé.

- Én megyek is. Ott kint várlak. – mondta Máté, majd kiment.

- Hát, szervusz, drágaságom! Külön edzésprogramom van a te részedre. – kezdte az erünnisz. A látvány a múltkori esetre emlékeztette, amikor testvérét szállta meg a szörnyeteg.

- Erre fáradj! – azzal úgy megfogta a lány karját, hogy kiszorította belőle a vért.

- Kezdjük egy kis bemelegítéssel. – azzal elővette szöges ostorát, ami jókorát csattant a vérfarkas hátán. Anna összeszorította a fogát, és csendesen szenvedett. Az erünnisz lecsapott még párszor. A lány tűrte a pokoli fájdalmat.

- Látom, uralkodsz magadon. – mondta az erünnisz, és megint lesújtott Annára, aki ugyanúgy reagált, mint a többi csapásra.

- Most pedig kapsz egy kis ízelítőt, a legjavából! – azzal egy elég meredek hegyszerű dologhoz vezette a lányt, egy óriási szikla elé. A kövön volt két befelé szöges pánt, mintha a szikla egy hátizsák lenne. Ráadta Annára a pántot, ami rögtön bele is nyomódott a lány testébe.

- Uhh… - nyögött Anna.

- Ez még az eleje. Na, húzd fel, kérlek, ezt a követ a hegyre. – a mondandót pedig egy ostorcsapással fejezte be. – Utána lesz egy kis pihenőd.

- Öcsém! – motyogta a lány.

- Siess, mert nincs sok időd! – figyelmeztette az erünnisz. – Na, menj! – Anna teljes erejéből nekiindult. A szikla lassan arrébb csúszott, ahogy a lány felfelé haladt, a szögek egyre nagyobb fájdalmat okoztak. Érezte, ahogy egyre beljebb fúródnak a testébe a szegecsek. Ekkor a fúria ráugrott a sziklára, mire Anna mégjobban összeszorította a fogát.

- Hehe! Na, mi van? Csak nem fáj? – ekkor a lány szeme pirossá vált, és felrohant a leejtő tetejére, majd ledobta a sziklát az erünnisszel együtt. A kínzója felrepült, Anna lerohant a leejtőn, és visszarohant a szobába. Éppen leült az ágyára, mikor valaki kopogott az ajtón.

- Gyere! – mondta a lány, és fölállt még mindig vérvörös szemmel. Ekkor Máté lépett be az ajtón, és azt mondta:

- Gyere, mert keres a… Mindegy. Keresnek.

- Oké! – mondta Anna, és a fiú után indult, a közös helyiségbe, ahol Patrisa várta őt. A lány meglepődött nyúzott testvérén, mert annak még mindig vérvörös volt a szeme.

- Miért nézel úgy ki, mintha egy macska, akin átment egy traktor. – aztán megint ránézett. – Többször is. Vagy 10-szer.

- Mert megkínoztak! – mondta Anna dühösen.

- Megkínoztak?

- Meg. Ez a pokol… Itt kínozzák az embert. Vagy inkább szörnyet. Nekem nagyon sok mindenért meg kell fizetnem… - mosolyodott el a vérfarkas.

- De miért piros a szemed?

- Nem tudom. – mondta Anna, és pislogott egyet, majd megfogta a fejét. – Ouhh… Szédülök… - a lány elájult.

- Anna! – kiáltott Patrisa.

Eközben a középső világban:

- Vissza kell hoznunk! Mindkettőjüket! – szólalt meg határozottan Dan.

- És mégis hogy? Van valami ötleted? Még ha ki is találjuk, Patrisát könnyebben visszahozzuk! De Annát nem hiszem, hogy a szellemek engedni fogják olyan könnyen! Valószínű, hogy… - de Jeremy nem fejezte be a mondatot. – Ő nagyon sokat ölt, kiskorában is… Ezért a legtöbben… Utálják…

- Csupán csak le kell értük menni az alvilágba, beleidézni Anna halálporába, és Patrisa halálvirágába a lelküket. Ha azt is visszahozzuk, újra élni fognak. – magyarázta Victoria. – egy halottat sem engednek ki egykönnyen. Amúgy meg, a szellemek nem tudnak ártani, csak az alvilági személyeknek. És mivel ritkán van személyes élményünk, nem fognak jobban ellenkezni a szokásosnál.

- Anna a legtöbbet ismeri… Várjunk csak! Úgy emlékszem, még régebbről van egy barátja! D-nek hívják, és az apja… A valkűr… Valószínű D már átvette a helyét… - mondta Jeremy.

- Akkor már az elején tudunk segítséget kérni. – mondta Bea.

- Legalább, már ennyivel előrébb vagyunk. – mondta Victoria.

- Akkor induljunk! – szólt bele Sten. Ekkor valaki kopogott az ajtón.

- Nézzétek! Új ajtó! – fedezte fel Dan, míg Jeremy ajtót nyitott. Valaki hirtelen a nyakába ugrott.

- Rebeka! Szia! Mi ez a szeretetroham? – kérdezte a fiú.

- Hiányoztál! Aggódtam érted! – válaszolt a lány.

- Én? Hiányoztam? Aggódtál értem?

- Igen! Jeremy, te kis butus! Hát persze! Azt szeretném megkérdezni, hogy az öcsém itt van-e.

- Igen, itt van.

- Szia, Sten! – köszönt Rebeka, amikor meglátta, a fiút.

- Szia! Mi újság? Hát én még ölelést sem kapok? Szép dolog, mondhatom.

- Oké, bocsi! – azzal odament testvéréhez, és megölelte.

- Nem szeretném megzavarni ezt a családi pillanatot, de ideje indulni. Oda kell mennünk, ahol a szörnyek kijöttek, a bejárat is ott lesz valahol! – szólalt meg Dan.

- Oké, hozom Patrisa halálvirágát! – azzal Bea beszaladt a szobájába.

- Victoria! Te keresd meg a nagy könyvben a visszaidéző varázsigét. Inkább hozd az egészet, és útközben megnézed. – mondta a fiú.

- Oké! – azzal Victoria az ikertestvére szobájába indult.

- Hova mentek? – kérdezte Rebeka.

- Anna és Patrisa meghalt, szóval visszahozzuk őket. – válaszolt a kérdésre Jeremy. – Elmegyünk a pokolba, meg a mennybe. Az átmenetibe. Egymás mellett vannak. Beleidézzük őket a haláltárgyaikba. Ez a terv.

- Az kemény! – ámult el a lány. – És, hogy haltak meg? Hisz Patrisa, és Anna is kemény csaj. Nem lehet őket csak úgy megölni!

- De azoknak a személyeknek mégis sikerült! – kiáltotta mérgesen Sten. Jeremy keze ökölbe szorult, majd olyan piros szeme lett, mint Annáé, ha dühös.

- Hé, Jeremy! Nyugodj le! – mondta Sten. Jeremy vett egy nagy lélegzetet, majd lassan kifújta, becsukta a szemét, majd megszólalt.

- Most már tényleg induljunk. – ekkor Bea, és Victoria is visszatért, a fiú pedig kinyitotta az ajtót, és kiment, a többiek pedig utána.

- Sten! Te gyere velem. Menjünk haza. Csak zavarnánk. – mondta Rebeka. – Ez családi ügy.

- De Anna… - ellenkezett Sten, de Jeremy félbeszakította:

- Igaza van. Menjetek haza. Én is örülnék, ha biztonságban lennétek. Megoldjuk. És Bea, szerintem te maradj itthon, a kutyákkal.

- Még mit nem! – szólt bele Bea.

- Jeremy! Bea jöjjön! Közel áll mindkét lányhoz. Hasznos lenne. – állt a lány mellé Dan.

- Felőlem. – vonta meg a vállát Rebeka szerelme.

- Akkor, sziasztok! – intett Rebeka, majd elindult, és magával húzta Stent.

- De, de, de… Hello… - adta fel a kentaur. - Sok szerencsét.

- Rebeka! Vigyáznál a kutyákra?

- Persze! Néró, Kalandor, gyertek! – kiáltott oda a két állatnak a lány, mire azok kissé szomorúan futottak oda.

- Köszi! – szólt vissza Victoria.

- Siessünk! Tudom, mit csinálnak az átmeneti pokolban a szörnyekkel. – jegyezte meg Jeremy. –Bea! Ha nem tudod tartani a lépést, lehagyunk.

- Haha! Olyannak ismersz, aki nem tudja tartani?

- Igen. – válaszolta a fiú.

- Hát, kösz… - nevetett a lány.

- Bocs, de te orákulum vagy, aki nem rendelkezik szupergyorsasággal.

- Viszont látom a jövőt. Nyertem! – járt örömtáncot Bea.

- Pattanj a hátamra, viszlek. – mondta Dan.

- Oké! – azzal az orákulum a fiú hátára ugrott.

- Indulhatunk már? –vágott szenvedő arcot Jeremy.

- Mehetünk! – mondta Bea, Victoria és Dan. Pár perc múlva oda is értek.

- Meg van az ige, Vic? – nézett testvérére Dan.

- Hmm… Azt hiszem, ez az. Nem! Á, megvan. – temetkezett a könyvbe a lány. – Dan, mondjuk együtt, úgy jobb.

- Oké! – azzal Victoria mellé állt, és a könyvbe nézett:

„Kapu, nyílj ki, mely már kinyílt,

Mikor a szörnyek tértek vissza,

E varázs segítségével, most kérlek, nyílj ki újra!”

Ekkor megnyílt az átjáró.

- Ki megy elsőnek? – kérdezte Jeremy.

- Nem én. – hangzott mindenkitől, nagyjából egyszerre.

- Jó! Akkor én megyek elsőnek. – mondta Jeremy, majd belépett az átjáróba. Nem sokkal később a többiek is utána mentek. Egy óriási, forró „váróterembe” értek. Előttük nem messze a Sztüx-folyó volt. Ilyen fekete folyó nincs még egy. A partján a valkűr állt, csónakjába halott szörnyek szálltak be, akik mind pénzt adtak neki.

- Kinél van pénz? – nézett a többiekre reménykedve Dan.

- Hátha baráti alapon átvisz. – szállt be a reménykedésbe Jeremy.

- Próbáljuk meg. – mondta Victoria, és odamentek a valkűrhöz.

- Sziasztok! Segíthetek valamiben? – kérdezte D.

- Szia! Igen! A testvéreinket szeretnénk visszahozni. – válaszolt a férfinak Dan.

- Sajnálom. Ti halandók vagytok, ezért nem vihetlek át titeket. – ekkor Jeremy piros szemmel nekiugrott a valkűrnek, majd a földhöz szorította.

- Ezek a szemek… Anna Lockwoodnak is ilyen a szeme. – mondta D.

- Csak nem eszedbe jutottam? De ha nem, a nevem Jeremy Lockwood. És igen. Annát is vissza szeretnénk hozni.

- Megjegyezném, hogy egyikünk sem halandó. Esetleg Bea félig-meddig. – mondta Dan.

- Orákulum vagyok, kikérem magamnak.

- Értem. És meghaltatok? – a látogatók egymásra néztek.

- Igen! – vágta rá Victoria. – Különben, hogy jutottunk volna ide?

- Ez igaz. Oké. Akkor kérem a viteldíjat. – állt fel nagy nehezen D.

- Ööö…

- Sajnálom, de ha nincs pénz, nincs átvivés.

- Át lehet úszni ezt a folyót? – kérdezte elszántan Dan.

- Ha öngyilkos szándékaid vannak, akkor igen. – nevetett a valkűr. –De nekem mennem kell. Átviszem a többi szörnyet.

- Várj! – állította meg D-t Victoria. – Ékszert elfogadsz? – majd leszedte ujjáról teleportáló gyűrűjét. Hitetlenkedve néztek a lányra.

- Vic… Azt apától kaptad… Az egyetlen emléked tőle… - mondta halkan Dan.

- Ő is ezt akarná. Nincs más választásunk. Na, D? Mit szólsz? Teleport gyűrű. Hopeworld kulcsa.

- Hmm… Rendben. Szálljatok be. – majd elvette a gyűrűt, a többiek pedig beszálltak. Hamar átértek a túloldalra, és kiszálltak a vízi járműből.

- Visszafelé, csak akkor hozlak át titeket, ha Anna veletek van. – mondta D. – Különben örökre itt ragadtok.

- Nélküle nem is térnénk vissza. – mondta Jeremy, majd elindult.

- Várj! – szólt utána a valkűr. – Keressétek meg Mátét. Ő Anna „idegenvezetője”. Tud nektek segíteni, de nem biztos, hogy fog. Bár…

- Köszi, az infót, sokat segítettél. – köszönte meg Jeremy.  

- Ja, és még valami! Legutóbb Annáról azt hallottam, hogy egy erünnisz kí…

- Tudom, mit csinálnak itt a szörnyekkel. – vágott közbe Jeremy. –Még egyszer, köszi, a sok információt.

- Az a lényeg, hogy siessetek! Nincs sok időtök! – köszönt el D, és elindult a másik partra.

- Rendben. – válaszolt Jeremy, majd továbbmentek.

