11.fejezet
XI. fejezet
Az alvilágban - átmenetileg
Eközben:
Mikor Anna meghalt, a lelke lekerült a föld alá, egy valamiféle helyre. Tudta, hogy már járt itt. Fölismerte a tavat, ami ott volt, rajta egy csónakkal. Egyszercsak egy ismerős alakot látott.
- D? D, te vagy az? – kérdezte a csónakban ülőt.
- Szevasz, Anna! Meghaltál? – kérdezte D.
- Sajnos igen. Lesből támadtak rám.
- Hát, az szívás. Gyere, szállj be, átviszlek. – mondta a valkűr. - És, hogy történt?
- Éppen szedtem össze a laptopom, és egyszer csak mérgezett karót döfött belém.
- Ouhh. Az nagyon rossz.
- Hát, ja. – mondta Anna, és már a túloldalra is értek.
- Itt lennénk. Ez az átmeneti pokol. – mondta D, azzal mindketten kiszálltak a csónakból, és odamentek egy emberhez… Vagy akármi is volt az…
- Ő itt Anna Lockwood. – mondta a férfinek a valkűr.
- Értem. – válaszolt a pasi.
- Hát, akkor valószínűleg találkozunk még. Vigyázz magadra. Szevasz! – köszönt el D.
- Szevasz! – köszönt el Anna a valkűrtől, majd látta, ahogy az visszamegy a másik oldalra.
- Üdv, Anna, én Máté vagyok. Én foglak körbevezetni ezen a helyen. Ha bármi problémád van, nekem szólj. Na, gyere, induljunk! Ez itt a közös helyiség, itt tudnak találkozni a szörnyek. – értek oda egy óriási szobához. Tovább mentek, és egy még nagyobb teremhez értek. – Ez itt az aréna. Ki lehet hívni más szörnyeket, és itt meg lehet vívni velük. A kihívást, úgy teheted meg, hogy szabadidőben, nekem szólsz, hogy kit szeretnél kihívni, én szólok annak a személynek, és ő eldönti, hogy elfogadja, vagy nem. A következő helyiség is közös. Itt viszont a szörnyek az ártatlanokkal szoktak találkozni. Elég kevesen szoktak ide járni, de néhányan azért megfordulnak itt is. És végül a lakóhelyiségek. Mindenkinek van egy testőre. Neked én leszek. Itt a te szobád. A 13-as. – mondta Máté.
- Oké. És most szabadidő van? – kérdezte Anna.
- Igen. Ja, és azt még elfelejtettem mondani, hogy van egy udvarunk, ahol szabadidőben lehet tartózkodni. Most menj be a szobádba. Hamarosan reggeli…
- Kösz, de inkább nem… Szeretnék valakivel találkozni… - mondta Anna, majd a fiú fülébe súgott egy nevet. Máté elsétált. A lány addig elment az egyik közös helyiségbe, és leült. Anna, azt is mondta a fiúnak, hogy ne mondja a személynek, akivel találkozni szeretne, hogy ő keresi. A lány körülbelül 10 percet várt, mire végre idehozták azt az embert, akit szeretett volna látni. Anna fekete nadrágban, fekete pólóban, és egy olyan bőrdzsekiben volt, aminek pamut kapucnija volt. A lánynak a fejébe volt húzva a csuklyája, és úgy ült az egyik kanapén. Amikor beért a személy, akit várt, el sem hitte, hogy egy éven belül látni fogja még… Anna felállt, de még mindig nem vette le a kapucniját.
- Ő az, aki szeretett volna találkozni veled. – mondta valaki, és rámutatott Annára.
- Köszönöm. Innen, már elintézem. – mondta a lány, és a vérfarkashoz közelített. Anna visszaült a kanapéra.
- És miért szerettél volna velem találkozni? – kérdezte a lány, majd leült Anna mellé, de ő hirtelen megölelte. A személy ledermedt… Ismerős volt az ölelés... Sokszor érezte…
- Anna? – kérdezte végül a megölelt személy.
