21.fejezet
XXI.fejezet
Az új élet, régi emlékek
- Hova lett? – nézett körbe Bea.
- Nekem van egy tippem. – mondta Patrisa. – Viszont kéne pár ember, aki velem jön.
- Jó, én elmegyek veled. – mondta Laura és Victoria.
- Ti vigyázzatok Beára. – mondta az unme.
- Meg keresünk albérletet. – egészítette ki Dan.
- Jó, de siessetek, mert már 6 óra van. Induljunk! – azzal a 3 lány elindult. A város felé vették az irányt.
- És most hova is megyünk? – kérdezte Laura.
- Van egy sejtésem, hol lehet. Mást nem, eszünk egy jót. – válaszolt Patrisa.
- Mi van? Kajálunk? – csodálkozott rá Victoria.
- Majd meglátjátok. – vigyorodott el Patrisa. – Kapcsoljunk turbóra, mert ilyen tempóban sosem érünk oda. – azzal az unme ló alakba változott. A másik 2 lány, követte. Amikor kiértek a földútról, Patrisa újra emberré vált, majd elindultak a központba. Mivel nem volt messze, hamar odaértek.
- És most? – nézett várakozóan Laura Patrisára.
- Mindjárt ott vagyunk.
- Mit keresünk mi itt? Szerinted Anna - miután majdnem meghalt – pont vásárolni akar? – tette fel a kérdést Victoria.
- El tudom képzelni. – mondta Laura. – És melyik üzletre gondoltál? – nézett az unméra.
- Arra ott! – mutatott Patrisa, egy gyorsétteremre. – Bingó! – kiáltott, miután megpillantotta a boldogan falatozó vérfarkast az egyik üvegablaknál. A 3 lány bement, és Anna asztalához sétált.
- Szia, Anna! – köszöntötte testvérét Patrisa, mire ő felnézett. Meglepettség ült ki arcára.
- Hali! – azzal a lány visszatért a sajtburger menüjéhez. A lányok továbbra is szúrósan bámulták. – Nem kaptok. Vegyetek magatoknak.
- Nem kell a sajtburgered. – jelentette ki Victoria Anna nagy megkönnyebbülésére. – De te ezt most komolyan gondoltad? Azt hittük meghaltál. Főleg egy bizonyos unme. Ne mondd, hogy megtervezted ezt az egészet, és egy sajtburger menüért eljátszottad a halálod?
- Nem. Csak mindenki mással volt elfoglalva, gondoltam eljövök mekizni.
- Én is rég voltam itt. Szerintem én is eszek egy sajtburger menüt. – mondta Patrisa mielőtt elindult a kasszához.
- Várj már! Én is akarok! De én egy Big Mac-et kérek. – indult az unme után Laura. Victoria sóhajtott egyet, és ő is odament hozzájuk. Anna gyorsan befejezte megkezdett menüjét, és a többiekhez rohant. Amikor visszaértek asztalukhoz, Victoria telefonja megszólalt:
- Szia, Dan! Ó, igen, megtaláltuk. A városban. Oké, mindjárt indulunk. Szia! – azzal lerakta a mobilt. –Lassan menjünk. Jeremy már ki van a galambpártól. A kislány meg már teljesen össze van zavarodva.
- Elhiszem. Mindkettőt. – mosolyodott el Anna, miközben kibontotta a sajtburgerét. – Van egy ötletem! – azzal a lány 2 sült krumplit dugott a burgere tetejébe, mintha egy csiga szemei lennének. Kinyitotta a ketchupot, belemártott egy hasábburgonyát, és a két szem közé (kicsit lejjebb) nyomott egy pontot. Ez lett az orra. A kezét is 2 sült krumpliból csinálta meg. Az egyiket a jobb, a másikat a bal oldalába dugta be. A nyelve a sajtburgerből kilógó sajt sarka volt. – Kész!
