5.fejezet
V. fejezet
A szerelem és a fájdalom színre lép
Leó. Teljesen elfeledkezett a fiúról. Gyorsan felszaladt a táskájáért, és megigazította a ruháját, majd kisietett az ajtón. Leó Annáékkal beszélgetett. Amikor Patrisa kiért, Leóhoz ment, elköszöntek a többiektől és beültek a kocsiba. Útközben rengeteget beszélgettek.
- És hova megyünk? – kérdezte Patrisa.
- Be a városba. Ismerek egy szuper éttermet. Régi, de jó. – felelt a fiú. Mikor az étteremhez értek, akkor olvasta el Patrisa a nevét: Borvidék. Kiszálltak a kocsiból, majd egymásba karoltak és bementek. Leültek egy asztalhoz.
- Te mit kérsz? – kérdezte Leó a lánytól.
- Hmm… Ez a milánói makaróni jól hangzik.
- Akkor két milánói makarónit kérünk. – mondta Leó a pincérnek.
- Hogy-hogy olyan hamar mentél el a többiektől, még nálatok? – nézett Patrisára a fiú. A lány elhúzta a száját.
- Összezörrentünk kicsit. – motyogta Patrisa. – Egy kis butaság miatt.
- Ó, értem.
Mikor megjött az étel, még beszélgettek. Amikor befejezték a milánóit, Leó fizetett, majd összekészültek és kiindultak. A fiú kinyitotta a kocsit, és beszálltak.
- Hazavigyelek, vagy még feljössz hozzám?
- Felmegyek hozzád! – gondolt Patrisa Annáékra.
- Rendben. – mosolygott Leó. A fiú házához értek. Kiszálltak a kocsiból, majd Leó bezárta az autót. Mikor elindultak befelé fiú megfogta a lány kezét. Besétáltak a házba.
- Mit csináljunk? – kérdezte a lánytól, miközben a konyhába ment. Néhány borospalackot, és néhány poharat vett elő. A lány mosolyogva huppant a kanapéra. Leó háza nagyon szép volt:
Beszélgettek, iszogattak. Végül Leó odahajolt a lányhoz, és megcsókolta. Az visszacsókolta. Egyre jobban izzott köztük a levegő. A fiú újra meg újra megcsókolta Patrisát. Végül lefektette őt a kanapéra, majd vetkőzni kezdtek. Hosszú éjszakát töltöttek együtt. Amikor felkeltek, megreggeliztek, majd Leó reggel hazavitte. Mikor Patrisa ki akart szállni, Leó megérintette a karját:
- Várj! Ugye látlak még?
- Persze! – nevetett a lány. – Majd hívj.
- Tényleg! Gyakorlatozni megyünk az Unme-menedékhez. 3-kor kezdünk. Legyél ott. Tudod, hol van ugye?
- Igen.
- Oké. – azzal egy csókkal elköszönt Patrisától. A lány kiszállt az autóból, és bement a házba. Bea az étkezőasztalnál ült, és kakaót szürcsölgetett. Mikor Patrisa belépett, barátnője meglepetten nézett rá:
- Hogy-hogy ilyen későn jöttél?
- Elhúzódott az este. – grimaszolt egyet a lány. – Vacsora után felmentünk hozzájuk.
- Na, mesélj! – ütögette meg a mellette lévő széket Bea. Patrisa odament és lehuppant a székre. Elmesélte Beának, mik történtek azon az ominózus éjszakán.
- Aztán hazahozott. – Így fejezte be a mesélést. –Tényleg! Mi van Ádámmal?
- Hát egy ideje nem hívott. –de ekkor Anna lépett ki a szobájából.
- Szia. – köszönt testvérének.
- Szia.
- Mi újság? – ült le Anna Patrisa mellé. – Mit csináltatok?
- Elmentünk a Borvidék étterembe.
- Nahát! Pont ott voltunk tegnap Stennel. – mondta Anna.
- Tényleg?
- Igen. Finom ott a milánói.
- Mi is azt ettünk!
- Az a bab rajta isteni.
- Mi bab nélkül ettük.
