6.fejezet
Üdv! Mivel szerda van, itt az új rész!
VI. fejezet
A testvérek egymásra találnak
Miközben Annáék enni mentek, Patrisa felébredt. De nem volt egyedül. Az ágy mellett egy lány állt, aki pontosan olyan volt, mint Patrisa, csak egy kissé más stílussal. Amikor Patrisa észrevette őt, sikoltozva a falhoz simult.
- Ki vagy te? Hogy jutottál be? Mit keresel itt? Mit keresek én itt?
- Nyugi, Pati! Nem bántalak. Én vagyok az ikertestvéred. Victoria. Eljöttem érted, és most velem kell jönnöd. – azzal megragadta a lány kezét, és levette a gyűrűjét, majd azt a földhöz dobta. A gyűrű egy portált nyitott. Victoria belökte testvérét a portálba, majd felkapta a gyűrűt, s ő is belépett. Az átjáró bezárult mögötte. Victoriának ugyanolyan hosszú szőke haja volt, mint neki, csak fekete csíkok voltak benne. Egy nyúzott Rolling Stone-os póló volt rajta, és egy szakadt farmer rövidnadrág. A szeme ugyanolyan mélykék, mint Patrisának. Lábán tornacipő volt. Tekintete és megjelenése szabad volt, de tiszteletet parancsoló is egyben. Mikor a portál kinyílt, a lányok kiléptek. Elég furcsa helyre érkeztek. Egy tág ligetre, hol csak egyetlen ház árválkodott a fák között. De nem akármilyen fák között. A leveleik a szivárvány összes színében pompáztak. A fű sötétlila volt. Az ég világoszöld, s feléjük egy élénkkék kutyus közeledett.
- Hol vagyunk? – ámult el Patrisa.
- Ez Hopeworld. Ez az otthonom. Ott pedig Néró jön, a kutyám.
Az eb, mikor odaért, boldog csaholással üdvözölte gazdáját, s annak vendégét. Victoria megszorította Patrisa kezét, és a ház felé húzta. Az épület sem volt éppen szokványos. Teteje nem volt. Úgy nézett ki, mintha 4 üres építőkockát négyzet alakban egymásnak toltak volna. A ház mélylila volt, neon-sárga ajtókkal és ablakokkal.
- Vigyél haza! – torpant meg Patrisa.
- Gyere velem, és megmutatom, amit akartam, aztán hazaviszlek. –nézett rá keményen Victoria. – Amúgy se tudsz egyedül hazajutni, szóval nincs más választásod.
- Na jó. De elmondanád, hogy most mi van?
- Persze. Szóval a telefonba már sok mindent elmondtam. Hamarosan találkozol a bátyáddal. –csillant fel a lány szeme. – Bocsi, hogy ilyen kemény voltam, de nem tudom elhinni, hogy tényleg itt vagy! – azzal Patrisa nyakába ugrott. Patrisát meglepte a váratlan fordulat, de azért nevetve viszonozta az ölelést.
- Mi történt veled, hé! – mosolygott Patrisa.
- Meg kell szoknod az ilyeneket. Na, menjünk, David már vár.
- David? – ekkor az ajtóhoz léptek. Kinyitották előttük az ajtót. Pontosabban egy fiú nyitotta ki. Mikor meglátta Victoria mellett testvérét, szeme elkerekedett:
- Patrisa! Tényleg te vagy az?
- Igen, így hívnak. Olyan ismerős vagy valahonnan.
- A bátyád vagyok. Gyere ide, oly régen nem ölelgethettelek meg. Tudod, te anyunál nevelkedtél. Mi pedig apunál. Ezért nem ismerjük úgy egymást. Kiskorodban sokat voltál velem. Emlékszel Frankra az oviból?
- Frank! Azaz! Pontosan olyan vagy, mint ő. Idősebben persze.
- Patrisám! Én vagyok Frank. Akkor inkognitóban voltam, hogy megvédjelek.