- Igen. Eltaláltad Patrisa… - válaszolt a lány, majd elengedte öleléséből testvérét.
- Te is meghaltál? Mi történt? Ja, és mi lett Mordreddel? És te honnan ismered?
- Igen, amint látod, meghaltam. Lesből letámadtak. Mordredet megöltem. És ő az apám volt. – hadarta Anna.
- Dimitrij személye egyenlő Mordredével? – döbbent le Patrisa. – Az kemény…
- Az. Főleg, hogy kinyírtam a saját apámat miattad.
- Hát, mit mondjak… Kösz… Bocs, hogy ki kellett nyiffantanod, de ő ölte meg Leót, úgyhogy ő kezdte. Nem én támadtam rá, esküszöm. Én meg miattad haltam meg, szóval kvittek vagyunk.
- Igazából… Nincs mit megköszönnöd, mert nem tudtalak megvédeni. És egyébként tényleg miattam haltál meg. De ha profi szeretnél lenni, mindig a harcra kell figyelned…
- Amúgy, nem kell úgy érezned, hogy kötelességed megvédeni. Végül is az én hibám volt, hogy kinyiffantam, nem a tied, mert nem tudtál megvédeni. Nem mondom, hogy örülök, hogy meghaltál, de legalább együtt lehetünk. Mint a régi szép időkben. Egyébként tudtad, hogy ha csak egyszarvúkkal, pegazusokkal, és tündérekkel vagy körülvéve, akkor könnyen megőrülsz?
- És te tudtad, hogyha egy csomó szörnnyel vagy körülvéve, akkor meghalsz?
- Hát, ha már halott vagy, úgyis mindegy, nem? Amúgy, ahhoz képest, hogy az egész családom, és az összes testvérem szörny, elég sokáig húztam.
- Jó, de én olyan szörnyekre gondoltam, akiket nem ismersz. És én meg bementem a menedékre, és még nem őrültem meg…
- Hány percet is voltál ott? 5-öt? És tudod, hogy az átmeneti mennyben mennyi ugrálós, nyivákolós ártatlan van? Mindenhol ott vannak! Amúgy elég szép ez a menny dolog. Mondjuk az én ízlésemnek kissé csiricsáré. Minden rózsaszín, meg ilyen babaszínek. Mondjuk a kaja, irtó finom, meg van egy aréna, az már inkább tetszik. Azt a harciasabb ártatlanoknak építették. Ki lehet hívni egymást, meg a kard-, és az íjászatórákat is ott tartják. A tanár zseniális! Mellém egy kb. velem egy idős kentaur csajt osztottak be, mint idegenvezető, vagy mi. Egy szobában lakunk, meg minden. Ő intézi az ügyeimet. Ő most halt meg 2–jára. Clarisse a neve. Kint vár. És a pokol milyen?
- Nem valami nagy cucc… Én is kb. egy velem egy idős úgymond „idegenvezetőt” kaptam. Csak fiút. Máté a neve. – ekkor belépett az emlegetett szamár, és azt mondta:
- Mennünk kell.
- Oké. Na, akkor én megyek. Remélem, még látjuk egymást.
- Rendben, szia! – intett Patrisa.
- Szia! – köszönt el Anna, megölelte testvérét, és a fiú után ment. Ekkor Clarisse is belépett és megszólalt:
- Gyere, mindjárt kezdődik a kardvívás óra. Nem akarom megint lekésni miattad!
- Oké, oké. Menjünk. – állt fel a lány.
Annát Máté egy olyan helyre vezette, amit nem mutatott még meg neki.
- Ez a kínzóterem. – mondta a fiú.
- Kínzóterem? – döbbent le Anna.
- Ez a pokol, nem a mennyország. Itt szenvedni is szokás. Sajnos neked elég sok fájdalom fog jutni, mivel jó sok szenvedést okoztál. Én már leszenvedtem a részem. Nézz csak körül nyugodtan, amint egy erünnisz végez az egyik szörny kínzásával, te következel.
