4.fejezet
IV.fejezet
Testvéri szeretet
Anna és Sten végül a Pázhe parkba mentek, nem messze Hellwoodtól. Lement a nap.
- Nagyon jól éreztem magam! – mondta Anna a fiúnak. – De sajnos menne… - de a lány nem tudta befejezni a mondatot. Lerogyott, és a tenyere is a földön volt már. – Ááááááá! – Anna felnézett a holdra. – Telihold! El kell menned a házunkba. Az varázslattal le van védve! De a többieket se engedd ki!
- Anna! Mi történik veled? – kérdezte Sten, a szenvedő lánytól. – Nem foglak csak így itthagyni!
- De muszáj Sten! Ha nem mész el, meg foglak ölni! – és az utolsó szónál felnézett, de már piros szemmel. A fiú fölállt, átváltozott, és futott a lány házáig. Ott visszaváltozott, és bement. Kinézett az ablakon, és végignézte, ahogy Anna átváltozik farkassá.
- Szia! Nyilván te vagy Anna barátja, akiről ma mesélt. Te mentél el egész napra randizni vele. – köszöntötte a fiút Bea. – Anna még nem ért haza, de megvárhatod nyugodtan. Egyébként mi a neved?
- Szia! Sten a nevem. Köszönöm, igen megvárnám. És neked mi a neved? – azzal leültek a kanapéra.
- Beának hívnak. És mennyi idős vagy?
- 23 éves vagyok. És te?
- Én 19. Patrisa! Gyere le! Vendégünk van! – ordított fel a lány testvérének. Patrisa pár percen belül lent volt. Ahogy odaért hozzájuk a lány, Sten meghajolt előtte. A lányok csak néztek és azt gondolták magukba: „Neki meg mi baja van.”
- Jóestét hölgyem! Ön nyílván egy unme. Vagy netán tévednék? – érdeklődött a fiú.
- Nem, nem tévedsz, de egyébként nyugodtan tegezhetsz. De ezt honnan tudod?
- A fajom mindig megérzi az unmékat.
- És te milyen faj vagy? Nem ember?
- Nem. Kentaur.
- De nem is vagy félig ló.
- De az vagyok, csak Anna segített, hogy ne kelljen mindig elbújnom az emberek elől. – azzal Sten átváltozott. – Látod? Bármikor áttudok alakulni, és vissza. – azzal visszaváltozott.
- És ő most hol van? Ő is egy mágikus lény?
- Nem tudom, hol van, de azt üzeni, maradjatok bent, és szerintem ezt vele kell majd megbeszélned.
Ekkor valaki kaparni kezdte az ajtót. Bea kinyitotta az azt. Egy sebesült farkas volt. Sten fölismerte az állatot. Anna volt az.
- Úristen! Szegény állat. – térdelt le elé Patrisa, de Sten elhúzta őt az állattól. – Mi az? Mi a baj?
- Megkérte, hogy ne menjetek ki! – figyelmeztette a fiú Patrisát.
- Ő az?
- Mondtam. Ezt vele kell megbeszélnetek. Max egy kis ennivalót adhatunk ki neki. Addig nem mehetünk ki, amíg le nem megy a hold, és vissza nem változik.
- Miért? Ide nem tud bejönni?
- Nem. Varázslattal levédte a házat, saját maga ellen.