- Kár. Pedig nagyon finom.
- Bocsi, hogy nem szóltam a tesómról.
- Túl nagy medret kerítettem az ügynek. Sajnálom.
- Akkor szent a béke?
- Szent! – és a lányok összeölelkeztek. – És most hol tartózkodik az a tökfej?
- A szobámba. Na, gyere ki, te tökfej! – ordított oda Anna Jeremynek.
- Itt vagyok szívem! – mondta a fiú Annának.
- Hagyd abba Jeremy!
- Most mit tettem?
- Tudod te azt nagyon jól!
- Hagyjátok abba! – utasította Patrisa őket.
- Testvéri szeretet. – nevetett Anna. Ekkor csöngetett valaki. A lány ajtót nyitott. Sten volt az.
- Szia! Gyere be! – hívta be a fiút Anna.
- Sziasztok! Szia! A nevem Sten. – köszönt a fiú Jeremynek.
- Szia! Az én nevem Jeremy. – fogtak kezet a fiúk. – Én vagyok Anna bátyja.
- Örvendek! Én a barátja.
- Akkor te vagy az a szerencsés, akiről a hugi beszélt. Na, és hány éves vagy?
- Jeremy! – csapta fejbe Anna testvérét.
- Jólvan, jólvan! – szabadkozott Jeremy.
- Amúgy 23 vagyok. – mosolygott a kentaur.
- Húgi, te női pedofil! – szidta le vicceskedve Jeremy. – Nem fiatal hozzád egy kicsit?
- Miért? Anna te nem 21 vagy?
- Hát kicsit idősebb. – mondta Anna.
- Hány éves vagy?
- Hát… ööö… 1418… - válaszolt a lány.
- Mennyi?
- Jól hallottad sógor. Annyi. Nagyon sajnálom, ha akadály lenne a korkülönbség, de hát úgyse illettetek össze. –mondta kárörvendve Jeremy. De Sten így válaszolt:
- Úgyis szeretem az idősebb nőket. Érettebbek, mint kortársaik. –nevetett Sten, s azzal Annához lépett és megcsókolta. Jeremy undorodva fordította el a fejét.
- Hagyd már abba Jeremy! – azzal Anna megint fejbe vágta a fiút.
- Ezt abbahagynád? – kérte Jeremy Annát.
- Nem. – nevetett Anna.
- Most, ha megbocsátotok, elmennék étkezni. – mondta Jeremy.
- Én is veled megyek! – jelentette ki Anna.
- Hát, akkor én haza is megyek. – mondta Sten. – Sziasztok!
- Szia! – köszönt el tőle mindenki.
- Akkor, elmentünk! Ebéd előtt, hazajövünk! – azzal elmentek.
- Azért jöttem veled, hogy ne csinálj, semmi butaságot. – mondta a lány a fiúnak.
- Helyes! Jól döntöttél! – mosolyodott el Jeremy.
- És, mit ennél?
- Embert!
- Nagyon szeretnél azt enni?
- Igen! Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szeretnék!
- Jó! De csak olyat, aki nem feltűnő! Nincs barátja, családja, ismerősei! Rendben?
- Rendben! Ez az!
- Tudok, egy házaspárt, innen nem messze! Ők magányosak! Még gyerekeik sincsenek! Megfelel?
- Mennyi idősek?
- A nő 25, a férfi 30.
- Pont jó lesz a vérük, mert ha túl fiatalok, még nem ért be, ha meg vének, akkor már túlérett.
- Egyetértek. – mondta Anna. – Hát itt lennénk. – álltak meg egy ház előtt.
- Ez lenne az? Nem valami nagy cucc.
- És az baj? Az a lényeg, hogy finomak legyenek.
- Nem, nem baj. Hát akkor menjünk! Tiéd a csaj, enyém a srác.
- Oké! 3-ra betörünk! 1, 2, 3! – azzal betörtek. Annát rögtön letámadta a fiú, de a lány leszorította a földre, majd átadta Jeremynek. Ekkor hirtelen Annát hátulról, leszúrták egy karóval.