- Hmm… Legalább, ha feltámadok erősebb lesz a szervezetem.
- Úgy látom, te mindennek a jó oldalát nézed.
- Egyébként, téged ki ölt meg?
- Az apád ölt meg… Úgy látom, végeztek az egyikkel… Te jössz…
Ekkor az egyik fúria Annára nézett, elvigyorodott, majd elindult felé.
- Én megyek is. Ott kint várlak. – mondta Máté, majd kiment.
- Hát, szervusz, drágaságom! Külön edzésprogramom van a te részedre. – kezdte az erünnisz. A látvány a múltkori esetre emlékeztette, amikor testvérét szállta meg a szörnyeteg.
- Erre fáradj! – azzal úgy megfogta a lány karját, hogy kiszorította belőle a vért.
- Kezdjük egy kis bemelegítéssel. – azzal elővette szöges ostorát, ami jókorát csattant a vérfarkas hátán. Anna összeszorította a fogát, és csendesen szenvedett. Az erünnisz lecsapott még párszor. A lány tűrte a pokoli fájdalmat.
- Látom, uralkodsz magadon. – mondta az erünnisz, és megint lesújtott Annára, aki ugyanúgy reagált, mint a többi csapásra.
- Most pedig kapsz egy kis ízelítőt, a legjavából! – azzal egy elég meredek hegyszerű dologhoz vezette a lányt, egy óriási szikla elé. A kövön volt két befelé szöges pánt, mintha a szikla egy hátizsák lenne. Ráadta Annára a pántot, ami rögtön bele is nyomódott a lány testébe.
- Uhh… - nyögött Anna.
- Ez még az eleje. Na, húzd fel, kérlek, ezt a követ a hegyre. – a mondandót pedig egy ostorcsapással fejezte be. – Utána lesz egy kis pihenőd.
- Öcsém! – motyogta a lány.
- Siess, mert nincs sok időd! – figyelmeztette az erünnisz. – Na, menj! – Anna teljes erejéből nekiindult. A szikla lassan arrébb csúszott, ahogy a lány felfelé haladt, a szögek egyre nagyobb fájdalmat okoztak. Érezte, ahogy egyre beljebb fúródnak a testébe a szegecsek. Ekkor a fúria ráugrott a sziklára, mire Anna mégjobban összeszorította a fogát.
- Hehe! Na, mi van? Csak nem fáj? – ekkor a lány szeme pirossá vált, és felrohant a leejtő tetejére, majd ledobta a sziklát az erünnisszel együtt. A kínzója felrepült, Anna lerohant a leejtőn, és visszarohant a szobába. Éppen leült az ágyára, mikor valaki kopogott az ajtón.
- Gyere! – mondta a lány, és fölállt még mindig vérvörös szemmel. Ekkor Máté lépett be az ajtón, és azt mondta:
- Gyere, mert keres a… Mindegy. Keresnek.
- Oké! – mondta Anna, és a fiú után indult, a közös helyiségbe, ahol Patrisa várta őt. A lány meglepődött nyúzott testvérén, mert annak még mindig vérvörös volt a szeme.
- Miért nézel úgy ki, mintha egy macska, akin átment egy traktor. – aztán megint ránézett. – Többször is. Vagy 10-szer.
- Mert megkínoztak! – mondta Anna dühösen.
- Megkínoztak?
- Meg. Ez a pokol… Itt kínozzák az embert. Vagy inkább szörnyet. Nekem nagyon sok mindenért meg kell fizetnem… - mosolyodott el a vérfarkas.
- De miért piros a szemed?
- Nem tudom. – mondta Anna, és pislogott egyet, majd megfogta a fejét. – Ouhh… Szédülök… - a lány elájult.
- Anna! – kiáltott Patrisa.
Eközben a középső világban:
- Vissza kell hoznunk! Mindkettőjüket! – szólalt meg határozottan Dan.
