Nyelvi Szintfelmérő - Hogy jegyezzenek meg a következő sulidban?
Sziasztok! Hát ugye a 8.osztály végét taposom, kellett menni nyelvi szintfelmérőre a gimibe. Hétfői nap volt, osztálykirándulás, délelőtt mentünk a Sziklakórházba. Nagyon jó volt, 2 előtt egy kicsivel végeztünk is. Fájó szívvel elköszöntem szeretett osztályomtól, és rohantam a metróhoz. 5 másodpercen múlott, de lekéstem. Nem baj, gyakran járnak, úgyis van időm, fél 4-kor kezdődik a felmérő. Nagy nehezen indult a következő szerelvény, felszálltam, majd szinte a jelzőmonitorra tapadva figyeltem milyen megálló jön, számolgattam mikor jön a Keleti. Amikor Isten a tájékozódó képességet osztogatta, akkor is elkéshettem... Ekkor meghallom a kellemes női hangot: "A Keleti-pályaudvar következik". Felpattanok, majd kirobbanok amint kinyílik az ajtó, a tömeget követve gondolkoztam vajon merre lehetek. Felértem a felszínre, és megláttam a villogó feliratot: "20E indul 1 perc múlva". Futááás! - gondoltam magamban. Már csak azt kellett volna kitalálni merre. Addig szerencsétlenkedtem amíg a busz el nem húzott mellettem. De legalább már tudom honnan indul.. Odabattyogtam és kényelmesen elhelyezkedtem a buszon. 14:20 volt, a busz pedig nehézkesen, de elindult. Sokáig ment a busz, de végül megérkeztem a megállómhoz. Nagyjából emlékeztem az útvonalra, mert egyszer voltam már itt (egyenesen kellett menni az úton). 15:04-néztem rá a telefonom képernyőjére. Hmm még lesz egy kis időm, kényelmesen beérek. Belépek az iskolába, és köszönök a portásnak. Ő pedig csodálkozva néz rám:
- Hova jött?
- A nyelvi.. ö.. szint..
- Ja, a vizsgára. Oké, ott a lista hova osztották be. Mi a neve?
- Lehoczki Patrícia.
- Egyébként már elkezdődött.
- Mi?? Nem fél négykor kezdődött? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem... 61-es terembe lett beosztva, menjen jobbra a folyosón, és ott az első ajtó.
- Köszönöm.. - mondtam gyorsan, majd odasiettem az említett osztályterem elé. Bekopogok, belépek. "Jó napot kívánok.." -mondtam óvatosan, ekkor jópár szempár szegeződött rám. Körbenézek, mindenhol ülnek a padokban, de tanár sehol. Néhány embertől kaptam "ezt megszívtad" tekintetet, én pedig álltam, mint aki nem tudja hol van. Egy jó öt percig(ha nem tovább) álldogálhattam, abban reménykedve hátha bejön egy tanár.. de semmi. Oké, lehet ki kéne menni. "Viszlát.?" - mondtam, nehogy valaki panaszkodjon az illememért. Kimegyek, és kétségbeesetten körbenézek. Egy tanárnő épp arra ment, és kerek szemekkel kérdi:
- Hát te?
- Jó napot, kicsit elkéstem a felmérőről..
- Akkor gyere a könyvtárba ott még van hely.
Követem a tanárnőt, és belépek a könyvtárba. Újabb meglepett tekintetekkel, és egy úrral találom szembe magam. Van egy Laci bácsii(2 i-vel) nevű tanár a sulimban, és bevett szokás, hogy neki "Csókolooom, Laci bácsi, hogy tetszik lenni?"-vel kell köszönni, akkor kapunk egy "Istenem.." tekintetet, és egy menekülő tanár urat. Így reflexből kijött a "Csókolom." amiért kissé érdkesen nézett rám az úr. Rájöttem, egy "Jó napot kívánok, tanár úr." talán kicsit illőbben hangzott volna. Na mindegy... Leültettek egy félreeső padba, elémrakva a lapot.
- Írja rá a nevét, és az osztályát.
Hmm. A név még menni fog, de az osztállyal lesznek gondok. Beindítottam agytekervényeimet, de csak annyit tudtam, hogy japán-tagozat. Várjunk.. Már tudom mit hagytam otthon.. -
- Elnézést, de elfelejtettem tollat hozni.. -mondtam kínosan, mire a tanár úr amolyan "Ki felejt el tollat hozni egy ilyen fontos dologra" arccal az asztalához sétált, felvett, majd átnyújtott egy golyóstollat.
- Köszönöm. - mosolyogtam még mindig kínosan. Felírtam a nevem, és kétségbeesetten bámultam a mellette lévő helyet.
- Az osztályát is írja rá. - szólalt meg a tanár úr.
-Az jó lesz, hogy japán-tagozat?
- Azaz 9.C?
- Tényleeg!
Kaptam egy újabb meglepett tekintetet.
- Jó, kezdje el. - mondta a tanár úr. Bologan felírom az osztályom és nekiállok a feladatoknak. A 3. feladatnál tarthattam, amikor megéreztem a táskám első figyelmeztető rezgését. Tudtam mi következik. Ekkor megszólalt Asking Alexandria Candlelit Dinner with Inamorta című száma. Jó kis zene, metál műfajú, de valamiért most nem örültem annak, hogy hallhatom. A tanár úrtól egy szúrós, a sorstársaimtól pedig újra kaptam néhány " ezt megszívtad" tekintetet.
- Ki kellett volna kapcsolnia a készülékét.
- Elnézést kérek... - hadartam, majd gyorsan kinyomtam a villogó "Anya" feliratot. Kikapcsoltam szeretett telefonom, és bedobtam a testvéremtől behúzott pelenkatartó táskába. Sajnos még szombaton benthagytam a testvérem kocsijában a táskám bérletestől, ruhástól, csokistól együtt. Ez pedig csak akkor jutott eszembe, amikor a tesóm már repülőgépen ült. Természetesen magával vitte a kocsikulcsot. Na mindegy, legalább legálisan hordhattam a ruháit...De csak a pelenkatartó táska volt náluk szalonképes, szóval nem volt sok választásom. Visszatérve a tesztre. Lelkesen karikázgatok, de ekkor megfogalmazódott bennem egy újabb kérdés. Vajon mennyit lehet karikázni? Ránézek a tanár úrra, akitől olyan tekintetet kaptam vissza, hogy élni nem akartam, nemhogy megkérdezni valamit. Csendesen írtam, míg elérkeztem az utolsó feladathoz. Nem bírtam ki, a kezem fellendült. A tanár úr odasétált mellém.
- Mi a probléma?
- Ö.. Hova kellene írnom a 10-es feladatot?
- Mondjuk fordítsa meg a lapot? - kérdezte kissé ingerülten.
- Ó, eddig észre se vettem... - válaszoltam égő fejjel.
Befejeztem a 10-est, és gyorsan beadtam. Úgy gondoltam, elég voltam ennek az iskolának mára. Elköszöntem a portástól, és kiléptem az iskolából. Csak adja Isten, hogy ne a tanár urat kapjam osztályfőnöknek.
*Patr*