15. fejezet
XV. fejezet
Anna bekattan
- Anna! Jól vagy? – segítette fel testvérét Patrisa.
- Én, jól vagyok… Magatokra vigyázzatok… - válaszolta a sérült lány, aki néhány pillanat alatt felépült, és magától állt. Ekkor kinyílt az ajtó, és egy fekete kéz nyúlt be rajta. Megragadta a vérfarkast, és kihúzta. Cole volt az. Anna megkapaszkodott az ajtófélfába, és azt hadarta:
- Jeremy! Figyelj, hogy senki se jöjjön ki! – azzal, a fekete kéz kihúzta a lányt.
- Anna! – Patrisa a vérfarkas után akart menni, de Jeremy becsukta az ajtót, és elé állt:
- Nem mehetsz ki! Ha kimész, meghalsz!
- De nem hagyhatom mégegyszer meghalni! – ellenkezett Patrisa.
- De te sem halhatsz meg mégegyszer! Nem fogja megölni. De szeret vele játszadozni. Túl fogja élni. – győzködte leginkább magát Jeremy. Ekkor egy nagy robaj kíséretében Annát visszadobták a házba. Az ajtóval és Jeremyvel együtt repült a vérfarkas.
- Aúú… Ez fájt… - állt fel a lány, és kirohant.
- Az ajtó! Neeee! - akadt ki Laura. – Miért mindig őt?
- Ez egy komplett idióta. – állt fel nagy nehezen Jeremy. – A húgom egy komplett idióta. Anna! Mit csinálsz? – ordított ki neki a fiú.
- Menjetek el innen! – ordított vissza a lány, miközben Cole a ház falához vágta.
- Anna! Ne légy őrült! Cél nélkül hajszolod magad! Menekülj! Meg fogsz halni, ha nem hagyod abba! – kiáltott oda Patrisa, Annának, akinek már vérzett a feje. Szédülni kezdett, és lerogyott a földre.
- Nocsak, Anna Lockwood. Nem egykönnyen adod fel. De nekem most mennem kell. Legyengültél az utolsó harcunk óta. Túl könnyű ellenfél vagy. – nevetett Cole. – Még találkozunk.
- Ne menj! Még tudok harcolni… - állt fel nehézkesen a vérfarkas. Cole eltűnt, Anna pedig összeesett.
- Anna! – kiáltott Jeremy, és Patrisa. Ekkor a sebesült lány idegbeteg nevetésben tört ki. Berohant, és Dant odaszorította a falhoz, s azt súgta a fülébe:
- Ölj meg! Ölj meg! Ölj meg! – a fiú ledermedt. Sosem látta még ilyen állapotba testvérét.
- Már megint kezdi. – sóhajtott Jeremy.
- Mit? – nézett Patrisa a fiúra.
- Csak egy valaki tudja legyőzni… Ő, Cole… És az, hogy le tudják győzni, őrültté teszi.
- Hát ez… Bizarr…
- Az. – ekkor Anna kirohant.
- Anna! – akart utána menni testvére, de Jeremy megfogta a karját, és visszahúzta:
- Hagyd! Majd visszajön.
- Biztos?
- Biztos.
Eközben Anna:
Befutott az erdőbe. Valahogy eljutott Rebekáék házához. Bekopogott hozzájuk, mire Sten nyitott ajtót. Anna nekirontott, és a falhoz szorította, majd azt súgta a fülébe:
- Ölj meg! Ölj meg! Ölj meg!
- Anna! Neked mi bajod van? – lepődött meg a kentaur. Ekkor Anna letépte Sten felsőjét és a szoba másik felébe hajította.
- Nem is mondtad, hogy így be vagy zsongva. – lepődött meg a fiú. De ekkor Anna megragadta, és a kanapéra vágta (erőből) Stent.
- Figyelj Anna! Én nem igazán szeretem így. Én nyugisabban szeretem csinálni. – de a vérfarkas megfogta a kanapét, és a falhoz vágta a kentaurral együtt. A fiú ekkor jött rá, hogy Anna nem azt akarja, mint ő.
- Szóval, most nincs kedved hozzá? Én megértem! – és ekkor kirohant az ajtón, mert szerelme épp a tévét vágta hozzá, majd üvöltve üldözni kezdte. Sten úgy gondolta, Jeremyék segíteni tudnak neki, ezért elrohant Hellwood közepébe. Mikor odaért, habozás nélkül berontott. Mindenki az étkezőasztalnál ült.
- Segítsetek… - ordította Sten, de Anna kirántotta, és a falnak vágta. Jeremy kirohant, és a vérfarkast megütötte a hasa, és a tüdeje táján. A lány vért köpött ki, és hanyatt esett, majd felnézett. Tekintete kitisztult, és hálásan nézett bátyjára.
- Nincs mit. – szólalt meg a fiú.
- Ez mi volt? És mi volt ez az egész? – kérdezte kissé idegbetegen Sten. – Mert egy csöppet össze vagyok zavarodva!
- Na, most te is megismerted Anna másik énjét. Juppi, de jó! És most együnk valamit. Anna, szerintem másoltassuk le a kulcsot. Itt éheztem csupán azért, mert előjött az idegbeteg éned.
- Jól van, na! Tudod, hogy nem tehetek róla! Sten! Nem fázol? – dörzsölte meg Anna szerelme vállát.
- De. Egy kicsit. – válaszolta Sten még mindig kicsit meglepődve.
- Akkor menj be, és ülj le a kandalló mellé. – mondta a lány, azzal elindultak hátrafelé. – Mindjárt jövünk. – szólt vissza, azzal eltűntek a ház mögött, Sten pedig bement. Anna és Jeremy pár perc múlva visszajöttek egy csomó zacskó vérrel a kezükben. Letették az asztalra, és aki kért, az vett egy csomagot. Gyorsan elfogyott.
- Sten! Hazamész, vagy itt maradsz? – nézett Patrisa, a fiúra.
- Nem akarok zavarni… - mondta a kentaur szégyenlőse.
- Ugyanmár! Nem zavarsz! – mondta a lány.
- Akkor szívesen itt maradok. – mosolyodott el Sten.
- Szerintem, menjünk el lefeküdni, aludni. Mondjuk, engem nem zavar, mert én egy hónapig is kibírom alvás nélkül, de nektek aludnotok kell. Úgyhogy jó éjt! – azzal Anna elindult a szobája felé. Sten utána ment, és becsukták maguk mögött az ajtót. A többiek is nyugovóra tértek. Mikor már a vérfarkas és a kentaur elhelyezkedtek, Sten átkarolta Annát.
- Sten! Mégis, miért vagy még együtt velem, amikor megpróbáltalak megölni? – kérdezte a lány.
- Azért, mert szeretlek. Úgy érzem, hogy neked van egy kedves, jó éned… Én nem csak abba az énedbe szerettem bele. Remélem… - de a fiú nem fejezte be a mondatot, mert Anna a szavába vágott:
- Én is szeretlek. – azzal a lány megcsókolta. Sten lassan lehúzta Annáról a ruhát. A fiúról is lekerült a gönc. Úgy csókolóztak, minta ez lenne az utolsó este, amit együtt tölthetnek. Hosszú éjnek néztek elébe. Reggel, mikor Sten fölkelt, szerelme már nem volt az ágyban. Frissen készült reggelit hozott be neki.
Köszönöm, hogy elolvastad! ^.^
*Ann*