14. fejezet
XIV. fejezet
Az erő
Ekkor a házat égett szag töltötte meg.
- A kaja! – jutott Victoria eszébe. Mindannyian az emeletre siettek. Tűz ütött ki. Amikor Anna meglátta, azt mondta:
- Víz elem, Mini Vízáradat! – azzal a földből víz tört elő, és az ablakon keresztül eloltotta a keletkezett tüzet.
- Ez mi volt? – nézett kérdőn testvérére Dan.
- Szerinted mit csináltam 1418 év alatt? – nézett Anna a fiúra.
- Nem tudom. Iskolába jártál, és malmoztál? – kérdezte a fiú. Ekkor a többiek is fölkeltek.
- Ugye, most csak viccelsz. Az oké, hogy 18 évesen befejeztem a sulit, de utána még 1400 évem maradt, abból 17 évet vonj le, mert akkor nagyon keményen dolgoztam, aztán el kellett költöznünk. Tehát összesen 1383 évem volt a technikák kidolgozására. – fejtette ki bővebben Anna. – De természetesen abban a 1383 évben is dolgoztam, csak akkor több időm volt.
- Aha. És ezek milyen technikák?
- Az öt elem. A föld, a víz, a tűz, a levegő, és a villám.
- Azt hittem, hogy csak négy elem létezik. – szólt bele Patrisa.
- Elég sokan azt hiszik, de nem. Öt létezik. Ahogy a világegyetemben is öt ember létezik, aki tudja ezeket az elemeket használni. Én egy vagyok közülük. Ezek az emberek tudják az összes elemet használni, de... Hogy is mondhatnám el… Vegyünk például engem. Hozzám három elem áll közel, amit jobban tudok használni, mint a többit. A tűz, a föld, és a villám. A másik négy személynél is így van, csak hozzájuk más elemek állnak közel. Hozzám azért áll három elem közel, mert kifejlesztettem, hogy ne csak egy legyen az, amelyiket jobban tudom használni, hanem több. – magyarázta a lány.
- És melyik volt az eredeti elemed? – kérdezte Patrisa.
- Azt hiszem… Ha jól emlékszem, a villám. – válaszolt Anna. – Igen, igen. A villám. Biztos.
- Aha. Értem. És akkor magyarázd el, hogy mi az a mindentlátó szem, vagy mi.
- Az a Lockwood család öröksége. Ezzel a szemmel nagyon messzire is elláthatunk, és például anélkül, hogy kinyitnánk egy ládát, belelátunk.
- Aha. Oké. Még valami?
- Hát, nekem még egy olyan erőm van, hogy ha valamit nagyon szeretne egy személy, akkor én teljesíteni tudom. Nekem ez a kettő bőven elég.
- Anna. Ami Eriket illeti… Kívánom, hogy mihamarabb túl tedd magad rajta. – mondta Jeremy.
- Ő az, aki… - nézett a vérfarkasra Victoria.
- Igen. – vágott a szavába Anna. – Ha most megbocsátotok, szükségem van egy kis friss levegőre. – azzal a lány kiment a házból. Anna beleütött teljes erejéből a földbe, amibe az egész ház belerengett.
- Ez meg mi volt? – rohant le az emeletről Dan.
- Nyugi van! Ez csak Anna. – nyugtatta le Jeremy a testvérét, miközben lejött az emeletről ő is a többiekkel. A vérfarkas csupa vér volt, amikor bejött.
- Anna! Ugye nem… Téged, csak egyvalaki tud legyőzni… - mondta Laura.
- Igen… Itt van… Cole… - suttogta Anna, és összerogyott.
A következő héten:
XV. fejezet Anna bekattan
Vajon miért kattan be a lány? Kin vezeti le a feszültséget? A következő fejezetből megtudhatjátok!
Köszönöm, hogy elolvastad. ^.^
*Ann*