- Sajtburgerember! De édes! – nevetett Patrisa. Mindenki megcsinálta a sajátját. De amikor az unme befejezte, jó pár percre megdermedt. A szeme előtt olyan emlékek peregtek le, amiket tudta szerint még sosem látott. Egy széken ült, egy asztalnál, aminek másik oldalán egy jól ismert arcot ismert fel. Anna volt, mini változatban. Mindketten gyerekek voltak, és boldogan játszottak, csak nem sajtburgerrel, hanem sajtos kenyérrel. Amikor a látomás véget ért, Patrisában számtalan kérdés közül egy emelkedett ki:
- Eddig miért nem tűnt fel, hogy semmire sem emlékszem, 17 évvel ezelőttről? – Anna lefagyott. Azon gondolkozott, hogy a lány hogy emlékezhet:
- Ez meg honnan jött?
- Amikor befejeztem a sajtburgerembert, hirtelen megláttam, ahogy sajtos kenyerekkel játszunk… És most ráébredtem, hogy… Eddig nem is gondolkodtam rajta, hogy mi történhetett annyi ideig… De miért? Nem értem. Anna, te talán tudsz valamit! Kérlek! – fordult a testvéréhez az unme.
- Dehogyis! Én nem tudok semmiről. – tiltakozott a vérfarkas.
- Akkor kérlek, segíts! Lehet, hogy az emlékeim különböző helyeken vannak.
- Lehet, hogy tárgyakban is vannak! – ötletelt Victoria.
- Tényleg! – örvendezett Patrisa.
- Mi is örömmel segítünk neked. Ugye Laura? – nézett az említett lányra Victoria.
- Aha. Csak ne kelljen sokat sétálni.
- Úgy se fogtok semmit találni. – kötekedett Anna.
- De, biztos rábukkanunk valamire! Ne legyél ennyire negatív! De meg tudod érteni, ugye? Ha nem keressük meg… Akkor én… Lassan azt se tudom, ki vagyok. Enélkül elveszek!
- Eddig is megvoltál emlékek nélkül. Mi van, ha direkt felejtetted el őket. Lehet, hogy szörnyű dolgok vannak azokban az emlékekben, amire jobb nem emlékezni? Mi van, ha megbánod, hogy megkerested az emlékeid?
- Nem érdekel! Tudni akarom, ki vagyok igazából! Ha az szörnyű dolog is…
- Makacs vagy, mint mindig. Rendben, azt hiszem, tudok segíteni.
- Tudom már! Te tudsz kívánságokat teljesíteni, ugye? És, ha azt kívánnám, hogy nyerjem vissza az emlékeim? – jutott Patrisa eszébe.
- Sajnálom, de ezt nem tudom teljesíteni. Túlhaladja az erőmet… - hadarta a vérfarkas.
- Tényleg? – ráncolta a homlokát, Victoria. Az unme szomorú fejet vágott:
- Akkor mindegy. De menjünk, mert Jeremy nem bírja már sokáig.
- Tényleg! Siessünk! – vágta rá Anna. – De előtte… Gyertek! Talán tudok segíteni. – azzal volt otthonukhoz siettek. Anna bement félig égett szobájába, kinyitotta kisszekrényét, és kivett belőle, egy aprócska medált, ami igencsak el volt szenesedve, de még egyben volt. Odament vele Patrisához és Victoriához.
- Ez micsoda? – kérdezte egyszerre a vámpír és az unme.
- Sajnálom lányok. – mondta a vérfarkas.
- De mit sajn… - de Victoria nem tudta befejezni, mert Anna mögé állt, és a kezét a vámpír fejére tett.
- Mégis, mit csin… - de ezt a gondolatát sem tudta befejezni, mert a vérfarkas elkezdte elhúzni a kezét, és látszott valami kék átlátszó dolog, amit Anna kihúzott Victoriából. Letépett belőle egy darabot, és az hirtelen visszaszállt a vámpírba, mire ő elájult. Patrisa meglepődötten nézte végig.
- Mit csináltál vele? – kérdezte Patrisa szinte kiabálva.
- Azt nem mondhatom meg. – válaszolt a vérfarkas.
- Te egy szörnyeteg vagy! – ordította az unme
- Tudom. – mosolyodott el Anna, és két keze közé szorította az égett medált, majd összeszorította a szemét is. Ekkor Patrisa is elájult.