Elmentek ennivalóért, de mire visszaértek, Anna eltűnt. Elment. A vérnyomai ott voltak a verandán, de nem húzott maga után csíkot, ezért nyílván meggyógyult. (A vérfarkasok gyorsan gyógyulnak.) Csak ment, csak ment, és ment. Egyszercsak meglátott egy férfit. Az ember hátrálni kezdett, és azon kapta magát, hogy futott. Anna loholt utána. A lány utolérte a férfit, és elkapta a lábát. Az ember hangosan felkiáltott, mire Anna átharapta a tüdejét. A férfi fuldoklott, és a lány pedig szívta ki a testéből a vért. Mikor már megfulladt az ember Anna átharapta a torkát, majd elrohant. A lány úgy érezte, hogy vérszomja nem csillapul. Pont sétált egy lány a barátjával. Anna felismerte őket. A lányt Lídiának, a fiút Ákosnak hívták. A lány utálta őket, ígyhát nem habozott, megtámadta őket. Először Ákosnak átharapta a torkát. Majd Lídiának is a tüdőjét harapta át, úgy, mint annak, másik férfinak. Míg a lány szenvedett, addig Anna odament, a sráchoz, és kiszívta a vérét. Mikor már Lídia is meghalt, belőle is kiszívta vért. Ekkor a lány átváltozott farkassá. (Ha egy vérfarkast megölnek, és az utolsó csepp vérét is kiszívják, átváltoznak. És aki megölt egy „varázserős” farkast átszáll az összes „varázsereje” a gyilkosára. És, ha egy vérfarkas öl 2 példányt a fajtájából, nem kell teliholdkor az átváltozást végigszenvednie, hanem bármikor sepercalatt megteheti.) Anna nem tudta, hogy Lídia egy vérfarkas. De ennek csak örült, hisz legalább nem kell végigszenvednie a teliholdat, és nem tehetetlen, ha megtámadják. Úgy gondolta: miért is ne próbáljam ki. Azzal átváltozott emberré. De ahogy fölegyenesedett, egy törpe jelent meg előtte.
- Szia, Anna! A nevem Arnold.
- Szia, öööö… Arnold. – nézett furcsán a lány a törpére, és letörölte a vért a szájáról.
- A szörnyek nagyurának az inasa vagyok. És most bejelentem, Mordredet, a szörnyek nagyurát!
- Üdvözöllek, Anna! Te ugye vérfarkas vagy? – kérdezte Mordred.
- Üdv öööö… Mordired. Igen. Én az vagyok.
- Egyébként Mordred, de mindegy. Na, térjünk is a lényegre. 3 nap múlva lesz a Szörnyek Feltámadása. Tudod a szörnyek sose halnak meg, ha megölsz egyet, az a pokolba kerül egy külön erre elkülönített részre. 3 nap múlva az összes eddig megölt szörny feltámad, hogy bosszút álljon gyilkosáért, vagy csak ölhessen. Mondjuk, ha nem akarna, akkor is feltámadna. Mindegy. Téged kérnélek fel az egyik csoport vezetésével. Beleegyezel?
- Igen, Mordred, nagyon szívesen.
- Örülök. Akkor 3 nap múlva eljövök érted, és ne mond el senkinek. A családodnak, meg mond azt, hogy, csak elmész egy kis időre. Ennyi lenne. És ahogy látom jól választottam. – nézett Mordred a holtestekre. – Akkor varázserőd is nyílván van. Nem is kevés. – mosolyodott el, azzal eltűnt, a manójával együtt. Anna egy kupacba tette a holttesteke, majd farkasként hazarohant. Megint kaparni kezdte az ajtót, és ekkor Sten nyitott ajtót neki.
- Még nem jöhetsz be! – mondta a fiú a lánynak, erre Anna átváltozott emberré.
- De mostmár igen. – azzal a lány besétált. A kanapén, aggódó családja várta. Patrisa, nem habozott, rögtön odarohant a lányhoz, megölelte, és azt súgta a fülébe:
- Aggódtunk érted! Vannak még sebeid? – kérdezte, és elhajolt tőle.
- Igen vannak, és nagyon fájnak, de túlélem őket.
- Úristen! Gyere, gyorsan feküdj le a kanapéra!
- Mondtam, hogy nem halok bele.
- De akkor is!
- Jólvan, akkor lefekszek a kanapéra, ha nagyon akarod. – azzal Anna odabicegett a rekamiéhoz.
- Na, most már megnyugodtál?
- Igen.
- Mennyi az idő?
- Reggel fél 9.
Ekkor bekopogtatnak az ajtón. Anna gyorsan felpattant, és kinyitotta azt. Laura állt előtte.