- Ááááá! – kiáltott fel a lány. – Jeremy! – ekkor Anna elájult.
- Anna! Ne! – ordított Jeremy, majd megölte azt a lányt, aki leszúrta a testvérét. Annát átkarolta, majd hazavitte. Amikor nyílt az ajtó, Bea, és Patrisa odaköszönt nekik:
- Sziasztok! Már ilyen hamar itt vagy… - de a mondatot nem fejezték be, hanem gyorsan odarohantak hozzájuk.
- Úristen! Mi történt? – kérdezte aggódva Patrisa.
- Megtámadtak minket. – válaszolt Jeremy. Anna kezdett felébredni.
- Ki kell húznotok belőlem ezt az izét, különben meghalok! – motyogta Anna nekik.
- De az nagyon fájni fog! – mondta Patrisa.
- Nem érdekel! Gyorsan húzzátok ki, mert, ha lassan teszitek, az mégjobban fáj! – utasította őket a lány. – Fordítsatok meg, és húzzátok ki belőlem! Jeremy! Légy szíves! – kérlelte őket Anna. Patrisa, és Bea átfordították. Jeremy, hirtelen kihúzta belőle a karót.
- Ááááá! – ordított fel a lány.
- Nyugi! Nyugi! Nyugi! – nyugtatta le Annát Jeremy, miközben, eldobta a karót.
- Ááááá! – a lány, még mindig nem nyugodott le.
- Nyugi! – próbálta megint lenyugtatni Annát, a fiú, miközben a hátára fordították, a lihegő lányt.
- Igyál! – nyújtotta oda a csuklóját Jeremy a lánynak.
- Nem fogok belőled inni! – utasította vissza Anna.
- De, muszáj! – szinte, már ordított Jeremy. – Ha nem iszol, meghalsz! – ekkor Anna egy kicsit elgondolkozott, majd cselekedett. Ivott a fiú véréből. Ekkor, Jeremy a földre rogyott, és a lány abbahagyta az ivást.
- Jól vagy? – kérdezte Anna testvéréért aggódva.
- Igen. Igyál még!
- Te normális vagy? Abba belehalnál! Nem fogok többet inni belőled!
- Rendben. Ha, nem hát, nem. – mondta Jeremy, miközben fölállt.
- Ideadnátok, a telefonom? – kérte Anna a lányoktól.
- Tessék. – nyújtotta át Bea a lány telefonját.
- Köszönöm. – azzal, Anna rögtön tárcsázni kezdett egy számot. A telefon, már is kicsengett.
- Halló tessék, ez a nagyúr telefonja! Miben segíthetek? – köszönt a telefon végén levő férfi.
- Szia, Arnold! Anna vagyok. – köszönt a lány.
- Szia! Jaj, de rosszul hangzik, a hangod.
- Jól vagyok. Adnád Mordredet?
- Persze! Egy pillanat…
- Halló tessék, itt Mordred beszél! – köszönt a férfi.
- Szia! Anna vagyok! – köszönt a lány.
- Szia, Anna! Miért keresel?
- Nem tudok, menni a mai edzésre.
- Miért nem?
- Mert leszúrtak, és most itthon gyengélkedek.
- De, holnap jössz ugye?
- Persze! Holnap ott leszek.
- Helyes! Akkor fél hétkor a Régi Romoknál találkozunk! Holnap, nagyon kelleni fogsz!
- Rendben! Szia!
- Szia! – köszöntek el egymástól, majd Anna letette a kagylót.
- Ki az a Mordred? – kérdezte Patrisa.
- Csak a tanárom. – válaszolt a lány.
- Ja! Értem! – értette meg testvére. Ekkor, valaki kopogott. Bea ajtót nyitott.
- Szia, Bea! Anna itthon van? – kérdezte az a fiú, aki az ajtóban állt.
- Szia, Sten! – ekkor Bea hátranézett Annára. A lány megrázta a fejét, hogy: „Nem!” – Bocsi! Jeremyvel elment.
- Ó! Hát, azért köszi. Megmondanád neki, hogy kerestem?
- Persze!