Eközben:

Annát bevitték a szobájába. Patrisa aggódva fordult Mátéhoz:

- Mi történt vele?

- Nagyon kimerült, meg hát… - mondta a fiú.

- Meg hát, mi? – kérdezte a lány.

- Meg a piros szeme miatt is.

- Igen, azt láttam, eleve piros szemmel jött be. Mitől akadt ki ennyire?

- Valószínű, a sok fájdalomtól.

- Ouhh… - ekkor Clarisse lépett be, és azt mondta:

- Gyere, Patrisa, mennünk kell. És Máté, szerintem, te meg hagyd pihenni a lányt… De, ahogy gondolod, nekem mindegy… - azzal kimentek. Máté még fél percet bennmaradt, aztán ő is követte a lányok példáját. Gondolta:

- Elmegyek előrefelé, hátha szükség van rám, valahol.

De nem volt rá sehol szükség, ezért visszament, és a 13-as szoba elé állt.

Visszatérve Beáékra:

Jeremy, és Dan minden embert megkérdeztek, hogy ő Máté-e, mígnem egy férfi azt mormogta az orra alatt:

- Nem én vagyok az, de tudom, hol lehet. Valószínű a 13-as szoba előtt találjátok meg. Azt a nyomorult Anna Lockwoodot őrzi… - mire Jeremy majdnem nekiugrott, de Dan elé állt, így megállítva a dühös fiút.

- Mit mondtál a húgomról? – kérdezte Jeremy.

- A te testvéred… Akkor te… Nem lehetsz más, mint… Jeremy Lockwood. – ekkor a férfi örömében elkezdett ugrándozni, és tapsikolni. – Úúú! Jeremy! Én vagyok a legnagyobb rajongód! Egyszer, még kiskoromban megmentettél Annától. Azóta minden lépésedet követtem, amíg… Laura egyszer le nem szúrt…

- Ohh… tehát az egyik húgom csak majdnem, a másik meg tényleg megölt.

- Igen… Szép kis család…

- Bocsi, de most mennünk kell… Mert… Na, mindegy. Mennünk kell… Szia! – azzal elrohantak. Nem sokkal később megtalálták Mátét, és Jeremy, habozás nélkül nekiugrott, és a földre szorította:

- Hol van Anna?!?

- Ott bent, de… - a fiú biccentett egyet a fejével, és ekkor halk sikoltásszerű hang hallatszott ki. Jeremyék nem tétováztak. Berontottak, s azt látták, hogy egy erünnisz áll testvérük mellett, és keze egy késen van, ami pedig Anna lábába van szúrva.

- Jeremy! Dan! Bea! Victoria! – örült nekik a fekvő lány. Jeremy rögtön nekiugrott a fúriának. Anna kihúzta magából a tőrt, és ő is az eünnisznek ugrott. A két Lockwood leszorította az erünniszt.

- Victoria! Szúrd le! – mondta Anna. A lány habozott, de aztán leszúrta a fúriát. Az erünnisz nevetve nézett Victoriára.

- Most komolyan! Ez itt a pokol! Szerinted elpusztulok? Én itt halhatatlan vagyok! Veled ellentétben. Ekkor a fúria nekiugrott Victoriának, le akarta szúrni, de Anna a vámpír elé állt, ezért őt döfte le az erünnisz.

- Azt hiszed, hagyni fogom, hogy hozzáérj a testvéreimhez? – nézett Anna a fúriára.

- Menj az útból! Te már meghaltál! Hamarosan folytatjuk a kínzást, és a testvéred is csatlakozni fog. – azzal kihúzta a lányból a tőrt. Anna lerogyott.

- Na, jó! – mondta Dan, ráugrott a kínzóra, és a többieknek azt ordította:

- Ti menjetek! Feltartom! Majd utánatok megyek!

- Jó, de ha meghalsz… - vigyorodott el Anna, miközben Jeremy felsegítette.

- Húzz már el, te vámpír! – próbálta leszedni magáról az erünnisz a támadóját.

- Te lebecsülsz engem. Utálom, ha lebecsülnek. – mondta Dan.

- Anna! Hol van Patrisa? - kérdezte Victoria.

- Gyertek, keressük meg Mátét! Ő fog segíteni. – mondta Anna, majd kiment, Jeremy, Victoria, és Bea pedig utána. Kint rögtön meglátták Mátét.

- Légy szíves, hívd ide Patrisát! – mondta Anna a fiúhoz fordulva.

- Oké! Várjatok ott! – mutatott Máté az egyik közös helyiségre. Ekkor egy ördögi, éles hang visszhangzott az egész alvilágban.

- Szökni próbáló lelkek! Behatolók! Elkapni őket!

Mikor abbamaradt a hang, Máté megjelent Patrisával az ajtóban, Dan pedig beloholt a terembe. De amikor Máté megértette az elhangzott beszédet, belökte a helyiségbe a szőke-kék Unmét, és becsukta az ajtót:

- Sosem juttok ki innen!

Patrisa szeme elkerekedett, amikor meglátta a társaságot:

- Jeremy! Dan! Victoria! Beus! Mit kerestek itt? – tápászkodott fel a lány.

- Jöttünk titeket megmenteni, mert olyan jószívű, batman-hez hasonlító hősök vagyunk. – magyarázkodott Dan.

- De ez a Máté, most keresztbe tett. – miután ezt Bea elmondta, kiáltott egyet:

- Most én jövök! – azzal az ajtónak rohant, ami rögtön megadta magát.

- Jó vagy, Beus! Nem lehetett nehéz, ha még te is ki tudtad dönteni. – mondta Jeremy.

- Ne becsülj le, hé!

- Igazad van, kicsim. De most sprinteljünk D-hez. – indult el Dan.

- Mindentlátó szem! – suttogta Anna. – Ó! Tehát itt vagy! – azzal kirángatta Mátét az egyik szobából. – Eljátszottad a bizalmamat. – a lány odaszorította az alkarját a fiú nyakához, és odanyomta a falhoz. – Utolsó kívánság?

- Az, hogy had lássam utoljára a családom.

- Mi a teljes neved?

- Máté Mills. – Anna ledermedt, mikor meghallotta a nevét.

- Te vagy Sten, és Rebeka tesója? – ámult el Jeremy.

- Ismeritek őket? – kapott egy kis levegőt a fiú, mert Anna szorítása enyhült.

- Az lehetetlen! Hazudsz! – ordította a lány. – Kapsz még egy esélyt, és felviszünk magunkkal. De ha bármivel is próbálkozol…

- Benne vagyok! – csillant fel a fiú szeme, Anna pedig elengedte a nyakát, és elindult.

- Srácok! Gáz van! – szólalt meg Bea, a feléjük haladó csontvázak láttán.

- Menjünk nekik! – ordította Jeremy.

- Várj! Ne álljunk le, mert ebből itt rengeteg van! Inkább meneküljünk. Az gyorsabb! – mondta Dan.

- Gyáva vagy! – röhögött Jeremy.

- Te vagy esztelen! Ne rohanj a halálba! Mondjuk, nekem mindegy. Vic, Bea, Patrisa! Gyertek! Anna, ha jót akarsz, te is jössz... – Jeremy a közeledő ellenségre nézett.

- Na, jó! Most az egyszer követem a parancsodat, mester. – azzal Dan-ék után ment, Annával, és Mátéval együtt, mert néhány íjász csontváz már támadott. Néhány alvilági szörnyön át, futva jutottak el a Sztüx-folyóhoz. D épp szállított néhány szörnyet. Mikor partot ért, a kis társaságra nézett.

- Hé! Eddig kevesebben voltatok! Ennyi ember nem fér el a csónakba! Egy embert itt kell hagynunk! Döntsétek el! Egyébként, még senkit sem vittem vissza, és ezért be is vihetnek a kínzóterembe!

- Hmm… Van egy ötletem! D! Te leszel az az ember, aki itt marad. Nem szeged meg a szabályokat, mert elloptuk a csónakot. Kérlek, szállj ki. – mondta Dan a valkűrnek.

- Felejtsétek el! – ellenkezett D.

- Akkor erőszakot kell alkalmaznunk. – mosolyodott el Patrisa. – Had szedjem ki én!

- Csatlakozom! – szállt be a vigyorgásba Anna.

- Tiétek a pálya lányok. – mondta nekik Jeremy. Anna és Patrisa beszálltak a vízi járműbe, D pedig a lapátjával hadonászott. Patrisa elkapta az evezőt, Anna pedig a hátára kapta a férfit, kisétált vele a járműből, és megszólalt:

- Szálljatok be!

Bea, Dan, Máté, és Jeremy belépett a csónakba, Anna pedig kissé arrébb hajította a valkűrt, (Persze gyengéden) és beugrott az éppen induló járműbe.

- Gyertek vissza! Ezt nem tehetitek! Ez… ez…

- Nyugi, D! Te megúszod! Nem keverünk bele téged! – kiáltott neki Jeremy. Patrisa hevesen evezett.

- Egyébként miből van ez e folyó? Miért fekete? – kérdezte Bea.

- Ne nyúlj bele, édes! Jobban mar, mint a sav. Senki sem tudja, miből van, de hogy ez nem víz, az tuti. – súgta a lány fülébe Dan, Bea pedig ijedten vágta zsebre a kezét.

- Igaza van. – mondta Anna, majd kisszálltak a csónakból. Dan és Victoria megint megidézték az átjárót. A szörnyek a túlparton csalódottan néztek D-re, ő pedig vállat vont. Mikor kiértek a valódi életbe, Anna, Patrisa, és Máté eltűntek. A fiú helyén két kupac halálpor volt…

A következő héten:

XII. fejezet Visszatérés És mivel ez egy nagyon rövid fejezet, ezért

XIII. fejezet Abortusz? Inkább bosszú A nagy találkozás

Lockwood-ék elmennek Ádámékhoz, és bosszút akarnak állni amiért testvérükkel - Beával - olyan csúnyán beszélt. Vajon túléli?

Köszönöm, hogy elolvastad. :D

*Ann

X. fejezet

A halál tornácán

Amikor Patrisa visszatért a menedékbe, Dant pillantotta meg. Visszaváltozott emberré. Oda akart menni bátyjához, de valaki berántotta a fák közé, és a szájára tette kezét. A lány megpróbált kiszabadulni, de ekkor a támadó megszólalt:

- Nyugi, Patrisa, én vagyok az, Leó. – ekkor Patrisa lenyugodott, és a fiú leeresztette kezét a lány szájáról.

- Miért nem láttalak ma? Az edzésen se voltál. Helyetted Dan volt a vezér. Miért nem jöttél?

-Majd elmagyarázom később. De most segítened kell. Egy nagyon erős szörny van ott, ahonnan most jöttem. Szükségem van a segítségedre!

- Rendben, de ne hívjuk ide a lányokat? Ők is sokat tudnak segíteni!

- Ne szóljunk nekik. Nem sokszor láttalak harcolni. Kíváncsi lennék, hogy harcolunk duóban. – duruzsolta a lány fülébe, megfogta a kezét, majd az erdő közepe felé húzta. Patrisa kissé aggódva pillantott a háta mögé. Hiszen annyi szörnnyel megvívott már! Miért jelentene ez olyan nagy gondot? Ha meg Leó is ott lesz, nyert ügyük van. De érzett valamit a levegőben. Valami nagyon nem jó. A fiú bevezette a lányt egy kis kör alakú ligetbe. Ott elengedte a kezét, és előre lépett. Ijedten hátrált.

- Hol van a szörny?

- Hát itt áll előtted! – kiáltotta Leó, és egy gyors villanással griffé alakult. Megfordult, a lány szemébe nézett, majd elindult felé. A pillantása nem őrült volt! Egy fokkal rosszabb! Gonosz! Patrisa gyorsan felvette az U-alakot, majd egy tükörvillanással megvakította a szörnyet, és rákiabált:

- Mi van? Ha már elárulsz, nem lenne tisztességesebb ember alakban küzdeni?

- Ahogy akarod, szívem. - azzal még egy villanással emberré vált. Patrisa követte a mozdulatot, és kivédte Leó támadását. A párharc veszélyesen hasonlított a menedéken lefolytatott harcra. De egy olyan csel, amellyel a lány akkor nyert, most nagyon nem lenne hatásos.

- Hogy tehetted ezt? – növekedett Patrisa haragja. Egyre erősebben harcolt.

- Könnyű volt mindenkit átverni. Könnyen belém szerettél, kicsikém. – vigyorodott el Leó.

- Gyűlöllek! – azzal a lány olyan erőset ütött a fiú fejére, hogy az megszédült.

- Akkor ezt vegyem szakításnak? – védte ki Leó Patrisa támadását. A lány látása kissé elhomályosodott a könnyektől. A fiú ezt használta ki, s egy ügyes mozdulattal egy fához szorította, kardja Patrisa nyakához ért. De Leó habozott. A lány arcvonásai megkeményedtek.

- Akkor ölj meg, ha ennyire nem szeretsz, áruló! Mire vársz? Miért nem végzel már velem? – ordította a fiú arcába Patrisa. –Túl gyenge lennél?