- És emlékszel Alice-re? – kérdezte Victoria a lányra.
- Hogyne. Mindig összekevertek minket az oviban, mert ugyanúgy… várjunk csak… csak nem te voltál Alice?
- De, de. – nevetett Victoria. – Tudod, John (Wilkinsonék apja) miatt hagyta ott Elenor (Anyuka) Dimitrijt (Lockwoodék apja), de aztán visszament hozzá. Ezért Anya bosszúból nem hagyta, hogy Apa láthasson téged. Ebbe betegedett bele. Mikor én 16 voltam, John… Meghalt… Az volt az utolsó kívánsága, hogy találjunk meg téged, és védjünk Dimitrijtől. Különben legközelebb rajtad fog csattanni az ostor.
- Akkor ezért gyűlölt annyira.
- Igen. De most, hogy itt vagy, már nincs olyan nagy veszély. Itt nem tud bántani senki. Itt maradsz velünk és elmúlik a vész. – szólalt meg Dan.
- Én nem maradhatok itt. Annáék már várnak.
- Anna Lockwoodról, Jeremy Lockwoodról, és Laura Hillről beszélsz? Nem érted? Ők Dimitrij gyerekei! Nem bízhatsz bennük. Hidd el, hogyha majd az apjuk és közted kell választani, nem lesz kétséges, hogy melyik oldalra állnak. – folytatta Victoria.
- De ők a barátaim és testvéreim egyben.
- Barátokból születnek a legrosszabb ellenségek. Mindent tudnak rólad, és azt könnyen felhasználhatják ellened. De te döntesz. Elmehetsz, de veled leszünk, és ha kell, megvédünk!
- Nem vagyok ártatlan kiscica! – csattant fel Patrisa. – Képes vagyok megvédeni magam!
- De az ex-nevelőapád erősebb, mint hinnéd! És sokkal kegyetlenebb!
- Nem érdekel! Vigyél vissza!
- Jó, de egy kicsit maradj még, kérlek! – mondta Victoria.
- Nem ő dönt, Vic! Patrisa! A bátyád vagyok és kötelességem megvédeni téged! Mindkettőtöket! Nem akarom, hogy bármi bajotok essen. –s megragadta Patrisa karját, és közelebb húzta magához. – Nem foglak újra elveszíteni. –erőteljesen a lány szemébe nézett. Szinte égetett a tekintetével. – Ezt jegyezd meg egy életre! – majd elengedte Patrisa kezét, és elviharzott.
- Meg kell értened Dan! – kiáltott erőtlenül bátyja után Patrisa. Szemében könnyek csillogtak. Victoria átkarolta ikertestvérét, majd így szólt:
- Majd megnyugszik… De neked is meg kell értened, hogy ez neki milyen fontos, ő ilyen. Mindent megtenne a családjáért. És ez jó. De néha túloz. Mindent feltett arra, hogy megkeressen és megvédjen. Legyél vele elnéző.
- Ne szépítsd, Vic. Csak magamra gondoltam. Beszélnem kell vele. Én se szeretnélek titeket elveszíteni, ha már így egymásra találtunk. Mi lenne, ha ti is eljönnétek velem a házba?
- A Lockwood tesókhoz? – fintorgott Victoria.
- Ez az egyetlen lehetőség. – nézett elszántan testvérére Patrisa. - Beszélek Dannal.
- Patrisa, lehet, hogy nem kéne…
- De muszáj. – azzal a bátyja után indult a lány. Victoria követte.
- Akkor én is jövök. – azzal bekopogtak az ajtón, majd benyitottak. Dan éppen az ágyán ült és a laptopja képernyőjére tapadva, pötyögött a billentyűzeten. A két lány a két oldalára ült, Patrisa pedig lecsukta a gépet. A fiú mérges pillantást vetett húga felé, majd újra fel akarta nyitni laptopját, de Patrisa rátette a kezét:
- Dan, figyelj!