- Köszi. Szia! – köszönt el Sten.
- Szia! – köszönt el Bea, azzal becsukta az ajtót.
- Mi az húgi? Nem most akarsz szakítani vele? – gúnyolódott Jeremy.
- Dugulj el bratyó! – mondta Anna bátyjának.
- Nyugi van, testvér! Én csak azt mondom, amit gondolok.
- Akkor inkább maradj csendben.
- Ugyan már! Hallgass az idősebbre!
- Csak 1 évvel vagy nálam idősebb, te vén trotty! – nevetett Anna, Jeremyvel.
- De az is sok! – mondta a fiú nevetve.
- Hát eléggé!
- Ezt, hogy csináljátok? – kérdezte Patrisa.
- Mit? – értetlenkedett Anna.
- Azt, hogy előbb vitatkoztok, most meg együtt nevettek.
- Sok időbe telt. Nagyon sok időbe. – mondta Jeremy.
- Az biztos. – erősítette meg bátyját a lány. – Segítenétek bemenni a szobámba? Késő van.
- Persze! – vágta rá rögtön Patrisa, azzal 3-an megfogták Annát, és becipelték a szobájába.
- Köszi! – köszönte meg a lány a segítséget.
- Nincs mit. – válaszolták.
- Jeremy! Itt alszol nálunk a kanapén? – mondta Anna.
- Szeretnéd?
- Igen.
- Akkor igen. Jó éjt húgi. – azzal kiment a szobából.
- Jó éjt! Szép álmokat! – mondta Patrisa és Bea és ők is távoztak. Anna át sem öltözött, hanem ahogy volt, úgy elaludt. A többiek is nyugovóra tértek. Bea mielőtt lefeküdt, adott Jeremynek egy takarót, majd elment aludni. A fiú forgolódott egy ideig, majd körülbelül éjfélkor elaludt. Másnap reggel amikor Jeremy felkelt, és kiment az étkezőbe, Anna ott ült és a szokásos reggeli kakaós-tejes kávéját iszogatta.
- Jó reggelt! Már jól vagy? – kérdezte a fiú.
- Jó reggelt! Igen már jól vagyok. – válaszolt Anna.
- Helyes! – örült a Jeremy.
- Ma el kell mennem délután.
- Hova?
- Hát… Ööö… El. Nem mindegy az neked?
- Nem! Nem mindegy!
- Miért?
- Mert a húgom, meg akarja öletni magát.
- Dehogy is! – vitatkoztak halkan.
- Ó! Akkor miért is mész a Szörnyek Feltámadására?
- Mert, megkértek rá.
- És te önmagadtól vállaltad el?
- Igen, képzeld önmagamtól! És, ha most megbocsátasz, el kell mennem, edzeni. – állt fel Anna az asztaltól.
- Én is megyek!
- Jó gyere, de ne nyavalyogj, utána se, és közbe se.
- Nyugi van! Nem fogok. – válaszolt Jeremy, majd Patrisa megjelent az ajtóba álmosan.
- Jó reggelt! Sziasztok! – köszönt ásítva a lány.
- Jó reggelt! – köszönt vissza Jeremy.
- Jó reggelt! Szia! Hogy aludtál? – érdeklődött Anna.
- Köszönöm jól. És te?
- Én is, köszi! Nem akarsz eljönni velünk edzeni? - kérdezte Anna. Patrisa elgondolkodott, hogy elmenjen-e. Úgy gondolta: „Miért is ne? Úgyis csak egyszer tréningeztek, és még ráférne egy kis edzés.”. Ezért azt válaszolta:
- Nagyon szívesen elmegyek! 1 perc, felöltözök, és indulhatunk.
- Rendben! – válaszolta Anna, a lépcsőn futó lánynak. – Legalább ha megtámadják, nem lesz védtelen. – suttogta mosolyogva a lány, Jeremynek, aki visszamosolygott rá.
- Itt vagyok, mehetünk! – mondta Patrisa, az étkező ajtajába.
- Gyors voltál, vakarcs! – viccelődött Jeremy, mire Anna nyakon vágta.