- Miért csinálod ezt? Meg akarsz halni? – lihegett a lány arcába Leó.

- Tudom, hogy te is szeretsz. Ha nem szeretnél, rég megöltél volna.

- Dupla aurád van. Te várandós vagy. Tőlem. Érzem.

- Akkor miért nem vele végzel előbb? Ha előbb engem nyírsz ki, ő még túlélheti.

- Nem tudom megtenni. – azzal Leó eldobta a kardot és megcsókolta a lányt. Patrisa is eldobta a kardot, és viszonozta a csókot.

- Boldogan élhettünk volna. Miért akartál mindent eldobni? Miért? – kérdezte végül a lány.

- Mert Mordred, azaz Anna… - de nem tudta befejezni. Leó Patrisának zuhant. A lány elkapta. Érezte, hogy valami meleg átáztatja a ruháját. Az a meleg, vér volt. Patrisa felnézett, és egy sötét kapucnis alak épp leengedte az íját. Leó finom porrá vált, és a föld beszívta magába. Patrisa kétségbeesetten üvöltött a férfira:

- Ki maga? És miért tette ezt? – majd felkapta kardját. A férfi közelebb lépett a lányhoz, majd leengedte kapucniját.

- Így járnak a gyengédséggel teli árulók. Anna testvéred is áruló. De ennek ára van. A te életed az ára, kicsinyem. – majd a férfi eldobta az íját, és hüvelyéből egy kardot húzott elő. A kard szénfekete volt. S mintha a kardból… kis lávacsíkok folynának. Az a fegyver egy élő vulkánkitörés. – A nevem Mordred. Csak, hogy tudd Patrisám, mielőtt meghalsz.

Mordred… Patrisa hallotta már ezt a nevet.

- Kevésbé ismert nevem, Dimitrij Lockwood. Anna édesapja, személyesen.

Patrisa megmerevedett, de ki tudta védeni a támadást. Ám a lány már kimerült volt. Az utolsó erejével küzdött. Ekkor kiáltás hallatszott tőlük nem messze:

- Patrisa!

Ez hiba volt. A lány kizökkent a párharcból, és Anna felé fordult. Mordred ezt kihasználta, és egy csapással fénysugárrá változtatta Patrisát. Helyén csak egy fehér rózsa maradt. Annában a düh már tetőfokon forrt. Mordred jéghideg kacagása szinte megfagyasztotta a levegőt. A férfi egyenesen Anna szemébe nézett.

- Így járnak azok, akik elárulják urukat, parancsolójukat és nem utolsó sorban édesapjukat.

- Miről beszélsz, Mordred? Vívj meg velem! Megfizetsz! – azzal teljes erejéből a férfinak rontott. Mordred könnyen kivédte a támadást, majd gúnyosan megjegyezte:

- Ez úgy emlékeztet a Star Wars-ra.

- Miért? – támadt újra a lány.

- Hát ez a gyerek-apa harc teljesen passzol.

- Milyen gyerek-apa harc? Te nem vagy az apám! Ő rég meghalt!

- Hát rosszul hitted! Az apád itt áll előtted. – azzal hátralökte Annát, majd eldobta a kardot. –Igaz, hogy elárultál. De már megfizettél. Tarts velem utamon. Állj vissza a szörnyek oldalára. Patrisa John gyereke volt. Azé az emberé, aki miatt anyád elhagyott. Neked nem sok közöd van az ügyhöz. Ezt az apró bakit, hogy ellenem fordultál, megbocsátom.

- De én nem bocsátok meg neked! Ezt a testvéremért! – kiáltotta Anna, és Mordredbe döfte a kardját. A férfi megvető tekintetet vetett lányára:

- Csalódtam benned… - s Leó példáját követve, ő is porrá vált, majd elnyelte a föld. Anna a fehér rózsához lépett, lerogyott, majd keservesen sírni kezdett. Ott volt egy ideje, amikor hirtelen egy láthatatlan ember, kést szorított a nyakához.

- Kinga?

- Talált. Szégyellheted magad. Én hűségesebb voltam Mordredhez, mint te, pedig te vagy a gyereke. Megérdemled a halált. – de ekkor kirohant a fák közül egy kiskutya, és rángatni kezdte a láthatatlan lány nadrágját.

- Hé, te kis dög! Mit akarsz? – idegeskedett Kinga. De a kiskutyát egy nagyobb németjuhász követte, aki ráugrott a lányra, és a földre teperte, így a kezéből kiesett a tőr. Ekkor Kinga egy kis időre láthatóvá vált. Anna felvette a kést, és odament a lányhoz.

- Viszlát, Kinga! – azzal végzett vele. A lány hihetetlen sebességgel változott porrá, majd elnyelte a föld. Ekkor ismerte fel a kutyákat:

- Kalandor! Néró! De jó, hogy jöttetek!

- Szia, Anna! – sétált ki a fák közül Néró gazdája.

- Szia, Victoria! – de a lány kinézete Patrisára emlékeztette, ezért újra elszomorodott.

- Mi történt? Miért vagy így letörve?

- Nem tudtam megvédeni…

- Kit?

- Patrisa… Meghalt…

- Micsoda? – hüledezett az ikertestvér.

- Dimitrij volt. Vagyis Mordred. És én megöltem őt.

- Az apádat?

- Igen…

- Ó, istenem, ne! – azzal megölelte Annát, és könnyezni kezdett. – De nincs ok aggodalomra. Ugye, nem taposta szét Dimitrij a virágot, amivé Patrisa vált?

- Nem, ott van, az a fehér rózsa.

- Ohh. – azzal odament a virághoz. Ekkor Dan, és Bea is megjelent. Boldognak tűntek. Mintha fogták volna egymás kezét. De amikor meglátták Annáékat rögtön szétrebbentek.

- Sziasztok! – köszöntek a lányoknak. De meglátták a lányok szemében a könnyeket, így hangjuk aggódóra váltott át. – Csak nincs valami baj?

- Patrisa átkerült az átmeneti mennyországba. – mondta nekik Victoria.

- Meghalt? – kérdezte Dan.

- Igen. – válaszolt testvére.

- Ki ölte meg?  Meg fogom bosszulni.  – dühödött fel Dan.

- Az apám, Dimitrij volt. – válaszolt a kérdésre Anna.

- És hol van?

- Az átmeneti pokolban, vagy a végsőben nem tudom. Csak azt, hogy én öltem meg. – szólalt meg Anna.

- Mi? Te megölted a saját apád?

- Igen. A saját testvéremért.

- Ohh. Ezt nem gondoltam volna. Kezdesz nőni a szememben, Anna. Azt hiszem félreismertelek.

- Örülök, hogy végre beláttad. – és ekkor megjelent Sten, és Jeremy is.

- Na szevasztok! Mi ez a nagy családi gyülekező? – kérdezte Jeremy.

- Maradj már csendben, te gyökér! – üvöltötte Anna, de nem a megszokott hangján. Sokkal komolyabban.

- Itt valami nagy dolog történhetett, mert a húgom sírt. Ilyet életemben 2-szer láttam. – mondta Jeremy Stennek. –Mi történt? – nézett Anna felé.

- Patrisa meghalt. – mondta Dan. – Az apátok ölte meg. Dimitrij.

- Hol van? Ha megtalálom, addig élt!

- Elmondom még egyszer. Megöltem! – nézett Jeremyre Anna. A fiú kissé meglepődött:

- Kinyírtad apát?

- Ki.

- De…

- Az előbb még te is ki akartad nyírni! Miért, te mit tettél volna a helyemben?

- Nem tudom. – ekkor Bea a virághoz sétált, kiásta kezével a gyökereit, felvette, majd megszólalt:

- Ideje hazamenni. Majd ott megbeszéljük, mi legyen. – a többiek bólintottak, majd elindultak hazafelé. Mikor hazaértek, Anna nem várt meg senkit, csak berohant a szobájába. A lány felvette a fejhallgatóját, és maximum hangerőn hallgatni kezdte a zenét. Bea egy cserépbe ültette Patrisa halálvirágát. Mindenki maga alatt volt. Dan bement Anna szobájába, hogy megvigasztalja a lányt.

- Szabad? – kopogott a fiú Anna szobájának ajtaján. Hallotta, hogy elhallgat a zene, és azt mondta egy hang, hogy szabad. Dan belépett a szobába, és leült a lány mellé az ágyra.

- Gondolom, te rosszabbul érzed magad, mint én. Hisz, te vele nőttél fel. – mondta Dan. – De nem ment el örökre. Maximum egy évre. És fel tudjuk támasztani, ha akarjuk. De nagyon bonyolult, szóval dönts, hogy segítesz, vagy nem. Én belefogok. – azzal kiment a szobából.

- Várj! Én is segítek! – mondta Anna, majd a fiú után rohant.

- Jó, akkor kéne a laptopod. – mondta Dan.

- Oké! - mondta Anna, és berohant a szobájába. Ott gyorsan leült, hogy kihúzhassa a gépét, és kivihesse. Ekkor égető érzést érzett. Nagyon fájt neki, de nem sikított. Később zsibbadni kezdett az egész teste. Fölnézett, és látott egy ismerős arcot. Lídia…

- Szép volt… - nyögött ki Anna két szót a száján. Lídia egy mérgezett karót szúrt bele… Ekkor Jeremy nyitott be a szobába.

- Anna! Jöttem segí… - de Jeremy nem fejezte be a mondatot. Lídia belekortyolt áldozatába, így nem vette észre a szobába belépő Jeremyt. A fiú szemében éktelen harag gyulladt. Nekirontott a táplálkozó lánynak. Ellökte Annától, de Lídia túl sok vért kiszívott már belőle. Anna a kezében vált porrá. Jeremy teljesen bevadult. Teljes erejéből Lídiára támadt. A saját kezével ölte meg. Amikor a lány porrá vált, Jeremy ordított egy akkorát, hogy az egész ház beleremegett. Erre mindenki Anna szobájába sietett.

- Mi törtét? – kérdezte aggódva Bea, mire Jeremy könnyes szemmel elmesélte.

- Elvesztettünk még egy testvért. – mondta szomorúan Dan. – De visszahozhatjuk. Úgy, ahogy Patrisát is vissza fogjuk. – ekkor Bea szeme megint átváltozott orákulum szemmé:

„Kettő elment, négy maradt.

Az egyik a pokolba,

Másik a mennybe ragadt.

Három meghalt, öt él még,

Vajon ki lesz, ki meghal még.”

Köszönöm a figyelmedet!

Kiderül, hogy mi történik Annával miután megölték. Vajon kivel találkozik majd az alvilágban? Kiderül a következő részben, melynek címe:

XI. fejezet

Az alvilágban - átmenetileg

Most már ilyen rövid "összefoglalók" lesznek a fejezetek végén. :D

*Ann

- Anna! – kiáltott fel Patrisa és Jeremy egyszerre, majd dühösen Csillámra néztek.

- Mit tettél? Ő a testvérünk! – kezdte Patrisa.

- Jól kifeküdt. Nem szokott egy tőrtől ennyire kifeküdni. – gondolkozott hangosan Jeremy.

- Mérgezett volt a tőr. Nyílméregbéka mérge van rajta. 15 perce van hátra. Körülbelül.

- Gyorsan! El kell juttatnunk a menedékre! – mondta Patrisa.

- A szörnyeket nem engedhetjük be oda! Csak ha szövetséges. – ellenkezett Csillám.

- Jeremy! Szövetségesek lesztek?

- Van más választásom?

- Akkor menjünk! – azzal Patrisa felvette a ló alakot, Jeremy felrakta Annát a hátára, majd ő is felült. Csillám megadóan változott át lóvá, és követte Patrisáékat. Mikor a kapuhoz értek, az őrök szúrós szemmel álltak a furcsa csapat elé, de amikor Csillámot is megpillantották, elálltak az útból. A nő elégedetten ügetett be a bejáraton. Rögtön a sérültellátóhoz mentek, és ekkor meglátták Beát, amint egy lóból operál ki egy nyílvesszőt, majd ellátja a sebet. Mikor a lány is meglátta őket, átadta egy másik gyógyítónak a sebesültet, majd Annáékhoz rohant. Lesegítette az Unméról a sérültet, majd egy hordágyat kért. Rögtön hozták is. Ráfektették Annát, majd Bea egy különleges eszközzel kiszívta a mérget a sebből. Mikor kiszedte, rácseppentett egy kis Rozul virág aromát.

- Nekem mennem kell. Sok szerencsét! – mondta Csillám, majd ló alakban elügetett. Patrisa és Jeremy alig mert levegőt venni. Reménykedve nézték Anna csukott szemét. Már kezdték feladni, amikor nyöszörgést hallottak.

- Anna! Hát élsz! – örvendezett Patrisa.

- Jól ránk ijesztettél. Legalábbis rá. – mutatott Jeremy Patrisára. –Én tudtam, hogy nem nyúlsz ki ilyen könnyen.

- A fejem… – nyitotta ki Anna a szemét, és a fejéhez emelte a kezét.

