2.fejezet

2.fejezet

A halál órája

Másnap reggel lementem a konyhába, de Anya nem volt még fent. Fura. Pedig minden nap korán reggel felébred. Hagyom, hogy kipihenje a tegnapi megrázkódtatásokat és inkább csinálok neki reggelit. Mikor elkészültem a neki szánt étellel, bementem hozzá:
- Anya! Hoztam neked reggelit! - de ő nem válaszolt. Felkapcsoltam a kislámpát. Mikor megláttam Anya ágyát, eldobtam a tálcát, amin a reggeli volt. Mindenhol vér volt. Nem hittem el. Könnyek szöktek a szemembe. Közelebb mentem. Az ágytól nem messze találtam egy papírt, amire az volt írva:
„Kedves, Gyerekek!
Ez lett a következménye annak, hogy elárultátok, hogy miket csináltam veletek. Anyátokkal ugyanazt műveltem, de még meg is öltem. Azért nem veletek végeztem, hogy ne csak én, de ti is szenvedjetek. És ha elmondjátok a rendőrségnek, akkor csak rosszabb lesz.
Üdv:
Arthur bácsi.”

Odamentem a holttest mellé. Anya szívében egy kés volt, ami körül nagyon sok vér volt. Az ujjamat hozzáérintettem a sötétpiros folyadékhoz. Pár másodpercig csak nézegettem, és gondolkoztam, hogy mit csináljak. Majd megnyaltam a vért. Finom volt. Ezért kihúztam a tőrt Anya szívéből, és lenyaltam. A kés elvágta a nyelvem, és ezért abból rögtön elkezdett ömleni a vér. De nem zavart. A hegyes eszközt visszaraktam Anyába. Az, aki a világra hozott minket, meghalt. Ezzel nem lehet mit kezdeni. Ezért a földön lévő tálcát átlépve, kimentem a konyhába, és megcsináltam az aznapi reggelinket. Miután kész lettem felvettem a dzsekim, és átmentem a szomszédba. Becsöngettem. A szomszédunkban lakó 30 körüli férfihoz. Ő meglepődött, amikor meglátott:
- Szia, Tamara! Miben segíthetek?
- Szia, Szilárd. Át kéne jönnöd, megnézni mi történt. - mondtam. A férfi nem habozott. Felvett egy vékonyabb kabátot, és követett. Mikor Anya szobájához értünk, felkiáltott:
- Jézusom! Meghalt? - nézett rám kétségbeesetten, én pedig nyugodt hangon válaszoltam:
- Gondolom, mivel egy kés van a szívében. - erre Szilárd elővette a telefonját, majd felhívta a rendőrséget. Végül is, nem én hívtam őket. Nagy szürke szememmel ártatlanul néztem a szomszédunkra. A hajam szinte fekete volt. Az arcomon volt egy heg. Régebbről. A jobb szememtől egészen az államig húzódott. Az orromon keresztül. Ezért sokan nem normális emberként tekintenek rám. Szilárd nem tudta elképzelni, hogy hogy bírom ilyen nyugodtan, hogy az Anyám meghalt. A rendőrség még mindig nem érkezett meg. Ekkor az öcsém rohant le a lépcsőn:
- Szia, Szilárd! Hogy vagy?
- Köszönöm jól. És te? - a férfi miközben beszélt hozzá, felterelte a szobámba, és leültette videojátékozni. Pont jókor. Megérkezett a rendőrség.

*Ann*