- Szia, Laura! Gyere be! – hívta be Anna a lányt. Laura mindig feketébe járt. Egy Krisztián nevű sráccal járt, de csak Krissznek nevezték. Laurának, általában az öltözéke így nézett ki: fekete csizmát viselt, és hozzá ugyanolyan színű nadrágot, és pólót vett fel. Általában fekete bőrdzsekit hordott.
- Sziasztok! Hogy vagytok?
- Kösz jól. Veled miújság?
- Köszi, megvagyok.
- Egy pillanat, mindjárt hozom a pénzt. – mondta Patrisa, és felrohant a konyhába.
- Hello. Engem Stennek hívnak. – mutatkozott be a fiú.
- Hello. Az én nevem Laura. Te vagy valamelyikkőjük pasija? – érdeklődött a lány.
- Nem. Csak a barátjuk vagyok.
- Óóóó… Szóval csak barátok. Értem. – ekkor Patrisa lejött a konyhából, és odanyomta a pénzt Laura kezébe.
- Nem maradsz meg egy kicsit? Mondjuk reggelire? – kérdezte Bea a lánytól.
- De, nagyon szívesen reggeliznék veletek. – mondta Laura
- Sten, neked is van, kedved velünk reggelizel? – ajánlotta fel Bea a fiúnak.
- Igen, szívesen reggelizek veletek. – válaszolta Sten. Bementek az étkezőbe, és leültek. Patrisa, és Bea felmentek, enni- és innivalóért. Mikor már mindenki az asztalnál ült elkezdtek lakmározni.
- Patrisa. Szerinted, van más testvére Annának rajtad kívül? – kérdezte végül Laura.
- Nem hiszem. Ha lenne, tudnék róla. – válaszolt a lány.
- Biztos? – ekkor Anna fölállt, megfogta Laura karját.
- Ez nagyon rossz vicc! Kérlek, ne mond el neki! – kérlelte Anna a lányt.
- Ugyan miért kell eltitkolnunk előle, hogy van még 2 féltestvére.
- Ugyanmár Laura! Te is tudod, hogy Jeremy nem fog vissza jönni, és csak örültünk annak, hogy elment. Csak a bajt hozta ránk.
- Jó, de még rólam se szólhatunk neki?
- Egyelőre, nem. Még nem. Túl veszélyes.
- Rendben.
- Úgy megyünk vissza, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna.
- Jó.
- Helyes! – azzal visszamentek, és mikor befejezték a reggelit, majd Laura elment.
- Anna, mi volt ilyen titkos, hogy nem előttünk vitattátok meg? – pillantott Annára Patrisa.
- Mindegy. –válaszolt a lány, miközben elment a szobájába.
- Hmm. Gondoltam. – azzal ő is felállt, és saját szobája felé vette az irányt. Így Bea a drámai hatás kedvéért, otthagyta Stent, és elment a szobájába. Sten kétségbeesetten bámult a távozó lányok után, majd felállt, és Anna szobája felé indult. Kopogott, majd benyitott:
- Bejöhetek?
- Persze. - válaszolt a lány. De ekkor megszólalt a telefon, s Patrisa még a lépcsőn tartott, így ő vette fel.
- Halló! Itt Patrisa Willkinson beszél.
- Szia! Leó vagyok. Arra gondoltam elmehetnénk ma este valahova. Neked megfelel?
- Persze!
- Szuper! Akkor ma este 8-kor érted megyek!
- Oké, szia!
- Szia! – de ahogy letette a telefonkagylót, rögtön csörgött.
- Halló, tessék. Itt Patrisa Willkinson beszél.
- Jónapot kívánok! Anna Lockwoodot keresem. – szólalt meg egy férfihang a telefonba.
- Anna! Keresnek! – ordított oda Patrisa a lánynak.
- Megyek! – azzal, átvette a kagylót. – Halló! Itt Anna Lockwood beszél.
- Szia, Anna! – köszönt a férfi. – Mordred vagyok.