- És mégis hogy? Van valami ötleted? Még ha ki is találjuk, Patrisát könnyebben visszahozzuk! De Annát nem hiszem, hogy a szellemek engedni fogják olyan könnyen! Valószínű, hogy… - de Jeremy nem fejezte be a mondatot. – Ő nagyon sokat ölt, kiskorában is… Ezért a legtöbben… Utálják…
- Csupán csak le kell értük menni az alvilágba, beleidézni Anna halálporába, és Patrisa halálvirágába a lelküket. Ha azt is visszahozzuk, újra élni fognak. – magyarázta Victoria. – egy halottat sem engednek ki egykönnyen. Amúgy meg, a szellemek nem tudnak ártani, csak az alvilági személyeknek. És mivel ritkán van személyes élményünk, nem fognak jobban ellenkezni a szokásosnál.
- Anna a legtöbbet ismeri… Várjunk csak! Úgy emlékszem, még régebbről van egy barátja! D-nek hívják, és az apja… A valkűr… Valószínű D már átvette a helyét… - mondta Jeremy.
- Akkor már az elején tudunk segítséget kérni. – mondta Bea.
- Legalább, már ennyivel előrébb vagyunk. – mondta Victoria.
- Akkor induljunk! – szólt bele Sten. Ekkor valaki kopogott az ajtón.
- Nézzétek! Új ajtó! – fedezte fel Dan, míg Jeremy ajtót nyitott. Valaki hirtelen a nyakába ugrott.
- Rebeka! Szia! Mi ez a szeretetroham? – kérdezte a fiú.
- Hiányoztál! Aggódtam érted! – válaszolt a lány.
- Én? Hiányoztam? Aggódtál értem?
- Igen! Jeremy, te kis butus! Hát persze! Azt szeretném megkérdezni, hogy az öcsém itt van-e.
- Igen, itt van.
- Szia, Sten! – köszönt Rebeka, amikor meglátta, a fiút.
- Szia! Mi újság? Hát én még ölelést sem kapok? Szép dolog, mondhatom.
- Oké, bocsi! – azzal odament testvéréhez, és megölelte.
- Nem szeretném megzavarni ezt a családi pillanatot, de ideje indulni. Oda kell mennünk, ahol a szörnyek kijöttek, a bejárat is ott lesz valahol! – szólalt meg Dan.
- Oké, hozom Patrisa halálvirágát! – azzal Bea beszaladt a szobájába.
- Victoria! Te keresd meg a nagy könyvben a visszaidéző varázsigét. Inkább hozd az egészet, és útközben megnézed. – mondta a fiú.
- Oké! – azzal Victoria az ikertestvére szobájába indult.
- Hova mentek? – kérdezte Rebeka.
- Anna és Patrisa meghalt, szóval visszahozzuk őket. – válaszolt a kérdésre Jeremy. – Elmegyünk a pokolba, meg a mennybe. Az átmenetibe. Egymás mellett vannak. Beleidézzük őket a haláltárgyaikba. Ez a terv.
- Az kemény! – ámult el a lány. – És, hogy haltak meg? Hisz Patrisa, és Anna is kemény csaj. Nem lehet őket csak úgy megölni!
- De azoknak a személyeknek mégis sikerült! – kiáltotta mérgesen Sten. Jeremy keze ökölbe szorult, majd olyan piros szeme lett, mint Annáé, ha dühös.
- Hé, Jeremy! Nyugodj le! – mondta Sten. Jeremy vett egy nagy lélegzetet, majd lassan kifújta, becsukta a szemét, majd megszólalt.
- Most már tényleg induljunk. – ekkor Bea, és Victoria is visszatért, a fiú pedig kinyitotta az ajtót, és kiment, a többiek pedig utána.
- Sten! Te gyere velem. Menjünk haza. Csak zavarnánk. – mondta Rebeka. – Ez családi ügy.
- De Anna… - ellenkezett Sten, de Jeremy félbeszakította:
- Igaza van. Menjetek haza. Én is örülnék, ha biztonságban lennétek. Megoldjuk. És Bea, szerintem te maradj itthon, a kutyákkal.