- Beviszlek egy szobába. Pihenned kell egy ideig. – mondta Bea.

- Nem szükséges. Már jól vagyok. – ekkor a seb teljesen begyógyult, Anna pedig felpattant a hordágyról. - Na, menjünk, ideje fejeket vágni.

- Na, látom, a brutális Anna visszatért. – jegyezte meg Patrisa. – Jobban tetszettél félholtan.

- Kösz. De remélem megjegyezted milyen volt, mert ilyet se látsz többet. – válaszolt Anna, és kirohant az őrökön túlra.

- Nem tudtál volna beadni neki egy kis nyugtatót? Vagy altatót? – kérdezte Jeremy Beától.

- Túl gyorsan rohant el. Ha korábban mondod talán tudtam volna segíteni. – válaszolt Bea. Anna füttyettent egyet, mire pár ember ott termett.

- Figyeljetek! Ő itt az egyik féltestvérem, Patrisa. – mutatott a lány az akkor érkezett testvérei közül az egyikre. – Átállunk az ártatlanokhoz.

- De miért? – kérdezte Billy.

- Azért, mert azt mondtam, és azért, mert nem harcolok a testvérem ellen. – mondta Anna.

- Oké. És mi lesz a taktika? – kérdezte a fiú.

- Hogy megállítsuk a C3-as csapatot. Nem, Jeremy? – fordult oda a lány testvéréhez.

- De. Szerintem is az lenne az ésszerű. – válaszolt Jeremy.

- Akkor mi elindulunk. – azzal a csapat elindult.

- Engem is beavatnátok? – kérdezte Patrisa.

- Persze. – válaszolta Anna, majd elmondta, hogy mi volt a taktikájuk. Patrisa bólintással jelezte, hogy érti, majd elmosolyodott, és azt mondta:

- Köszönöm, hogy ilyen egyértelműen álltál át hozzánk, amikor megtudtad, hogy az ártatlanokkal vagyok. És neked is köszönöm, Jeremy.

- Hisz a testvérem vagy! – válaszolt Anna, majd Patrisa odament hozzá, és megölelgette:

- Úgy szeretlek!

- Akkor már én se maradok ki ebből a családi pillanatból. - majd csatlakozott az ölelkezőkhöz a fiú.  -Úgy szeretlek titeket! – mondta Jeremy elváltoztatott hangon.

- Jó, én is szeretlek titeket, de épp egy háború közepén vagyunk, szóval ideje lenne… - bontakozott ki 2 testvére karjai közül Anna. – Akkor állítsuk meg a C3-as csapatot!

- Akkor használom a hangomat, hogy tudassam a csapatommal, hogy velünk vagytok. – azzal felvette az U-alakot.

- Ja! Hogy te egy unikornis vagy! – ébredt rá Anna és Jeremy a dologra.

- Sikerült legyilkolnom pár szörnyet, mielőtt találkoztunk. És most fogjátok be a fületeket.

- Minek? – kérdezte Jeremy.

- Majd megtudod. – ekkor mindenki a fülére tapasztotta a kezét. De még így is erősen hallották. Patrisa fülsiketítő nyihogás-sikítása fojtotta el a zajt. Mikor abbahagyta, aggodalmasan nézett két földön fetrengő testvére felé. Anna csapatát nem bántotta ennyire a hang. – Minél erősebb egy szörny, annál jobban hat rá az unme-sikoltás. Jól vagytok?

- A fülem! Még mindig zúg! - kiabálta Anna.

- Ez szétrobbantotta a dobhártyámat! Muszáj az unikornisoknak ilyen fülsértő módszerekkel jelezni egymásnak? A többi póni, vagy mi, nem süketül meg?

- Csak a szörnyeknek rossz. Ti nem vagytok képesek átalakítani jelekké a sikoltást. – mondta Patrisa. – És nem vagyok póni! UN-ME! Érted? Ha még egyszer lepónizol, találkozol a póni patámmal!

- Jól van, na!

- Áááá! Hagyd már abba! – emelte fel ismét a hangját Anna.

- Már rég abbahagytam! Mi bajod van? – nézett Patrisa, a még mindig fetrengő lánynak. Anna nem hallotta, amit Patrisa mondott.

- Áááá! A fülem! – ordította a lány.

- Hé! Anna, ez nem vicces! – mondta Patrisa, de Anna még mindig nem hallotta.

- Szétrobban a fejem! Hagyd már abba! – kiáltotta a lány.

- Neki ez kicsit túl sok volt, úgy látom. Így vagy úgy, egy idő után elmúlik, de az órákba is telhet, szóval ki kell találnunk valamit. – nézett Patrisa a még mindig földön fekvő lányra.

- Vissza tudsz szaladni Beához? – kérdezte Jeremy.

- Mindjárt jövök. – mondta az unme, majd visszavágtatott a menedékbe.

- Milyen komplikált már ez a nap. – sóhajtott Jeremy. Anna továbbra sem hagyta abba az ordibálást.

- Hoztam valami cseppet a fülébe. Tessék! Csináld te. – nyomta oda Patrisa Jeremy kezébe a gyógyszert.

- Jól van. – mondta a fiú megadva magát, majd odament ordítozó testvéréhez. Próbálta mondani neki, hogy vegye le a füléről a kezét, de nem sikerült. Anna kinyitotta a szemét. Jeremy látta, hogy testvére szeme már kezd pirossá válni a szenvedéstől.

- Ez így nem lesz jó. Le kell tépnünk a kezét a füléről. Te fogd le, én cseppentek. – mondta Patrisa.

- Oké.

Jeremy tiszta erejéből megragadta Anna kezét, és letépte a füléről. Patrisa bedugta a cseppentőt a fülébe. Sikerült egy két csepp, de a vérfarkas rögtön visszatapasztotta kezét a fülére.

- Akkor most a másikat… - mondta az unme.

- Próba szerencse. De hogy fordítsuk át? Egy ideje nem fordul át.

- Te átfordítod, én ráülök, lefogod, cseppentek.

- Oké.

Jeremy nekifutásból rohant Annának, és így sikerült átfordítani. Patrisa ráugrott és teljes súlyával lenyomta a lányt. A fiú újra megpróbálta leszedni Anna kezét a füléről, de most nem járt sikerrel. Patrisa is segített, de a feladat lehetetlennek bizonyult. És ekkor… megjelent Sten.

- Mi történt? Hallottam, hogy füttyentett, csak nem tudtam ideérni időben, mert lefoglalt pár szörny. – mondta Sten. Patrisa elmondta, hogy mi történt Annával. De akkor… Anna fölállt, és hirtelen megvadult, de visszaváltozott az egyik szeme, és visszarogyott a földre. Már csak az egyik fülét fogta.

- Úgy látom, hatott a gyógyszer. – állapította meg Jeremy.

- Van egy ötletem… Igaz kicsit őrült. – kezdte Patrisa.

- Milyen pszichopata ötlet pattant ki a fejedből, húgocskám? – kérdezte a fiú.

- Hát, arra gondoltam, hogy felveszem a H alakot, megrúgom Annát, ő elájul, és tudunk cseppenteni.

- Mi az a H alak? Mindegy is, semmilyen alakban nem rúghatod meg a barátnőmet! – szólt bele Sten.

- Ohh, Sten. – fordult oda a fiúhoz Jeremy. – Tudod, neked nem igazán van beleszólásod. Szerintem egész jó ötlet. Úgyis túlélné. Nem fájna jobban neki, mint amennyire most szenved. Na jó, csináljuk… De ne rúgj nagyot. Mondjuk, rúghatsz. Na jó, rád bízom.

- Akkor… - mondta Patrisa, majd lóvá változott. Stennek elkerekedett a szeme:

- Várj! Ezt nem teheted! Amúgy mióta vagy póni? – Patrisa kicsit kattantan a fiúra nézett:

- Te lepóniztál…

- Most bajban vagy. – jegyezte meg Jeremy.

- Váááá! – azzal Patrisa Stennek rontott. Ő pedig ijedten futni kezdett. Elég gyors volt. Útközben kentaurrá változott, és szembenézett a lánnyal. Patrisa kihívóan nézett rá, majd felvette az U-alakot:

- Ne már! Azt nem mondtad, hogy unikornis vagy! – esett kétségbe Sten.

- És most szembenézel egy unme haragjával! – azzal körbe-körbe kergette a kentaurt a lány. Jeremy ásított egyet, majd megszólalt:

- Nem foglalkozhatnánk fontosabb dolgokkal?

- Ez egy fontos dolog! Lepónizott! Most véged, te anyaszomorító!  - válaszolt vágta közben Patrisa.

- Istenem! Segíts! – nézett fel az égre Jeremy.

- A fülem! Meghalok! Meg fogok halni! Szétrobban a fejem! – ordibált Anna.

- Na, és még ez is. – nézett testvérére a fiú.

- Ezt hallottam! Én is szeretlek! Meghalok! Végem van! Látom a fényt az alagút végén! – folytatta a vérfarkas.

- Látom, még szenvedés közben sem veszíted el a humorodat. Figyelj, elmúlik a fájdalom, ha cseppentünk a füledbe abból a fülcseppből. Csak le kell tenned a kezed, hogy tudjunk bele cseppenteni.

- Értem. – mondta Anna, majd nehézkesen leengedte a kezét, a füléről.

- Most pedig meg kéne szerezni a cseppet, ami annál az őrülten vágtázó unikornisnál van. – nézett a kergetőző patások felé Jeremy, majd elindult feléjük:

- Patrisa! Kéne a csepp, Anna hall fél fülére, úgyhogy sikerült megbeszélni vele a dolgot. Sten már megbűnhődött azért, mert lepónizott, hagyd már békén.

- Igazat beszél! – kiáltotta Sten.

- Na jó, fuss, te gyáva lélek! – azzal az unikornis megtorpant, a kentaur pedig bevágtázott az erdőbe. –Most mondd el még egyszer, amit az előbb magyaráztál, mert nem hallottam.

- Anna hall fél fülére, és már kevésbé szenved. Meg tudtam vele beszélni, hogy szedje le a füléről a kezét. Kéne a cseppentő a másik fülére.

- Aha, értem.

- Itt vagyok Patrisa, Jeremy.  – nyöszörgött valaki Patrisa mögött, aki nagyot rúgott a hátsó lábaival a hang gazdája felé. Ekkor megfordultak, és Annát vették észre, amint ájultan fekszik a füvön.

- Ó, hát ő nyöszörgött. – mondta halkan Patrisa, majd emberré vált.

- Most mért kellett megrúgnod? – kérdezte a szokásos higgadtsággal Jeremy.

- Reflex. Ez tényleg nem volt szándékos. Úgy is az volt a terv, hogy megrúgom, nem?

- De változott a terv, mivel hallott fél fülére. Na, mindegy. Sok mindent túlélt már, nem fog pont ebbe belehalni. Na, hol a cseppentő? – kérdezte Jeremy.

- Utoljára nálad volt.

- Tényleg. Itt a zsebemben. – tapogatta meg nadrágjában a gyógyszert.

- Akkor ez most a te hibádból történt. – röhögött a lány.

- Ne röhögj, ez komoly. – mondta Jeremy, s már ő is nevetett.

- Akkor te mért nevetsz?

- Mert én úgy sem fogok többet röhögni, ha ezt a dolgot Anna megtudja.

- Igaz. Akkor gyógyítsuk meg a végzetedet.

- Muszáj? Nem akarok meghalni. Még túl fiatal vagyok a halálhoz.

- Hát igen. Szinte még kisbaba vagy.

- Majdnem. – azzal Jeremy odasétált az ájult testvéréhez, letérdelt hozzá, és cseppentett a gyógyszerből a fülébe. Patrisa is Annához sétált, leguggolt, majd ébresztgetni kezdte:

- Anna! Anna! Anna! ANNA! ÉBREDJ FEL! – rázta a lány vállát az unme. Anna nyöszörögni kezdett, és kinyitotta a szemét:

- Mennyi az idő? És miért képzeltem azt, hogy megrúgott egy ló?

- Mert megrúgott egy. Vagyis a tesód volt. – mondta Jeremy.

- Most ideje lenne a háborúval foglalkozni. Sok időt elpazaroltunk. Menjünk, mert így nem sok hasznunkat veszik. – hadarta Patrisa.

- Na jó, de  utána hallani akarom a részleteket. – és felsegítették Annát.

- A C3-as csapatot szerintem már rég megállították. – mondta Jeremy. – Rohanjunk segíteni. – azzal elindultak. Amikor odaértek, a két csapat már egymás ellen vívott.

- Lám, csak lám, András! Hát nem értetted? Mondtam, hogy álljatok át. – mondta Anna a csapatvezetőnek.

- Itt nem te parancsolsz. Majd ha Mordred mondja személyesen, akkor átállok.

- Szóval kétségbe vonsz? Ezt vegyem kihívásnak?

- Vedd!

- Na, ez se él sokáig. – jegyezte meg Jeremy, Andrásra célozva. Anna Andrásnak rohant, és egy mozdulattal kitörte a nyakát. A vérfarkas beleivott a srácba, de a harmadik kortynál felemelte a fejét.