- Ó! Szia! – üdvözölte a lány a férfit. – Miért keresel?
- Ma el kéne jönnöd, gyakorlatozni.
- Mikor?
- Hát fél háromkor lesz az egész csapat a Régi Romoknál.
- Oké! Ott leszek. Szia! – köszönt el Anna.
- Örülök. Szia! – fejezte be az egész beszélgetést Mordred. Azzal a lány visszament a szobájába.
- Bocsi. Öööö… mit is akartál kérdezni? – fordult Anna Stenhez.
- Ja, csak azt, hogy nem-e akarsz eljönni velem sétálni a Pázhe parkba? De ha más programod van… - szégyenlősködött a fiú.
- De, nagyon szívesen elmennék! – örült a lány. – De akkor most induljunk!
- Jó! Benne vagyok! Menjünk! – lelkesedett fel Sten.
- Elmentünk! – ordított Anna a lányoknak, és kimentek. – A Pázhe parkba vagyunk, ha gond lenne!
- Oké! – szólt vissza Patrisa, azzal bement a szobájába. Anna és Sten leült egy padra.
- Szerinted a fű miért zöld? Miért nem mondjuk lila?- kérdezte a fiú.
- Azért mert valaki úgy akarta. - válaszolt a lány.
- Szerintem is valamelyik főmufti így rendelkezett. – válaszolt Sten. Anna mélyen a fiú szemébe nézett. Sten végigcsúsztatta kezét a lány nyakán.
- Olyan gyönyörű a szemed. – mondta a fiú, s közelebb hajolt Annához, majd megcsókolta.
Anna ráhajtotta fejét a fiú vállára, s így nézték a tavat. Telt-múlt az idő. Beszélgettek, sétálgattak. Már fél egy volt.
- Nem megyünk el ebédelni? – kérdezte a srác.
- De, elmehetünk. – válaszolt a lány. – És hova menjünk?
- Ismerek itt egy éttermet. Elmehetnénk oda. Nincs messze.
- Oké. Menjünk! – azzal elmentek a Borvidék nevű étterembe. Mire befejezték az ebédet már fél kettő volt.
- Hát, nekem sajnos mennem kell. – mondta Anna Stennek, amikor kiléptek az étteremből.
- Rendben. Szia! – szomorodott el a fiú.
- Szia! – köszönt el csókkal a lány. 2 órára oda is ért a Régi Romokhoz. Még csak pár ember volt ott.
- Szia, legfőbb vezérünk! Hogy-hogy ilyen korán? – érdeklődött Mordred.
- Sziasztok! Itt voltam a közelben. – válaszolt Anna. –Gondoltam, eljövök előbb. Remélem, nem baj.
- Nem, nem baj. Akkor máris kezdhetjük,
- Oké! Ki az edző?
- Hát te! Ki más lenne?
- Ó! Hát akkor kezdjük! – azzal odafordult a többiekhez. – Sziasztok! Anna a nevem.
- Szia! – köszöntek egyszerre. Ekkor egy lány sietett oda.
- Sziasztok! Bocs a késésért! – lihegte a lány. Ekkor Anna hátrafordult. A lány ledermedt.
- Szia! A nevem Anna! – köszönt, de a lány még mindig nem mozdult.
- Ennyire ijesztő lennék?!? ... Várjunk csak! Téged ismerlek! Ha jól emlékszem, Edit a neved.
- Igen. Kinyírtad az egész családomat! – mondta ingerülten a lány.
- Tényleg? – kérdezte Mordred.
- Igen, ez így van. – válaszolt Anna.
- Az nem semmi! – csodálkozott a férfi. Anna látta Editen, hogy kezd dühös lenni
- Én, azt nem tenném. – mondta Anna, s felvette a támadó állást. A lány megtámadta őt. Edit, ráment Anna nyakára, de a lány kicselezte, és nekidobta egy fának.