- Még mit nem! – szólt bele Bea.
- Jeremy! Bea jöjjön! Közel áll mindkét lányhoz. Hasznos lenne. – állt a lány mellé Dan.
- Felőlem. – vonta meg a vállát Rebeka szerelme.
- Akkor, sziasztok! – intett Rebeka, majd elindult, és magával húzta Stent.
- De, de, de… Hello… - adta fel a kentaur. - Sok szerencsét.
- Rebeka! Vigyáznál a kutyákra?
- Persze! Néró, Kalandor, gyertek! – kiáltott oda a két állatnak a lány, mire azok kissé szomorúan futottak oda.
- Köszi! – szólt vissza Victoria.
- Siessünk! Tudom, mit csinálnak az átmeneti pokolban a szörnyekkel. – jegyezte meg Jeremy. –Bea! Ha nem tudod tartani a lépést, lehagyunk.
- Haha! Olyannak ismersz, aki nem tudja tartani?
- Igen. – válaszolta a fiú.
- Hát, kösz… - nevetett a lány.
- Bocs, de te orákulum vagy, aki nem rendelkezik szupergyorsasággal.
- Viszont látom a jövőt. Nyertem! – járt örömtáncot Bea.
- Pattanj a hátamra, viszlek. – mondta Dan.
- Oké! – azzal az orákulum a fiú hátára ugrott.
- Indulhatunk már? –vágott szenvedő arcot Jeremy.
- Mehetünk! – mondta Bea, Victoria és Dan. Pár perc múlva oda is értek.
- Meg van az ige, Vic? – nézett testvérére Dan.
- Hmm… Azt hiszem, ez az. Nem! Á, megvan. – temetkezett a könyvbe a lány. – Dan, mondjuk együtt, úgy jobb.
- Oké! – azzal Victoria mellé állt, és a könyvbe nézett:
„Kapu, nyílj ki, mely már kinyílt,
Mikor a szörnyek tértek vissza,
E varázs segítségével, most kérlek, nyílj ki újra!”
Ekkor megnyílt az átjáró.
- Ki megy elsőnek? – kérdezte Jeremy.
- Nem én. – hangzott mindenkitől, nagyjából egyszerre.
- Jó! Akkor én megyek elsőnek. – mondta Jeremy, majd belépett az átjáróba. Nem sokkal később a többiek is utána mentek. Egy óriási, forró „váróterembe” értek. Előttük nem messze a Sztüx-folyó volt. Ilyen fekete folyó nincs még egy. A partján a valkűr állt, csónakjába halott szörnyek szálltak be, akik mind pénzt adtak neki.
- Kinél van pénz? – nézett a többiekre reménykedve Dan.
- Hátha baráti alapon átvisz. – szállt be a reménykedésbe Jeremy.
- Próbáljuk meg. – mondta Victoria, és odamentek a valkűrhöz.
- Sziasztok! Segíthetek valamiben? – kérdezte D.
- Szia! Igen! A testvéreinket szeretnénk visszahozni. – válaszolt a férfinak Dan.
- Sajnálom. Ti halandók vagytok, ezért nem vihetlek át titeket. – ekkor Jeremy piros szemmel nekiugrott a valkűrnek, majd a földhöz szorította.
- Ezek a szemek… Anna Lockwoodnak is ilyen a szeme. – mondta D.
- Csak nem eszedbe jutottam? De ha nem, a nevem Jeremy Lockwood. És igen. Annát is vissza szeretnénk hozni.
- Megjegyezném, hogy egyikünk sem halandó. Esetleg Bea félig-meddig. – mondta Dan.
- Orákulum vagyok, kikérem magamnak.
- Értem. És meghaltatok? – a látogatók egymásra néztek.
- Igen! – vágta rá Victoria. – Különben, hogy jutottunk volna ide?
- Ez igaz. Oké. Akkor kérem a viteldíjat. – állt fel nagy nehezen D.
- Ööö…
- Sajnálom, de ha nincs pénz, nincs átvivés.