- Jeremy, kérsz? Nem valami finom. – azzal odadobta a holttestet bátyjának.

- Nem vagyok éhes.

- Ilyen könnyen kinyírtad? És nincs lelkifurdalásod? Legalább edd meg. – szólt közbe Patrisa.

- Drága vakarcs. Most nincs idő békeaktivista szövegre. Ez a háború. – mondta Jeremy.

- Nem érdekel.

- Oké, C3-as csapat! – mondta Anna, a még életben maradottaknak. – Álljatok át az ártatlanokhoz. Valami ellenvetés?

- Anna! – szólalt meg Billy. – Összességben 1 ember van életben a C3-as csapatból. Kinga a neve.

- Szép munka! – dicsérte meg őket a vérfarkas. – Na, Kinga? Átállsz?

- Én? – vonta fel szemöldökét a lány. – Én most szépen eltűnök, és beárullak Mordrednek.

- Hol érdekel Mordred, szerinted? – kérdezte Anna.

- Azért beárullak. Hátha megjutalmaz. Na, pá! – azzal a lány eltűnt.

- Menjen csak. Hadd tudja meg Mordred. Épp ideje.

- Nem félsz tőle? – kérdezte Billy.

- Miért? Kéne?

- Asszem. – de ekkor egy kürt harsant fel. Az ártatlanok győzelmi kürtje.

- Ne már! 1 szörnyet öltem meg! Gyilkolni akarok! – szólalt meg Anna.

- Húzódjunk félre, hadd menjen. – mondta Patrisa, majd utat engedett nővérének, a többiek pedig követték a példáját. A lány elégedetten elvigyorodott, majd villám gyorsan elrohant. – Én megkeresem Leót. Visszamegyek a menedékbe. Jössz? – kérdezte Jeremytől az unme.

- Inkább megyek, eszek valami finomat. – válaszolt a fiú.

- Oké. – azzal Patrisa felvette a ló alakot, és elvágtatott. A csapat Jeremytől várt utasítást.

- Éhesek vagytok?

- Igen!

- Akkor menjünk, vadásszunk valamit!

Köszönöm a figyelmed! Jövőhéten: X. fejezet A halál tornácán

*Ann

- Hát… Ööö… Azt hittem, hogy áruló, és… - próbált magyarázkodni a férfi.

- És? És ezért kellett majdnem megölnöd? Ha nem tudnád, fagolyó volt benne! Lehet, hogy nem öl meg, de lassabban gyógyul. – kezdett ideges lenni Anna, és már a szeme is pirosodott, de nagy levegővételekkel, lenyugtatta magát. – Na, lépjünk tovább, nem érdekes. – mondta a lány, teljesen nyugodt hangon.

- Na, akkor beszéljük meg, hogy kinek mennyi embere lesz. Elméletileg, ha jól tudom, 420 000-en lesznek, kereken. Tehát mindenkinek 20 000 szörny jut. Mikor feltámadnak, ők választanak meg titeket, és nem ti őket. Ha már megvan a 20 000 feltámadt, álljatok be a helyetekre, és akkor tudni fogják, hogy oda már nem mehetnek. Ennyi lenne. Ja, és még valami! Nekünk az ellenfél menedékét kell elfoglalnunk. Az pedig az erdő mögött van. Indulás! – mondta Mordred. Pár perc múlva oda is értek, a feltámadás színhelyére. – Itt lennénk. - folytatta a férfi, majd elmondta, hogy ki, hol fog állni.

- Te csak ne mondd meg, hogy mit csináljak! Én a bal szélére állok, ha tetszik, ha nem. Nem fogok, a te jobb kezed lenni, és nem fogok melletted őrködni. – mondta Anna, majd odament a választott területére.

Eközben:

Patrisa késésben volt, gyorsan szedte lábait. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor kiért az erdőből, és megpillantotta a jól ismert folyót. Gyorsan felvette a ló alakot, és átugrott a csillogó víztükör felett. Amikor átért a túlpartra, Csillámot pillantotta meg, ahogy felé közeledett. Mikor a nő odaért, mérgesen jegyezte meg:

- Késtél…

- Bocsánat. Jöttem, ahogy tudtam. Csak otthon volt egy kis felfordulás.

- Az engem nem érdekel. Mindegy. Gyere gyorsan, a külsősök mindjárt megérkeznek. Leót meg mintha a föld nyelte volna el. Ma mindenki tiszta bolond. Itt a besorolás és az összlétszám. – és Patrisa kezébe nyomott egy dossziét. – Név szerint is megvan, de értelmetlen lenne elolvasnod, mert a fontos embereket úgyis bemutatom. Te leszel a 10-es csapat vezetője. Minden csapatban 15-en lesznek, külsősökkel, és szörnyekkel együtt. Azért ide jönnek a külsősök, mert ez a menedék esik legközelebb az átmeneti pokol jelenlegi átjárójához. A szörnyekkel legyél óvatosabb. Kémek is lehetnek köztük. Te az erdőben harcolsz a csapatoddal, a harcmező és a menedék között. Itt a csapatod. – sétált oda a 10-es csapathoz Csillám.

- Sziasztok! A nevem Patrisa, és én leszek a vezetőtök a háborúban.

- Szia! – válaszolták kórusban.

- Elmondom a neveket. Jim Keys, Kevin Rose, Niall Egmond, Anastazia Egmond. Ők unikornisok. Elza White és Sofia Dark. Ők nimfák. Olivia Beck és Oliver Beck. Ők elfek. Cody Helen, Adam Colman, Bob Frel, Jennifer Stone. Damon Over. Vámpír. Serena Bonta. Vérfarkas. Arnold Bridge. Pegazus. – sorolta fel a neveket Csillám. -És nem lenne probléma, ha most a 11-es csapat is veletek edzene? Amíg Leó ide nem ér.

- Oké. – felelte Patrisa.

- Azért elmondom a keresztnevüket meg a fajukat. Nancy, Erik, Charlie és Annabeth, unmék. Albert, Flóra, Jessie és Hanna, unikornis. John pegazus. Sebastian és Ashley vámpírok. Ottó vérfarkas. Elenor pedig griff. Edina és Olga pedig nimfák. – mutatta be őket is a lánynak a nő.

- Remek.

- Akkor én megyek is. Jó edzést! Sok szerencsét hozzájuk, Patrisa.

- Szia! – köszöntek el tőle.

- Akkor kezdjük. De előtte menjetek a fegyvertárba, vegyétek fel a védőfelszerelést. – a csapatok elvonultak és kis idő múlva páncélzatban, pajzzsal és karddal felfegyverkezve tértek vissza. Gyorsan tanultak. Patrisa Leó helyett Bobbal mutatta be a páros gyakorlatokat. De amikor párharcra került sor, nem volt kérdéses a lány győzelme. A lány párokra osztotta a két csapatot. Mivel Bob nélkül, nem lett volna valakinek párja, így Patrisa csak kiosztotta a feladatot, és segített annak, akinek nem ment jól.  A lány a Rocky folyó felé nézett, és ekkor 3 ismerős alakot pillantott meg, rögtön elindult feléjük:

- Folytassátok csak! Mindjárt visszajövök! Dan! Victoria! Beus! Mit kerestek itt?

- Mi Vic-cel már régóta a jók oldalán állunk. – szólalt meg Dan. – Bea mindenképp el akart jönni. – ekkor Csillám jelent meg mellettük.

- Na, Dan! Ti még Patrisát is túlszárnyaltátok. Mármint késés terén. Gyertek gyorsan! – azzal elindult.

- Patrisám! Be tudnád rakni Beust a 10-esbe? -kérdezte Victoria.

- Beát? Dehogyis! Bea most szépen hazamegy!

- De otthon nagyobb veszélyben van, mint itt.

- Hmm. Oké. De nem harcolhatsz. Menj be Csillám házába. Te segítesz a gyógyítóknak. Azokat a sérülteket akiket idehoznak, segítesz ellátni. Oké?

- Oké! – egyezett bele Bea. – A harc úgy sem az én műfajom.

- Oké. – szólt bele Dan. – Nekünk sietnünk kell. Gyere Vic! Akkor hello!

- Sziasztok! – azzal a két tesó elviharzott. De pár perc múlva Dan jelent meg újra:

- Enyém a 11-es csapat. Leó túl sokat késik. Én helyettesítem. Sziasztok! Dan vagyok. – mutatkozott be Dan újdonsült csapatának. 

Eközben, a másik oldalon:

- Akkor, Zia! Te leszel a jobb oldalamon. – fordult oda a lányhoz mérgesen Mordred.

- Igenis! – mondta Zia, és a helyére sétált. 5 perc múlva már mindenki a helyén volt.

- Rendben! Kész is lennénk. – mondta a férfi, majd megnézte az óráját. – Pontosan 10 perc van hátra. – miután ezt Mordred elmondta, Jeremy jelent meg.

- Hol voltál? – kérdezte Anna a fiútól.

- Csak ettem. Tessék, hoztam neked is. – válaszolt Jeremy, majd a lány kezébe nyomott két tasak vért. Anna látta a zacskókon, hogy ez embervér, és otthonról hozta. A lány meglepődött azon, hogy a bátyja mennyire túlbuzgó volt. Sosem szokott így viselkedni. Anna elgondolkozott: úgy látszik, nagyon lázba hozta őt ez a feltámadás dolog… Nem is értem, miért… Ez csak egy harc, valami ártatlanok ellen. Na, mindegy. Megyek és megkeresem Stent.

- Jeremy! – szólt oda bátyjának a lány.

- Igen? – nézett Jeremy Annára.

- Maradj itt, mindjárt jövök!

- Jó, de siess, mert már csak 4 perc van hátra.

- Ezt honnan tudod?

- Hallottam, hogy az a csávó azt mondja, hogy 10 perc van hátra. – mutatott Jeremy Mordredre. - Így nem nehéz kikövetkeztetni, hogyha már 6 perc eltelt azóta, akkor hány perc van még a feltámadásig. – mikor Jeremy a végére ért a mondandójának, Anna odament Stenhez, köszönt neki, ő visszaköszönt, majd megölelték egymást.

- Mit keresel itt? – súgta Sten fülébe a kérdést Anna.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. – mondta a fiú. Még mindig egymást ölelték . Egy kicsit több mint két és fél percig csak ölelkezve álltak ott. Majd jókívánságokat mondtak egymásnak, s egy hosszú csókkal elköszöntek egymástól. Anna visszament Jeremyhez.

- Na, végre! Ennyi ideig tartott, míg elbúcsúztatok egymástól a kis Stenecskével? – mondta lányos hangon a második mondatot Jeremy.

- Óóó! Te ezt nem értheted! Nem élném túl, ha bármi baja esne Stennek! Neked nincs barátnőd! Ezért nem érted! – mondta Anna.

- Hát… Az igazság az, hogy amíg te elmentél, elköszönni Stentől, úgy látszik, lett egy barátnőm. – pirult el a fiú. – Mert Sten nővére, Rebeka idejött, beszélgettünk egy kicsit, majd megcsókolt.

- Gratulálok bratyó! Akkor, úgy látszik, mégis csak van barátnőd. Gondolj bele, mi lenne, ha meghalna.

- Figyelem! Figyelem! Alig fél percünk maradt! Mindenki menjen a helyére! Visszaszámlálás! 20, 19, 18, 17, 16, 15, 14, 13, 12, 11, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, nulla! – számoltak vissza együtt, de mikor a nullára érkeztek, nem történt semmi. Mindenki körbenézett többször, hátha csak nem vették észre, de valóban nem támadtak fel a szörnyek.

- Hé, Mordred! Nem lehet, hogy rosszul jár az órád? – kérdezte Anna a férfitől.

- Hát… Ööö… De, lehetséges. Nálam, most 22 óra 34 perc van. – mondta Mordred, mire Anna is megnézte az óráját.

- Még csak 21 óra 34 perc van. Elfelejtetted átállítani az órádat? Hisz az átállítás, már vagy 8 hónapja volt.

- Hát… Lehet, hogy kiment a fejemből…

Eközben az Unme-menedéken:

Ekkor egy hangos kürtszó szólalt meg. A menedéken tartózkodók a hang irányába néztek. Egy óriási sereg, mindenféle lényekkel, 15 fős csapatokba osztva közeledett. Minden légiónak volt egy vezetője. Pont, mint az ittenieknek. Legelöl egy idős kentaur haladt, kezében a hang forrása. A külsősök megérkeztek. Ekkor Csillám vált ki az ámult tömegből, és a vezetőhöz lépett. Váltottak pár szót, majd a nő egy hangszórót kért. Pár perc múlva hozták a kért tárgyat. Csillám parancsokat osztogatott a hangszórón át:

- Menedék-béliek! A külsősök megérkeztek. Köszöntsétek őket egy meghajlással! – azzal a tömeg egyszerre reagált a parancsra. – Csapatokra oszolj! A vezetők lépjenek elő! – ekkor a 11 csapat vezetői jelentek meg a nő mellett. – Bemutatnám kis seregünk fejeit. Az első csapat vezetője, Stella Foster. A második csapat vezetője, Olivia Parks. A harmadik csapat vezetője, William Diamond. A negyedik csapat vezetője, Erik States. Az ötödik csapat vezetője, Elenor Roseberg. A hatodik csapat vezetője, Eliot Chase. A hetedik csapat vezetője, Serena Otter. A nyolcadik csapat vezetője, Omar Rollan. A kilencedik csapat vezetője, Jessica Stone. A tízedik csapat vezetője, Patrisa Willkinson. A tizenegyedik csapat vezetője, Daniel Willkinson. – az utolsó név hallatán Patrisa kuncogni kezdett, és ezért sok száz „megöllek” tekintetet kapott. Dan lenézően nézett húgára, majd sóhajtott.