- Az őseid is pont ezt a hibát követték el, és tudod mi lett velük, és te se vagy náluk erősebb. – mondta Anna a lánynak. – A testvéred meg… hát, csak annyit tudok mondani, hogy nagyon finom volt. –nevetette ki Editet, és erre ő megint megtámadta Annát, de most is sikertelenül. A Lockwood megragadott egy gyakorlatozásra szánt fakarót, és leszúrta vele a lányt.
- Mondtam, hogy én nem tenném! Na, kezdhetjük? –fordult oda a többiekhez, akik még mindig tátott szájjal néztek. – Mi az? Valami baj van?
- Szerintem, csak be vannak tojva tőled. –állapította meg Mordred.
- Miért lennének betojva tőlem? – értetlenkedett Anna.
- Mondjuk, mert most öltél meg 5 perc alatt, egy nagyon erős vérfarkast, akinek varázsereje volt.
- Ó! Hát miért nem használta?
- Az változtatott volna a helyzeten?
- Nem hiszem.
- Na, látod!
- Hát akkor kezdjük! – azzal elkezdték az edzést. Teltek-múltak az órák. 3 óra, 4 óra, 5 óra, fél 6-kor Anna megszólal:
- Mára ennyi lenne. Sziasztok! – azzal elindult hazafelé. 6 órára haza is ért.
- Hol voltál? – kérdezte Bea.
- Meditáltam. – válaszolta a lány.
- És nem tudtál volna telefonálni?
- Nem. – mondta Anna, majd bement a szobájába. Ott egy fiú várta. Nem Sten volt az.
- Jeremy! – mondta Anna kétségbeesve.
- Szervusz, Húgocskám! – köszönt a fiú.
- Szervusz! Te mit keresel itt?
- Nem látogathatom meg a hugimat?
- Nem! Itt nem!
- Miért? Mert mások is laknak itt?
- Nem! Azért, mert nem vagyok szingli.
- Ó! Szóval van pasid? Akkor szeretném megismerni!
- Jó, de csak őt.
- Miért? Félted a bátyódat?
- Nem. Őket féltem.
- Ó! Ez csúnya volt.
Ezalatt Patrisa a szobájában készülődött. Mivel még korán volt, úgy döntött bemegy a városba. Mivel nem volt semmi jármű, a lábán kívül, kénytelen volt avval menni. De eszébe jutott, hogy az erdő elég lakatlan, úgyhogy nyugodtan felveheti a ló alakot, míg az erdőben van. Így sokkal hamarabb jutott a városba. Sajnálatos módon egy idős hölgy meglátta, ahogy átváltozik, ezért kénytelen volt leütni szegényt. Behúzta a bokorba majd tovább ment. Mikor beért a városba, eluralkodott rajta a shoppingolási ösztön. Végigjárta a boltokat, nem kímélve bankkártyáját. Mikor végzett, beült a Mekibe, és bevágott egy BIG MAC menüt kólával. Fárasztó ez az elfoglaltság. Ekkor fél 5 volt. Összeszedte a cókmókját és hazafelé indult. De most nem változhatott lóvá, mert nem tudná mibe fogni a „zsákmányát”. Zavartan pillantott a bokor felé, mert a leütött nénike most ébredezett. Ijedten kiáltozott a lány felé:
- Te lóember! Te vagy az ördög maga! Te átokfajzat! –de nem mondhatott további sértéseket, mert Patrisa kelletlenül leütötte az idős asszony, majd sietősen bement az erdőbe. Mikor hazaért, ordított egy sziasztokot, majd feldobogott az emeletre. Észrevett egy kis kekszes tálat a konyhába, belemarkolt, majd bement a szobájába és bevágta az ajtót. Lehuppan az ágyára és letette a csomagjait. Ekkor eluralkodott rajta a „Mit vegyek fel???” pánik. Sorba felpróbálgatta a most szerzett ruhákat. Rápillantott az órára. Fél hat volt. Kiválasztotta a megfelelő kombinációt, majd kijött a szobájából, és ismét belemarkolt a kekszes tálba, majd betömte a szájába. Lement a földszintre. Bea az étkezőasztalnál ült és egy újságot lapozgatott.