- Át lehet úszni ezt a folyót? – kérdezte elszántan Dan.
- Ha öngyilkos szándékaid vannak, akkor igen. – nevetett a valkűr. –De nekem mennem kell. Átviszem a többi szörnyet.
- Várj! – állította meg D-t Victoria. – Ékszert elfogadsz? – majd leszedte ujjáról teleportáló gyűrűjét. Hitetlenkedve néztek a lányra.
- Vic… Azt apától kaptad… Az egyetlen emléked tőle… - mondta halkan Dan.
- Ő is ezt akarná. Nincs más választásunk. Na, D? Mit szólsz? Teleport gyűrű. Hopeworld kulcsa.
- Hmm… Rendben. Szálljatok be. – majd elvette a gyűrűt, a többiek pedig beszálltak. Hamar átértek a túloldalra, és kiszálltak a vízi járműből.
- Visszafelé, csak akkor hozlak át titeket, ha Anna veletek van. – mondta D. – Különben örökre itt ragadtok.
- Nélküle nem is térnénk vissza. – mondta Jeremy, majd elindult.
- Várj! – szólt utána a valkűr. – Keressétek meg Mátét. Ő Anna „idegenvezetője”. Tud nektek segíteni, de nem biztos, hogy fog. Bár…
- Köszi, az infót, sokat segítettél. – köszönte meg Jeremy.
- Ja, és még valami! Legutóbb Annáról azt hallottam, hogy egy erünnisz kí…
- Tudom, mit csinálnak itt a szörnyekkel. – vágott közbe Jeremy. –Még egyszer, köszi, a sok információt.
- Az a lényeg, hogy siessetek! Nincs sok időtök! – köszönt el D, és elindult a másik partra.
- Rendben. – válaszolt Jeremy, majd továbbmentek.
Eközben:
Annát bevitték a szobájába. Patrisa aggódva fordult Mátéhoz:
- Mi történt vele?
- Nagyon kimerült, meg hát… - mondta a fiú.
- Meg hát, mi? – kérdezte a lány.
- Meg a piros szeme miatt is.
- Igen, azt láttam, eleve piros szemmel jött be. Mitől akadt ki ennyire?
- Valószínű, a sok fájdalomtól.
- Ouhh… - ekkor Clarisse lépett be, és azt mondta:
- Gyere, Patrisa, mennünk kell. És Máté, szerintem, te meg hagyd pihenni a lányt… De, ahogy gondolod, nekem mindegy… - azzal kimentek. Máté még fél percet bennmaradt, aztán ő is követte a lányok példáját. Gondolta:
- Elmegyek előrefelé, hátha szükség van rám, valahol.
De nem volt rá sehol szükség, ezért visszament, és a 13-as szoba elé állt.
Visszatérve Beáékra:
Jeremy, és Dan minden embert megkérdeztek, hogy ő Máté-e, mígnem egy férfi azt mormogta az orra alatt:
- Nem én vagyok az, de tudom, hol lehet. Valószínű a 13-as szoba előtt találjátok meg. Azt a nyomorult Anna Lockwoodot őrzi… - mire Jeremy majdnem nekiugrott, de Dan elé állt, így megállítva a dühös fiút.
- Mit mondtál a húgomról? – kérdezte Jeremy.
- A te testvéred… Akkor te… Nem lehetsz más, mint… Jeremy Lockwood. – ekkor a férfi örömében elkezdett ugrándozni, és tapsikolni. – Úúú! Jeremy! Én vagyok a legnagyobb rajongód! Egyszer, még kiskoromban megmentettél Annától. Azóta minden lépésedet követtem, amíg… Laura egyszer le nem szúrt…
- Ohh… tehát az egyik húgom csak majdnem, a másik meg tényleg megölt.
- Igen… Szép kis család…
- Bocsi, de most mennünk kell… Mert… Na, mindegy. Mennünk kell… Szia! – azzal elrohantak. Nem sokkal később megtalálták Mátét, és Jeremy, habozás nélkül nekiugrott, és a földre szorította:
- Hol van Anna?!?