- Mondtam, hogy egy perc, tökfej! – röhögött Patrisa.
- Hát akkor induljunk! – mondta Anna.
- Oké, mehetünk! – tápászkodott fel Jeremy. – Egyébként a tisztességes nevem Jeremy. Jeremy Lockwood. – hajolt meg a fiú.
- Az én nevem Patrisa Willkinson. – mutatkozott be a lány. Mikor a fiú kiegyenesedett, Anna megint fejbe vágta őt.
- Most mit tettem? – nézett Jeremy testvérére.
- Mondtam, hogy ezt hagyd abba! – figyelmeztette a lány. – Na, induljunk! - azzal elmentek, és az étkezőbe hagytak egy levelet:
Bea!
Elmentünk edzeni. Ebédre itthon leszünk. Légy szíves csináld meg a borsófőzeléket. A hozzávalók ott vannak a konyhába.
Köszi, puszi: Patrisa, Jeremy, Anna
Fél óra múlva oda is értek, ahová Anna tervezte. Egy pusztára. A fű kiszáradt, sárgás színe volt, néhol egy-egy bokron, egy-két falevél, és néhány fa, itt-ott elvétve.
- Itt lennénk. – mondta Anna.
- Komoly? – nézett értetlenkedve Patrisa.
- Ne! Ne! Ne! Ezt ugye nem mondod komolyan? – ordította Jeremy, majd odarohant egy fához, amire ez volt írva:
Anna+Jeremy+L
- Ki az, az L? – kérdezte Patrisa.
- Csak egy régi barátunk! – mondta Anna.
- Barátunk? Testvérünk! De rég láttam Laurát! – nosztalgiázott Jeremy.
- Vagyis testvérként tekintettünk rá! Igazából nincs köztünk semmi rokoni kapcsolat! – hadarta gyoran közbe Anna.
- Laura? Laura Hill? – gondolkodott hangosan Patrisa.
- Igen! Ő az. – vágta rá Jeremy.
- Nem! Nem ő az! Laura Stanwood volt a neve! – nézett gyilkos tekintettel a fiúra Anna.
- Ja, persze! Akkor arról beszélgettetek olyan titokban! Úgy bírom, hogy semmiről sem tudok. – mondta gúnyosan Patrisa.
- Jeremy! Kössz szépen! – rivallt bátyjára Anna.
- Nem tudtam, hogy nem mondtad el neki. – szabadkozott Jeremy. Patrisa ekkor a mobilján épp hívást indított.
- Patrisa, mit csinálsz? – kérdezte Anna.
- Laurát tárcsázom. Szia Lau! Figyu, el tudnál jönni a Stenhope mezőre? Igen. Meglepi. Oké, várunk. Szia! – azzal Patrisa letette a telefont, és nyakláncához nyúlt. – Ha úgy is gyakorolni akartunk gyakoroljunk! – és a kitépett medál karddá vált. Ekkor Anna elővett egy tőrt, amin egy kis forgót elforgatott, és az is karddá vált.
- Próbáld csak meg tesó! – mondta Anna, majd Patrisa nekirontott testvérének.
- Mutatnál néhány trükköt? – lihegte Patrisa.
- Persze! – mondta Anna. Nagyon meglepődött, milyen gyorsan tanul a testvére. 10 perc múlva egy alak közeledett feléjük. Laura volt az. Ugyanúgy öltözött, ahogy szokott. Fekete cipő, fekete gatya, fekete bőrdzseki. Viszont, most egy szürke póló volt rajta. Anna gyorsan odarohant hozzá.
- Állj! – szólt rá Anna, mire a lány megállt. – Egyébként, szia!
- Szia! – köszönt Laura. – Miért kellett idejönnöm hajnalok-hajnalán? – kérdezte a lány. – Mielőtt még megkérdeznéd, azért van rajtam ez a póló, mert még nem száradt meg a többi. – magyarázta.