- Beus! Hogy nézek ki? –kérdezte a lány, majd forgott egyet, hogy barátnője minden oldalról megnézhesse ruhakölteményét.
- Fantasztikus! – ámuldozott Bea. – És mire ez a szép ruha?
- Randi. Vagy legalábbis annak tűnik. – mosolyodott el Patrisa.
- Na, és ki az a szerencsétlen? – nézett kíváncsian Bea.
- Szűnj meg! – nevetett a lány. – Amúgy Leóval megyek.
- És az ki a fene? – értetlenkedett Bea. – Ismernem kéne?
- A buliba ismertem meg. Aztán amikor az Unme-menedéken voltam kiderült, hogy ő a mesterem. Ő tanította meg a harcmódokat.
- Ja, igen tudom! – jutott Bea eszébe. – És mikor jön?
- Nyolcra jön. Elmegyünk valahova. Ő választja a helyet. Tényleg, mi van a babával? – csillant fel Patrisa szeme.
-Maradj már csöndbe! Anna a szobájában van. –ekkor Patrisa Bea hasára tette a kezét és tapogatni kezdte.
- Már rugdalózik?
- Öööö. Egy hetes. – nézett érdekesen Patrisára Bea. Patrisa egyszer csak férfihangot hallott Anna szobájából.
- Sten van itt? – kérdezte Beától.
- Teljeséggel lehetetlen.
- Mindegy. –azzal Patrisa a fülét Bea hasára helyezte, hátha hall valamit. Bea megadóan hagyta Patrisát a hasával szórakozni. De az nem élhette ki magát, mert Anna kilépett a szobájából és furcsán nézett a lányokra. Patrisa hirtelen akart felülni, de lefejelte az étkezőasztalt. Fájdalmasan jajgatva ült fel.
- Mit csináltok? – kérdezte meglepetten Anna.
- Mi csak… Tudod szerintem Bea felszedett pár kilót. Nem? Csak nézegettem, hogy mekkora az úszógumija. – nevetett idegesen a lány, majd oldalba lökte barátnőjét.
- Anna… Valamit el kell mondanom neked. – Anna leült a lányokkal szembe.
- Hallgatom.
- Tudod még a bulin, amikor megismerkedtem Ádámmal… Hát be voltam rúgva... És megtörtént… És kiszakadt a…
-J ézusom! – állt fel Anna hirtelen. –Ugye nem vagy...
- De Anna. Terhes vagyok Ádámtól… - de nem folytathatta, mert Anna szobájából egy idegen férfi lépett ki:
- Hello lányok. Annám, nem adtál kaját, mégis, hogy hagyhattál ott engem? Éhes vagyok! Valaki kiszolgálna? –Patrisa meglepetten jegyezte meg:
- Anna, Anna. Hát csak nem megcsalod Stent?
- Nem! És neked meg megmondtam, hogy ne gyere ki, és nem akarlak látni! – dühödött fel Anna.
- Ugyan már! Ne csináld már! – mondta sajnálkozva a fiú, miközben, szuper sebességgel ott termett a lányok mellett. – Be sem mutatsz a barátnőidnek?
- Hozzájuk ne merj érni! – mondta Anna, majd ráugrott a fiúra. Rögtön, kint is voltak. Verekedtek. Patrisa, és Bea utánuk mentek. Fogalmuk sem volt mi történik, de Patrisa erőteljes szurkolásba kezdett. Bea gyilkos pillantást eresztett felé, de mivel mást nem tudott csinálni, csatlakozott barátnőjéhez. Jeremyt kizökkentette egy pillanatra a lányok buzdítása. Ez Annának pont elég volt. Előnybe került, így le tudta ütni testvérét. Anna rátette a lábát a fiú mellkasára, és Jeremy azt mondta, nevetve:
- Nem változtál 1000 év alatt semmit kiscsaj.
- Nem, nem változtam semmit, még mindig jobb vagyok nálad! – nevetett Anna, majd felsegítette bátyját.