- Sajnálom. – ismételte önmagát a vérfarkas, azzal a 2 lányt a vállára vette, és elindult Rebekáék háza felé, mert ott találkoztak Jeremyékkel. Mikor odaértek, Anna sok értetlen tekintettel találkozott.
- Ezek meg miért fekszenek ott a válladon? – tette fel a kérdést Jeremy.
- A számból vetted ki a szót. – szólalt meg Dan.
- Honnan tudjam? – kérdezte Anna.
- Te voltál velük végig. – jegyezte meg Bea.
- Hát jól van! Attól még nem kell mindent tudnom róluk.
- Hát, de csak tudod, miért ájultak el! - hitetlenkedett Dan.
- Nem hiszem, hogy tudja. – következtetett Jeremy testvére arckifejezéséből.
- Akkor most vigyétek be őket a házba. A két férfiemberre céloztam. – mondta Bea.
- Hát jó. – vette le Dan és Jeremy a vérfarkas válláról a 2 lányt. Amikor bementek, az orákulum boldogan lépett oda Annához:
- Jó hírem van! Találtunk albérletet!
- Az jó! És mind egy lakásban fogunk lakni?
- Hát az úgy van, hogy te, Victoria és Patrisa fogtok egy lakásban, én pedig Dannal és Virággal fogok együtt lakni. Jeremy megy Rebekához.
- Értem. És mikor költözünk?
- Most. A 619-es busszal kell menni, a Marton térig. Ott menjetek be a Szív utcába. Az utca jobb oldalán keressétek, a 12-es házszámot. 8-ra vár titeket a tulaj, itt az előleg, majd ott odaadja a kulcsot, meg elvezet a lakáshoz. Én azért nem megyek, mert mi is ma költözünk, és még sok dolgom van. Dan meg megy dolgozni. Sok keresgélés után, végre van munkája. És miután lerendeztem a költözést, rohanok Jennyhez, mert vigyázok a kis Fabiora. Bébiszitterkedés. De jól fizet.
- És mi lesz Virággal?
- Jeremyre bíztam.
- Hogy megyek én 2 ájult csajjal a városba?
- Már ébredeznek. – lépett ki a házból Jeremy. – De hol van Laura?
- Tényleg! Őt elhagytuk. Ja, igen, a mekiben hagytuk. – jutott Anna eszébe. „Beszélnem kéne vele, mielőtt elszólja magát.” – gondolta magában. Abban a pillanatban sétált ki ráérősen az erdőből Laura. Odasétált Beáékhoz, majd megszólalt:
- Nagyon figyeltek, mondhatom. Elhagytatok, én meg visszamentem egy almás táskáért, meg egy fagyiért. Hol van Patrisa meg Victoria? Nem úgy volt, hogy megkeressük az emlékeit?
- He? Miről beszélsz? – érdeklődött Bea.
- Ööö… Laura… Talán nem kéne… - szólt közbe a vérfarkas. A vámpír lány értetlenül nézett Annára, majd kelletlenül folytatta, elmesélte mi történt.
- Tényleg! Nekem se tűnt fel, hogy miért nem jött rá, hogyha ember, nem élhetett volna olyan sokáig. – mondta az orákulum. – Amúgy Anna a két ájult lánnyal a vállán jött haza,s ő se tudja, mi történt.
- Értem – nézett gyanakvóan a vérfarkasra Laura. – Amúgy tök hosszú neveitek vannak. Kéne valami becenév.
- Jó ötlet Lau. – mosolyodott el Jeremy. Ekkor Patrisa lépett ki a házból. – Szevasz, Vakarcs! Jól ki voltál ütve. Úgy érzem felszedtél pár kilót.
- Inkább te vesztettél a híres izmaidból, tökfej! – vágott vissza a lány, majd köhögött egyet. Ekkor Bea szólalt meg:
- Hallottuk Lautól a történetet. Én is szívesen segítek az emlékeid visszaszerzésében. – tette az unme vállára a kezét. – Kiderítjük mi volt 17 évvel ezelőtt!