- Reménytelen eset vagy! – súgta oda neki a fiú.

- Tudom. Ezért szeretsz, nem? – válaszolt neki a lány.

- Hát nem éppen ezért szeretlek.

- Megölöd a hangulatot az őszinteségeddel…

- Te meg a vihogásoddal.

- Szóval nem tetszik a vihogásom? Ezt megkeserülöd… - azzal az ujjával bátyja oldalába bökött. A fiú elnevette magát. Csillám elvörösödött.

- Hát, látom mennyire komoly vezetők állnak a csapatok élén Csillám… - mondta a nőnek megvetően a kentaur. – Azt hittem, ezt rád bízhatom. Tévedtem. Ez komoly dolog. Ma százak fognak meghalni, és nektek még van képetek viccelődni? – szűrte ki a száján a szavakat, a két testvérre nézve. Ők egymásra néztek és Csillám példáját követve rákvörösre váltott az ábrázatuk.

- Bocsánat… - hebegték.

- Olyanok vagytok, mint a gyerekek.

- Lehet, hogy kicsit humorizálnak, de kiválóan harcolnak, és könnyen meg tudnak komolyodni… - magyarázkodott Csillám.

- Kapnak egy esélyt. De ha még egyszer, egy apró mosolyt is meglátok az arcukon… repülnek! Most pedig, ideje elindulni. A szörnyek nem várnak meg minket. Vezetők! Egy kis komolyságot! Vissza a helyükre! – azzal az a 11 ember a csapatához sietett. Mikor Patrisa visszaért a csoportjához, Damon gúnyosan megjegyezte:

- Látom, profin értesz a dolgok elszúrásához.

- Családi örökség… - felelte a lány mérgesen. Dannak Bea jutott eszébe. Lehet, hogy ma meghal? El akart köszönni tőle. Épp Victoria kötött belé az alakításáért, meg hogy szégyent hoz a családra, amikor elhatározta magát:

- Tartanád egy kicsit a frontot, tesó?

- Miért? Mit akarsz csinálni?

- Majd megtudod! Köszi, imádlak! – azzal elviharzott. Victoria meglepetten bámult bátyja után. A csapat a lánytól várt magyarázatot. Ő pedig szabadkozva ígérgette, hogy a fiú pár perc múlva visszatér. A fiú lélekszakadva rohant Csillám háza felé, ami most a sebesülteknek szolgált menedékként. Mikor az ajtóhoz ért, benyitott, majd Bea nevét kiáltozva haladt a folyosón. A lány, felismerve, hogy őt szólongatják, kiment a folyósóra. Mikor Dan meglátta, odarohant hozzá, és átölelte, majd a fülébe súgta:

- Ha ma meghalnék… azt akartam, hogy tudd… szóval… - majd Bea szemébe nézett. – Szeretlek! – majd megcsókolta a lányt. Bea szeme tágra nyílt, de nem ellenkezett. Mikor Dan eltávolodott Beától, visszaindult. A lány leblokkolva bámult a fiúra. – És mindig szeretni foglak! – kiáltotta Dan, majd visszarohant csapatához. Bea még állt ott pár percig, és a fiú után suttogott:

- Én is szeretlek…

Mikor  Dan visszaért a csoporthoz, Victoria megkönnyebbülten sóhajtott fel:

- Na, végre! Épp időben. – ekkor a kürt újra megszólalt. A csapatok számozás szerint sorba rendeződtek, és elindultak a harctér felé.

Eközben:

A szörnyek azt beszélték meg, hogy párokban elmennek felderíteni. Természetesen

Jeremy Anna párja volt. Útközben beszélgettek Rebekáról, Stenről, és még másokról.

- Szerinted, mi lehet Patrisával? – kezdett aggódni Anna.

- Jaj! Hagyd már! Nem kell aggódnod érte. Biztos vagyok benne, hogy jól van. – próbálta megnyugtatni testvérét Jeremy.

- Igazad van. Már nem kislány.

- Tényleg, ha odaérünk, ne használjuk a mindent látó szemünket?

- Ne. Fölösleges elpazarolni az energiánkat egy  kis felderítésre… Lehet, hogy nem vesz el sokat, de akkor sem… - ekkor megpillantották az ártatlanok seregét, amit egy kentaur vezetett. Nem sokáig tudták figyelni a csapatokat, mert az őrök észrevették őket, és elindultak feléjük.

- Menjünk vissza, ne pazaroljuk az erőnket holmi őrökre. – javasolta Anna.

- Oké. – egyezett bele Jeremy. – Gyorsan, szóljunk a többieknek.

- Jó! – mondta a lány, majd pár perc múlva visszatértek a gyülekezőhelyre.

- Máris visszajöttetek? – nézett a fiatalokra Mordred, mire ők elmondták, mit láttak, és hogy a vezetők a csapatok elején vannak. – Rendben. Köszönöm. Még pontosan 19 perc van a feltámadásig. Addig bármit csinálhattok, csak ne ölessétek meg magatokat.

- Jeremy, meditálunk egyet? – kérdezte Anna testvérétől, miközben helyet foglalt a földön.

- Persze. – mondta a fiú, és leült a lány mellé.

- Sziasztok! Én is jövök meditálni! – jelent meg Laura.

- Szia! – köszöntek egyszerre.

- Jó, gyere. Már vártam, mikor jössz. – mosolyodott el Anna, mire Laura is leült melléjük.

A másik oldalon:

Patrisa a csapatának magyarázott menet közben:

- Figyeljetek! Mivel mi hátrébb vagyunk, így az erdőben fogunk harcolni. A fák között komplikáltabb a dolog. De ezek a terepakadályok akár előnyök is lehetnek, csak megfelelően kell kihasználni. Könnyebben el lehet rejtőzni, ha ti a lesből támadós modort bírjátok. Én nem éppen ebben a harcfajtában vagyok járatos, de tudok egy s mást. Ki jobb kezes? – ekkor mindenki a magasba lendítette a kezét. – Remek. Mivel mindannyian jobb kezesek vagytok, így a fák jobb oldalán kell lennetek, mert így jobban kézre esik az ellenfél, és így a fa természetes védelmet képez. Nem tudunk semmi alakzatot felvenni, így kissé szétszórtan fogunk harcolni. De titeket a párharcra képeztek ki, szóval nem lesz gond. Na, itt is volnánk a kijelölt helyünkön. Balra van a tó, amiben a vízi ártatlanok vannak. Ők lesből támadós fajták, de mivel az ártatlanok nem támadhatják meg a szörnyeket, meg kell várniuk, amíg észreveszik őket. Erre már lehet mondani, hogy rátámadtak. Na, mindegy, ez rátok úgy sem vonatkozik. A gyorsan, minden körülmények között felgyulladó öngyújtót azért kaptátok, mert ha kinyírtatok egy szörnyet, az csak akkor hal meg véglegesen, ha a porát felgyújtjátok. Ez fontos, ne felejtsétek el! 5 perc múlva kezdődik a csata, készüljetek!

Eközben:

15 perc után abbahagyták a meditálást.

- Itt maradsz harcolni, vagy hazamész? – kérdezte Laurától Jeremy.

- Hát, én inkább hazamegyek. Tessék, hoztam nektek pár tasak vért. – mondta két harcra készülődő testvérének a lány, és odaadta nekik az ennivalót.

- Kösz. – köszönte meg Anna az ételt, és elkezdett enni.

- Köszi, Laura. – cselekedett így Jeremy is.

- Nincs mit. Mégis csak a testvéreim vagytok, és nem szeretném, hogy kimerültek legyetek a csatában. Mert a végén még… - Laura nem tudta befejezni a mondatot, mert Mordred közbeszólt:

- Gyerünk, mindenki a helyére! Most tényleg egy perc van hátra!

- Na, sziasztok, és ügyesek legyetek, és jól döntsetek, amikor arra kerül sor! – mondta Laura, mire testvérei egyszerre köszöntek le tőle, majd eltűnt.

- Biztos vagyok benne, hogy csak lusta harcolni, és azért nem jön. Már jól ismerem. – mondta Anna Jeremynek, de mielőtt a fiú válaszolhatott volna, elkezdtek visszaszámolni:

- 10, 9, 8, 7, 6 – ötnél, ők is bekapcsolódtak. – 5, 4, 3, 2, 1, 0! – és mikor a nullához értek, a hátuk mögött megnyílt egy olyan átjáró, ami úgy nézett ki, mint egy feketelyuk, és ezzel egy időben az erdőből kirohantak az ártatlanok első csapatai. Az átjáróból özönlöttek ki a szörnyek. Beletelt legalább 3 percbe, mire az összes szörny kiért a csatamezőre. Mordred elmondta nekik a kapitányok nevét, és hogy mindenkihez 20 000-en mehetnek. Körülbelül 5 percig tartott, mire készen lettek.

- A taktika az, hogy az első sor elindul, és harcol. Amikor megadjuk a jelet, a második sor is elindul. A harmadik sorban öt csapat van. Nekünk jobbról balra haladva vannak számozva, tehát Billy csapata a C1, és Anna csapata a C5. Abban a sorban lévő csapatok feladatai: C2, és a C4 indul, a második sor után egy perccel. A C3-as csapat feladata, hogy be tudjon hatolni a menedékbe. C1, és C5, ti mentek legutoljára, és a két oldalt veszitek célba. Mikor már a C3-as csapat bejutott az épületbe, nyert ügyünk van. Ennyi. Na, első sor, indulás! – mondta Mordred, s azzal megkezdték a támadást.

A másik oldalon:

Lassacskán, letelt az az öt perc.

- Figyelem! Megkezdődött a feltámadás! Tehát bármelyik pillanatban megtámadhatnak minket. – figyelmeztetett mindenkit Csillám. - A szörnyek megkezdték a támadást! Legyetek résen! – mondta Patrisáéknak a lány, miközben visszament a menedékbe.

Visszatérve a szörnyekhez:

Már a C3-as csapat is elindult. Ha Annáék megkapják a jelet, el kell indulniuk. És ekkor… meghallották a hangot. Rögtön elindultak. Kikerülték a mezőt, és egyenesen az erdőbe mentek. Billyék jobbról, Annáék balról haladtak. Mikor odaértek Annáék az erdő széléhez, kicsit beljebb láttak egy sebesült fiút feküdni a földön, és mellette egy gyógyítót térdelni. Anna odarohant a lányhoz, felrántotta, majd egy fának szorította úgy, hogy az alkarja a gyógyító nyakán volt.

- Lám, csak lám! Csak nem Csillám? Rég találkoztunk. – mondta Anna a lánynak.

- Anna Lockwood, ha nem tévedek. – szólalt meg Csillám.

- Úgy van. A végzeteddel állsz szemben. – mondta a lány, majd egy késsel közelített a gyógyító felé. De ekkor egy hangot hallott:

- Most meghalsz, te gonosz szörnyeteg! – Anna felismerte a hangot, oda fordult, majd meglepetten kérdezte:

- Patrisa? – a támadó megtorpant, szeme elkerekedett:

- Anna. Te vagy az? – kérdezte Patrisa, csodálkozva.

- Mindentlátó szem! – s ezzel a két szóval Anna megváltoztatta a szemét. – És tényleg te vagy az, semmi klón, vagy ilyesmi. Ki! – mondta a lány, majd visszaváltozott a szeme.

- Mi ez a szem? – kérdezte Patrisa.

- Majd otthon elmondom. – mondta Anna, de ekkor… - Ah… ah… hah…! – Csillám egy tőrt szúrt a lányba, mire ő eldőlt, mint egy zsák krumpli.

Köszönöm, hogy elolvastad:

*Ann*

Szasztok! Itt a következő fejezet néhány oldala. Mivel ez a fejezet eléggé nagy, ezért több részletben fogom felrakni. Kellemes Olvasást. :D

IX. fejezet

A háború

 

- Mit szeretnél? – nézett Anna a fiúra.

- Csak annyit kérek, hogy… Éld túl. – mikor elhagyták a szavak Jeremy száját, megölelte testvérét. – Légy szíves! Nem akarlak elveszíteni!

- Nyugodj meg, nem fogok meghalni. – nyugtatta meg bátyját a lány, s eltűnt. Pát perc múlva ott is volt a találkozóhelyen.

- Sziasztok! – köszönt oda nekik, mire ők visszaköszöntek. – Ugye nem rám vártatok?