- Figyelnétek! Rólunk, ártatlan szemtanúkról se feledkezzetek meg! – szólt nekik Patrisa.
- Azt akarod, hogy megöljelek? – kérdezte Jeremy.
- Na, gyere, te tökfej megverlek! Megeszlek reggelire! – harciaskodott nevetve Patrisa.
- Álljatok le! – vágott közbe Anna.
- Túl szemtelen ez a kis vakarcs. – vicsorgott Patrisára Jeremy. – Holtan talán nem lesz ilyen vicces kedved. –azzal a lánynak rohant. De az egy hirtelen mozdulattal működésbe hozta álkaróráját, az pedig bronzpajzzsá alakult. Nagyot kongott, amikor a fiú feje elérte a pajzsot. Patrisa vigyorogva alakította karórává a védelmi harceszközt. Jeremy fájdalmasan, meglepetten és elismerően nézett fel a lányra.
- Na, mi van tökfej? Elég üres lehet a fejed, mert nagyot kongott. Legközelebb kardot is kapsz, ha nem vigyázol. – mondta Patrisa.
A fiú morogva hátrált Anna mellé, ő pedig jól fejbe is vágta. Jeremy nyekkenve nézett rá.
- Most mindenki ütlegelős kedvében van?
- Igen. – válaszolt neki Anna.
- Már a testvérem se kímél engem? –ennél a mondatnál Patrisa és Bea kérdőn nézett Jeremyre és Annára.
- Hát látod! Nem.
- Milyen testvéred? –hüledezett Bea.
- Ejnye, ejnye, drágám! Hát nem meséltél rólam?
- Mi ez az egész Anna? – kérte számon a lányt Patrisa. Minden szem Annára szegeződött.
- Hát ő meg én… Testvérek vagyunk.
- És eddig ezt miért nem említetted? Azt hittem megbízol bennem ennyire, hogy elmondd, van még egy testvéred. Teljes testvéred legalább?
- Az vagyok. – szólt közbe a fiú.
- Akkor ezek szerint a fél tesóm vagy. Üdv a családban! – ordítozott Patrisa, majd berohant mérgesen a házba, de még utoljára visszaszólt: – Kössz a bizalmat!
- Patrisa várj!
- Hagyd Anna. Majd lenyugszik. – vigasztalta Bea a lányt. – Egyébként a nevem Bea.
- Üdvözlöm hölgyem. – köszönt Jeremy, majd kezetcsókolt a lánynak.
- Az én nevem Jeremy. Jeremy Lockwood.
- Ugyan Jeremy hagyd abba! A 21. században élünk. – szólt rá testvérére Anna.
Mikor Patrisa belépett a házba, meghallotta, hogy csöng a telefon. Odasietett a készülékhez, majd felvette.
- Halló, tessék! Itt Patrisa Willkinson beszél!
- Szia Patrisa! Itt Victoria. A testvéred. –ekkor Patrisa ereiben megfagyott a vér. –Eddig csak levelet kaptál tőlem, de most végre fel tudtalak hívni!
- De én ezt nem értem. Elmagyaráznál nekem néhány dolgot?
- Persze. Szóval mi ikrek vagyunk. Én apámmal nevelkedtem te anyáddal. Apám mesélt rólad. Eldöntöttem, hogy megkereslek. A bátyánkkal régóta keresünk. Végre megtaláltalak! Daniel nagyon fog örülni. És persze én is örülök! Tudnánk valamikor találkozni? Úgy várom már, hogy meglássalak…. –de itt megszakadt a vonal. Patrisa kétségbeesetten bámulta a kagylót. De ennyi volt. Nem tudott mit tenni csakhogy várni, hogy testvére újra hívja. De ekkor újra megcsörrent a telefon.
- Szia, Victoria te vagy az?
- Nem én Leó vagyok. A házatok előtt várlak.
Bocsi, hogy régen voltunk, ezért most duopla résszel jövök! :D
*Ann*