24.fejezet

XXIV.fejezet

Patrisa szemszögéből

Zavartan néztem végig magamon. Volt rajtam valami kötényféle, ami rámsimult. A nyakamon az a szalag, ami tartotta a ruhát, olyan volt, mint valami nyakörv. A vállamon voltak pántok, de azok sem néztek ki valami hétköznapian. Mintha egy cosplay-kávézóból léptem volna ki. Nem tellett sok időbe, míg a lány visszaért. Hozott egy kisszéket is, amire leültem. - Levehetem a szemkötőd? Visszarakom majd, nyugodj meg. - én nagy nehezen bólintottam, ő pedig a nyakamba csúsztatta a szemkötőt. Két copfba fogta a hajam, és valamit rakott a fejemre, amit nem igazán tudtam beazonosítani. 
- Kész is vagy! - mosolygott rám kedvesen. A szemkötőt óvatosan visszatette a helyére. Felálltam, és szembe fordultam vele. Nagy, zöld szemei voltak, mely most boldogan csillogott. - Juj, most még cukibb vagy! - ugrándozott tovább. Én pedig újra elvörösödtem:
- Köszönöm. Most megyek.
- Oké. Elkísérlek. Egyébként, ki vagy?
- Egy fogadás miatt Wiliem szolgája leszek egy hétig. - a lány szeme elkerekedett.
- Komolyan?! Az a fiú egy rémálom! Sajnállak.
- Köszi. - ekkor megérkeztünk az ajtóhoz.
- Akkor, sok szerencsét. - intett nekem.
- Köszi. Amúgy, hogy hívnak? 
- Jenna. És téged?
- Patrisa vagyok. - intettem, és kinyitottam az ajtót, Jenna pedig elugrándozott. Amikor beléptem, Wiliem még mindig háttal volt nekem:
- Jó sokáig öltöztél.
- Túl bonyolult volt a ruha. - ekkor megfordult, és rám nézett. Az arca egyre jobban elvörösödött, mire én is követtem a példáját. - Mi van..? Te akartál engem zavarba hozni, nem magadat...
- Mintha te nem lennél zavarban. - nézett a fiú a szemembe. De a zavara lassan eltűnt, míg én csak vörösebb lettem. -  Egy valami nagyon zavar. - azzal közelebb jött hozzám. Nem nagyon akartam ezt, ezért hátraléptem, mire ő elmosolyodott. - Így félsz tőlem?
- Nem, csak... - ekkor közelebb lépett, én pedig hátra. Nem tűnt türelmesnek, a következő lépésénél megragadta a karom, és közelebb rántott. A szememhez kapott, és szinte letépte a szemkötőmet. A bal szemem elé kaptam a kezem, de Wiliem csak idegesebb lett ettől. Megfogta a szemem elé tartott kezem, és szinte lerántotta.
- Ne merd eltakarni előlem a remekművem. - kirázott a hideg. A szemébe néztem. A tekintete hűvös volt. Száját halvány mosolyra húzta, amint megpillantotta a szürke szemem. - Így már sokkal jobb. - észrevettem magamon, hogy kissé remegek. Itt nem tudom használni az erőmet. Jelenleg egy erőtlen kislány vagyok. Miért bólintottam rá arra, hogy eljöjjek ide? El akarok innen tűnni... Amikor a fiú észrevette a remegésem, elnevette magát. - Jaj de remeg az én kis játékszerem! Most olyan vagy, mint egy bárányka. Egy kis ártatlan, erőtlen, félős bárányka. Szeretem, ha ilyen vagy. Főleg, ha miattam. - összeszorítottam a fogaim. Lehet, hogy egy karcsapásába kerül a halálom, de nem kell, hogy érdekeljen... Miért alázkodnék meg neki? Legalább lelkiekben magam kell, hogy maradjak. A remegésem is alábbhagyott. Lassan összeszedtem magam. Magabiztosan a szemébe néztem:
- Nem vagyok a játékszered. - erre Wiliem újra elmosolyodott.