- Hát rád is vártunk, de van még valaki, akire várunk. Edit helyett jön ő. Egyébként a nevem Nikolas. – mutatkozott be az egyik fiú.

- Üdv! Az én nevem Anna. Anna Lockwood. – viszonozta a bemutatkozást a lány.

- Áááá! A híres Lockwood testvérek egyike. – jött rá a fiú. – Ha nem tévedek, a testvéreid Laura, és Jeremy.

- Igen. Az a kérdés, hogy a féltestvéreim nevét tudod-e?

- Vannak féltestvéreid?

- Igen. Úgy gondolom, az övéket nem tudod. Hárman is vannak, és a legidősebb elég híres, makacs, de kedves. – ekkor megérkezett az utolsó tag is.

- Sziasztok. – köszönt oda nekik, a fiú, mire Anna megfordult. A késett tag ledermedt.

- Hát ez nem igaz! Ez most komoly? – nézett felvont szemöldökkel Anna, a fiúra.

- Nem hiszem el! Csak én lehetek ilyen peches! – mondta a fiú.

- Naná, hogy csak te lehetsz, Billy. Mit is mondtam neked?

- Hogy tűnjek el, a Világ másik felére.

- Akkor mit keresel itt?

- Megkértek, hogy legyek az egyik csapat vezetője, mert az unokatestvéremet megölték.

- Billy. Csak azért nem öltelek meg, és nem is foglak, mert a barátomnak tekintelek. Egyébként Edinát, az unokatestvéredet… Én öltem meg. – mikor Anna ezt kimondta, a fiú keze ökölbe szorult. Nagyon ideges volt, de félt megtámadni a lányt, mert tudta, hogyha megteszi, akkor az, az életébe kerül.

- Jobb is, ha nem teszed. Nincs szándékomba, megölni téged. De ha megtámadsz, akkor kénytelen leszek. De tudod nagyon jól, ha megteszed, akkor a többieknek is annyi. Hisz már ismersz.

- Igen tudom. Ezért nem fogom megtenni.

- Helyes! Jól döntöttél, öcsisajt!

- Rólad mesélt az öcsém! – mondta valaki, kilépve a tömegből.

- Tényleg? És kit tisztelhetek benned? Egyáltalán ki az öcséd? – fordult oda Anna a személyhez.

- Az én nevem Rebeka Mills. Az öcsém pedig, Sten Mills. – mikor ezek a szavak elhangoztak, Anna ledermedt.

- Sten. – suttogta a lány.

- Teljesen beléd habarodott, de ahogy látom, te is beleszerettél. – következtetett Rebeka, Anna arckifejezéséből. – Nem tud másról beszélni, csak rólad. Ma ő is itt lesz, mint személyi edző. Az lesz a feladatunk, hogy háromfős csapatokba oszoljunk, majd az edző kiképezze azokat, akiket kapott maga mellé. Te is edző leszel, mert te nagyon profi vagy. De előtte egy kis megbeszélés. Figyeljen mindenki! Úgy kell megölni az ellenséget, hogy:

1. szakasz: Kinyírod, és ha ez megvolt ők virággá változnak.

2. szakasz: Eltaposod azt a növényt, amivé válik.

Így ölitek meg őket rendesen. Ők nem fognak támadni, mert ők csak védekezésből gyilkolhatnak, tehát nekünk kell kezdenünk a csatát. – ekkor megérkezett Sten. Mikor meglátták egymást Annával, mindketten lefagytak, de később észbe kaptak, és Rebekára figyeltek. – Sajnálom, de nem lehettek egy csapatban, mert mindketten edzők vagytok. A csapatok a következők:

1. számú csapat tagjai: Sten, Billy, és Mia.

2. számú csapat tagjai: Angéla, Zoli, és Zia.

3. számú csapat tagjai: Helga, Géza, és Zsófia.

4. számú csapat tagjai: Fábián, Csaba, és Gabriella.

5. számú csapat tagjai: Gábor, Zsóka, és András.

6. számú csapat tagjai: Anna, Róbert, és Nikolas.

Végül a 7. számú csapat tagjai: Kata, Szilvia, és Kornél.

Hát ezzel meg is volnánk. Az edzőket mondtam legelőször. Ennyi lenne. Van valakinek valami kérdése?

- Igen! Nekem lenne egy! – szólalt meg Angéla.

- És mi az?

- Te kivel mész?

- Én… Hát… Ööö... Annáékkal megyek. De ha valami történt, szóljatok. Ha valami kérdésetek van, hozzám, Stenhez, és Annához is fordulhattok.

- És miért pont velük?

- Azért, hogyha valami történik, vissza tudjam tartani Annát, hogy ne öljön meg senkit.

- Nem fogod tudni visszatartani. Túl gyenge vagy hozzá. Maximum Sten tudná megállítani, de ő is csak úgy, hogyha Anna már meg van sebezve. – szólt bele Billy.

- És mégis hogy? – kérdezte csodálkozva Rebeka.

- A szeretetével. – válaszolta a fiú.

- Jól mondod Billy. Van némi kis eszed. Egyszer a saját testvéremet támadtam meg, de szerencsére sikerült észhez térítenie. Na, gyertek puhányok! – indult el a lány. - Kezdjük az edzést! – szólt oda a két fiúnak, mire ők félve utána indultak. –  Mit vagytok így betojva? Megijedtetek? Jaj, anyuci segíts! – nézett rá a fiúkra Anna vérvörös szemekkel. – Na, akkor kezdjük az edzést! – fordult meg teljesen a lány.

- Hé! Nyugalom, Anna! – szólt rá Rebeka, és elé állt. – Ne csináld!

- Na, mi van? A porontyaid nem tudják megvédeni magukat?

- Hé! Hé! Hé! Nyugodj le!

- Ugyan már! Mégis miért?

- Mert ha nem teszed, megöllek! – váltott Rebekának a szeme is pirosra.

- Azt próbáld meg! – ordította Anna, magából kikelve, és egy fának csapta a lányt. De ekkor valaki hirtelen elkapta Rebekát, és lassan letette a földre a csukott szemű lányt.

- Állj le! – mondta a titokzatos ember.

- A fenéket! – válaszolt Anna, mire a személy kilépett az árnyékból, és a lány mellett termett.

- Mégegyszer mondom. Állj le! – mondta a fiú.

- Jeremy. – suttogta Anna, mire a szeme visszaváltozott sötétbarnává.

- Olyan gyönyörű a szemed! Minek kell egyfolytában ezt csinálnod! Ma már kétszer is! Ez nem tesz jót a szervezetednek sem, és a személyiségednek sem. – mondta a fiú.

- Mit keresel itt?

- Féltem, hogy megint megtörténik veled ez, ezért követtelek. Be is teljesült az előérzetem.

- Mázlijuk, hogy itt vagy.

- Tudom, pont ezért jöttem.

- Nézd már! Még egy Lockwood! – csodálkozott Nikolas. – Ráadásul nem is akármelyik! A legidősebbhez van szerencsénk!

- Te meg ki vagy? – nézett a fiúra, Jeremy.

- Az én nevem Nikolas.

- Hahaha! Ki vagy te? A Harry Potterből a Nikolas Flamel?

- Én is pont erre gondoltam, amikor bemutatkozott a srác. – szólt közbe Anna.

- Ha akarnálak  se tudnálak letagadni Hugi! – mosolygott rá Jeremy testvérére, mire ő visszamosolygott rá. Sten majdnem elolvadt a mosolyától.

- Szevasz, Sten! Mi a pálya? – vette észre a fiút Jeremy.

- Köszönöm. – szólalt meg Rebeka.

- Ugyan már! Tudom, hogy a húgom néha túlzásba viszi, és pont ezért követtem. Ismerem már, mint a tenyeremet. Egyébként az én nevem Jeremy Lockwood. Örvendek a szerencsének. – akart meghajolni Jeremy, de Anna a pólójánál fogva visszahúzta.

- Tudom, tudom. Ne csináljam ezt…

- Remélem meg is jegyzed, és nem kell többször elmondanom! – mondta a lány.

- Hé! Ne húzd fel magad!

- Jó, de tudod, hogy milyen vagyok.

- Igen, tudom. Ezért ha most megbocsátotok, elvinném. – fogta meg a fiú Anna vállát.

- Nyugodtan. Egyébként a nevem Rebeka Mills.  – mutatkozott be a lány elpirulva. 

- Várjunk csak! Sten is Mills nem? – gondolkozott el Jeremy.

- De igen, ő az öcsém.

- Aha. Értem. Na, gyere húgi! – szólt oda Annának Jeremy, és elindult.

- Óóó! Pedig már kezdtem örülni, hogy egy Lockwood tanít engem. – szomorodott el Nikolas.

- Nyugi van kiscsákó! Mindjárt itt vagyok. - vigasztalta meg őt a lány, és Jeremy után futott.

Ez alatt a házban:

- Beuskám! Csörög a telefon! – kiabált a kanapén ülve Patrisa. Bea lélekszakadva rohant le az emeletről.

- Ott vagy tőle 2 méterre. Miért én vegyem fel? – bosszankodott Bea.

- Siess, mert lerakják.  – válaszolt a lány, és tovább folytatta az eddigi tevékenységét. Maga elé bámult. Bea kelletlenül vette fel a készüléket.

- Halló. Itt Bea Harrison beszél.

- Szia, cicám! Adam vagyok. Ütközhetnénk ma. Gyere 8-ra a Megbon plázához.

- Hello… és ha nem érek rá?

- Hahaha. Látom, a humorodat nem vesztetted el. De ugye tudod, miért megyünk oda?

- Gondolom nem shoppingolni szeretnél velem…

- Nem hát. Én állom az abortuszt. De aztán fejezzük be ezt az ügyet. Nem akarok többet gondolni rá.

- Miről beszélsz? Milyen abortusz?

- Nem tudod, mit jelent? Elvetetést! Ugye nem gondoltad, hogy megtartjuk a babát? Istenem, Bea! Túl gyerekes vagy. Csak egy félreértés volt az egész!

- Tudom mit jelent az, hogy abortusz! És megtartom a gyereket! Ő nem tehet arról, hogy egy ilyen felelőtlen az apja!

- Nem fogom lekötelezni magam melletted! Mennyit fizessek, hogy elvetesd? Én fizetek. Nem lehet gyerekem. Túlságosan lecsökkenne a státuszom, ha megtudnák, hogy ilyen kis kalandokban is részem volt. Az a gyerek nem csak a tied.

- Státusz? Népszerűség? Ez egy emberi élet! Én vagyok gyerekes? Felnevelem nélküled ezt a gyereket! Jól mondod, nem csak az enyém a gyerek. De nem is csak a tiéd! Nem érdekel a pénz. Félreismertelek. Én kérek elnézést.

- Mondj egy összeget pofátlanul, és rendezzük le.

- Nem tudsz egy kis pénzzel mindent elintézni!

- Dehogynem. Mindennek van ára. Az életnek is.

- Menj a francba, te szemétláda! Ne merj még egyszer a szemem elé kerülni! Gyűlöllek! – azzal lecsapta a kagylót, majd sírva rogyott össze. Patrisa végighallgatta a beszélgetést, majd felállt a kanapéról, és Beához sétált. Átkarolta a lányt és megszólalt:

-Jól döntöttél. Nem kell apa annak a gyereknek. Figyelj! Rám mindenben számíthatsz, oké? – és letörölt egy könnycseppet barátnője arcáról.

- Akkor együtt neveljük fel mindkét gyereket. – mosolyodott el Bea, de Patrisa értetlen ábrázattal nézett rá.

- Kettőt? Miért ikrek lesz vagy mi?

- Nem! Hát a te gyereked! Leótól. Tudod.

- Miről beszélsz? Én nem vagyok… terhes…

- Ó, bocsi. Most jut eszembe. Tudod, minden éjjel olyan élethűeket álmodozom. Párszor téged is láttalak. Egyszer nagy hasad volt, egyszer pedig egy kisfiúval sétáltál haza a suliból. Bocsi, néha összekeverem az álmot a valósággal. – mentegetőzött.

- Mindegy. – zárta le a témát a lány. – Nekem mennem kell. Megleszel?

- Persze. Menj csak! – állt fel Bea és vett egy nagy lélegzetet. – Már sokkal jobb. Na, siess, mert elkésel.

- Oké… - ekkor Dan jött le az emeletről. - Ó, Dan! Édes tesókám!

- Mit akarsz… - nézett rá hűvösen a fiú.

- Hogy beszélsz? Nem vagyok alacsonyabb rendű nálad! Tiszteletet érdemlek! – csattant fel Patrisa.

- Jó. Akkor, mit akarsz? – kérdezte negédesen a fiú.

- Tudod, Bea elég rossz korszakon megy keresztül…

- Ezt fejezd be. – kezdte Bea.

- És amíg távol vagyok, figyelnél Beusra? – az említett személy lesütötte a szemét.

- Persze. – válaszolt a fiú, és odasétált hozzájuk. – Menj csak. – Bea zavartan tekintett a fiúra. Patrisa mosolyogva elindult az ex-ajtó felé:

- Aztán semmi huncutkodás, te perverz!