- Na, mi van? – dőlt hátra megadóan. – Hallgatlak.
- Van egy megoldás. Eljöttök velem a hellwoodi otthonomba. A házamba.
- Mi?!? Lockwoodékhoz? Kizárt! – tiltakozott a fiú.
- Dan! Ott legalább szemmel tudnánk tartani Patit. És Lockwoodékat is. – szállt be a győzködésbe Victoria. Dan elgondolkodott a dolgon. Először Victoriára, majd Patrisára nézett.
- Oké. Na, lányok. – azzal átkarolta húgait. – Irány Hellwood! De siessünk, mindjárt kitör a háború.
Összepakolták a legfontosabb dolgaikat, majd az udvarra mentek. Néró szomorúan, nyüszítve kísérte el őket a portál helyéig. Victoria leguggolt hozzá, és megdögönyözte.
- Ő nem jöhet? – nézett Patrisára könyörögve testvére.
- De.
- Szuper! Néró! Póráz! – adta ki a parancsot a kutyának Victoria. Az állat pár perc múlva, egy hosszú pórázzal a szájában jelent meg. Gazdája rácsatolta, majd gyűrűje segítségével portált nyitott. Besétáltak az átjáróba, és Patrisa háza elé érkeztek meg. De mikor kimentek, Néró már nem volt élénkkék csodakutya. Egy közönséges németjuhász lihegett helyette.
- Ez hogy történt? – mutatott Néróra Patrisa.
- El kellett vegyülnie valahogy a Földön. – mosolygott Victoria.
- És mi hol fogunk aludni? – nézett szemrehányóan Patira Dan.
- Van pótágyunk.- Mikor Patrisa belépett, Beát találta az étkezőasztalnál.
- Patrisa! Hála az égnek! Hol voltál? – ugrott barátnője nyakába a lány. De ekkor megjelentek mögötte a többiek.
- Ööö… sziasztok! Bea vagyok! Ti kik vagytok? – köszöntötte őket kedvesen.
- Milyen Bea vagy? Ugye nem Lockwood? – méregette a lányt hűvösen Dan.
- Dan! – szólt rá Patrisa bátyjára.
- Mi van? Fő az óvatosság. Daniel Willkinson vagyok, és bármi áron megvédem a húgom! Ha egy ujjal hozzáérsz, megbánod.
- Dan! Elég legyen! Ez több a soknál! – szólalt meg mögöttük Victoria. Bea elámult.
- Két Patrisa? Megőrültem volna, vagy a klónod szólt hozzám? - nézett ijedten Bea barátnőjére.
- Szia! Victoria Willkinson vagyok. Patrisa ikertestvére. – és odalépett Beához, s kezet fogott vele. De ekkor Néró is előtűnt.
- Juj, de édes! – olvadozott Bea. – A tiéd? – kérdezte Victoriától.
- Igen! Imádom! Nérónak hívják, és tud egy csomó trükköt.
- Mutasd meg! Kalandort is próbáltam tanítani, de… elveszett.
- Mikor?
- Pár napja.
- Kalandor elveszett? – hüledezett Patrisa.
- Igen…
- Néró meg tudja találni. De sajnos, csak a háború végén.
- Tényleg, hol vannak Annáék? – kérdezte Patrisa, Beától.
- Addig jó, amíg nincsenek itt. Éhes vagyok. Nincs itt valahol egy kis vér? Vérszagot érzek.
- Néró is érzi.
- Itt nincs semmilyen vér! – tiltakozott Patrisa.
- De van. Minek az neked? – lépett be Jeremy a házba. – Látom, meglett a vakarcs. Méghozzá duplán. És látom, egy pasit is szerzett. Mi ez? Star Wars? Klónok támadása?
- Látom, megjött egy Dimitrij fattyú. - jegyezte meg Dan.
- Mi van, te kis… Miről beszélsz? – komorodott el Jeremy. Ekkor belépett Anna és Laura is.