- Dehogynem. Látszik rajtad, hogy fülig belém szerettél. - egyre dühösebbé váltam. 
- Nem vagyok szerelmes beléd! 
- Engem nem versz át. Ha nem lennél szerelmes belém, nem tudnálak ilyen könnyen az orrodnál fogva vezetni. Nem vetted észre? Szerinted ellenségekből ilyen könnyen barátok lesznek? Olyan könnyen kiszolgáltattad magad nekem, szinte te kérted, hogy játsszak az érzéseiddel. Lassan én irányítalak. Túl naiv vagy, kicsikém.
- Nem irányítasz! Nagyon el vagy tévedve, nem látod az egódtól az erdőt... - mondtam dühösen.
- Hogy nem irányítalak? Nézz már magadra. Azt csinálod, amit mondok.
- Ez csak egy fogadás! És csak egy hétig tart, utána soha többé nem akarlak látni! - kiabáltam, de valamiért könnyek folytak le az arcomról. Wiliem ismételten elmosolyodott, mintha csak egy gyerek hisztizését hallgatná. Közel hajolt hozzám, és az arcomon végigsimítva letörölte a könnyeimet. Egyre közelebb hajolt, végül pár centire az arcomtól megállt, és halkan suttogta:
- De vajon túl fogod élni ezt az egy hetet? Elég gyengének tűnsz. - egyre dühösebbé váltam. Hátrébb léptem, majd teljes erőmből lepofoztam Wiliemet. Az arckifejezése megváltozott. Amikor a tekintete találkozott az enyémmel, egy pillanatra lefagytam. A szokásosnál is hidegebb tekintete, dühvel párosítva vérfagyasztó látványt nyújtott. Hosszan nézett rám, ami rosszabb volt, mint az eddigi egoista beszéde. Megragadta a torkom, és hozzávágott az ágyhoz. A hátamba szörnyű fájdalom nyilallt. Odajött hozzám, és valamit csatolt a nyakamra.
- Mi a franc...? - tapogattam meg az izét, majd Wiliemre néztem. 
- Gondoltam, elviszem sétálni a kutyámat. - mondta nyugodtan, majd rántott egyet az izén, ami egy póráz volt.
- Wiliem! Ez már sok! - próbáltam leszedni a nyakörvet, de ekkor az szorult egyet a nyakamon. Köhögni kezdtem, a fiú pedig csak gúnyosan nevetett rajtam. 
- Rossz kutya! Hagyd békén a nyakörved! Mit csinálsz?! - lassan túl sok ez a megaláztatás... Nem tudom, hogy fogom tűrni... De, ha nem bírom ki... Akkor Sten... Fájdalmas arccal néztem Wiliemre, és halkan megkérdeztem:
- Miért csinálod ezt? - a fiú még egyet rántott a pórázon, én pedig leestem az ágyról.
- Mert szeretek másnak fájdalmat okozni. - mosolygott rám, én pedig egyre elkeseredettebbé váltam. - Na, gyere kutyuskám. - azzal kiindult az ajtón, én pedig lesütött szemmel sétáltam utána úgy, hogy a póráz ne feszüljön. Kezdett nagyon elegem lenni. Ahogy a folyosón "sétáltattak", hirtelen az egyik ajtó kirepült a helyéről, és valakivel együtt a falnak csapódott. A felismerés villámként csapott belém:
-Anna!

Most néhány sorral kedveskedem a következő fejezetből:

Teljes erejéből próbált kiszabadulni, miközben azt ordította:
- Még! Még! Engedjetek el! Addig szívom a vérét, amíg meg nem hal! Engedjetek el!

...

- Milyen aranyos kis ártatlan. - azzal kissé ellökte magát a bárpulttól és Patrisa felé közeledett. - Úgy is megéheztem. - a lány szeme tágra nyílt, a fiú szemfogai pedig kivillantak. Az egyik kezével megragadta a lány torkát és a falhoz szorította, miközben a nyakához közeledett.

Remélem tetszett! :D ^-^

*Ann*