- Olyannak ismersz, húgi? – mosolyodott el a fiú.

- Kifejezetten. Vigyázz vele, kislány. – kacsintott Beára, majd elment.

- Cuki vagy ebben a ruhában. – bámulta a lányt Dan.

- Kezdek félni tőled. Patrisának igaza volt. – azzal arrébb ment. A fiú követte. – Jó. Ne nyomulj, mert kapsz egyet.

- Ebben a házban minden nőnemű, szadista?

- Az! – nevetett Bea. – És minden hímnemű mazochista.

- Én nem vagyok az. Úgy értem mazochista.

- Vagy mazochista, vagy nőnemű. Válassz.

- Én különc vagyok.

- Látszik. – nevetett újra Bea. – Nem gondoltam volna, hogy neked humorod is van.

- Mi minden ki nem derül?

Eközben Anna és Jeremy beszélgettek.

- Mi a baj? – nézett a fiú szomorú testvérére.

- Semmi, csak… - Anna nem fejezte be a mondatot.

- Csak mi?

- Eszembe jutott…

- Erik igaz?

- Igen.

- Felejtsd el őt! Már nagyon régen történt.

- Tudom. De nem sikerül… Ezért kellett félrehívnod?

- Mi másért?

- Óóó, te tökfej! – mondta mérgesen Anna.

- Hé! Nyugodj le! Ne kezdj el így hívni, mert amúgy is elég idegesítő, hogy egyvalaki így hív.

- Nem vicceltem! – lett dühösebb a lány. Jeremynek kikerekedett a szeme.

- Hé, Hugi! Ne csináld ezt! – kiáltott fel Jeremy, de Annának már megint piros volt a szeme, és megtámadta testvérét. A földre lökte a fiút, aki rettegett. Fölé hajolt, nevetni kezdett, majd visszaváltozott a szeme.

- Ha látnád a képedet! Ezt azért kaptad, mert megszegted a szavad. – nevetett a lány.

- Mégis mit szegtem meg?

- Még régen, amikor Erik meghalt, te és Laura megígértétek, hogyha eszembe jut, akkor elfeledtetitek velem őt. De még egy ígéretet tettetek. Azt, hogy nem hozzátok fel őt. Ebből te az elsőt teljes egészében megszegted, a másikat meg félig.

- Jaj, de jó nekem! És a másodiknak miért csak a felét?

- Mert a testvérem vagy, és kedves vagyok hozzád.

A házba visszatérve:

- Amúgy Patrisa mit értett az alatt, hogy rossz korszakon mész keresztül? – folytatta Dan.

- Tudod… Még régebben egy szülinapi bulin összeismerkedtem egy fiúval, és berúgtunk egy kicsit. Ő elvitt magához, aztán mégjobban berúgtunk, és hát megtörtént a dolog. És most terhes vagyok. A gyerek apja pedig azon van, hogy elvetessem. Azt mondta, fizeti az abortuszt. Én felháborodtam, és egy sort káromkodva letettem a telefont. Nem akarom elvetetni.

- Még jó! Szerintem, úgy ahogy van, be kéne tiltani az abortuszt. Minden gyerek ajándék.

- Olyan vagy, mint a tesód. A család valami abortusz elleni kampány vezetője legalább?

- Jó is lenne. Lehet, majd megyünk tüntetni. Jössz te is?

- Képes lennél pont engem kihagyni? – nevetett újra a lány.

- Amúgy hol van Laura és Victoria?

- Laura hazament, Victoria meg sétáltatja a kutyákat.

- Akkor csak ketten vagyunk a házban. – kacsintott Beára a fiú.

- Nem akartam megismerni a perverz oldaladat.

- Az egész család perverz, volt kitől örökölnöm.

- Igen. Egy perverz Willkinsont már volt szerencsém megismerni. Egy is elég volt belőle. Most jött még kettő. Szörnyű.

- Az. Hozzá kell szoknod. Amíg ki nem rugdostok minket, itt fogunk dekkolni. Jó ez a ház. A másik meg… Lerombolódott sajna…

- Hát, már az első benyomásnál jól alakítottál, úgyhogy mindenki a szívébe zárt.

- Abban biztos vagyok. De lehet, hogy nekem nem olyan előnyös ez a szívbe zárás.

- Nyugi, én nem utállak. Egy ellenséggel kevesebb. Amúgy Annával meg Jeremyvel is kibékültem. Nem vall rám, hogy kibékülök, úgyhogy jöhetnek az elismerések. De ugye tudod, mi van ma?

- Nem igazán.

- A Szörnyek Feltámadása. Azért sietett el úgy Anna, Jeremy meg Patrisa. Azt nem tudom Laura készül-e a harcra, de az is előfordulhat. Meg a kutyaőrült hugicám is hamarosan visszatér, és mi is megyünk.

- Szörnyek Feltámadása? Hallottam róla. Az egy valós dolog?

- Ebben a szép kis házban, rajtad kívül, nem igen járt ember. Minden nap varázslényekkel vagy körülvéve. És nem tudsz az ilyen dolgokról?

- Hé, nekem senki se mond semmit! Tudom, hogy varázslények, de honnan tudjam a többi dolgot?

- Az a lényege a háborúnak, hogy minden évben egyszer, minden meghalt szörny, (aki már nem halt meg háromszor, vagy nem égették el a porát,) feltámad az átmeneti pokolból. – ekkor bejött Victoria, és megszakította a beszélgetést.

Eközben:

- Na, gyere, állj fel, pupák! – mondta Anna, és felhúzta testvérét a földről. – Segítenél ezt a két szerencsétlent betanítani, tesó?

- Persze. – válaszolt Jeremy. – Kezdjük az edzést! – szólt oda a fiúknak.

- Oké! Na, gyertek srácok! – mondta a lány a fiúknak, s ők rögtön odaszaladtak.

- Hát, ez sokáig tartott. – jött rá Jeremy. – Az első feladatunk az lesz, hogy a gyorsaságotokat növeljük. Azt tudom, hogy a te neved Nikolas, de neked mi neved?

- Az én nevem Róbert, de inkább csak Robi. – mutatkozott be a fiú.

- Oké! Na! Kinek, mi a fajtája?  - kérdezte Jeremy.

- Én vámpír vagyok. – mondta Robi.

- Én pedig vérfarkas. – jelentette ki Nikolas.

- Hát akkor kettő-kettő. – mosolygott Anna.

- Fogadjunk, hogy te vámpír vagy. Azok viselkednek így. – nézett a lányra, Robi.

- Nézd már! Azt hiszi, vámpír vagyok. Ne sértegess! – mondta Anna mosolyogva.

- Te tényleg vérfarkas vagy? – kérdezte Robi.

- Igen.

- És melyik falkában vagy?

- A Killer falkában.

- Úristen! Az nagyon durva csapat!

- Tudom. Pont ezért vettek be. Hát akkor kezdjük! Nikolas 10 kör az erdő körül, úgy, hogy folyamatosan gyorsuljon a sebességed.

- Rendben. – mondta a fiú, s elindult.

- Robi, neked 10 kör a maximális sebességeddel, úgy, hogy 1 kör gyors, 1 kör lassú! – utasította Jeremy a fiút.

- Oké! – fogadta el a parancsot Robi, majd ő is elindult. Mikor már mindketten megcsinálták a kiosztott feladatot, volt fél óra pihenő, mikor  erősítettek,  és ezeket ismételgették. Egy idő után Anna ezt kérdezte Jeremytől:

- Szerinted melyikük a gyorsabb?

- Ez kérdés? Naná, hogy Robi az! – válaszolt Jeremy.
- A nagy lótüdőt! Nikolas a gyorsabb! – vitatkozott Anna.

- Döntsük el úgy, hogy versenyeztetjük őket. – javasolta a fiú.

- Nekem nyolc. Ha ezt szeretnéd! – egyezett bele a lány. Mikor a két fiú visszaért, elmondták nekik, hogy versenyezniük kell. Végül két körben egyeztek meg.

- Vigyázz! Kész! Rajt! – indította el Jeremy a srácokat. Néhány perc múlva már lehetett látni őket.

- Hajrá, Robi! – ordított oda annak a futónak Jeremy, aki vezetett. Pár másodperc múlva Nikolas beérte.

- Gyerünk, Nikolas. – próbált meg Anna szurkolni, tanítványának. Megint eltelt pár perc, és még mindig Robi vezetett, mert már látták a fiút.

- Mondtam, hogy Robi a gyorsabb. – jelentette ki gúnyosan Jeremy. Ekkor a távolban megjelent Nikolas is, mire Anna elmosolyodott. A lemaradt fiú már Robi sarkában volt. És ekkor beértek a célba.

Eközben a házban:

- Hello! Megjöttem! – Dan és Bea, reflexből elléptek egymás mellől.  Victoria nevetve szólt nekik:

- Látom, kezdesz beilleszkedni. Örülök. De idő van, ideje indulni. Beuskám, nekünk mennünk kell.

- Csak nem a… Háborúba mentek? – nézett rájuk Bea aggódva.

- Elmondtad neki? – nézett Danre Victoria.

- Miért? Baj? – vonta fel szemöldökét a fiú. Bea elpirult:

- Nem kellett volna elmondanod nekem.

- Beus! Ne szégyenkezz, te most áldozat vagy! – sóhajtott Dan.

- Inkább meg sem szólalok… -hebegte a lány.

- Nem baj, drága! – karolta át Beát Victoria.

- Biztos? – nézett félénken vissza rájuk a lány.

- Egy napja, hogy ismerlek, de rögtön kiakadok tőled. Olyan hatást keltesz, mint egy kisbárány, akit meg kell… védeni… - mondta Dan.

- Na, nehogy előtörjön a perverz pedofil éned, bátyó. – ölelte át védelmezően Beát Victoria.

- Én? Mint pedofil? Na, ne röhögtess…

- Te álszent állat! – röhögött Bea.

- Na, tényleg induljunk. – engedte el a lányt Victoria.

- Én is akarok menni! Ebben a házban úgysem lennék biztonságban. – könyörgött Bea.

- Hmm… Nem is tudom… - válaszolt Dan. – Végül is igaza van. Velünk nagyobb biztonságban lenne.

- Felőlem. – vont vállat Victoria. – Akkor induljunk. Kalandor is jöjjön akkor. Néró, gyere! – a kutya feltápászkodott és gazdája lábához loholt.

- Gyere, Kalandorom. – szólt Bea a kutyájának, mire az a lányhoz sétált.

- Na, csipet csapat, indulás az Unme-menedékhez. Mi az ártatlanokat támogatjuk. – szólalt meg Dan.

- Patrisa miatt? – kérdezte Bea. 

- Részben. Mi már régi haverjai vagyunk az ártatlanoknak. Minden évben őket támogatjuk. Sok ott az ismerős. – válaszolt a fiú, és elindult a kijárat felé. A lányok követték, a kutyákkal együtt.

Eközben a Régi Romoknál:

Pár másodpercig csak álltak, és néztek. Nikolas az utolsó másodpercben legyőzte Robit.

- Látod! Megmondtam, hogy várd ki a végét! Nem hittél nekem, és az ő képességeiben sem. – gúnyolta ki Anna Jeremyt.

- De ez meg hogy lehet? Hisz egy vámpír gyorsabb, mint egy kis korcs! Ez lehetetlen! Ó, te szerencsétlen! Legyőzött téged, holmi vérfarkas, Robi? Milyen vámpír vagy te? – ordította Jeremy.

- Vigyázz a szádra, bátyó! – utasította a lány a fiút. – Jobb, ha nem becsülsz le egy vérfarkast!

- De… Hát… Akkor is! Ha mi nem vagyunk gyorsabbak nálatok, akkor meghalunk!

- Pontosan! Tehát, őrülten sok vérszívó hal meg emiatt.

- Gondoltam, te is sok menekülő vámpírt öltél meg.

- Pontosan! És olyan üde a vérük! De az a legjobb, amikor azt kérik, hadd legyenek a szolgáim, mire én megölöm őket. – mosolyodott el Anna.

- Kicsit idegbeteg vagy, hugi.

- Tudom. És azt is tudom, hogy ti, vérszívók nem értitek meg a mi gondjainkat.

- Az, lehet. De akkor is pszichopata vagy. Örülök, hogy beismered.  – mikor ezt Jeremy kimondta, megjelent Mordred.

- Na, sziasztok! El kéne indulnunk a mezőre. Pontosan 22 óra 34 perckor támadnak fel a szörnyek. Van esetleg valaki, akin bosszút akar állni minimum egy szörny? – kérdezte a férfi, mire Anna feltette a kezét.

- Igen, van! Rajtam nagyon sokan akarnak bosszút állni, köztük Edit is, akit mindnyájan ismertek.

- Na, megyek hugi. Majd még találkozunk. – köszönt el Jeremy a lánytól, majd egy puszit nyomott testvére arcára, és elment.

- Egyébként, miért lőttél belém golyót? – nézett Anna Mordredre.
 

*Ann*