- Óóó! – értette meg Anna. – Egy! Csukd be a szemed! Kettő! Gyere! – fogta meg a lány Laura kezét, és elkezdte húzni. Oda állította Jeremy elé. – Három! Nyisd ki a szemed! – mondta Anna mire a lány meglátta Jeremyt. Laura nem hitt a szemének. Pár percig csak állt ott, mint egy fadarab, majd a fiú nyakába borult, és azt súgta a fülébe:
- Hiányoztál!
- Te is nekem! – mondta Jeremy.
- Ááááá! – szakította meg Anna ordítása a pillanatot. – Miért lő rám mindenki? – kiáltotta, miközben négykézlábra ereszkedett, s kezéből kiesett a kard. – Ráadásul sunyiba! Mit akarsz Mordred? Mondtam, hogy ma ott leszek! – mondta Anna, mert tudta, hogy ő az.
- Ugyan már! Azt hiszed, hogy átverhetsz?! Látom, hogy áruló vagy! – mondta a férfi, akinek arcát egy maszk, és egy fekete csuklya takarta.
- Miért? Mert a testvéreimmel vagyok? – tápászkodott fel a lány, és rámutatott, Laurára, Jeremyre, és Patrisára.
- Laura! Jeremy! – csodálkozott Mordred, azzal eltűnt.
- Na, jó! Ez meg ki volt? És honnan tudta a nevünket? – kérdezte Jeremy, miközben átkarolta Annát. Laura felvette a már visszaváltoztatott kardot a földről.
- Egy rossz ember, és nem tudom. – válaszolt a lány. – Patrisa! Segíts!
- Miben? – kérdezte aggódva a lány.
- Szedd ki belőlem, a golyót!
- Dehogy is!
- Miért nem?
- Ha nem szeded ki, meghalok!
- Jó, kiszedem! – mondta Patrisa. Lassan belenyúlt a lány testébe. Majdnem az egész csuklója benn volt, amikor elérte a golyót. Elkezdte kihúzni.
- Áááá! – kiáltott fel Anna, de a lány tovább húzta.
- Sikerült! Nyugi! Sikerült! – könnyebbült meg Patrisa, és nyugtatta meg testvérét.
- Köszi! – lihegte Anna. –Sokat segítettél.
- Szívesen. – nézett vissza Patrisa a sebre. De én még mindig rosszul vagyok a vértől! – azzal összeesett. Mindenki az ájult lányra nézett.
- Tényleg! Most jut eszembe, hogy nem bírod a vért… - hebegte Anna, majd felkapta húgát. Sebe begyógyult. Laura és Jeremy fura fejjel nézték végig a jelenetet. – Asszem az edzés elmarad ma. Sajnálom. Tudjátok, műszaki okok miatt. – azzal hazaindult vállán Patrisával. – Gyertek, menjünk haza! Majd ha ez a vériszonyos felkel, beszélünk. - A két testvér csendesen utána indult. Útközben sokat beszélgettek. Jeremynek és Laurának sok mondanivalója akadt. Mire hazaértek az ájult lány már ébredezett. Anna bevitte a szobájába. Patrisa kinyitotta a szemét és Annára nézett:
- Mi történt?
- Mindjárt elmesélem. Csak most pihenned kell. – Anna ledobta testvérét az ágyra, de kicsit arrébb, mint kellett volna. A lány feje nagyot koppant az ágykeret magasabb részén, és egy „Aúú!” kiáltással ismét elájult.
- Ezt nem kellett volna… - állapította meg Anna.
- Ezt jól megcsináltad! – mondta megvetően Jeremy.
- Ilyen szerencsétlen is csak te lehetsz! – fogta a fejét Laura. –Most megint várhatunk egy órát, mire felébred.
- Akkor együnk valamit, mert én már nagyon éhes vagyok. – szólt bele Jeremy.
- És ha felébred? – kérdezte Laura kimérten.
- Miért? Akkor mi van? Legrosszabb esetben leesik az ágyról. Azt úgy is meghalljuk. – nézett furcsán Laurára Jeremy.
- De akkor megint elájul! – szólalt meg Anna.
- Akkor, több időnk lesz enni. – azzal Jeremy elindult a földszintre.