- Ott bent, de… - a fiú biccentett egyet a fejével, és ekkor halk sikoltásszerű hang hallatszott ki. Jeremyék nem tétováztak. Berontottak, s azt látták, hogy egy erünnisz áll testvérük mellett, és keze egy késen van, ami pedig Anna lábába van szúrva.
- Jeremy! Dan! Bea! Victoria! – örült nekik a fekvő lány. Jeremy rögtön nekiugrott a fúriának. Anna kihúzta magából a tőrt, és ő is az eünnisznek ugrott. A két Lockwood leszorította az erünniszt.
- Victoria! Szúrd le! – mondta Anna. A lány habozott, de aztán leszúrta a fúriát. Az erünnisz nevetve nézett Victoriára.
- Most komolyan! Ez itt a pokol! Szerinted elpusztulok? Én itt halhatatlan vagyok! Veled ellentétben. Ekkor a fúria nekiugrott Victoriának, le akarta szúrni, de Anna a vámpír elé állt, ezért őt döfte le az erünnisz.
- Azt hiszed, hagyni fogom, hogy hozzáérj a testvéreimhez? – nézett Anna a fúriára.
- Menj az útból! Te már meghaltál! Hamarosan folytatjuk a kínzást, és a testvéred is csatlakozni fog. – azzal kihúzta a lányból a tőrt. Anna lerogyott.
- Na, jó! – mondta Dan, ráugrott a kínzóra, és a többieknek azt ordította:
- Ti menjetek! Feltartom! Majd utánatok megyek!
- Jó, de ha meghalsz… - vigyorodott el Anna, miközben Jeremy felsegítette.
- Húzz már el, te vámpír! – próbálta leszedni magáról az erünnisz a támadóját.
- Te lebecsülsz engem. Utálom, ha lebecsülnek. – mondta Dan.
- Anna! Hol van Patrisa? - kérdezte Victoria.
- Gyertek, keressük meg Mátét! Ő fog segíteni. – mondta Anna, majd kiment, Jeremy, Victoria, és Bea pedig utána. Kint rögtön meglátták Mátét.
- Légy szíves, hívd ide Patrisát! – mondta Anna a fiúhoz fordulva.
- Oké! Várjatok ott! – mutatott Máté az egyik közös helyiségre. Ekkor egy ördögi, éles hang visszhangzott az egész alvilágban.
- Szökni próbáló lelkek! Behatolók! Elkapni őket!
Mikor abbamaradt a hang, Máté megjelent Patrisával az ajtóban, Dan pedig beloholt a terembe. De amikor Máté megértette az elhangzott beszédet, belökte a helyiségbe a szőke-kék Unmét, és becsukta az ajtót:
- Sosem juttok ki innen!
Patrisa szeme elkerekedett, amikor meglátta a társaságot:
- Jeremy! Dan! Victoria! Beus! Mit kerestek itt? – tápászkodott fel a lány.
- Jöttünk titeket megmenteni, mert olyan jószívű, batman-hez hasonlító hősök vagyunk. – magyarázkodott Dan.
- De ez a Máté, most keresztbe tett. – miután ezt Bea elmondta, kiáltott egyet:
- Most én jövök! – azzal az ajtónak rohant, ami rögtön megadta magát.
- Jó vagy, Beus! Nem lehetett nehéz, ha még te is ki tudtad dönteni. – mondta Jeremy.
- Ne becsülj le, hé!
- Igazad van, kicsim. De most sprinteljünk D-hez. – indult el Dan.
- Mindentlátó szem! – suttogta Anna. – Ó! Tehát itt vagy! – azzal kirángatta Mátét az egyik szobából. – Eljátszottad a bizalmamat. – a lány odaszorította az alkarját a fiú nyakához, és odanyomta a falhoz. – Utolsó kívánság?
- Az, hogy had lássam utoljára a családom.
- Mi a teljes neved?
- Máté Mills. – Anna ledermedt, mikor meghallotta a nevét.