- Tényleg! Én az emlékeimet kerestem! Teljesen kiment a fejemből. – rémlettek fel a dolgok Patrisában, majd újból köhögni kezdett. A köhögés egyre erősödött. Az unme térdre esett, kezét a szájához kapta. Bea leguggolt hozzá:
- Jól vagy? – Patrisa erőtlenül bólintott. Ismerős ízt érzett a szájában. Kezét elemelte a szájától. Véres volt. A látvány előtt újabb emlékkép jelent meg. Egy hang visszhangzott a fejében: „Doste? Doste? DOSTE?” - hangzott egyre hangosabban. Patrisa kinyitotta a szemét. Egy fiú feküdt a karjaiban. Érezte, hogy ismeri, fontos neki, közel áll hozzá. De a fiú… halott volt. Jégkék szeme nyitva, tekintete üres. Arcáról sütött a halotti sápadtság. Akkor Anna jelent meg előtte. Sírt, és megint az visszhangzott Patrisa fejében: „Doste? Doste?” De aztán megint csak a halott fiút látta. A lány levegőért kapkodott. Teljesen összeomlott. Kétségbeesetten sikoltott. A sikoly visszhangzott. Ez a hangfrekvencia túl magas volt. Az emlékkép megrepedt. Lassan széthullott. Patrisa behunyta a szemét. Mire kinyitotta, újra otthon volt, a barátai közt. Victoriát is ott látta köztük. Anna lesütötte a szemét, és mintha mosolygott volna.
- Most már örülsz? Emlékezhetsz, hogy mi történt akkor. Sajnálom. Megszegtem az ígéretem. De, tudod mit? Nem is érdekel! Megölted őt, pedig szeretett! Hogy tehetted ezt? Miért? Miért kellett ezt tenned? Azt mondtad, viszont szereted! – ekkor látszott, hogy Anna már nem mosolyog, hanem könnycseppek gördülnek le arcán.
- Miről beszélsz? Ki volt az a fiú? – nézett Annára, Patrisa.
- Még nem emlékszel teljesen?
- Nem.
- Jó, mindegy. Menjünk inkább az albérletbe.
- Hát találtatok? – örvendezett Patrisa és Victoria.
- Menjünk, jó? – sóhajtott Anna és elindult. A két lány utána sietett.
- Akkor. Szevasz, Pacsi, Vikkentyű, és Kacsi! – köszönt el Laura.
- Mi van? – nézett vissza a 3 lány.
- Új becenév. – vigyorodott el Lau.
- Egész kreatív vagy ma. – szólalt meg Dan.
- Ugye? Dan, neked így is túl rövid a neved. Te megúszod. Jeremy, te legyél Je. Bea legyen Be. Na, jó Dan, te leszel Da.
- Je? Ez komoly? Meg vagyok sértve. – „vágta be a durcát” Jeremy.
- Mert a Da jobb! – panaszkodott Dan.
- És én mit szóljak? Egy igekötő lettem. – szállt be Bea is.
- Ez van. – nyugtázta a helyzetet a becenévosztó.
- Na, jó. Menjünk szívem. Nem akarok elkésni. – mondta Dan a szerelmének.
- Igaza van. Na, sziasztok! – köszönt el Bea a többiektől. Amikor elmentek, Virág lépett ki az ajtón. Patrisában megint előtörtek a gondolatok, hogy most mi is történt. Annáék elindultak a 619-es buszmegállójába. Mikor odaértek, Patrisa és Victoria leült a padra, Anna pedig megnézte a menetrendet, és azt mondta:
- Pár perc múlva jön a busz.
Victoria figyelmesen bámulta az autókat, hogy mikor jön már az a roncs. Anna bekapcsolta a mindentlátó szemét, és az utat kezdte el fürkészni. Ekkor megszólalt:
- Gyertek, itt a busz! – ekkor a lányok odarohantak a vérfarkashoz.
- Én nem látom. – mondta Victoria.
- Én sem! – értett egyet Patrisa.
- Várjatok. – szólt közbe Anna. Kitette a kezét, mintha a túloldalra mutatna. Először nem láttak semmit a lányok, de akkor… Anna keze megállított egy járművet. Busznak tűnt.