- És, itt van a másik kettő.
- Hagyd abba, Dan! – szólt rá Patrisa a fiúra.
- Megölöm ezt a gyereket! Fogjatok le, mert széttépem! – vicsorgott Jeremy.
- Nyugi, bátyó! Ne izgasd fel magad! – nyugtatta meg Anna a testvérét.
- Ki ez a fiú? Mert elég nagy a pofája. – mondta Jeremy.
- Patrisa bátyja vagyok. Daniel Willkinson, személyesen!
- És ki ez a klón a kutyával? – folytatta a fiú.
- Szia! Victoria vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek. Te ki vagy? És ők kik? – nézett Annáék felé Victoria.
- Kösz vakarcs, hogy rám küldöd a bratyód.
- Ne nézz rám tökfej, ő alapból ilyen. Dan, a te kedvességed, felér egy zsák krumpliéval. – szidta le testvérét Patrisa.
- Vakarcsnak nevezted a húgom? – vicsorgott Dan.
- Ez vicc Dan! Nyugodj már le! – szólt közbe Patrisa.
- Ha így viselkedsz, el is mehetsz! Az ajtó arra van! – szólt Dannak Anna.
- Szívesen elmennék, de nem hagyom itt Patrisát nektek!
- Istenem, Dan! Ők nem farkasok! Szűnj már meg! – kiabált rá testvérére Patrisa. – Olyan gyerekes vagy!
- Gyerekes vagyok? Majd ha az apjukkal kézen fogva tőrt döfnek beléd, akkor mond, hogy gyerekes vagyok!
- Te nem tudsz semmit! Nem is ismered őket!
- De a fajtájukat igen!
- Na, elég lesz, idegesít ez az ember! – szólalt meg Jeremy, és Dan torkának ugrott, de a fiú kivédte a támadást. Jeremy újra támadt.
- Hagyjátok abba! – ordított Patrisa. – Anna, segítesz?
- Na, jó! Mindkettőnk elkapja a saját bátyját! Háromra! – egyezett bele a lány.
- Oké!
- Egy! Kettő! Három! – a két lány, magukat nem kímélve választotta szét a két vámpírt, de Dan véletlenül belekapott Anna karjába. A lány felszisszent, de azért volt ereje falhoz vágni bátyját. Patrisa ugyanezt tette Dannal.
- Mit csinálsz, te őrült! Te szemét! Utállak! – ordította Patrisa, s minden egyes szót pofon követett. Dan megfogta a lány karját, és fölállt:
- Ha így utálsz, akkor elmegyek! Vic, gyere! – szólt oda a lánynak a fiú.
- Én nem megyek, Dan! Nem lakolok a te bűnödért! – majd ikertestvéréhez lépett, és átkarolta.
- Hát jó! Patrisa! Tőled többet vártam. – és az ajtóhoz lépett. – A végzeteddel élsz egy házban! – majd kinyitotta az ajtót, kilépett, és becsapta maga után. Patrisa Annához szaladt.
- Jól vagy? Bocsássatok meg Dan miatt. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz… Annyira sajnálom! Anna, a kezed!
- Semmi baj, jól vagyok. – szólt Anna.
- Igyál! Ez súlyos seb. – győzködte Patrisa testvérét, és odanyújtotta csuklóját neki.
- Ne is kérj tőlem ilyet. Soha nem tenném meg. – hüledezett Anna.
- Semmi esetben? – kérdezte Patrisa.
- Teljességgel kizárt!
- Te akartad! – azzal az étkezőasztalhoz ment, és egy kést vett elő, majd Annához lépett. – Én okoztam a bajt, én is hozom rendbe! – majd a késsel megvágta a kezét. A sebből folyni kezdett a vér.
- Patrisa, ne csináld!
- Igyál Anna! Különben elvérzek.