- Te vagy Sten, és Rebeka tesója? – ámult el Jeremy.
- Ismeritek őket? – kapott egy kis levegőt a fiú, mert Anna szorítása enyhült.
- Az lehetetlen! Hazudsz! – ordította a lány. – Kapsz még egy esélyt, és felviszünk magunkkal. De ha bármivel is próbálkozol…
- Benne vagyok! – csillant fel a fiú szeme, Anna pedig elengedte a nyakát, és elindult.
- Srácok! Gáz van! – szólalt meg Bea, a feléjük haladó csontvázak láttán.
- Menjünk nekik! – ordította Jeremy.
- Várj! Ne álljunk le, mert ebből itt rengeteg van! Inkább meneküljünk. Az gyorsabb! – mondta Dan.
- Gyáva vagy! – röhögött Jeremy.
- Te vagy esztelen! Ne rohanj a halálba! Mondjuk, nekem mindegy. Vic, Bea, Patrisa! Gyertek! Anna, ha jót akarsz, te is jössz... – Jeremy a közeledő ellenségre nézett.
- Na, jó! Most az egyszer követem a parancsodat, mester. – azzal Dan-ék után ment, Annával, és Mátéval együtt, mert néhány íjász csontváz már támadott. Néhány alvilági szörnyön át, futva jutottak el a Sztüx-folyóhoz. D épp szállított néhány szörnyet. Mikor partot ért, a kis társaságra nézett.
- Hé! Eddig kevesebben voltatok! Ennyi ember nem fér el a csónakba! Egy embert itt kell hagynunk! Döntsétek el! Egyébként, még senkit sem vittem vissza, és ezért be is vihetnek a kínzóterembe!
- Hmm… Van egy ötletem! D! Te leszel az az ember, aki itt marad. Nem szeged meg a szabályokat, mert elloptuk a csónakot. Kérlek, szállj ki. – mondta Dan a valkűrnek.
- Felejtsétek el! – ellenkezett D.
- Akkor erőszakot kell alkalmaznunk. – mosolyodott el Patrisa. – Had szedjem ki én!
- Csatlakozom! – szállt be a vigyorgásba Anna.
- Tiétek a pálya lányok. – mondta nekik Jeremy. Anna és Patrisa beszálltak a vízi járműbe, D pedig a lapátjával hadonászott. Patrisa elkapta az evezőt, Anna pedig a hátára kapta a férfit, kisétált vele a járműből, és megszólalt:
- Szálljatok be!
Bea, Dan, Máté, és Jeremy belépett a csónakba, Anna pedig kissé arrébb hajította a valkűrt, (Persze gyengéden) és beugrott az éppen induló járműbe.
- Gyertek vissza! Ezt nem tehetitek! Ez… ez…
- Nyugi, D! Te megúszod! Nem keverünk bele téged! – kiáltott neki Jeremy. Patrisa hevesen evezett.
- Egyébként miből van ez e folyó? Miért fekete? – kérdezte Bea.
- Ne nyúlj bele, édes! Jobban mar, mint a sav. Senki sem tudja, miből van, de hogy ez nem víz, az tuti. – súgta a lány fülébe Dan, Bea pedig ijedten vágta zsebre a kezét.
- Igaza van. – mondta Anna, majd kisszálltak a csónakból. Dan és Victoria megint megidézték az átjárót. A szörnyek a túlparton csalódottan néztek D-re, ő pedig vállat vont. Mikor kiértek a valódi életbe, Anna, Patrisa, és Máté eltűntek. A fiú helyén két kupac halálpor volt…
A következő héten:
XII. fejezet Visszatérés És mivel ez egy nagyon rövid fejezet, ezért
XIII. fejezet Abortusz? Inkább bosszú A nagy találkozás
Lockwood-ék elmennek Ádámékhoz, és bosszút akarnak állni amiért testvérükkel - Beával - olyan csúnyán beszélt. Vajon túléli?
Köszönöm, hogy elolvastad. :D
*Ann