- Gyertek! – mondta a vérfarkas, és felszállt a járműre. Ott egy férfi ült a kormány mögött.
- 3-at fizetek. – nyújtotta oda a vérfarkas a csuklóját a sofőrnek, aki értelmetlenül nézett rá:
- 3-at? Biztos vagy benne?
- Igen.
- Hát jó. Legyen. – vonta meg a vállát a férfi, és inni kezdett a lány csuklójából. Amikor befejezte, Anna kicsit megszédült, de lassan, komótosan a legközelebbi 4-es helyhez ment. Patrisa és Victora félősen felszálltak a járműre. A férfi odaszólt nekik:
- Vigyázzatok a barátnőtökre, mert jól lecsapoltam. Kár, hogy mind a hármatokét kifizette. Úgy ittam volna a véretekből! – ábrándozott a buszsofőr. De ekkor megzavarták a férfi képzelődését. Anna odaszorította a szék támlájához, és azt mondta:
- Arról ne is álmodj! Senkinek nem engedem, hogy igyon a húgaimból.
- Te meg mégis hogyan tudsz úgy talpra állni, mikor az előbb csapoltalak le?
- Láthatod! Pont így.
- Te kis…!
- Mondhatsz rám bármit, én magasról letojom. Hidegen hagy mások véleménye, elhiheted. – azzal a lány elengedte a sofőrt, mire az motyogott valamit magában. Annáék leültek a 4-es helyre, és a busz elindult.
- Most ez a 619-es útvonalán megy? – kérdezte Patrisa.
- Igen. Ez a 619-es, csakhogy ezen, mágikus lények utaznak. Ha pedig egy-egy ember feltéved, az nem kerül le innen élve.
- De nem lett volna egyszerűbb egy normális busszal menni? – tette fel a kérdést Patrisa.
- Nem. – válaszolta Anna.
- Akkor nem kellett volna lecsapoltatnod magad. – szólt bele Victoria.
- Ó, tényleg, miért is ne? És kinek van pénze a jelenlévő reklamálók közül? – ezt a kérdést síri csend fogadta. – Ennyi.
- Jól van, na. Csórók vagyunk. Tényleg, van egy jó hírem. Még nem is említettem. Jelentkeztem a Hellwood Mágikus Lények Összevont Iskolájába. Éééés, felvettek! Kardforgatói szakra jelentkeztem. – mesélte boldogan a lány.
- Tényleg? – örült vele Victoria.
- Hú, gratulálok! – mondta a vérfarkas. – Én is oda jártam.
- Tényleg?
- Ja. Volt néhány botrányom. Az osztálytársaim és a tanárok mindig féltek tőlem. Párszor kicsaptak, de apám elintézte, hogy visszavegyenek. Ott találkoztam először Kittivel. És akkor kezdtem el boxolni.
- Te boxoltál?
- Igen. Ez volt a sport, amit nagyon sok évig űztem. Na, gyertek. Leszállunk. – azzal Anna felállt, és a hátsó ajtóhoz ment. Mikor a busz megállt, leszálltak.
- Marton tér. – olvasta ki Victoria.
- Jó helyen vagyunk? – kérdezte Patrisa.
- Igen. – válaszolt Anna. – Most, valami Szív utcát kell keresni.
- Az ott nem…? – mutatott az egyik utcára, Patrisa.
- Az lesz az. – helyeselt Anna, majd elindultak.
- Mi a házszám? – kérdezte Victoria.
- Elfelejtettem… - suttogta Anna.
- Hehe… Akkor most mit csináljunk? – kérdezte Patrisa. De ekkor megpillantottak, egy kalimpáló alakot, az út szélén.
- Azt hiszem, az a tulaj. – szólalt meg boldogan a vérfarkas.
- Valószínű. – mondta Patrisa, azzal átmentek az úton.
- Jó napot kívánok! – köszönt Anna.
- Jó napot! – köszönt Patrisa és Victoria.
- Jó napot! De én szívesen tegeződnék. – mondta a férfi.