- Tedd, amit mond! – szólt bele Bea. Anna nagyot nyelt, és a sebbe mélyeztette a fogát. Mikor Patrisa elsápadt, Jeremy letépte Annát a lány karjáról. Anna sebe teljesen begyógyult, testvéréé is szebb lett. Anna fogában véralvadásgátló van. Patrisa magához tért a kábulatból. Testvére azonban rákapott a vér ízére. Újra inni akart belőle. Már nem Anna volt, hanem egy szörnyeteg. Patrisának ugrott, de Jeremy elkapta és lefogta.
- Hugi! Nyugi van! – ordította az arcába. De Anna nem változott. Teljes erejéből a falhoz vágta testvérét, az pedig nyekkenve terült el a földön. Patrisa megijedt ettől az Annától, de a félelem valahogy bátorságot is adott neki. Testvérét észhez kellett térítenie. Ezért Annát a földre teperte, mélyen a szemébe nézve azt mondta:
- Te vagy Anna Lockwood! Emlékezz! Én Patrisa vagyok, a testvéred! Nem akarsz megölni! Szeretsz engem, és én is szeretlek téged! – ez hatott. Anna szeme az élénkvörösből barnára váltott. Tekintete ellágyult, és zavartan Patrisára nézett.
- Mi történt? Mássz már le rólam! – lökte le Anna magáról a testvérét.
- Hála az égnek, visszatértél! – s Patrisa az ex-szörnyeteg nyakába ugrott.
- Mi ez a szeretetroham? Csak nem nyertem a lottón? – viccelődött Anna. Minden egy pillanatnak tűnt. Victoria, Bea meg Laura, az egyik ámulatból, a másikba estek. Nem igazán tudták követni az eseményeket, csak örültek, hogy jól alakult minden. Néró már az elején nyüszítve bújt az asztal alá. Patrisa és Victoria elmesélte Laurának és Annának, hogy Dan miért viselkedett így. Amit Victoria és Dan Patrisának mondott, azt ő továbbadta.
- A reakciója túlzás volt, de kicsit megértem. – mondta Victoria. – A nevében is bocsánatot kérek.
- Bocsánatot?! Bocsánatot?! Majdnem megölte a bátyámat, meg engem! – kiáltotta Anna.
- Ha úgy vesszük, te is majdnem megöltél. Erősebb ellenfelekkel is küzdöttetek már, és a sebed sem volt halálos. – kontrázott halálos nyugalommal Patrisa.
- Jó, de az nem direkt volt! Ezt te is tudod! Te akartad, hogy igyak belőled, és ez lett a következménye. Nekem nem szabad embervért innom! – mondta testvérének a lány.
- Nem ittál semmiféle embervért. Közülünk csak Bea ember. Sőt! Ő sem az! Ha mondjuk, néha figyelnél a családodra, és nem csak magaddal törődnél, akkor tudnál ezekről a dolgokról. – vágta hozzá Patrisa. – Bea jól kezeli ezeket a folyamatos hazudozásokat, de én nem olyan ember vagyok! Tudod, milyen rossz nekem, hogy semmit sem osztasz meg velem? Miért nem bízol bennem? Miért kell mindig másodkézből megtudnom a dolgokat?
- Ha valami van, mindig hisztizel, vagy elvonulsz! Tudod, milyen idegesítő tudsz lenni?
- Miért, mit csináljak? Örömtáncot járjak, hogy még egy hazugságra fény derült?
- Folyton kibújsz a felelősség alól! Olyan vagy, mint egy óvodás kislány! Csakhogy anyuci meghalt! Ez a való élet! Patrisa, nőjj már fel!
- Lányok, ne veszekedjetek! Azzal nem segítetek a helyzeten. – nyugtatta őket Laura.
- Te ne szólj bele! Te is jó pár éven keresztül a szemembe hazudtál.
- Patrisa! Figyelj! Én el akartam mondani, de hát Anna nem…
- Anna nem akarta? Tényleg? Tudtommal felnőtt ember vagy, tudsz önállóan dönteni! – kelt ki végül magából Pati.
