12.fejezet

12.fejezet

Ez a vég?

A kirándulás után mosolyogva mentünk haza. Mind a hárman a konyhába voltunk. Mosolyogva álltam, oldalasan a pultnak támaszkodva. Figyeltem, ahogy Szilárd teát csinál. Csaba a pulton ült, és a lábát lóbálva figyelte új apukánkat. Ekkor hirtelen egy éles fájdalmat éreztem. A hasamhoz kaptam, mire valami megszúrta a kezemet. Lenéztem. Egy kard állt ki belőlem. Teljesen kétségbe estem. Ijedten nézek a fiúkra. Látásom hirtelen elhomályosult. Alig láttam valamit. De... Azt tisztán ki tudtam venni, amit nem akartam látni. Csabát és Szilárdot... Megölték... Pontosabban egy valaki... Aki.... Arthur volt... Teljesen lefagytam. Ő hogy kerül ide? Alig látok valamit. Majd sírva fakadok. Ekkor odajön. Erőszakosan megcsókol, majd elsötétül előttem a világ. Most... Meghaltam? Vagy mi történt? Csak azt vettem észre, hogy már kívülről figyelem magam. A földön fekszek, akár csak Csaba és Szilárd... Azaz... Meghaltam... Az után eltűntem a helyről. Hol vagyok? Próbálok kimenni... De nem megy... Üvöltök, és ütögetem az üveget. Ekkor veszem észre, hogy halvány vagyok. Átlátok magamon... Jesszusom... Ez valami szellem izé? Teljesen kétségbe estem... Majd odajött egy ismerős alak, és elvigyorodott. Ez... Cole... Próbáltam segítséget kérni tőle, de csak tovább sétált. Én teljesen kétségbeesetten rogytam a földre. Gábort akarom... Ekkor levett valaki. Rögtön felpattantam, és ide-oda pillantottam. Ekkor megláttam a testem. Az üvegre tapadtam. Ekkor kivették, és visszaraktak. De nem ébredtem fel. A testemet bekötözték. Mikor felébredtem, alig láttam ki a kötés mögül. Próbáltam ki szabadulni, de le voltam kötözve. Ekkor felordítottam. Hátam megfeszült. Nem éreztem az ujjam. Mi ez? Mi ez az érzés? Újabb fájdalom, újabb kiáltás. Ezt csinálták órákon keresztül. Könnyes szemekkel néztem oldalra, de nem láttam senkit. A végén már alig és éreztem valamit. Csak azt éreztem, hogy fáj. De... Én.... Feladtam... Majd vissza kerültem az üveg mögé. Ekkor láttam, hogy a testemet teljesen szétszabdalták... Jesszusom.... Ezek szörnyetegek. Csendben húztam össze magam, majd fejem a térdemre hajtottam. Mivel érdemeltem ezt ki? Tényleg nem tudom... Soha nem ártottam senkinek... Miért kaptam ezt. Ekkor láttam hogy behoznak valakit, és ugyan oda fektetik, ahol én voltam. Majd meglátom a lapon az arcát. -  Csabaaaa! Neeee! - kezdtem el ütögetni az üveget. Csak most vettem észre, hogy könnyeim már szinte patakká fejlődve folytak le arcomon. Az nem érdekel hogy velem mit csinálnak, de őt ne bántsák! De... Ugyan azt a szörnyűséget megtették vele is. Ekkor éreztem azt, hogy mérhetetlenül dühös vagyok. Nagyon is... Amiért ezt tették az öcsémmel. Mikor az öcsém is visszakerült az üveg mögé, be hozták valakit. Ő is ismerős volt... De nem tudtam honnan. A felismerés villámként csapott belém. Anna? Anna Lockwood? Hát ez... Ez... Basszus... Láttam rajta, hogy nem akarja. Ellenkezett, és minden áron szabadulni próbált. De mindenhol láncok voltak rajta, és vagy 5-en próbálták lefogni. Ekkor jött oda hozzá Cole. Arcára simított, majd mondott neki valamit. De Anna nem nyugodott meg. Továbbra is szabadulni próbált. Ekkor a vállába szúrtak egy kést. Ő felkiáltott, majd egy mágikus kör közepére állították. Gondolom lepecsélhették, vagy valami, mert mozdulni se bírt. Lassan rám nézett. Majd elmosolyodott. Azt olvastam le a szájáról: "sajnálom!". Én elmosolyodtam, majd megráztam a fejem. Hiszen nem tehet róla... De most mit fognak csinálni? Kissé féltem. De nem magamért. Hanem Csabáért, és Annáért. Remélem jól lesznek. Ekkor kivettek. Majd hirtelen elsötétült a világ. Legközelebb arra ébredtem, hogy ismét egy testben vagyok. Amint megláttam a kínzóim, nekik ugrottam, és ölni kezdtem. Nem voltak korlátjaim. Alig tudtam gondolkodni. Nem volt... Semmi... Semmi az ég világon, ami korlátozott volna. Mikor megláttam Cole-t, szintén neki ugrottam. Megnehezítettem a dolgát, de így is le tudott szorítani. Igaz szerzett pár sebet.

- Néhány szobával arrébb van egy tükör. Tudom ajánlani... Sok szerencsét... - kuncogott majd már el is tűnt. Felálltam, és már siettem is tovább. Aki az utamba állt, azt egyszerűen megöltem. De ekkor... Megláttam magamat a tükörbe. Mi a...? Hisz ez... Anna... Akkor én most... Anna testébe vagyok? Eléggé megrökönyödtem. Majd mikor kiértem, Anna vissza vette az irányítást. Persze én is láttam, hogy mikor mit csinál. Ott lapultam végig a háttérbe, és sokszor volt, hogy beszélgettünk a fejébe, hiszen rengeteg kérdésem volt. A kapcsolatunk mára már olyanná változott, mintha már eredetileg így lettünk volna. Én pedig... Kezdtem megszokni, hogy a fejem szinte csak sötét gondolatokkal van tele, és egyedül vagyok.