- Rendben, nekem megfelel. Egyébként, a nevem Anna Lockwood. – nyújtotta a kezét a vérfarkas, mire a tulaj megrázta azt, és ő is bemutatkozott:
- Az én nevem Michel One.
- Ő itt Patrisa, és Victoria Willkinson. – mutatott a 2 lányra Anna. Michel alaposan végignézett az unmén, és a vámpíron. A tulaj intett a kezével, és elindult az utcán. A lányok követték őt. Körülbelül az utca feléig sétáltak. Ott a férfi megállt egy bézs színű ház mellett.
- Ez lenne az. – mondta Michel, majd kinyitotta a kaput, és udvariasan előre engedte a 3 hölgyet. Becsukta a külső ajtót, majd gyorsan a ház bejáratához rohant, és azt is kitárta, utat adva a lányoknak. Ők bementek, mire eléjük tárult egy kisebb előszoba. Azt egy húzós ajtó választotta el, a nappalitól. Levették a cipőjüket, és bementek. A ház egy emeletes volt, úgy, mint régi otthonuk. Ha jobbra mentek, ott volt a konyha, amiből egy ajtó vezetett egy világos hálószobába. Előrefelé, a WC volt található. Balra 2 ajtó volt. Mind a 2 egy-egy hálószobába vezetett.
- Hmm. Jó nagy ház. – jegyezte meg Patrisa. – És ezt ki fogja kifizetni?
- Nekem volt egy kis összegyűjtött pénzem a bankban… - válaszolta Victoria. – Az egyik barátom hivatásos tolvaj volt. Mielőtt meghalt, nekem adta a pénzét. – erre a bérlő egy pillanatra megállt meglepetésében, mivel sikerült elcsípnie a mondatot. Anna rögtön mentegetőzni kezdett:
- Hahaha! Ez jó vicc volt! – boxolta viccesen vállba Victoriát a vérfarkas. – Amúgy az én fizetésemből fizetjük. – erre a kijelentésre a tulaj megkönnyebbülten sóhajtott, majd megszólalt:
- Ez lenne a ház. Szóval, kiveszitek?
- Egy dolgot még kérdeznék. Kutyát tarthatunk? – nézett boci szemekkel a férfira, Victoria.
-Ööö… Hát nem is tudom. Általában nem engedem meg, de… Na, jól van, legyen. De csak nektek, csak most. – kacsintott rájuk.
- Köszönjük szépen! – kiáltották kórusban.
- Az előleg. – nyújtott át egy vastag borítékot Victoria.
- Óh, köszönöm. És mikor költöztök be?
- Most. – vigyorogtak.
- Öhh.. Hát jó. És a cuccaitok?
- Hát, nem nagyon van. – magyarázkodott Patrisa.
- Nekem mindegy. Akkor, sziasztok. – azzal kisétált a házból. A 3 lány kikísérte. A távozó férfinak lelkesen integettek, amíg az alakja el nem tűnt az egyik mellékutcában. De ez után, a 3 lány szinte egyszerre rohant szobát foglalni. Patrisa volt a leggyorsabb, így övé lett az a szoba, aminek a fala sötétkék volt. Anna a mellette levőt foglalta le, aminek sötétzöld volt a fala. Így Victoriáé lett a konyha utáni világos háló. Miután megtörtént a szobafoglalás, együtt fedezték fel az emeletet. Ott volt még egy WC, és még 2 hálószoba. Patrisában egyszer csak felmerült egy kérdés:
- És mégis mit fogsz dolgozni? – fordult oda Annához.
- Van egy elképzelésem, ahol még szívesen is látnak.
- Mert sürgősen pénzhez kéne jutnunk, ráadásul nekem a sulira is kéne.
- Gyertek utánam. Azt hiszem, nincs innen olyan messze. – azzal Anna felkapott egyet a kulcscsomók közül, amit a tulaj hagyott ott, mielőtt elment. A 3 lány kiment, bezárták a ház ajtajait, és körülbelül 10 percet sétáltak.
Köszönöm, hogy elolvastad! ^.^
A következő részben: Ki az a Picúr? Mi ez a japán beszéd? Támadnak a manóóóók! Patrisa volt a manófelbujtó?
*Ann*