- Jaj, ne! Patrisa, gyere velem! Nem szabad így… - érintette meg a vállát Victoria. – Olyan vagy, mint Dan. Ha túlságosan feli…
- Hagyj békén Vic! – kiabált rá tesójára Patrisa.
- Na, mi van? Kicsit dühös a csaj, és máris dédelgetjük? Victoria! Ne féltsd már ennyire! Ami itt sérül, az maximum a büszkesége. – nézett a lányra gúnyosan Anna.
- Remélem, nem ütött abban az apjára, hogy… - kezdte Victoria, de már késő volt. Patrisa szeme jégkékké vált, de úgy, hogy pupillája eltűnt, s a kéken kívül más szín nem volt benne. Tekintete gyilkos lett. Körmei karmokká váltak, agyarai nőttek, lába fúrialábbá változott. Feje már nem Patrisáé, hanem egy erünniszé volt. Karja és teste közt bőrhártya feszült. Üvöltött, majd célba vette Annát. A lány mélyen lehajolt, így a fúria tovább repült, és a falnak csapódott.
- Mi történt? – nézett Victoriára Anna.
- Dimitrij egy boszit küldött Johnra. Az pedig megátkozta, hogyha a gyerekei teljesen kikelnek magukból, akkor egy órára fúriává válnak. – hadarta Victoria. Ekkor Patrisa megrázta magát, s még dühösebben fordult vérfarkas testvére felé. Bea és Laura az asztal alá bújtak. Az erünnisz támadt, és ha Victoria nem nyit előtte a gyűrűjével átjárót, Anna nem élte volna ezt túl. A lány reszketett. Túl hirtelen történt minden. Még sosem látott ilyen lényt. Teljesen kiszámíthatatlan volt. És ha Anna bántotta volna, azt talán Patrisa életébe került volna. A fúria ikertestvére felkapta gyűrűjét, s Annához lépett:
- Nyugi, biztonságban van. Egy óra múlva kihozom a régi Patit.
- Ezt hogyan csináltad? – mászott ki az asztal alól Laura.
- Portálgyűrű. Apámtól kaptam… - kicsit szomorú lett, de arcára gyorsan visszatért a mosoly.
- Akkor… Patrisa igaziból egy erünnisz? – képedt el Anna.
- Nem, dehogy! Ilyenkor csak megszállja a testét az egyik a 3 erünnisz közül.
- Akkor mi ő igaziból? Hogy nem ember, az biztos!
- Ó, ő egy… Nem mondhatom el, hogy micsoda. De nyugi! Nem szörnyeteg! – vigasztalta Victoria. Ekkor Bea is kitámolygott az asztal alól. De hirtelen megszédült, és Laurának támaszkodott. Szeme fehérré vált, és e sorokat motyogta idegen hangon:
„Kinek vérét kiszívtad,
Élete lángját eloltottad,
Lesben áll, bosszúra vár,
S ha egyszer megtalál,
Látogatást teszel az Alvilágba,
S testvéreden áll a halál bosszúja.”
Miután Bea, ezt elmondta, visszaváltozott a szeme.
- Jó kilátások! – nyögte közbe Laura. Victoria ámulattal a szemében sétált Bea mellé:
- Te egy Orákulum vagy! Te vagy a nagy jövendőmondó!
- Naná! Persze! Még ez is! Nem elég, hogy nem tudom, hogy az egyik húgom milyen mágikus lény, még az is, hogy a másik húgom az orákulum! Akkor, én is elmondok neked valamit! Vérfarkas vagyok! És azt is tudom, hogy te és a bátyád vámpírok vagytok. – fordult oda Anna Victoriához. – És a vérszagot jól éreztétek! Van itt vér, csak nem mondom meg hol! És most, ha megbocsátotok, dolgom van. – mondta a lány dühösen.
Köszönöm, hogy elolvastad:
*Ann*