- Mondjuk, nem kell félteni. Csak nem lesz semmi baj. – azzal Anna a fiú után indult.
- Egyedül én aggódok? – kérdezte két testvérétől Laura.
- Gyere te is enni. – hívta Anna, testvérét. Végül, ő is testvérük után ment, és csendesen becsukta maga mögött az ajtót. Elmentek, a ház mögé. Anna, ott elkezdett söprögetni. Egy idő után, egy csapóajtót lehetett látni. A lány letette a söprűt, majd felnyitotta az ajtót, és lement. A két testvére követte. Egy szobába értek le, ami tele volt hűtőkkel és fagyasztókkal. A fagyasztók és a hűtők tele voltak vérrel, de nem álltak meg. Mentek tovább. Egy másik szobába értek. Ott is hűtőeszközök voltak. Abba még több vért láttak. Ott még mehettek volna tovább, mert még volt 2 ajtó, de nem mentek. Anna belenyúlt az egyik szekrénybe, és kivett 3 zacskó vért. Laura és Jeremy tudta, hogy ez nem embervér, mert nem speciális vértasak volt, hanem olyan, amilyet testvérük készített. A 3 fiatal leült, és megittak fejenként 5 tasak vért. Visszamentek a házba, és leültek az étkezőasztalhoz beszélgetni.
- És már tudja? – kérdezte Laura.
- Igen, mert meglátta a fát, és az a szerencsétlen elmondta. – mutatott Jeremyre Anna.
- Mondtam már, hogy nem tudtam! – mentegetőzött Jeremy.
- És miért baj, hogy elmondta. – nézett Annára értetlenkedett Laura.
- Máshogy akartam neki elmondani. – válaszolt a lány.
- Nem baj, legalább gyorsan túljutottunk a nehezén. – szólt közbe Jeremy. – Nem csapott nagy hisztit, az is lehet, hogy ha felébred nem emlékszik semmire. Tényleg, mi van megdöglött?
- Jó kilátások. – nyögte közbe Anna. – Nem döglött meg, még lélegzett.
- Nem kéne megnézni, hogy egyáltalán él-e még? – kérdezte Laura.
- Nem. Minek? Ha megdöglött, úgyse tudunk mit csinálni. Megrendeljem a koporsót? A neten vannak egész szuperek. – gondolkozott hangosan Jeremy. Anna úgy nyakon vágta, hogy kissé előre esett.
- Nem vagy vicces! – szólt rá hűvösen Anna.
- Akkor mért röhögsz? – vigyorgott rá Jeremy. Ezen Anna elnevette magát. Ekkor Bea lépett ki szomorúan a szobájából.
- Kalandor elveszett! – üvöltött a társainak, Bea.
- Milyen Kalandor? – kérdezte a 3 testvér egyszerre.
- A kutyám. Tudjátok, ami… Tényleg. Ti nem tudtok Kalandorról. Az úgy volt… - és Bea elmesélte, hogy Kalandor, hogy került a házba.
- És én, hogy nem vettem észre, hogy van egy kutyánk? – értetlenkedett Anna.
- Nem tudom. Vaksi voltál. – válaszolt Bea. – Tényleg, hol van Patrisa?
- A szobájában van. Lehet, hogy már megdöglött. Egy perc néma csenddel emlékezzünk meg, szeretett Vakarcsunkról. – szólalt meg Jeremy.
- Jeremy! – kiabált rá, Laura és Anna egyszerre.
- Jól van, na! Akkor nézzük meg, hogy lélegzik-e még. – adta meg magát a fiú.
- Most, mi van? – nézett csodálkozva Bea rájuk, mire ők röviden elmesélték, a történteket.
- Ti komolyan tesók vagytok? – kérdezte Bea.
- Igen. Ők az én kis húgocskáim. – karolta át a két lányt Jeremy.
- De jó nekünk. – bújt ki a fiú karjából Anna. – Na, tényleg nézzük meg, azt a csajt. – azzal, felindultak az emeletre. De mikor kinyitották az ajtót, az ágyon csak Patrisa hűlt helyét találták.
Köszönjük a figyelmet! :D
*Ann*